Hol van ma a helye Hazai műveinek?

BESZÁMOLÓ A HAZAI ATTILA-KONFERENCIÁRÓL

Március 8-án a Szegedi Tudományegyetem BTK és a Grand Café együtt adott otthont a Hazai Attila-emlékkonferenciának. A fiatalon elhunyt író emlékének ajánlották ezt a napot az irodalmárok, az irodalomszeretők, a család és a barátok.

A konferencia előtt Bencsik Orsolya és Szabó Gábor (a két szervező) adott interjút a Literának, ahol a konferencia szellemiségét tárgyalva, Bencsik a következőt mondta: „A tudományos szempontok mellett – az emléknap jellegéből fakadóan – erősen építettünk a személyes kapcsolódási pontokra, illetve hogy megidézzük, jelenvalóvá tegyük ne csak Hazai Attila nyugtalanító művészetének szubverzív szellemiségét, hanem Hazai Attilát mint barátot, mint művésztársat, mint kollégát.” A konferencia pedig abba a kanonizáló folyamatba illeszkedik, amelynek része a Hazai Alapítvány, az újrakiadások, és célja, hogy a Hazai-szövegvilágot újra az irodalmi diskurzus részévé tegye.

A konferencia több blokkban zajlott. Az első és a második szekció kora délutáni programjait az SZTE BTK Kari Konferenciateremben rendezték meg. Itt Bencsik Orsolya, Garaczi László, Németh Gábor, Berta Ádám, Sarankó Márta, Nagy Gabriella, Déri Miklós, Szabó Gábor és Szilágyi Zsófia előadásait hallhatta a közönség (az eredeti programhoz képest két változás, hogy Szegő János előadását Németh Gábor olvasta fel, illetve Sipos Balázs nem tudott megjelenni). Az előadások felkonferálója, az emléknap moderátora Váraljai Anna volt, akit szintén személyes emlékek fűznek Hazai Attilához.

Gyenge Zoltán dékán megnyitóbeszédében az őrült és a zseni dichotómiájának elválaszthatatlanságáról szólt, és ezt a megállapítását Hazai életére, prózavilágára is érvényesítette. Schopenhauer filozófiáján keresztül az unalmas problematikáját járta körül: akik nem rendelkeznek őrülettel, azok unalmasak. Gyenge végezetül Hazai írói munkásságára, rajzaira tért ki, amelyek irányába nem tudunk közömbösek lenni – így semmiképp sem beszélhetünk Hazai kapcsán unalomról.

A megnyitóbeszédet követő felolvasók – Bencsik Orsolya és Garaczi László – olyan szöveghelyeket osztottak meg a közönséggel, amelyek megidézik Hazai prózavilágát. Bencsik Több élet című regényének egy részletét választotta, Garaczi pedig a lemur-sorozat negyedik darabjából, a Wünsch híd című kötetből olvasott. A felolvasás után Garaczi a Hazai Alapítvány létrejöttét, működésmódját ismertette. Az alapítvány létrejöttét Hazai Attila édesanyja szorgalmazta, aki – mint mondta Garaczi – az alapítvány elindítójának is tekinthető. A szervezet legfőbb célja, hogy a szerző emlékét megőrizze, a hagyatékot gondozza, és támogassa a kortárs magyar irodalmat. A kuratórium első tagjai Németh Gábor, Podmaniczky Szilárd és Garaczi László voltak. A Hazai Alapítvány fontos célkitűzése volt –, hogy ez a kezdeményezés egy irodalmi díj formájában is testet öltsön. A kitüntetést minden évben egy olyan fiatal szerzőnek kívánják átadni, aki kísérletező, formabontó hangjával képes felhívni magára a figyelmet. Eddig két szerző, Bartók Imre és Tóth Kinga nyerte el ezt az elismerést. A hagyatékgondozás kapcsán elmondta, Hazai Attila munkáinak az újrakiadását a Magvető Kiadó vállalta el (eddig megjelent kötetek: A maximalista (és más írások) és Feri: Cukor Kékség). Hazai egyéb művészeti ágakban alkotott munkássága (rajzok, filmek), az interjúk és a recepció az internetes honlapon (www.hazaiattila.hu) megtekinthető.

Szegő János Mi lenne, HA? című előadását Németh Gábor olvasta fel, tolmácsolta a közönségnek – rendkívül nagyszerűen. Mielőtt azonban Németh felolvasta volna az előadást, ő is kitért az alapítvány működtetésének nehézségeire, illetve a hagyatékgondozás dilemmáira. Pozitív példaként a szegedi Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhelyt említette, ahol gyors előrelépések történtek az írói hagyatékkal kapcsolatban. Szegő előadásának vizsgálati tárgyává a Hazai-szövegek befogadóinak olvasói reakcióját tette meg, és előadását a moly.hu internetes oldalán folytatott esettanulmányként aposztrofálta. Szegő az olvasói értékeléseket három szempont alapján vizsgálta: kontextus, értékelés, összehasonlítás.  A kontextus alapján két megfigyelés tehető: Hazai Attila élete és halála befolyásolja a szövegekről alkotott véleményt, illetve, hogy a minimalizmus szöveghagyománya felől szemlélték Hazait. Az értékelés és az összehasonlítás fogalmak dialógusából pedig az mondható el a Hazai olvasókról, hogy megosztja és zavarba hozza őket a szerző munkássága. A szerzőt a zseni, az őrült, a dilettáns jelzőkkel illetik, ugyanakkor kezdeti zavarukon túljutva, egy idő után inkább felszabadulnak Hazai prózáját olvasva, és kérdeznek a Hazai-szövegekkel kapcsolatban. Egy hozzászóló humorosan jegyezte meg: „Rám író még nem volt ilyen hatással…”

Németh Gábor után Berta Ádám következett, aki előadása címében a Szilvi szüzessége elnevezésű novelláskötetét vizsgálta, ugyanakkor gyakorlatban sokkal inkább egy összehasonlító elemzés valósult meg, ahol a már említett kötetet egy másik Hazai-szöveggel vonta párhuzamba. Berta a Szex a nappaliban című Hazai-novellákat látja a Szilvia szüzessége interpretációjának. Értelmezése szerint a korábbi novelláskötetben a valóság illúziója képződik meg, és itt realista, ún. „normális” szövegekről beszélhetünk. Ezekben a történetekben olyan, mintha történne valami, de valójában nem történik semmi. Ezzel szemben a Szex a nappaliban elbeszéléseiben, Berta szerint, már maguk a novellák sem tudnak megtörténni, és szétíródnak ezek a szövegek. Berta még arra is kitért, hogy a Szilvia szüzessége elbeszélői keresik a történéseket, ezáltal keresik a bajt is.

Az első szekció záróelőadása a Hazai-hagyatékot gondozó Sarankó Márta nevéhez fűződik, aki Kéziratos leletek címmel tartotta meg prezentációját. Sarankó a hagyatékban található kéziratok mennyiségére tért ki előadásában, és arra a problémára, hogy mennyire nehéz ezeket a szövegeket egységbe rendezni. Prezentációja közben a hallgatóság megcsodálhatta Hazai Attila kézírásos jegyzeteit, szövegeit is. Sarankó az előadás során Hazai Attila versesköteteit (Ülök a tájon és vijjogok, Zene ólálkodik a szobában, Ki fél a víztől?) mutatta be a közönségnek, melyeket még maga a szerző állított össze életében ugyan, de sosem adta ki őket. A Zene ólálkodik a szobában című korai kötetben már ötvöződik egymással az irodalom és Hazai Attila képzőművészeti érdeklődése. Sarankó Márta végezetül Hazai Attila Együttgondolkodás című versét olvasta fel a közönségnek.

A második szekció nyitó előadását Nagy Gabriella Értelem és érzelem Hazai Attila műveiben címen tartotta. Nagy hangsúlyozta, hogy nem irodalomtörténész, és ezen az eseményen is mint író/szerkesztő, és mint Hazai Attila pályatársa vesz részt. Beszédében felidézte azokat a közös emlékeket, amelyek a Lengyel Péter által vezetett írószemináriumhoz kötődnek. Nagy Gabriella ezeket az írószemináriumon készült Hazai szövegeket tartja a szerző első igazán komoly próbálkozásainak. Nagy arra is kitért, hogy Lengyel Péter izgalommal fogadta Hazai novelláit, ugyanakkor ő is reflektált ennek a prózavilágnak az idegenségére. Nagy Gabriella előadása központjába az értelem és az érzelem hiányát állította. Hazai elbeszélői folyton hangoztatják, hogy az élet értelmetlen, amely mögött nincs végső jelentés. A szereplők érzelmi megnyilatkozásait az indulatok és a testi tapasztalat váltja fel. Az érzelmi hiányból eredeztette Nagy a Hazai-szövegek egy jellemző tulajdonságát, a szenvtelen elbeszélési módot is, mely révén képtelenek vagyunk kapcsolatot létesíteni ezekkel a szereplőkkel.

A többnyire tudományos, ismeretterjesztő értekezések után egy kötetlenebb beszélgetés következett, ahol Artner Szilvia Sisso, a Magyar Narancs újságírója Déri Miklóst, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című film főszereplőjét kérdezte a film elkészítésének körülményeiről és a Hazaival kapcsolatos élményeiről. A beszélgetés kezdetén Hazai Attila nagyon tudatos művészfelfogásáról hallhatott a közönség, egy olyan személyről, aki már pályája elején íróként, alkotóként tekintett magára. Saját művészi személyiséget akart felépíteni, és elhatárolódni a többiektől – mondta Déri. Még mielőtt a párbeszéd a már említett filmre terelődött volna, azt is megtudhatta a közönség, hogy Hazai Attila kezdetben egy igen modoros, mesterkélt személyiségként tűnt fel Déri előtt. A beszélgetésben megidéződtek a közös forgatókönyvírások emlékei, melyek aztán asztalfiókban maradtak. Déri őszintén mesélt arról, hogy nagy örömmel töltötte el őket a film létrejötte, hiszen Reich Andráson, a film rendezőjén kívül senkinek sem volt filmes végzettsége. A beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódhatott, akik közül elsőként Szajbély Mihály, a BTK volt dékánja ragadta magához a szót. Szajbély a film rendkívüli hitelességét és egységes összképét emelte ki, Németh Gábor pedig arról beszélt, hogy ez az alkotás képes megszólítani a későbbi generációkat is.  A beszélgetők végül a film fogadtatását tárgyalták meg, amiről ugyancsak az mondható el, mint a Hazai-szövegekről általában: a közönség kedvelte, de a kritika elmarasztalta.

A bölcsészkar épületében zajló program zárásaként Szabó Gábor Hazai-monográfiájának bemutatójára került sor Szilágyi Zsófia moderálásával, amely egyúttal a délelőtti és kora délutáni események egyik legizgalmasabb beszélgetését jelentette. Szilágyi Zsófia a határtapasztalat felől kérdezett elsőként, ugyanis Szabó ezt a problematikát állította munkájának középpontjába. A szerző elmondta, hogy véleménye szerint egy egzisztenciálfilozófiai kérdés köré csoportosítható a Hazai-életmű: érdemes-e élni, vagy legyünk inkább öngyilkosak? Szabó ennek a kérdésnek a kiterjesztését látja megvalósulni a szövegekben, a valami és a semmi oszcillációját véli felfedezni bennük. Szilágyi második kérdése még mindig a határra vonatkozott, arról kérdezte a szerzőt, hogyan húzta meg a határt a művek szelektálása közben. Szabó az életművet igen egyenetlennek találta, ennek révén a munkájából szelektálta ezeket az alkotásokat, ugyanakkor a Hazai-filmeket szívesen beépítette a monográfiába, hiszen a szövegek derivátumának, lenyomatának tekintette őket. Szilágyi arra is kitért a beszélgetésben, hogy Szabó nem esett a monográfusok tipikus hibájába, mert végig meg tudta őrizni kritikus hozzáállását a Hazai-szövegekhez. A párbeszéd folyamán az a kérdés is felmerült, hogy mi a jobb befogadói magatartás, ha Hazai Attila szövegeinek egyediségét hangsúlyozzuk, vagy egy tágabb kontextusba, akár az amerikai minimalizmus körébe illesztjük? Szabó Gábor véleménye szerint semmiről nem beszélhetünk az egyediség szintjén, hiszen semmi nem vákuumban született, összefüggések kötnek még akkor is, ha ezeket egy adott szöveg el akarja utasítani. A Feri: Cukor Kékség című Hazai-művet nevezi meg az életmű egyik legkimunkáltabb darabjának, ahol a szerző végigveszi azokat az irodalmi mezőket, amelyeket elutasít. Szilágyi záró kérdése arra vonatkozott, hogyan lehetne még – a monográfián kívül – ezt az életművet dinamizálni. Szabó meglátása, hogy a diskurzus megmozgatása mellett, még sok ilyen napra van szükség, mint ez a mai.

Rövid szünet után a Grand Caféban folytatódott a konferencia programja, kiállítás-megnyitóval, kerekasztal-beszélgetéssel, koncerttel. Hazai Attila képzőművészeti alkotásai, film- és koncertplakátok is itt, a Grand Caféban lettek kiállítva. A kiállítás megnyitóbeszédét Hecker Péter képzőművész, Hazai Attila jó barátja, köteteinek illusztrátora tartotta. Hecker emlékekről, személyes élményekről és a műtárgyak keletkezéséről mesélt.

A Hazai Attila-díjas Tóth Kingát Bencsik Orsolya kérdezte intermediális művészetéről, radikális nyelvezetéről. Bencsik első kérdése arra irányult, hogyan alakult ki ez az összművészeti érdeklődés. Tóth rámutatott, hogy saját alkotásaira mindig egy organizmusként tekint, aminek van hangja, szövege, grafikája. Ez azonban nem mindig volt nyerő elképzelés, ugyanis első próbálkozásait a magazinoknál, folyóiratoknál rendre elutasították, éppen összművészeti voltuk miatt. Innen folytatta Bencsik a kérdezést: mit tudsz kezdeni a nyomtatott kötetekkel, amikor az organizmus sérül? Tóth ekkor a külföldi olvasók, befogadók nyitottságát emelte ki, ahol szövegei CD formátumban, hanganyagként is megjelentek. Bencsik a beszélgetést átterelte a gépek szerepére, melyek fontos szövegszervező erőt képviselnek Tóth Kinga All Machine és Holdvilágképűek című köteteiben. Az utóbbi munkában a betegségek implantátumszerepét, és a betegség állapotának a leírását hangsúlyozta Bencsik, ami végül a betegség nyelvének a megalkotásáig vezet. Tóth arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a Holdvilágképűekben van egy erős szexuális szál (habár ő ezt nem tervezte a kötetbe) az ember és a gép között, mely intenzitás emberek között talán létre sem jöhet. A szerző arra figyelmeztetett, egyre nehezebb elválasztani manapság, mi élő és mi nem. A kötetet a túlélők könyvének aposztrofálta, akik a gépek segítségével a jövőt fogják működtetni. Ez egy mutálódott létforma, aminek kell egy nyelv – mondta a szerző. Bencsik a párbeszédet továbbgördítve Tóth Kinga jelenleg futó projektjei felől érdeklődött: az amerikai ösztöndíjról, az íródó Kukoricadalokról és a magyar irodalom nemzetközi szerepéről.

Ezt követően, az egész napos rendezvény megkoronázásaként, a Re:kerekasztal. A Hazai-ügy című beszélgetés következett, ahol Angyalosi Gergely, Farkas Zsolt, Margócsy István, Németh Gábor és Szilasi László folytatta a 20 évvel ezelőtt abbahagyott Hazai-vitát. Az eredeti felálláshoz képest apró változás történt, ugyanis Kálmán C. György betegség miatt nem tudta vállalni a fellépést, így a moderátori szerepet Szilasi László vette át. Szilasi rögtön a 20 évvel ezelőtti beszélgetés sikertelenségére reflektált, ami – meglátása szerint – az induló életmű működésének a meg nem értettségéből, és a Hazait olvasók közötti generációs horizontkülönbségekből fakadt. Szilasi első meglátása A pulóver című elbeszélésre vonatkozott, ami változtatott a rendszerváltás utáni irodalmi „műfajtalanságon”, és egy hagyományos elbeszélői technikát hozott vissza a megszólalásmódokba. Farkas Zsoltnak ezzel szemben a novella frissességét a stilisztikai hiányosságok jelentették, melyek azonnal ráirányították a figyelmét. Ezután Szilasi Németh Gábortól érdeklődött, miképpen került a szöveg a Magyar Napló szerkesztőségébe. Németh homályos emlékeiből egy Örkény-pályázat képét bányászta elő, ahova Hazai is benyújtotta a szóban forgó novellát, és hozzá került a szöveg elbírálásra. Margócsy István nehéz helyzetéről szólt a vita folyamán, mert a 20 évvel ezelőtti beszélgetésben is erős fenntartásait hangoztatta a Hazai-prózával kapcsolatban, és véleménye most sem változott. Margócsy nem látja, hogy a szerző hatással lenne az elmúlt évek irodalmi mozgására. Angyalosi Gergely nem értett egyet Szilasival, véleménye szerint hasznos volt a 20 évvel ezelőtti vita, hiszen kiderültek a nézetkülönbségek. Angyalosi Margócsy meglátásaihoz csatlakozott, és az ő véleménye sem változott az évek alatt. Szilasi Németh Gábor egy akkori tézisét idézte: miszerint a Hazai szövegei megsemmisítik a mondatmetafizikát és a humánumot. Németh ezt a megállapítását most is fenntartotta, és megemlítette azokat az áramlatokat a magyar irodalomban (avantgárd, neoavantgárd, transzavantgárd), melyek nem tekinthetőek a percepció hagyományának. Válaszában még az újraolvasás szépségeihez is elkanyarodott, hiszen Hazai Attila humora most is folytonos röhögésre készteti. Ezután Farkas Zsolt vette át a szót, aki a beszélgetés fonalától kissé eltérve, a Hazai-életmű egyenetlenségét fejtette ki. Margócsy a mondatmetafizikához viszonyuló szubverzív magatartáson túl, nem látja, hogy ez a prózavilág kellően jónak ítélhető-e. Ezen a ponton a közönség is dialógusba lépett a pódiumon ülőkkel, Hecker Péter vitát is kezdeményezett: ,,Miért nem örülünk annak, ami van? […] Ezt magyarázza nekem meg valaki, aki ilyen ősz, aki ilyen tudós. Hogy mi a fasznak nem örülünk?” Margócsy a kérdésre reflektálva csak annyit kérdezett, önnel nem fordult elő olyan, hogy valami nem tetszett? A beszélgetés legvégén, végső témaként a vitapartnerek még a történetmondó és a szövegirodalom magyar irodalmi kapcsolatrendszerét tárgyalták.

Összességében egy rendkívül izgalmas emléknapnak lehetett tanúja a kitartó közönség. A hosszú nap után, kikapcsolódásként a Lajka zenekar koncertezett. Hazai Attila szellemiségének méltó megemlékezését adta a konferencia. És bízzunk benne – ahogyan Szabó Gábor is mondta –, hogy sok ilyen eseménynek lehetünk még részesei, és egyszer talán Hazai Attila is elfoglalja méltó (?) helyét az irodalmi kánonban.

Klajkó Dániel

Fotó: Garaczi Zoltán