Tiszatájonline | 2018. március 26.

Ádám Tamás versei

Kinyitom az ejtőernyőt, beragad.
Denevér hajol fölém, szárnya csúszik.
Felhők barna szántásain riadt
barázdabillegetők delelnek.

Formásan zuhanok, cuppog a
dugóhúzó. A légszomj kitart fuldokló
szobámig. Ismerős a díszlet, csak
a macskák laposabbak kissé.
[…]

Az atléta trikója

Az atléta trikóját sóvirágok húzzák.

Mozdonyok zakatolnak melle alatt.

Erőlködésnek semmi nyoma.

Hullámzik a homok talpa alatt, zizeg

trikója, tenger sója csipkézi.

A megtartó víz, parttalan.

Az atléta trikója lucskos fehér zászló,

a megadás elmarad. Nem lesz

felmosórongy, taktikai darab.

Meztelen, homokóra testű lány

kezében célszalag lángol, az atléta

trikója oltja, csikó füstoszlop vágtat.

Megyek utánam

Megyek utánam, követem magam.

A beton-vadonban eltévedek, lyukas

cipőm nem illik a nyomomba.

Vörös téglát vet felém a Nap. Égő

árnyékomra lépek, talpam füstölög,

így hagyok jelet magamnak.

Követem az égen rajokban vonuló

fekete betűket, a fáslizott csontok

szomorkás, ütőképes seregét.

Megyek utánam, követem magam.

Elérek a szögekkel teleszórt Golgotáig,

szemhéjamon vércsék ülnek.

Formás zuhanás

Kinyitom az ejtőernyőt, beragad.

Denevér hajol fölém, szárnya csúszik.

Felhők barna szántásain riadt

barázdabillegetők delelnek.

Formásan zuhanok, cuppog a

dugóhúzó. A légszomj kitart fuldokló

szobámig. Ismerős a díszlet, csak

a macskák laposabbak kissé.

Korhadt gerendák vacognak meleg

nyári estén. A roncsolt tető résein

benéz egy törött szárnyú madár.

Halkul a morajlás, szívemben tokosodik

egy mozdíthatatlan szálka. Kutyák

nyüszítenek, nem néznek hátra.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/9. számában)