04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Hany Istók Hollywoodba megy
2018.03.18 - tiszatáj

GUILLERMO DEL TORO:
A VÍZ ÉRINTÉSE

A fantáziafilmek és horrorfilmek állítólagos Mozartja, Guillermo del Toro a 2018-as Oscar-gálán összesen tizenhárom jelölést kapott A víz érintése című filmjéért. A filmet végül négy kategóriában hirdették ki győztesnek, ami meglehetősen magas számnak tűnik. Nem meglepő azonban ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy mexikói rendező munkája a díjnyertes filmek klasszikus receptjét szinte minden elemében követi.

Egy többnyire tündérmesei klisékből építkező, lineárisan könnyen befogadható történet áll A víz érintése középpontjában, a jó és a gonosz hősök kipróbált oppozíciójával, amihez emocionális túlcsordulás, önmagán túlmutató nagy formátumú humanista üzenet és kisember-világkép társul. A mese kidolgozásának effajta „morfológiához” alkalmasint Vladimir Propp is elismerően csettintett volna. Úgy tűnik, mintha az alkotók patikamérlegen méricskélve tudatosan is az Oscar-szobrocskákra hajtottak volna, ami mindenképpen levon a film érdemeiből.

A víz érintése voltaképpen nem más, mint egy modern köntösben elbeszélt hagyományos szabadulástörténet, amely a szépség és a szörnyeteg romantikus szerelmi párosát aktualizálja. A hatvanas évek Amerikájában játszódó történet szerint Elisa, egy szupertitkos katonai létesítmény takarítónője beleszeret egy Amazonas környékén talált és az intézményben fogva tartott kétéltű lénybe, akit barátai, a szintén takarítónőként dolgozó Zelda, és az idejét grafikai munkával elütő nagypapa, Giles segítségével sikeresen megszöktet. Minthogy egy tündérmeséhez elengedhetetlenül szükséges egy mindent elpusztítani akaró gonosz, ezt a proppi értelemben vett „funkciót” itt a katonai intézet egyik – természetesen minden ízében – ellenszenvesre megrajzolt vezetője, a fasisztoid macsóként ábrázolt Richard Strickland képviseli, akinek egyénítése abban merül ki, hogy minduntalan cukorkát szopogat. A film alapsémája nemcsak Esmeralda és Quasimodo történetéből vagy Hamupipőke meséjéből lehet ismerős, de a vízi szörny alakja a halemberek, az itáliai Cola Pesce, a szláv hastrman vagy a Hanságban talált gyermek, Hany Istók legendáját is asszociálja. Közvetlen filmtörténeti rokonságba állítható Csebotarjov és Kazanszkij A kétéltű ember (1962) című szovjet ifjúsági kalandfilmjével, de az istápolást igénylő rút főhős pozitív karaktere alapján párhuzam mutatható ki az olyan távoli felmenőkkel is, mint az E. T (Steven Spielberg, 1982), az Ollókezű Edward (Tim Burton, 1990), valamint a King Kong három játékfilmes adaptációja (1933, 1976, 2005). A jócskán bővíthető analóg példákból világosan kitűnik, hogy del Toro úgyszólván biztonsági játékot űzött, hogy lenyűgözze az ezerszer látott sémák újracsomagolására fogékony közönségét, a film igazi kvalitásai nem is igazában a történetben, hanem inkább a vizuális kimunkáltságban rejlenek.

 

 

Annak érdekében, hogy a mesét a klasszikus elbeszélésmódra kondicionált hollywoodi néző elváráshorizontjához szabja, a rendező sokféle műfajt mozgósít. Minthogy del Torót eddigi életműve alapján (például A faun labirintusa, 2006; Bíborhegy, 2015) többnyire a horrorfilm és a thriller mestereként könyvelte el a recepció, ezeknek a műfajoknak a szabálykészleteit itt is érvényesíti. Míg a thriller ismérvei főként az ismeretlen amphibiumtól való félelemben és a suspense-t fenntartó információadagolásban érhetők tetten, addig a horrorfilmhez fűződő jegyek magának a halszerű lénynek a vadságából fakadnak, ujjcsonkítással, a házi macska felfalásával. A fantasy műfaja, amely szintén elválaszthatatlanul hozzátartozik del Toro œuvre-jéhez, a mitikus-fantasztikus mesében és a pikkelyekkel borított monstrum feltételezett istenségében figyelhető meg. Tekintettel arra, hogy a hollywoodi narratívának cselekményességre kell épülnie, ezt a maximát a negatív főhős, Strickland köréhez kapcsolódó üldözéstörténet képviseli, ami egyúttal az akciófilm felé is elmozdítja a filmet. Ezt a színes műfaji palettát megfejeli, hogy A víz érintése rendelkezik egy kémfilmes réteggel is, amennyiben a hidegháború idején játszódó történetben egy magát amerikai tudósnak kiadó szovjet titkos ügynök, az inkognitóban Robert Hoffstetler néven futó Dimitri Mosenkov is helyet kap. A kémfilmet illetően annyiban feltétlenül módosul a bevett reprezentációs séma, hogy amíg a legtöbb amerikai film az orosz-szovjet informátorokat – az idegennel való nézői azonosulás ellehetetlenítése érdekében – rendszerint ellenszenvesként tárja elénk, ebben a műben Robert/Dimitri a lény megmentésért száll síkra, így pozitív figuraként van ábrázolva. Az itt dióhéjban felvázolt műfaji heterogenitás – a horror, a thriller, az akciófilm, a fantasy és a kémfilm – és a klasszikus elbeszélésmód biztosítja az irodalom- és filmtörténetben már sokféle változatban ismert archetípusok (a szépség és a szörnyeteg, a talált gyermek, a nemes vadember, a halember) hollywoodizálását, amerikai mintákhoz való idomítását.

A filmben kétségtelenül a látványvilág gondos megtervezése és a precíz maszkmesteri munka viszi el a pálmát. A víz érintése egyes jelenetei olyannyira emlékeztetnek Jean-Pierre Jeunet Delicatessen (1991) című filmjének vizuális retorikájára, hogy a francia rendező plagizálásával vádolta meg del Torót, engem viszont egy másik Jeunet-munka, Az elveszett gyermekek városa (1995) hangulatát idézi fel a mise-en-scène. Persze nem túlságos nehéz többszörös plágiumgyanút sejteni ott, ahol szinte valamennyi narratív és vizuális alkotóelem számtalanszor kipróbált sablonok szerint szerveződik meg. Mindazonáltal feltétlenül az operatőri és rendezői munkát dicséri a főleg a film első felében megfigyelhető invenciózus kamerakezelés, amely állandó mozgásban tartja a képkivágat által létrehozott látómezőt, mintha csak a víz hullámai imbolyognának a filmképen. Ez a fajta szüntelen kameramozgás, mely folyamatosan követi, értelmezi és átkeretezi a karaktereket, testrészeket és tárgyakat, részint a jancsói kameratechnikában, részint pedig Alekszandr Szokurov egyetlen vágás nélkül rögzített Az orosz bárka (2002) című művében találhatja meg előzményeit. Del Toro filmjének ez a sajátossága a képi kompozíciók hatásossága érdekében pedáns előmunkálatokat és szigorú kivitelezést igényelt. Sajnálatos azonban, hogy a kameramozgásnak ez a szakadatlan dinamizmusa a film második órájában alábbhagy, elfáradni látszik, és ezzel párhuzamosan a szentimentalizmus is felerősödik. Amíg A víz érintése korábban ügyesen lavírozott a horrorisztikus elemekkel felcicomázott rémtörténet és a romantikus szerelmi szál édessége között, a film végére erőteljesen megbomlik az ellenétek közötti egyensúlyi viszony.

 

 

Guillermo del Toro a humanista üzenet popularizálása, fogyaszthatóvá tétele és a minél szélesebb közönség elérése érdekében folyamodik műfaji mintákhoz. Szó esett korábban arról, hogyan alkalmazza a thriller, a horrorfilm, az akciófilm testfilmi mozzanatait a nézői izgalom és a borzongatás fenntartása céljából. A kötelező műfaji kényszerek azonban időnként következetlenségekhez vezetnek, és mosolygásra késztető naivitásba torkollanak. Csorbítja az autentikusságot például az a jelenet, amikor Giles akadály nélkül képes behajtani autójával az elvileg szigorúan védett katonai komplexumba, hogy a kétéltű lényt kiszabadítsa, mivel azt csupán egyetlen felfegyverkezett őr védi. Hasonlóképpen hiteltelen, hogy a szöktetési akció során kialakuló tűzharcban mindössze a lényért felelős Strickland használja fegyverét, a biztonsági őrök pedig csak kamilláznak, mivel mindenre, csak éppen arra nem képesek, ami a feladatuk lenne: biztosítani az épület védelmét. Az sem feltétlenül a logikai koherencia csimborasszója, amikor a hermetikusan lezárt létesítményben Elisa, a mezei takarítónő mindenféle korlátozás nélkül ki-bejárhat. Arról már nem is beszélve, hogy a megmentési jelenet után még nem engedik be a tengerbe a halembert, elvégre akkor a film utolsó órája üresjáratként futna tovább. A hollywoodi elbeszélésmód alkalmazása is látható nyomot hagyott a filmen. A megbomlott rendnek a szabadítással való helyreállítása, az utolsó pillanatban való megmenekülés, a gonosz megbűnhődése, a Krisztusként feltámadó főhős (aki isteni mivoltának bizonyságaként a lövések után is életre kel), valamint a kötelező happy end a bevált képletek felmelegítése. A takarítónők, vagyis a szegény elnyomottak győzelme a fölénk tornyosuló hatalmas vezető fölött pedig azt a kisember-világképet reprezentálja, amelynek feladata a nézőközönség leszedálása és reménnyel való feltöltése.

Del Toro munkájának többszörös Oscar-jelöltsége és négy díja abban a magasröptű üzenetben leli magyarázatát, hogy a film a tolerancia filmje. A víz érintése a fent említett popularizálási technikákon, azaz a műfaji sablonokon keresztül igyekszik eljuttatni a nagyközönséghez a megértés igéjét. A másság elfogadásának humanista gondolatát a film sokrétűen kezeli. Egyrészt a két protagonista, Elisa és a halember első pillantásra bizarrnak tűnő szerelmi kapcsolata az idegenek befogadásának, szó szerinti értelemben a fajok közötti keveredésnek az üzenetét terjeszti. Végső soron azt, hogy egy monstrumnak tartott élőlényt is embernek tekintsünk. Másrészt a filmbe erősen bele van kódolva maga a rasszizmus is, részint azért, mert Elisa önfeláldozó és empatikus munkatársa, a szintén takarítónő Zelda, afroamerikai, részint pedig azért, mivel a hatvanas évekbeli USA felidézése révén a film számos utalást tesz a fekete közösségek korabeli diszkriminációjára. Harmadrészt maga Elisa is hátrányos helyzetű, amennyiben némasága folytán úgyszólván determinálva van a magányra, az alternatív kommunikációs módokra és a megszokottól eltérő kapcsolatépítésre. Negyedrészt pedig barátja, az illusztrátor Giles melegsége szintén a tolerancia ideológiáját hordozza. Összességében tehát Hany Istók amerikanizált történetén keresztül a film nemcsak azt az ősrégi mantrát melegíti fel újra, hogy a szerelem minden korlátot ledönt, hanem egy ártatlan lény diabolizálásának elutasításával a pluralizmus, az egyenlőség és a szabadság politikai üdvtanát is hirdeti.

Gerencsér Péter

 

 

 

A víz érintése (The Shape of Water)

Rendezte: Guillermo del Toro

Amerikai fantasy

2017, 123 perc

Bull Productions – Double Dare You – Fox Searchlight Pictures

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írásunk:

Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni
(Beretvás Gábor kritikája) >>>


Címke: , , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő