Walther von der Vogelweide versei

 

Az emberek közt olyan finoman

Bi den liuten nieman hat

 

Az emberek közt olyan finoman

senki sem próbál örömhöz jutni mint én

ha a gyötrő vágy megrohan

jókedvet színlelek vigasztalom magamat őszintén

de gyakran magamat is félrevezettem

ha a világnak örömöt füllentettem

mégis azt mondom jól tettem port hintvén.

Sajnos le kell mondanom

sok örömről amit régen átéltem

de a lemondás miért fájdalom

ha már nem hiszem azt amit valaha véltem?

azt sem tudom mi a gyönyör

vágyról tudok amely gyötör

átkozott legyen a szenvedélyem!

Van aki azt hiszi ha lát

hogy mindig jókedvű vagyok

pedig áll jókedvem elébe gát

örömre nekem akkor volna ok

ha a német nép ismét kitűnő

lenne és megvigasztalna aki megbántott az a nő

akkor örömöm volna sok

A világot szolgáltam hosszan

és tovább is szolgálná lényem egésze

ha cserébe nem részesítene rosszban

és nem hinné azt hogy nem veszem észre

észreveszem abból az egy szokásból

hogy amit kívánok legfájóbb nekibuzdulásból

azt inkább tékozolja egy hülyére.

Nem tudom érte mitévő legyek

ahogy manapság szokás az undorít

ha a régi szokás szerint teszek

az félek hátrányba szorít

mi legyen? remélem a finom udvarlás

a durva helyett ahogy udvarol más

ennél a nőnél sikerrel virít.

L 116,33

Meglepően nyílt és már-már tragikus beszéd a szexualitásról. Az idősödő férfi panaszát valahogy így lehetne mai fogalmainkkal visszaadni: ha a fiatalkorában tanult „finom” (hovelich) módon udvarol egy nőnek (például virágcsokrot visz neki, ahelyett, hogy rögtön megfogná a mellét), akkor a nő idejétmúltnak, ódivatúnak tekinti a viselkedését. Viszont a fiatal férfiak a „durva” udvarlással, a bunkósággal (ungefüege) könnyen érnek el sikereket. Az erős önirónia ellenére mindez inkább tragikusnak, mint komikusnak érződik, mert a költő ebben „a világ” (ma így mondanánk: a civil társadalom) hanyatlását észleli, ezt pedig ízléskritikával társítja. Ezenkívül van egy társadalomtól független, antropológiai jellegű panasza is, az, hogy a csökkenő vonzerővel párhuzamosan nem enyhül, inkább erősödik a testi vágyakozás. Mindezt tetézi az őszinteség és a színlelés (a többiek érdekében színlelt jókedv) ellentétének ma is létező és fájó problémaköre.

Korábbi magyar fordításról nem tudok.

vigasztalom magamat, „troeste selben mich”: meglehet, hogy az önkielégítésről van szó.

a világ: tágabb értelemben a társadalom, szűkebb értelemben az udvari elit, Walther közönsége a szerencsés időszakokban.

a német nép, „tiutsche liute”: ez lehet utalás a német közállapotokra, de lehet „a világ” szinonimája is. Utóbbit tartom valószínűnek, mert a következő sorban egy konkrét szerelmi kudarcról van szó.

hülye, „tore”: Walther (nyilván fiatal) vetélytársa.

Azzal hogy jókedvem van másnak nem ártok

Ich bin als unschedelichen fro

 

Azzal hogy jókedvem van másnak nem ártok

ne sajnáljátok tőlem a szép életet

szívem rejti az örömöt mint zárt tok

a kérkedőből a világnak mi haszna lehet?

kérkedők és hazugok előtt bárhol hevernek

a költészetemet letiltom

ne használják se titkon se nyíltan

ne legyen hogy rajtam ők nyernek.

Ha egy férfi kiválóságban vetekszik

másokkal örömmel hallom és továbbadom

sajnálom ha más velem nem így cselekszik

de tűrni nem fogom

vannak a gonosz nyelvelők

akik miatt rossz hírű lesz sok női szépség

tőlem távol áll az ilyen szemétség

őket kerüljétek ti drága nők.

Akad aki szomorú bár jó dolga van

nekem meg mindig jó a kedvem

pedig nem élek boldogan

vajon rossz nekem ez? nem!

az öröm ahányszor voltam tanúja

mindig is átcsapott bánatba

ha ilyen gondolatom nem támadna

nem tudnám mi a szív baja búja.

Ha gondolataimba horgadok

és valakire rájön a fecsegnék

hagyom beszéljen én csak hallgatok

mit akar? mást mit is tehetnék?

ha volna hozzá szemem és fülem

akkor figyelnék a beszédre

de mert egyik sem áll rendelkezésre

szavam nem lehet se igen se nem.

Még soha fél napom se telt

úgy hogy egész lett volna az öröm

ami örömöm valaha kelt

már az is túl van a látókörön

ami öröm van itt az semmivé válik

mint a virág amely fénylik sok színben

ezért van hogy a szívem

csalóka örömre többé nem vágyik.

L 41,13

Rezignált számvetés a szerelmi költészettel, az öröm egyszerre zajló színlelésével és titkolásával, továbbá a róla való lemondással. Olyasféle érzés is megjelenik a strófákban, amely a modern individuum magányára emlékeztet, noha nyilván nem azonos vele. Nem világos, hogy az első strófában említett „kérkedők és hazugok” (ruomaere unde lügenaere) kik lehetnek: vagy a konkurens fiatal költők, akik eltorzítva adják elő, esetleg plagizálják Walther strófáit, vagy pedig azok az udvaroncok, akik Waltherről (és a szép nőkről) rágalmakat terjesztenek.

Korábbi magyar fordításról nem tudok.

ami öröm van itt: az „itt” jelentheti az udvari társaságot, de általában a földi életet is.

Nem jó eszköz a pálca

Nieman kan mit gerten

 

Nem jó eszköz a pálca

hatékony oktatásra

ha jól halad a nevelés

a szép szó több mint a verés

a szép szó több mint a verés

ha jól halad a nevelés

hatékony oktatásra

nem jó eszköz a pálca.

Szabály fiataloknak

jó ha pofát befognak

szád gonosz szót ki nem ereszt

ha elébe tolsz egy reteszt

ha elébe tolsz egy reteszt

szád gonosz szót ki nem ereszt

jó ha pofát befognak

szabály fiataloknak.

Jól ügyelj a szemedre

a látványt latra vetve

jó szokásokra nézve

rosszat ne vegyen észre

rosszat ne vegyen észre

jó szokásokra nézve

a látványt latra vetve

jól ügyelj a szemedre.

A füledre vigyázz jól

a bolond beszéd legázol

ha gonosz szót beeresztesz

neked is rossz híred lesz

neked is rossz híred lesz

ha gonosz szót beeresztesz

a bolond beszéd legázol

a füledre vigyázz jól.

Felügyeld ezt a hármat

ha szabadok bajod támad

a nyelved a szemed a füled

a jóra sokszor néma vak süket

a jóra sokszor néma vak süket

a nyelved a szemed a füled

ha szabadok bajod támad

felügyeld ezt a hármat.

L 87,1

Életszabályok sora, amelyet azonban a játékos palindrómia (a verssorok visszafelé futtatása) miatt nem különálló Spruchokként, hanem erős belső szerveződésű, egységes lírai költeményként olvasunk. Figyelemreméltó, hogy az érzék-triászt egy felnőtteknek szóló nevelési intelem vezeti be. Ez felerősíti a száj-, szem- és fül-toposz hatását.

A kéziratban fennmaradt egy hasonló felépítésű hatodik strófa is, amely szerint „senki sem lehet lovag sem harminc évig, sem egy napig, ha nincs nemes lelke, jó megjelenése és kellő vagyona”. Ez lezárásként tönkretenné a verset, megbontaná értelmi egységét, ezért mellőztem. A kutatók egy része egyébként ezt a hatodik strófát nem tartja Walther művének.

A vers korábbi magyar fordítását Keresztury Dezsőnek köszönhetjük.

Nem jó eszköz: Walther korában (és még sokáig, egészen a felvilágosodásig) kivételesnek számító vélekedés. Oktatásról-nevelésről szólva majdnem minden régi író a testi fenyítés hasznossága mellett érvel.

Tiszta nők jeles férfiak

Ir reiniu wip ir werden man

 

Tiszta nők jeles férfiak

annak aki hozzátok beszél

jobban kellenek az eddiginél

megbecsülés kedves szavak

erre több okotok van mint régen

ha kérdezitek megmondom miért

költöttem verset legalább negyven éven

keresztül szerelemről és közügyekről

ebben akkor még én is örömöt leltem

ma már csak ti örülhettek neki

szerelmi lírám a ti kedveteket keresi

ti meg cserébe kényeztessetek engem.

Lehet hogy bottal bicegek

lehet hogy küzdök az elismerésért

amely fáradság már akkor elkísért

amikor még voltam félig gyerek

mégis a legjobbak közé vetődöm

én is épp elég jó vagyok magamnak

ezért a törpék gyűlölnek velük nem törődöm

a kiválóak annál inkább becsülnek

dicsőktől dicséret annyira jó

hogy másért nem is érdemes élni

semmire sem akarom elcserélni

ha a vége is dicsérni való.

Te Világ tudom hogyan jutalmazol

visszaveszed amit kezed adott

mindenki csupaszon hagy téged ott

szégyelld magad ha szégyenbe hozol

testemet lelkemet és ez nem kevés

ezerszer is kockára tettem érted

most már öreg vagyok tőled jön a kóklerkedés

és kinevetsz ha ezért haragszom

csak nevess rajtunk még egy darabig

hamar eljön a Harag Napja

amit elvettél tőlünk ő kapja

téged megéget máglyán pedig.

Bárcsak a lelkem jó úton haladna

sokszor e világban élőket

boldoggá tettem férfiakat nőket

bárcsak sokáig így maradna

ha a test szerelmét dicsérem az a lelket sérti

azt mondja hazudok őrült vagyok

az igaz szerelmet el nem múlónak érti

annyira jó amennyire tartós

„Te is hagyd ha elhagy a változó szerelem

az örök szerelemnek hódolj

az a vágy amely egyiket másikkal pótol

nem friss hal nem jó élelem.”

Kiválasztottam egy szép színű képet

és ó jaj milyen sokat szemléltem

és hozzá milyen sokszor beszéltem

már nem szól hozzám már nem látok benne szépet

csodálatos bája benne már nem lakó

hová lett nem tudom néma a képmás

rózsa liliom színe most börtönfakó

elvesztette illatát ragyogását

benned én képmásom fogoly vagyok

eressz el engedd hogy szétváljunk

majd ismét örömmel egymásra találjunk

ha beléd visszajuthatok.

L 66,21

A kései nagy versek egyike. Ha életrajzi ténynek tekintjük, hogy írásakor Walther legalább negyven éves pályára tekinthetett vissza, akkor az 1220-as évek végére datálhatjuk. Sok rejtély, semmi homály. Különös ambivalencia a költészethez és azon belül a saját költői munkássághoz való viszonyban. Walther, nem kevés cinizmussal, úgy próbál kedvet csinálni verseihez, hogy nyíltan bevallja mindjárt az elején: már nem leli örömét bennük. Régebbi szerelmi költészetét, amelyben sok az erotika, úgy tagadja meg, hogy közben büszke is rá. Testi állapotának és társadalmi esélyeinek romlását önérzetesen vagy inkább sértett méltósággal teszi a helyére, nem úgy, mint a Szólt egy tudós öreg kezdetű költeményben, amelyből már a közvetlen halálfélelem szól.

Az utolsó strófa képmás-motívumának több lehetséges értelmezése van. Walther gondolhatott egy régi szerelmére, aki vele együtt megöregedett, és elveszítette szépségét. (Egy szép nőre a mai németben is azt mondják, hogy „bildschön”.) Gondolhatott a Világ vagy a Szerelem allegóriájára, össze is olvaszthatta a kettőt. És eszébe juthatott olyasféle neoplatonikus elképzelés is, amilyen hatszáz évvel később az idős Goethét foglalkoztatta a Faust legvégének írásakor: az emberről a halál után leszakadnak, letisztulnak a személyiségvonások, amelyek „képmássá” teszik, illetve az élet során foglyul ejtik önmaga képmásában, és megmarad a színtiszta célhordozó, amelyet léleknek is nevezhetünk. Aztán, ha ezt az értelmezést fogadjuk el, a feltámadáskor visszajut a beszélő Én az elhagyott képmásba.

A vers első két strófáját Rába György lefordította, a többi három strófa eddig tudtommal nem volt magyarra fordítva.

megbecsülés kedves szavak, „ere und minneclicher gruoz”: az egyik a fellépti díj, amelyet a költő a férfiaktól vár el, a másik a szerelmi vágy viszonzása a nők részéről. Az öregedő Walther tudja, hogy az utóbbira nem sok esélye van.

szerelemről és közügyekről, „von minnen und als iemen sol”, azaz ‘szerelemről és hogy kinek-kinek miként kell’. A lírai költeményekről és az egystrófás Spruchokról van szó.

szerelmi lírám, „min Minnesang”: meghagyhattam volna az eredeti kifejezést, de a versbeszédben túlságosan irodalmi műszónak érződik.

bot: vita zajlik róla, vajon vándorbotra, zarándokbotra, koldusbotra vagy az öregség jelére és kellékére gondolt-e Walther. A zarándoklat kivételével az összes motívum társítható a vershez.

Harag Napja, „jamertac”: feltűnő a párhuzam a Walther-kortárs Celanói Tamás közismert himnuszával.

nem friss hal, „niht visch unz an den grat”, azaz ‘nem a gerincéig hal’. A régi német nyelvben élő szólás volt.

börtönfakó, „karker var”: Walther szóalkotása, amely nagy erőt ad a következő sorok fogság-metaforájának.

Fordítás és jegyzetek: Márton László

(Megjelent a Tiszatáj 2017/7–8. számában)