06.18.
| Én és a környezet >>>
06.28.
| A szegedi Metanoia Artopédia a Zsámbéki Színházi Bázison >>>
06.13.
| Törékeny papírkert a K.A.S Galériában >>>
06.26.
| Székely János Napok a Gyulai Várszínházban >>>
06.11.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál >>>
06.09.
| Magyar előadások a gyulai Shakespeare Fesztivál programjában >>>
06.08.
| Könyvhét – Szerzőink dedikálnak >>>
06.07.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget >>>
06.07.
| Koncertek, társasjáték és Lemezjátszó a II. Gárdonyi Pikniken >>>
06.07.
| Közel 600 jelentkezés jött a Táblaképfestészeti Biennáléra >>>
06.01.
| COURAGE-PAREVO nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ A szegedi egyetemen több ezren végeznek évente, informatikusok, jogászok, tanárok – mondhatni, hétköznapi foglalkozást űző emberek. Ám különlegesen kreatív, intenzíven alkotó emberek is végeznek egyetemünkön: képzőművészek. A grafikusoktól, a festőkön át, a síküveggel dolgozó művészig. Az ő hétköznapjaikat sokkal nehezebb lehet elképzelni, mint egy kémikusét vagy tolmácsét, hiszen az […]

>>>

Hany Istók Hollywoodba megy
2018.03.18 - tiszatáj

GUILLERMO DEL TORO:
A VÍZ ÉRINTÉSE

A fantáziafilmek és horrorfilmek állítólagos Mozartja, Guillermo del Toro a 2018-as Oscar-gálán összesen tizenhárom jelölést kapott A víz érintése című filmjéért. A filmet végül négy kategóriában hirdették ki győztesnek, ami meglehetősen magas számnak tűnik. Nem meglepő azonban ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy mexikói rendező munkája a díjnyertes filmek klasszikus receptjét szinte minden elemében követi.

Egy többnyire tündérmesei klisékből építkező, lineárisan könnyen befogadható történet áll A víz érintése középpontjában, a jó és a gonosz hősök kipróbált oppozíciójával, amihez emocionális túlcsordulás, önmagán túlmutató nagy formátumú humanista üzenet és kisember-világkép társul. A mese kidolgozásának effajta „morfológiához” alkalmasint Vladimir Propp is elismerően csettintett volna. Úgy tűnik, mintha az alkotók patikamérlegen méricskélve tudatosan is az Oscar-szobrocskákra hajtottak volna, ami mindenképpen levon a film érdemeiből.

A víz érintése voltaképpen nem más, mint egy modern köntösben elbeszélt hagyományos szabadulástörténet, amely a szépség és a szörnyeteg romantikus szerelmi párosát aktualizálja. A hatvanas évek Amerikájában játszódó történet szerint Elisa, egy szupertitkos katonai létesítmény takarítónője beleszeret egy Amazonas környékén talált és az intézményben fogva tartott kétéltű lénybe, akit barátai, a szintén takarítónőként dolgozó Zelda, és az idejét grafikai munkával elütő nagypapa, Giles segítségével sikeresen megszöktet. Minthogy egy tündérmeséhez elengedhetetlenül szükséges egy mindent elpusztítani akaró gonosz, ezt a proppi értelemben vett „funkciót” itt a katonai intézet egyik – természetesen minden ízében – ellenszenvesre megrajzolt vezetője, a fasisztoid macsóként ábrázolt Richard Strickland képviseli, akinek egyénítése abban merül ki, hogy minduntalan cukorkát szopogat. A film alapsémája nemcsak Esmeralda és Quasimodo történetéből vagy Hamupipőke meséjéből lehet ismerős, de a vízi szörny alakja a halemberek, az itáliai Cola Pesce, a szláv hastrman vagy a Hanságban talált gyermek, Hany Istók legendáját is asszociálja. Közvetlen filmtörténeti rokonságba állítható Csebotarjov és Kazanszkij A kétéltű ember (1962) című szovjet ifjúsági kalandfilmjével, de az istápolást igénylő rút főhős pozitív karaktere alapján párhuzam mutatható ki az olyan távoli felmenőkkel is, mint az E. T (Steven Spielberg, 1982), az Ollókezű Edward (Tim Burton, 1990), valamint a King Kong három játékfilmes adaptációja (1933, 1976, 2005). A jócskán bővíthető analóg példákból világosan kitűnik, hogy del Toro úgyszólván biztonsági játékot űzött, hogy lenyűgözze az ezerszer látott sémák újracsomagolására fogékony közönségét, a film igazi kvalitásai nem is igazában a történetben, hanem inkább a vizuális kimunkáltságban rejlenek.

 

 

Annak érdekében, hogy a mesét a klasszikus elbeszélésmódra kondicionált hollywoodi néző elváráshorizontjához szabja, a rendező sokféle műfajt mozgósít. Minthogy del Torót eddigi életműve alapján (például A faun labirintusa, 2006; Bíborhegy, 2015) többnyire a horrorfilm és a thriller mestereként könyvelte el a recepció, ezeknek a műfajoknak a szabálykészleteit itt is érvényesíti. Míg a thriller ismérvei főként az ismeretlen amphibiumtól való félelemben és a suspense-t fenntartó információadagolásban érhetők tetten, addig a horrorfilmhez fűződő jegyek magának a halszerű lénynek a vadságából fakadnak, ujjcsonkítással, a házi macska felfalásával. A fantasy műfaja, amely szintén elválaszthatatlanul hozzátartozik del Toro œuvre-jéhez, a mitikus-fantasztikus mesében és a pikkelyekkel borított monstrum feltételezett istenségében figyelhető meg. Tekintettel arra, hogy a hollywoodi narratívának cselekményességre kell épülnie, ezt a maximát a negatív főhős, Strickland köréhez kapcsolódó üldözéstörténet képviseli, ami egyúttal az akciófilm felé is elmozdítja a filmet. Ezt a színes műfaji palettát megfejeli, hogy A víz érintése rendelkezik egy kémfilmes réteggel is, amennyiben a hidegháború idején játszódó történetben egy magát amerikai tudósnak kiadó szovjet titkos ügynök, az inkognitóban Robert Hoffstetler néven futó Dimitri Mosenkov is helyet kap. A kémfilmet illetően annyiban feltétlenül módosul a bevett reprezentációs séma, hogy amíg a legtöbb amerikai film az orosz-szovjet informátorokat – az idegennel való nézői azonosulás ellehetetlenítése érdekében – rendszerint ellenszenvesként tárja elénk, ebben a műben Robert/Dimitri a lény megmentésért száll síkra, így pozitív figuraként van ábrázolva. Az itt dióhéjban felvázolt műfaji heterogenitás – a horror, a thriller, az akciófilm, a fantasy és a kémfilm – és a klasszikus elbeszélésmód biztosítja az irodalom- és filmtörténetben már sokféle változatban ismert archetípusok (a szépség és a szörnyeteg, a talált gyermek, a nemes vadember, a halember) hollywoodizálását, amerikai mintákhoz való idomítását.

A filmben kétségtelenül a látványvilág gondos megtervezése és a precíz maszkmesteri munka viszi el a pálmát. A víz érintése egyes jelenetei olyannyira emlékeztetnek Jean-Pierre Jeunet Delicatessen (1991) című filmjének vizuális retorikájára, hogy a francia rendező plagizálásával vádolta meg del Torót, engem viszont egy másik Jeunet-munka, Az elveszett gyermekek városa (1995) hangulatát idézi fel a mise-en-scène. Persze nem túlságos nehéz többszörös plágiumgyanút sejteni ott, ahol szinte valamennyi narratív és vizuális alkotóelem számtalanszor kipróbált sablonok szerint szerveződik meg. Mindazonáltal feltétlenül az operatőri és rendezői munkát dicséri a főleg a film első felében megfigyelhető invenciózus kamerakezelés, amely állandó mozgásban tartja a képkivágat által létrehozott látómezőt, mintha csak a víz hullámai imbolyognának a filmképen. Ez a fajta szüntelen kameramozgás, mely folyamatosan követi, értelmezi és átkeretezi a karaktereket, testrészeket és tárgyakat, részint a jancsói kameratechnikában, részint pedig Alekszandr Szokurov egyetlen vágás nélkül rögzített Az orosz bárka (2002) című művében találhatja meg előzményeit. Del Toro filmjének ez a sajátossága a képi kompozíciók hatásossága érdekében pedáns előmunkálatokat és szigorú kivitelezést igényelt. Sajnálatos azonban, hogy a kameramozgásnak ez a szakadatlan dinamizmusa a film második órájában alábbhagy, elfáradni látszik, és ezzel párhuzamosan a szentimentalizmus is felerősödik. Amíg A víz érintése korábban ügyesen lavírozott a horrorisztikus elemekkel felcicomázott rémtörténet és a romantikus szerelmi szál édessége között, a film végére erőteljesen megbomlik az ellenétek közötti egyensúlyi viszony.

 

 

Guillermo del Toro a humanista üzenet popularizálása, fogyaszthatóvá tétele és a minél szélesebb közönség elérése érdekében folyamodik műfaji mintákhoz. Szó esett korábban arról, hogyan alkalmazza a thriller, a horrorfilm, az akciófilm testfilmi mozzanatait a nézői izgalom és a borzongatás fenntartása céljából. A kötelező műfaji kényszerek azonban időnként következetlenségekhez vezetnek, és mosolygásra késztető naivitásba torkollanak. Csorbítja az autentikusságot például az a jelenet, amikor Giles akadály nélkül képes behajtani autójával az elvileg szigorúan védett katonai komplexumba, hogy a kétéltű lényt kiszabadítsa, mivel azt csupán egyetlen felfegyverkezett őr védi. Hasonlóképpen hiteltelen, hogy a szöktetési akció során kialakuló tűzharcban mindössze a lényért felelős Strickland használja fegyverét, a biztonsági őrök pedig csak kamilláznak, mivel mindenre, csak éppen arra nem képesek, ami a feladatuk lenne: biztosítani az épület védelmét. Az sem feltétlenül a logikai koherencia csimborasszója, amikor a hermetikusan lezárt létesítményben Elisa, a mezei takarítónő mindenféle korlátozás nélkül ki-bejárhat. Arról már nem is beszélve, hogy a megmentési jelenet után még nem engedik be a tengerbe a halembert, elvégre akkor a film utolsó órája üresjáratként futna tovább. A hollywoodi elbeszélésmód alkalmazása is látható nyomot hagyott a filmen. A megbomlott rendnek a szabadítással való helyreállítása, az utolsó pillanatban való megmenekülés, a gonosz megbűnhődése, a Krisztusként feltámadó főhős (aki isteni mivoltának bizonyságaként a lövések után is életre kel), valamint a kötelező happy end a bevált képletek felmelegítése. A takarítónők, vagyis a szegény elnyomottak győzelme a fölénk tornyosuló hatalmas vezető fölött pedig azt a kisember-világképet reprezentálja, amelynek feladata a nézőközönség leszedálása és reménnyel való feltöltése.

Del Toro munkájának többszörös Oscar-jelöltsége és négy díja abban a magasröptű üzenetben leli magyarázatát, hogy a film a tolerancia filmje. A víz érintése a fent említett popularizálási technikákon, azaz a műfaji sablonokon keresztül igyekszik eljuttatni a nagyközönséghez a megértés igéjét. A másság elfogadásának humanista gondolatát a film sokrétűen kezeli. Egyrészt a két protagonista, Elisa és a halember első pillantásra bizarrnak tűnő szerelmi kapcsolata az idegenek befogadásának, szó szerinti értelemben a fajok közötti keveredésnek az üzenetét terjeszti. Végső soron azt, hogy egy monstrumnak tartott élőlényt is embernek tekintsünk. Másrészt a filmbe erősen bele van kódolva maga a rasszizmus is, részint azért, mert Elisa önfeláldozó és empatikus munkatársa, a szintén takarítónő Zelda, afroamerikai, részint pedig azért, mivel a hatvanas évekbeli USA felidézése révén a film számos utalást tesz a fekete közösségek korabeli diszkriminációjára. Harmadrészt maga Elisa is hátrányos helyzetű, amennyiben némasága folytán úgyszólván determinálva van a magányra, az alternatív kommunikációs módokra és a megszokottól eltérő kapcsolatépítésre. Negyedrészt pedig barátja, az illusztrátor Giles melegsége szintén a tolerancia ideológiáját hordozza. Összességében tehát Hany Istók amerikanizált történetén keresztül a film nemcsak azt az ősrégi mantrát melegíti fel újra, hogy a szerelem minden korlátot ledönt, hanem egy ártatlan lény diabolizálásának elutasításával a pluralizmus, az egyenlőség és a szabadság politikai üdvtanát is hirdeti.

Gerencsér Péter

 

 

 

A víz érintése (The Shape of Water)

Rendezte: Guillermo del Toro

Amerikai fantasy

2017, 123 perc

Bull Productions – Double Dare You – Fox Searchlight Pictures

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írásunk:

Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni
(Beretvás Gábor kritikája) >>>


Címke: , , , , ,
2018.06.17 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS TÉREY JÁNOSSAL KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Térey János az idén POSZT-zsűritagként, 180 megtekintett előadás, illetve saját drámája, a Kazamaták szegedi bemutatója után megírta Káli holtak című színházregényét, mely egyben az első nagyprózája is. A kötet szegedi bemutatóján Lengyel Zoltánnal, a Grand Café munkatársával beszélgetett a szerző… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.14 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ ÉS SZÍV ERNŐ KÖNYVBEMUTATÓJA
Vasárnap sem volt szünet az Ünnepi Könyvhéten. Június 10-én, késő délután Szilasi László és Darvasi László beszélgetett egymással a Dugonics téren. Utóbbi saját és írói alteregója, Szív Ernő nevében. Luther kutyái és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, a várt kötetek… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.13 - tiszatáj

BARÁTI GONDOLATOK GÁSPÁRIK ATTILA ÚJ KÖNYVÉNEK KAPCSÁN
Nálunk színigazgatók ritkán írnak könyvet. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának, az amúgy színművészként is ott dolgozó Gáspárik Attilának az idei könyvhétre immár második könyve jelent meg a Pont kiadó gondozásában. A fényképekkel illusztrált karcsú kötet alcíme szerint esszéket, tanulmányokat, párbeszédeket tartalmaz… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT –
A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BUDAPESTEN
Az idei évben két produkció érkezett a kincses városból Budapestre, amelyek a Tompa Gábor vezette teátrum műsorpolitikájának jelenlegi tendenciáit is jól kirajzolták. Tompa ugyanis az idei évadban mindössze egyetlen rendezést jegyzett (amely végül mégsem valósult meg), miközben a többi premier külföldről meghívott rendezők munkája… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

ORAVECZ IMRE KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
Létezik egy utazás, Magyarország és Amerika között, amit nem csak térben tesznek meg: generációkat összekötő, családi örökségként is jelen van. A 2018-as Könyvhéten Oravecz Imrével Balogh József beszélgetett… – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő