11.06.
| Vér, homok és populizmus – a 15. VERZIÓ Diákfilmes programja >>>
10.26.
| Hagyomány, asszimiláció és trauma a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár portréin >>>
10.26.
| Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek >>>
10.25.
| Asztali beszélgetések… – Befejezetlen múlt >>>
10.18.
| MASZK – Perzsia Szegedre jön – Hajnóczy-nap >>>
10.16.
| Latin-amerikai filmek, ételek, borok és latin bulik a Déli-Doku dokumentumfilm-fesztiválon >>>
10.14.
| MASZK – Ziggurat Project: Acsai Roland: Esumi és Asao >>>
10.12.
| 100 éve született Leonard Bernstein >>>
10.11.
| Kass Galéria – Írásvédett című kiállítás >>>
10.11.
| ZUG színház és művészeti tetthely – HLP feat. Roskó Gábor: A csillagok szíve >>>
10.10.
| Rejtő Jenő orrvérzésig – Fülig Jimmy ajánlásával vagy épp annak ellenére >>>
10.08.
| MASZK – PanoDráma: Pali >>>

09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

A maximalista, Hazai Attila emlékére
(Írások, beszélgetések Hazai Attila művészetéről)

Hazai Attila, Juhász Róbert, Kormányos Ákos, Mohai V. Lajos, Nagy Hajnal Csilla, John Peck, Petőcz András, Robert Pinsky, Tóth Erzsébet versei

Bene Zoltán, Murányi Sándor Olivér, Patak Márta, Sántha József prózája

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Temesi Ferenc: 49/49
2018.03.20 - tiszatáj

(RÉSZLET)

Hova vihette egy múlt századi gimnazista a babáját, ha nem akart a szülők felügyelete alatt lenni? Max sétálni. De ha rossz az idő? Moziba. Porlódon három mozi működött akkoriban. A külvárosi mozikba nem vihette az ember a nőjét. Ott fel kellett kapni a lábakat, ha pocok futott végig a sorok között. Ilonáék a belvárosban laktak, de Márk is mindennap megfordult ott a gimiben, amely a Lenin körút végén állt. Különben is, Márkék házától tíz perc sétára volt a főtér. A mozik meg fél, egy és másfél sarokra Ilonáék lakásától. Milyen kis területen mozogtak, egy százhúszezres, magát nagyvárosnak tudó középvárosban.

A műsor benne volt a Helyi Hírlopóban, amelyre akkoriban előfizettek az értelmesebb emberek, elsősorban a helyi hírek, születések, halálok, házasságkötések, na meg az apróhirdetések miatt.

Vékony alakra menyasszonyi ruhacsipke eladó. Ugyanitt hízott disznó.

Hároméves csikók és fenyőfarönkök eladók. Új Garázda Termelő Szövetkezet

Keresem azt a személyt, aki 13-án pénteken a tápéi töltésen táskarádióm felvette megőrzés céljából, jutalom ellenében keressen meg. Veres Remény. Tündér u. 19.

TOXA légyírtó zászlót (a Dr. Virág féle szabadalom szerint) felújít és készít rövid határidőre Lele Etele.

Pusztamérgesi óbor termelői áron 25 litertől eladó. Vinkó Lőre, Vasas Szent Péter u. 1.

Özvegy kisiparos 75 éves, házasság céljából megismerkedne független nővel az ipar áthelyezése végett. “Raktárral rendelkezők előnyben” jeligére

 

Rövid hírek:

Tápé–Tömörkény 2:0 járási labdarúgó kupadöntő. A mérkőzést Kisteleken játszották. Kiállítva: Ördög és Angyal.

Magyar íróküldöttség utazott New Yorkba. A szombatra virradó éjjel megérkezett New Yorkba a Magyar Pen Club küldöttsége, amely részt vesz a Nemzetközi Pen Club 35. Kongresszusán. Az íródelegáció tagjai Illyés Gyula, Kossuth-díjas költő, Boldizsár Iván író a Magyar Pen Club alelnökei, valamint Weöres Sándor és Károlyi Amy költők.

Mától érvényesek az új árak. Egyes állati eredetű élelmiszerek ára emelkedik. A sertészsír és a szalonna ára csökken.

Meghalt Kodály Zoltán zeneszerző.

Sima szovjet leszállás a Holdon. A Luna megkezdte televíziós adásait a Holdról.

140 kilós harcsát fogott Király Imre, úri szabó.

 

Na és: a moziműsor.

Szabadság: Sivatagi 13-ak. Szovjet filmfelújítás 6 és 8 órakor

Fáklya: A múmia közbeszól. Magyar bűnügyi filmparódia 2, 4, 6 és 8 órakor

Vörös Csillag. Egy ember az örökkévalóságnak. Színes szélesvásznú angol film. Negyed 6 és 8 órakor.

Nem kellett sokat töprengeni. A színes, szélesvásznú filmeket 1967-től kezdték (tudták) vetíteni szép hazánkban, Biztos a negyed 6-os előadást választottam, mert Illnek 9-re otthon volt a helye. Azt nem tudtam, hogy két órás a film.

A szélesvásznú azt jelenti, hogy kétszer olyan rossz?, kérdezte évődve Ill, de persze örült. A jegyet egy nappal előtte megvettem a 10 forintos zsebpénzemből. Ott vártam rá a Vörös Csillag mozi előtt, ténfergő kamaszok, nyugtalan nyugdíjasok, táppénzcsalók és más kóbor lelkek közt a sarki szélben, a farmerkék ég alatt.

És fénybe fordulnak az áh-hárnyak, mert már a karjaimban lá-hát-lak, nyüszítette a slágert egy spenótzöld táskarádió.

Megnéztem a kiragasztott fényképeket a filmből. Vettem egy kispohár tányéricát, ami a napraforgómag porlódi neve volt. Az árus a zsebedbe öntötte. Ill nem szerette, magában proli dolognak tartotta. De hát a cigit se szerette. A nők dolga a tűrés volt akkoriban, kedveseim. Rágyújtottam egy Symphoniára. Azelőtt Harmóniát szívtam. Zeneileg nagyon művelt voltam. Soha nem jutott eszembe, vajon milyen ízű lehet a csókom két kisfröccs és a hozzátartozó cigi után. Tizenhét évesen nem foglalkozik ilyesmivel az ember. Előttem állt az élet meg a hebegős Jóska, aki épp meghozta a híradó filmtekercsét a Fáklyából.

Ha-ha-hat Oscar-di-dí-jat nyert, mondta a plakátra mutatva. Ha-ha-ha-hatot. Fö-fö-föliratos. Ko-ko-korhatár nélkül. Bezzeg a Csa-csa-csa! A Csapajev. Az film vót!

Ő volt a legbefolyásosabb filmkritikus Porlódon.

A zöld táskarádióból most szólt, hogy: Mi lesz velem, oly nagy a világ, te szeress legalább…

Néztem a Széchenyi teret körbe fogó, térdig se érő bronzkorlátot, amelynek mészkőgömbjein gyerekkoromban álltam is. Megvolt még. Még nem kívánta meg és bonttatta le valamilyen jó elvtárs. Az enyhén paprika illatú fuvallatban, feltűnt Ill felborzolt, vöröslő kontya a sarkon. Megcsókoltuk egymást, de röviden. Nem szerettünk mások előtt műsorozni.

Hová szól, kérdezte, mikor elővettem a jegyet.

Odaföntre már tegnap se volt. Utolsó sor széle.

A való világ a tökmagpáholynak hívott első sori, vasárnap délelőtti, kétforintos matinéjegytől a kamaszkori, utolsó sori smárolásig tartott. De ez nem igaz. Az élet olyan, mint egy mozi, ahová későn ülsz be, aztán megpróbálod kitalálni a cselekményt. Mint magadat.

Ritkán történt meg, hogy nem szinkronizáltak egy filmet, de ez ilyen volt. Ki tud idegen nyelveket e honban? Az orosz négy évtizeden át kötelező volt, mégse tudott senki négy szónál többet. Nyikamu nyé hócsetszjá.[1]

Megnéztük a filmhíradót, amely győzelmeinkről számolt be, itthon és a világon, na meg hogy a gonosz kapitalisták verik a négereket Amerikában. Fekete-fehér volt, de nekem tetszett. Jobb volt, mint sok magyar film. Amikor felgyúltak a lámpák, a párok kissé széjjel húzódtak. Volt még illem meg ilyen kacat dolgok. Aztán jött a hosszú sötét. A nagyon hangos filmek világában éltünk, háromdimenziós szagosfilm még nem volt. Ha csak csókolózni akartál, a sötét a célnak megfelelt, csak túl hangosan beszéltek.

A Man for All Seasons. Már a cím is tetszett. Valamiért jobban szerettem akármit angolul, mint magyarul. A feliratozás, na meg Paul Scofield, Orson Welles megajándékozott az angol megértésének akkor még ritka örömével. Illre mindez nem volt érvényes: ő heti két órában NEM tanult meg angolul. A film Thomas More (Mórus Tamás) utópikus meg nem alkuvásáról szól, amelyet királyával, VIII. Henrikkel szemben is fenntartott. Karrierjének csúcspontján (kancellár volt, afféle főminiszter) ez az ember visszavonult a közszereplésektől, és végső soron engedte, hogy letartóztassák, börtönbe zárják, végül kivégezzék. Mindezt azért, mert – katolikus hitéhez hűen – nem esküdött meg arra, hogy Henrik az “Angliai Egyház legfőbb feje” legyen. Ami abból eredt, hogy nem fogadta el Henrik Boleyn Annával kötött házasságát, miután elvált Katalintól. Végül is Mórus egy gyönge embere, Rich elárulja őt, és úgy belejön az árulásba, hogy ő lesz Henrik kancellárja.

Közben csókolóztunk is a pénzünkért. De csak egy sóhajnyit. Mert mindkettőnket megfogott a film.

Mé’ nem beszé’sz magyarú’, baszod!, kiáltotta be egy lassan se olvasó bunkó, film közben.

Rácsapott a röhögés. Helyben voltunk, Porlódon. Ufók, vámpírok még nem voltak a filmben. A kólát se ismertük még. De a balgaságot, azt igen.

„Sir Richard Rich became the chancellor of England and died in his bed.”[2]

Bamm! Ez volt az utolsó mondat. Mintha egy doronggal fejbe vágtak volna. Akkoriban a moziból csak az élményt lehetett hazavinni.

Szédülten kísértem hazáig Illt, és gyorsan búcsúztam.

That wasn’t painful, was it?[3], kérdezi Richard Rich-et az őt besúgásra rávevő Cromwell, aki később szintén fejvesztve távozott a történetből. Nem tudtam, hogy – barátok képében – apámhoz, azaz a házunkba is besúgók járnak. Mert ő nem lett besúgó, hát besúgták. Majd úgy fél évszázad múltán értesülök róla, titkosan körmölt jelentések százaiból. Az, hogy az iskolásokat ugyan ebbe a moziba terelték világnézeti nevelés címén, külön rekeszben volt az agyamban. Jó bulinak, lógásnak fogtam fel az iskolából. Hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai egytől-egyig háborús, vagy köztörvényes bűnözők – nem hittem el a filmet. De amikor “Vádoljuk az imperializmust’” címen gyűlöletórán vettünk részt, én is gyűlöltem az amikat a vietnámi háború miatt. Mint aztán később ők is magukat. A hazánkban ideiglenesen már húsz hosszú éve állomásozó ruszkikat nemigen láttuk az utcán. Ha meg láttuk, elfordítottuk a fejünket, és elfelejtettük. Felejteni: ötvenhat óta ez volt dolgunk, és mi nagyon belejöttünk. Szívünkben tudtuk: forradalom volt.

Amíg megy a filmed, még el vagy valahogy a félsötétben, de egyszer jön a VÉGE felirat.

*

Porlódra, ketten. Tatam-titim. Tatam-tim. Zakatolt hazafelé a gyorsvonat. A ceglédi állomáson, ahogy elhaladtunk a már csak szoborként szolgáló, a saját, régi kormánál feketébb gőzmozdony mellett, azt mondtam Illnek:

Tudod, ha most jobbra nézel, arra, ott a nyírek és a nyárfák mögött, van a temető. Nem látod, de ott volt Kati eltemetve.

Egyik nő se szereti, ha régi szerelmedről beszélsz neki, de Illnek még friss volt a vágás, a saját fájdalma. Másfél éve zuhant le legnagyobb, norvég szerelme a hegyről. Északi a viharos tengeren, az életben, a zord ormok között, mindig a határait feszegette. Talán ő volt az utolsó viking.

Még mindig fáj, kérdezte Ill, akinek már frufruja volt, és a régit idéző hosszabb, bronzvörös haja.

Negyven éve özvegy vagyok, mondtam, és elővettem egy szalámis-tojásos-uborkás kiflit. A nejlonnal mindig meg kellett küzdenem, a fogammal téptem el. Ill doktornő nem rajongott az ilyesféle gyorsembereknek készül gyorskajákért, de nem szólt. Nézte álmodozva a pusztát. Odabenn, magában: meztelen, hegyes hegyek, harsogó tenger és fél életig tartó sötétség. Az ő északi életének díszletei.

Közben azért megházasodtál, és neveltél két gyereket, mondta, Ő is buborék nélküli vizet ivott. Nem rajongott a sörért. Az a barna szempár, huncutkásan csillámlott, mint régen.

Akárcsak te. De özvegységem huszonhárom éves korom óta tart. A szemüvegem lencséjét beragyogta a későnyári nap, zavart az olvasásban, de jó volt, hogy van, és hunyorogtat.

Takargattuk ugyan, de kissé meg voltunk hatódva önmagunktól. Minden kattanással közelebb értünk ifjúságunk színháza, szülővárosunk felé a kitörölhetetlen vonatszagban. Valóság ez? Lehet ezt? Nem mondtuk ki, de hitetlenkedve vártuk, mi fog velünk történni ebben a két napban. Fog-e valami történni velünk egyáltalán.

Már közel jártunk, amikor kimutattam a vonatablakon (Ne pas se pencher en dehors![4]):

Látod ott azt a bakterházat? A mögött volt a nagyapám szőleje.

Nem a villamost választottuk, taxiba ültünk a porlódi állomáson.

Pedig a villamos stílushűbb lett volna. De tán úgy voltunk vele: a túl sok nosztalgia veszélyes lehet ránk nézve. Nagyon is merészen kanyarodtunk vissza fiatalságunkhoz. Ritornero, in ginocchio da te.[5]

Semmit se szóltunk a városba menet. Csak az úticélt mondtam a sofőrnek, és nem őztem, nemcsak Ill miatt, akivel sose tettük volt, de mert kevert lett a beszéd idehaza azóta. Az út a gimnáziumunk díszterme alatt vezetett a Dóm hotelbe. Nem akartam anyukámnál aludni Illel. Majd eljön még az ideje. És mi van, ha nem? Meg se fordult a fejemben. Ill édesanyja Budán élt, de hisz onnan is származott, és vagy öttel fiatalabb volt kilencven már elmúlt anyácskámnál.

A szálloda kellemes meglepetés volt, kétszáz méterre a Dóm tértől, ahonnét a zenélő óra „Porlód hírös város” kezdetű népdalszignálja hallatszott, vagyis egész óra volt, amikor becsekkoltunk. Meghitt panziónak tűnt nekem a hotel.

Te nem tudod, hogy én visszajöttem befejezni az orvosegyetemet, mondta Ill, és kibámult az az ablakon. Bement a fürdőszobába,

De, ennyit tudtam összesen, mondtam kicsomagolás közben. De hogy mikor?!

Én már kislányos anyuka voltam, de Norvégiába szökött – úgy mondták, disszidált – burzsuj. Külföldre menni férjhez ritkaság volt. Nem is nem vették föl a lányomat az óvodába. Képzelheted.

Ne foglalja el az egyszerű dolgozók gyerekeinek helyét, világos.

Hát azt az időt nem kívánom senkinek. Ami a diplomáig tartott. És ezt itthon csináltam végig.

Bekapcsoltam a tévét, valami zenét kerestem, de ki is kapcsoltam mindjárt.

Én még itthon voltam? Nem lehet… Ez Kati halála után történhetett, akkor én már Pesten küszködtem.

A lányom játszott, sírt, evett, vagy aludt – én tanultam és tanultam. Ill belehuppant az egyik sajtszínű fotelba.

Hej, ifjúság édes madara!, mondtam. Milyen sokat kibír fiatalon az ember.

Az igaz. Tudod, mitől féltem a legjobban?

Nem én.

Hogy találkozom veled.

A tisztálkodó szereimet pakoltam ki, a fürdőszobából szóltam vissza:

Semmi értelme nem lett volna. Én beteg ember voltam, míg a későbbi feleségemmel nem találkoztam.

De mégis láttalak egyszer a Hősök Kapujánál. Ill most odalépett hozzám, és átölelt. Én hülye.

Hősködtem?

Barátokkal beszélgettél, nem vehettél észre. Én meg úgy döntöttem, hogy nem kockáztatom a diplomám. Márkot lezártuk már egyszer. Nem szólítottalak meg, és eltűntem.

A hotelből egyenesen a Tiszához mentünk a Somogyi utcán. Ha otthon vagy valahol, nem kell tudnod az utcaneveket. Csak mész. A hét emeletes, kék kerámia burkolta, a bronz plasztikájáról elnevezett Sellő ház – mint mindent, ami kamasz szerelemünk után épült – idegen maradt. A pisilős kis szökőkút előtte.

Rákönyököltem a mellvédre, Ill is, és sokáig némán néztük a folyót. A szőke Tisza szürke volt persze, de mi tudtuk, ha nyáron a víz alatt kinyitod a szemed, akkor sárga a homoktól. Rágyújtottam, a folyóparti szél belekapott a füstbe.

Te elhiszed ezt az egészet?, kérdezte Ill a mámorító Tisza-illatban. A levegő fényes íze.

Én már azt se hiszem, amit látok.

Elindultunk, kéz a kézben, mint régen. Ill persze a jobbomon, illem szerint. Ez utóbbi az, ami már nem létezik. Sokkal lassabban mentünk, mint azokon a reggeleken iskolába. Ballag már a vén diák.

A Tisza-parton mit keresek?, mondtam félhangosan.

Tudod te azt. Ill megszorította a kezemet.

A Tömörkény utca sarkán, a gimnázium melletti kolesznál megállt.

Emlékszel?

Pont ettől féltem: nem tudtam, mire kell emlékezni. Nem szóltam semmit.

Hát itt harapott meg a kutya!

Milyen kutya?

Hát az a farkas. Nem emlékszel?

Negyven év ezt a jelenetet nyom nélkül kitörölte. Néztem csak a klinker téglás falat, az ablakok ragyogását. A párkányon galambok búgtak, burukkoltak, egy nyitott ablakból sánta zongoraszó. Egy kezdő klimpírozott.

Rémlik valami, mondtam, de nem emlékeztem semmire.

Egy reggel, iskolába menet, mint legtöbbször, erre jöttünk. És akkor nekem ugrott az a kutya.

Nem féltél? Mert a kutyák a félelemverejték szagára támadnak.

Miért féltem volna? Együtt voltunk. Ill emléktől kipirult arca.

És aztán mi lett? Farmerdzsekim zsebében elengedtem az öngyújtót.

Bementünk a szomszédos rendelőintézetbe, ahol biztos, ami biztos, beoltottak veszettség ellen. Na, az injekció, az fájt.

Megpusziltam Ill jobb karján a halványnál is halványabb seb helyét.

Az OTI-ban, persze.

És mentünk, és mentük a vadító Tisza illatban, az ismerős, csak megnagyobbodott fák alatt, a szellőtől cirógatva.

Ez nem lehet igaz, mondtam magamban. Mintha filmen láttam volna kettőnket. Ilyet nem ad a sors, főleg nem negyven év után. Be kéne keretezni a pillanatot. Eszünkbe nem jutott, hogy fényképezkedjünk.

De a sarkon, a Tisza Lajos körút végén, rám köszönt egy koros férfiú. Nem ismertem föl, de visszaköszöntem. Valóság ez, nem álom.

A gimnázium régi B épülete előtt megálltunk. Pár lépcső, de a zár nem engedett. Az épületnek vörösesbarna volt a fala, mint régen.

Tétován átmentünk túloldalra, elandalogtunk a Hősök kapujáig. Lassítottuk a jelen időt.

A gimnázium egyik kapuját se találtuk nyitva. A neve még Ságvári volt, de már restaurálták Aba Novák boltívekre festett freskóit az Ítélkező Krisztussal, angyalokkal, a fakeresztes sír felé menetelő honvédokkal, huszárrohammal, Horthyval. A mi időnkben cementes habarccsal volt bevakolva. A régi bejárat a Boldogasszony sugárút felől (április 4-ről szóljon az ének) már nem volt használatos. A Szentháromság utca felőlivel talán Hunyadi János tudott volna mit kezdeni, ha nála van a buzogánya.

Nyomkodtam a kilincset, de hiába.

 

(Megjelent a Tiszatáj 2017/9. számában)

 

JEGYZETEK

[1] Senkinek se akaródzik.

[2] Sir Richard Rich Anglia lordkancellárja lett, és ágyban halt meg.

[3] Nem fájt, ugye?

[4] Kihajolni tilos!

[5] Térden térek vissza hozzád.


Címke: , ,
2018.10.18 - tiszatáj

BORDA RÉKA: HOAX – FERENCZ MÓNIKA: HÁTAM MÖGÖTT DÉL
Két, húszas éveiben járó költő verseskötetét adta ki a tavaly a Scolar Kiadó: Borda Rékától, a Hoax-ot míg Ferencz Mónikától, a Hátam mögött dél címűt – és ez nem hoax, akarom mondani nem álhír. Mint ahogy az sem, hogy mindkettőjüknek ez az első kötete. Olvasva őket aztán, őszintén meglephet minket, hogy máris milyen – kifejlett – lírikusi izomzattal bírnak. Nyilvánvalóan nem kezdők… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

INTERJÚ BENKŐ IMOLA ORSOLYÁVAL
A ZUG művészeti tetthely nevéből adódóan egy kicsi, mégis nyitott színház. Az Őszi Kulturális Fesztivál ideje alatt Benkő Imola Orsolyával, a Homo Ludens Project művészeti vezetőjével beszélgettünk előadástervekről, a befogadás lehetőségeiről és az alkotóközösség színházi nevelésben betöltött szerepéről. – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

TRANZIT
Múlt és jelen vetülnek egymásra Christian Petzold új filmjében. Az Anna Seghers 1944-es regényén alapuló dráma a II. világháborúban, még pontosabban a nácik által megszállt Franciaországban játszódik, ám a rendező mindezt paradox módon napjainkra vetíti ki, reflektálva a társadalmi-politikai problémák változatlanságára, az idegengyűlölet és a menekültválság napjainkban ugyancsak égető kérdéseire… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ KÖNYVBEMUTATÓJA
Kell valaki, aki kérdez, és más, aki felel, de hogy mégse legyen iskolai hangulata, cseréld meg a szerepeket: egy hallgató, Klajkó Dániel kérdez, egy tanár, Szilasi László pedig felel, szigorúan elutasítva a tanár úri megszólítást. Miről beszélgessenek? Az „élet nyersanyagáról”. A testről, és ami benne van – vagy olykor nincs: Luther kutyáiról. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

AZ ISMERETLEN KERTÉSZ IMRE – FOTÓKIÁLLÍTÁS
Abban a szerencsés, ám mégsem könnyű helyzetben vagyok, hogy ismerhettem Kertész Imrét: az embert és az írót, akivel a barátságom és munkakapcsolatom is több szállal kötődik Szegedhez. E történet 24 évvel ezelőtt vette kezdetét, mikor Erdélyi Ágnesnek köszönhetően egy évig én szervezhettem a Móra Kollégium irodalmi estjeit. Egy ilyen alkalomra érkezett meg 1994. október 28-án az író – emlékszem, ő az egész este folyamán tegezett, én pedig magáztam (35 év volt a korkülönbség közöttünk), ami számomra teljesen természetes volt […]

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA
Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról. – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

TENOR3 A MÜPÁBAN
Ma nehéz volna pontosan kiválasztani a világ három legnagyobb tenorját, jómagam legalábbis Kaufmann után elakadnék. Ám háromtenor típusú koncerteket rendezni nagyon is értelmes vállalkozás. Gondolom jövedelmező is, ám engem jobban érdekel a dolog művészi oldala. Bár egy hangfajról van szó, azért nagyon sok alfaj létezik ezen belül is. A Müpa legújabb vállalkozása, amely megkülönböztetésül a tenor a köbön címet kapta, három eltérő típust vonultatott föl… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

JANÁKY MARIANNA:
NOVELLÁK REGÉNYE
Irodalommal foglalkozó emberek olykor hosszasan elvitatkoznak azon, létezik-e női irodalom? S ha igen, mi is az pontosan, mitől az, ami? Nő ír nőkről? Férfi nőkről? Nő férfiakról? A szerzőtől női vagy a témától az? Mi a kulcs? Nemrégiben egy folyóirat tematikus blokkja kapcsán a női tematika kifejezést ahányan vagyunk szerkesztők, annyiféleképpen értelmeztük. Janáky Marianna azonban megkönnyíti a választ erre a kérdésre: nőként ír nőkről nőiesen… – BENE ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő