02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A provokáció géniusza
2018.03.15 - tiszatáj

SVETISLAV BASARA:
A MERÉNYLET ANGYALA. BULVÁR SZAPPANOPERETT-ÁRIA

Svetislav Basara A heliocentrizmus ideológiája című, A történelem mint totalitariánus ideológia alcímű esszéjében az időfogalom változásait áttekintve többek között arról értekezik, hogy a virtuális kronológia modern találmány, amely „szüntelen olyanképpen világítja meg a múltat, hogy általa a valóság folyamatai magyarázatot nyerjenek, és a történelmi folyamatok szükségszerű kimeneteleként tűnjenek föl.” Eddig a pontig nincs a gondolatban semmi forradalmi, mondhatnánk, a szerb író mindössze elegánsabbá bonyolítva elismétli a közhelyet, miszerint a történelmet a győztesek írják. Ám Basara – akit gyakran emlegetnek a kortárs szerb irodalom fenegyerekeként – az esszé későbbi szakaszaiban jóval újszerűbb és provokatívabb megállapításokra ragadtatja magát. Nem átallja kijelenteni például, hogy korunk méréstechnikája és pontosságra törekvése messze elrugaszkodott a matematika ókori felfogásától, és végeredményben kiirtja a kortárs világszemléletből a transzcendenst és a fennköltet (mely megállapítás kiváltképp kedves lehet minden magamfajtának, aki az érettségit követően is még évekig rémálmodta rendszeresen azt, hogy számtanórán van).

Basara azonban talán akkor ír a legizgalmasabban, amikor szépprózában demonstrálja a történelemről, mint a totális manipuláció eszközéről megfogalmazott állításait.

Ezt rendszerint úgy teszi meg, hogy a szükségszerű kimenetelt – tehát a nézőpontot, amelyből a történelem a műben szemlélve és elbeszélve lesz – eltávolítja az általánosan elfogadott narratíva (narratívák) által megfogalmazott jelentől. Nem az alternatív történelmi regény példái ezek a művek, elvégre Basara nem azzal a gondolattal játszik el, mi lenne ma, ha a múlt egy-egy sorsfordító eseménye másképp alakult volna. A szerb író ehelyett inkább összeesküvés-elméleteket gyárt, amelyeket aztán az adott műben a világértelmezés origójává tesz meg – ez lehet akár egy képzeletbeli ideológia, amely egy hétköznapi tárgyat emel tudományos-filozófiai magasságokba (Feljegyzések a biciklistákról), vagy éppen egy nagyon is létező személy élettörténetének homály födte időszakát, képzeletbeli feljegyzéseit használja ürügyként arra, hogy ellenmítoszokat teremtve kezdje ki a korunk gondolkodását meghatározó narratívákat (például A föld szíve. Tanulmány Nietzsche ciprusi tartózkodásáról című regényében). Svetislav Basara munkái ugyanis jóval többet kínálnak annál, mintsem hogy megrekednének a bravúrosan előadott gondolatkísérletek szintjén. Sándor Zoltán a szerzőről írott portréjában pontosan ragadja meg Basara prózájának karakterét, amikor azt írja: szövegeire „a bátorság, a leszámolás a mítosszal és a mitománokkal, az igazsággal való szembesülés követelménye, továbbá a kísérletezési hajlam, a legkülönfélébb irodalmi műfajok elemeinek ötvözése, történelmi személyek beemelése a történetbe, a valóság és a fikció teljes egybemosása jellemzőek. Szerzői csavarjaival, első pillantásra öncélúnak tűnő játékosságával sok esetben lerántja a leplet a tabuként kezelt ‘nagy igazságokról’, a hagyományos értékek álarcai mögé rejtőzött romlottságról, a modern ember eltévelyedéséről és hipokríziséről – mind globális, mind nemzeti szinten. Folyamatos misztifikációival tulajdonképpen a maga abszurd módján demisztifikálja a világot, nem kevésbé magát az irodalmat és az irodalmi alkotást is, mindenestül elutasítva azt a beidegződött álláspontot, miszerint jelentős témákról csak halálkomolyan és felelősségteljesen lehet szólni, úgy, ahogyan azt az irodalmi fővonulat sugallja.”

Basara legújabb, magyar fordításban is hozzáférhetővé vált regénye a megszokottnál is könnyebb fogást kínál a magyar olvasó számára. A merénylet angyala ugyanis a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd képzeletbeli emlékiratait tartalmazza, amelyet a Gavrilo Princip lövései által elveszejtett trónörökös a túlvilágon mond tollba titkára, Ferdinand Berchtold számára (aki, mint ahogyan arra Basara a kötethez fűzött jegyzetekben hívja fel az olvasóközönség figyelmét, a családnév egyezése ellenére sem tévesztendő össze Leopold von Berchtold osztrák-magyar birodalmi külügyminiszterrel). Basara tehát egy olyan történelmi esemény köré szervezi a regény fikcióját, amelyet a közvélekedés a véres, huszadik század kezdő pillanatának tart – és amelyet mindegyik nemzet annak függvényében értékel pozitívan vagy negatívan, hogy az első világégés végén a győztesek, vagy a vesztesek oldalán állt-e. Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról mindenki tud, és mindenkinek van véleménye róla.

Remek alkalom ez arra, hogy Basara szétírja az esemény különféle mainstream értelmezéseit egy zseniálisan provokatív és provokatívan zseniális regényben.

S mivel itt egy valódi géniusz provokál, minden olyan közösség alaposan megkapja tőle a magáét, amely valaha is arra vetemedett, hogy beleillessze saját narratívájának kontextusába az 1914. június 28-án, Szarajevóban történteket és azok következményeit.

A monarchia utódállamainak Szarajevó-mitológiáját ugyan mi mással lehetne hatékonyabban provokálni, mint efféle, a merénylet áldozatául lett trónörökös szájába adott kijelentésekkel: „Az Osztrák-Magyar Monarchiával minden a legnagyobb rendben volt, amit viszont nem mondhatunk el a benne élő nemzetekről és az alattvalók nagy többségéről, akiket megfertőzött a nemzeti romantika vérbaja, elrontott a német és osztrák operazene, abszolút módon méltatlanokká váltak a monarchiához – sőt, egyáltalán az élethez. A Monarchia volt az, ami nagy keservek közepette évszázadokon keresztül megakadályozta, hogy legyilkolják, megöljék egymást, ami már másnap elkezdődött, amint, úgymond, felszabadultak. Tehát nem az Osztrák-Magyar Monarchia bukott el – Berchtold, jegyezze fel ezt, és húzza alá pirossal! –, hanem a Monarchia alattvalói romlottak le és züllöttek el annyira, hogy már a rend és a fegyelem gondolata is elviselhetetlen volt a számukra.” Ez persze – így Basara – nem pusztán a véletlen szeszélyéből bekövetkezett sorscsapás volt, hanem annak az eredménye, hogy bevált a franciák csodafegyvere, az osztrák nemesség hibájából, amely behódolt „a felvilágosodás istentelen filozófiájának”. Ahogyan Ferenc Ferdinánd fogalmaz Basara regényében: „A francia fegyvereket többször is legyőztük, térdre kényszerítettük, de áldozatául estünk a francia kultúra mérgének.” A továbbiakban ráadásul azt is megtudhatjuk, hogy a kultúra „csak a dekadens időszakokban hatalmasodik el, a tétlenség gyermeke, és egy jól szervezett államban nincs helye a tétlenségnek”, ezzel szemben a ius primae noctis nem barbár szokás, hanem „a katolikus civilizáció egyik legnemesebb hagyománya”.

A franciáknak is adagolt oldalcsapásokkal kísért Habsburg önostorozás mellett persze kijut a jóból a Monarchia összes nemzetiségének. Az olaszokról például azt tudjuk meg a trónörökös expozéjából, hogy „köpönyegforgató népség”, amely „elbitorolta a katolikus egyházat”, és történelmi érdemeik mindössze abban merülnek ki, hogy ezáltal okot adtak „egy istenfélő, tisztességes német, egy Ágoston-rendi testvér, Luther Márton” számára ahhoz, hogy a reformáció révén ellenszegüljön „a római rothadásnak, az olasz eredetű pápák szimóniájának és terrorjának.” (Nem mellékesen, a Szentszéket „át lehetett volna helyezni Salzburgba”.)

Ferenc Ferdinánd síron túli önvallomásában természetesen mi, magyarok is számtalanszor megemlíttetünk, köztük egy kulcsfontosságú epizódban is: abban a jelenetben, amelyben egy cigánylány a kiskunhalasi kuplerájban megjósolja a trónörökösnek, hogy merénylet áldozata lesz.

Ez talán a leghízelgőbb passzus, amelyet a császári cím egykori várományosa népünknek szentel – a továbbiakban ugyanis olyan megállapítások hivatottak felvázolni nemzetkarakterológiánkat, mint például hogy „senki sem tud úgy gyűlölni, mint a magyarok, az összes többi gyűlölet röhejes, ha a magyarokéhoz viszonyítjuk”.

Basara azonban rá jellemzően haza is beszél: a szerbek és horvátok például mint „asztrális kullancsok” jelennek meg, amelyek Ferenc Ferdinánd lelkét rágják éjjel-nappal még a síron túl is, mindemellett annyit érdemes még róluk tudni, hogy „muszáj ölniük, ez a faji jellemzőjük”, és „ha nem akad egy német király vagy trónörökös, akkor megelégszenek a sajátjuk leölésével is”. Persze a szláv népek a pozitív jellenvonásoknak sincsenek híján – ám ezek Ferenc Ferdinánd értelmezésében abban rejlenek, hogy „a szlávok fütyülnek a költőkre, filozófusokra és zenészekre. De nem csak fütyülnek rájuk, hanem ha alkalmuk van rá, tömegesen semmisítik meg őket. És igazuk van! Ebben rejlik a szláv faj vitalitásának titka. Egy fenét verték volna meg az oroszok a Wermachtot, és masíroztak volna be Berlinbe, ha Sztálin nem számol le időben és kíméletlenül az orosz költőkkel, írókkal és filozófusokkal”.

És hogy miként kerül az 1914-ben meggyilkolt trónörökös beszélyébe Sztálin? Ugyanúgy, ahogyan helyet kap benne a huszadik századi horvát irodalom klasszikusa, Miroslav Krleža, a csongrádi születésű szerb íróóriás, Miloš Crnjanski, valamint Kossuth, Hitler, Tito, Jovan Damjanić Tábornok (a mi Damjanich Jánosunk), Sid Vicious, vagy éppen Omar Sharif.

Basara játékában ugyanis valóban nem létezik idő, itt a kronológiától független találnak egymásra az együvé tartozó, egymással kapcsolatba hozható motívumok, események és személyiségek.

Éppen ezáltal sikerült a szerzőnek a végletekig kihasználnia azokat lehetőségeket, amelyek abban rejlettek, hogy Ferenc Ferdinánd szellemét tette meg regénye fiktív elbeszélőjének. Az ugyanis, ahogyan a Habsburg birodalmat a világ legtermészetesebb entitásának tekintő nézőpont, a régi rendben gyökeredző, paródiáig fokozott értékfelfogás, valamint a pökhendiség határain is messze túlterjedő, arisztokratikus magabiztosság láttatja a merénylet óta eltelt eseményeket, nem csupán egy fergeteges humorú, roppant fantáziadús elbeszélést eredményez, hanem arra is alkalmat teremt, hogy eltávolítsuk magunktól és megkérdőjelezzük a kortárs fogalmainkat, énképünket és történelemszemléletünket meghatározó mítoszokat. Ha azonban az olvasó ezen erényei dacára sem találná kedvére valónak A merénylet angyalát, akkor természetesen – a Basara-féle logika szerint – nem a könyvben, hanem önmagában kell keresnie a hibát, ugyanis „a bölcs könyvek olvasása nem teszi bölcsebbé a hülyéket, csupán az olvasat értelmezését viszi el a hülyeség felé”.

És ha már a bölcsességről beszélünk: A merénylet angyala mintha azt az állítást fogalmazná regénnyé, miszerint a tudás értéke nem önmagában rejlik, hanem inkább abban, mennyire képes alkalmat és alapot teremteni a gondolkodáshoz.

A huszonegyedik század elején aligha találhatni ennél korszerűbb üzenetet.

Haklik Norbert

 

Svetislav Basara: A merénylet angyala. Bulvár szappanoperett-ária.

Fordította: Juhász Attila

Forum Könyvkiadó

Újvidék, 2017

222 oldal, 1900 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő