Új Appendix (50/52)

2004-et írunk. Napok óta dobozolunk és pakolunk, utolsó napok a Munkás utcában. A ház már eladva, sőt az újak félig már be is költöztek. (Mi ideiglenesen a hátsó részben húzzuk meg magunkat.) Szinte el is felejtem, pedig ez már az olimpiai döntő, de mire odaérek a tévéhez már a harmadik negyed végénél járunk. A szerbek (és montenegróiak) két góllal vezetnek. Vízilabdában ez ledolgozható, csak kurvára nehéz, főleg a szerbek ellen, szinte csoda kellene hozzá! A csodát pedig Kásás Tamásnak hívják, aki 5 perccel a vége előtt belövi az első gólját. Kiálltok egy kisebbet, erre beszalad anyám, azt hiszi, hogy rám esett valami, de megnyugtatom, hogy semmi baj. „Csak megkezdtük a felzárkózást!”, mondom neki. Támadnak a szerbek, kapunk egy kiállítást, aztán még egyet. Kettős emberhátrány, nem hiszem el! Pezseg a víz, lőnek a szerbek, Kásás lényegében kivédi. Aztán jöhetünk mi, majd egy beadás után kapunk egy 4 méterest. Kásás úszik oda. A szívem kiugrik a helyéről! Kásás kinéz a bíróra, majd a sípszó után belövi, ahogy kell. Egyenlítünk. Talán egy kicsit nagyobbat kiálltok, mint az előbb! Még 3 és fél perc van a végéig. A szerbeknél a labda, kiállítás nálunk, nem bírom nézni. Felkapok egy dobozt és kiviszem a kazánházba. (Mennyi felesleges holmi, visszük magunkkal a múltat, pedig nem is akarunk rá emlékezni!) Mire visszaérek újból mi támadunk, járatjuk a labdát, és szerencsére most mi kerülünk előnybe. Benedek, Kásás, Biros, Fodor, Benedek, Kásás, Kiss Gergely: GGGÓÓÓLLL!!! „Gól, gól, gól, gól!”, üvöltöm. (Bejön anyám és lebasz, hogy legyek halkabban, mit fognak szólni a szomszédok! „Leszarom a szomszédokat, Kiss Gergő negyedik góljával vezetünk!!!!”) Csak az a baj, hogy hátra van még 2 perc 17 másodperc. Az sok, az több mint hat milliói pillanat, az kétezer év! Ráadásul a szerbek időt kérnek, aztán, amikor támadni kezdenek persze, hogy kiállítás nálunk. Leveszem a pólóm, annyira izzadok! Hiába telik le az emberhátrányunk, a szerbek rálövik, de szerencsére kapufa. Nem bírom nézni! Idegesen járkálok fel-alá, régen ez volt Csonka nagyi szobája, most tele van dobozokkal, áll az idő, nem akar mozdulni! 46 másodperccel a vége előtt Kemény Dénes időt kér, de utána hiába támadunk, nincs újabb gól, jöhetnek a szerbek. Az utolsó támadás következik. 15 másodperccel a vége előtt kiállítás tőlünk. Már csak 7 másodperc, Sapics rálövi, Szécsi véd. Megnyerjük, miénk az arany, holnap költözünk!

További Új Appendix történetek Neszlár Sándortól: https://tiszatajonline.hu/?tag=uj-appendix