Születésnap – a Független Mentorháló egy éve

FELOLVASÓEST A GRAND CAFÉBAN

Egy évvel ezelőtt alakult meg a kultúrpolitikában zajló folyamatok hatására a Független Mentorhálózat névre keresztelt kezdeményezés, amely az államilag finanszírozott (így kizárólagosan támogatandónak kikiáltott) Kárpát-medencei Tehetséggondozó műhely megalakulására mintegy válaszul, szigorúan önkéntes alapon kívánt alternatívát nyújtani a szépirodalmat művelni vagy értelmezni akaró fiatalság számára. A klasszikus mentor–tanítvány-felállást követve a szóban forgó kezdeményezés példaértékű összefogást eredményezett. A mentorálást önkéntes alapon végző mentorok vállalták, hogy egy évig intenzíven foglalkoznak egy általuk szakmai szempontok alapján kiválasztott aspiráns előrehaladásával. A megalakulás óta eltelt egy év alkalmából több városban, így Budapesten, Pécsett, illetve Szegeden is szerveződött a Független Mentorhálózat működésével kapcsolatos tapasztalatokat összegző, illetve a programban részt vevő szerzőknek szereplési lehetőséget biztosító rendezvény.

A február 15-ei szegedi eseménynek a Grand Café adott otthont. Az est dramaturgiája a mentoráltak bemutatkozásából, pontosabban szövegeik rövid felolvasásából, majd a mentorukkal végzett szakmai munka során szerzett élményeik ismertetéséből állt. Ez a diskurzus végül a kultúrpolitikát érintő aktuális kérdésekre, illetve a mentorhálózatnak a jelenlegi kultúrpolitikai kontextusban elfoglalt lehetséges helyére futott ki, fókuszálva az alternatívanyújtás, illetve az intellektuális ellenállás megfelelő formáinak megfogalmazására.

Az első etapban szövegüket közönség elé táró szerzők közül elsőként a művészettörténész Halász Rita olvasott fel, őt követte a fizikaszakos Koman Zsombor, aki verseinek felolvasását stílszerűen egy kisebb kísérlettel egybekötött performansszal egészítette ki. Vajsenbek Péter, illetve Kormányos Ákos debütje szintúgy arról tanúskodott, hogy a bölcsészettudomány tágabb diszciplínáihoz kötődő egyetemi tanulmányaik mély nyomot hagynak felolvasott alkotásaikban.  Az idővel kissé bizonytalanul gazdálkodó, ám a meghirdetett programot tartani igyekvő est során az alsóvárosi anekdotákat megéneklő Balogh Gyula, a prózaíró Lengyel Zoltán, továbbá a finom hangulatszekvenciákat versbe foglaló László Liza, illetve a költészet mibenlétével most ismerkedő Veszprémi Szilveszter olvasott fel. A kultúrpolitikai kérdéseket érintő beszélgetés már a mentorokkal kiegészülve folyt, miközben az olykor családiasba átcsapó teadélután-hangulat kialakulása a közönség és a színpadon ülők közti képzeletbeli határ lassú olvadásával járt együtt. A Szántai Márk által irányított beszélgetés gyújtópontjában a mentorprogram ideológiai térben való elhelyezhetősége mellett az értelmiségi és alkotói önmegfogalmazás mai lehetőségei álltak. Régre visszanyúló jelenség az értelmiség mozgásteréről, hatalomhoz való viszonyáról szóló, markánsan morális-egzisztenciális szempontokat érintő diskurzus – a körülmények radikális vagy csekély mértékű változásától függetlenül az alapkérdések most is annak a megválaszolhatóságáról szóltak, hogy mi a helyes magatartás a jelenlegi politikai-hatalmi klímában.

A mentorok, így Bencsik Orsolya, Kollár Árpád, Lanczkor Gábor, Orcsik Roland, Weiner Sennyey Tibor és Zilahi Anna egyetértettek abban, hogy a Független Mentorhálózat nem dafke-jelleggel alakult meg, így léte és tevékenysége nem pártpolitikai, hanem politikus tett; tehát a társadalmi felelősségvállalással hozható párhuzamba. Kollár szerint az ilyen típusú mester-tanítvány viszony lényegében a láthatatlan munka közgazdasági fogalmával írható le, amely a mostani formában a nyilvánosságban is láthatóvá vált. Ennek következtében olyan intellektuális potenciált rejt, amely további munkára ösztönözheti a résztvevőket. A kultúrharc kapcsán felvetődött az is, hogy a mindenkori másik oldalról történő online véleménynyilvánítás az egyébként is fennálló viszonyokat betonozza be, így Weiner Sennyey az írástudók felelősségét hangsúlyozta (politikai) kultúránk jobbítása érdekében. Ezzel kapcsolatban Lanczkor óvatosságra intett, kiemelve, hogy a jelenlegi helyzet fekete-fehér elemzése sem tűnik járható útnak, míg Kollár nyomatékosította: a most adható leghelyesebb reakció a munka, a jó irodalmi szövegek előállításának folytatása. Hiszen – a hazai futballhelyzetre utalva – a korlátlannak tűnő forrás önmagában nem szavatol a jó művek megszületéséért. (Erről akár Esterházy híres bonmot-ja is eszünkbe juthat, miszerint „államtitkárt ki lehet nevezni, de költőt nem.”)

A felmerült topikok mellett eszmecsere bontakozott ki a KMTG-s szerzőkkel szembeni szerkesztői „bánásmódról” is, így többek között Zilahi Anna érvelt amellett, hogy a szóban forgó műhely hallgatói fiatalkoruk okán akaratlanul (és adott esetben öntudatlanul) lesznek részesei egy kultúrpolitikai erőtérnek. Zilahi szerint egy nagykorúságot éppen betöltő pályakezdőtől nem várható el a jelenlegi viszonyok átlátása. Emellett a dezinformációk, valamint a sajtóban zajló adok-kapok megnehezítik a párbeszéd kialakítását. Zilahi azt is kiemelte, hogy a KMTG-vel szemben fontos lenne a nagyvonalúság, hiszen nem lenne helyes a tehetséggondozó oktatóinak és hallgatóinak elszigetelése, avagy tőlük bármilyen publikációs lehetőség megvonása. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy a kirekesztés elkerülendő, ami igen fontos konklúzió, ettől függetlenül a kultúrharc oldódása aligha tűnik reális forgatókönyvnek.

A Független Mentorháló indulásának első évfordulója kapcsán szervezett rendezvény a mentorok és a mentoráltak közötti szakmai munka folytatását illetően, a (kultúr)politikai anomáliák dacára optimista felhanggal zárult. A további folytatás mellett elkötelezett szereplők eszmecseréjét és az est alaptónusát illetően az is nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyen típusú alulról szerveződő kezdeményezések szélesebb megismertetéséhez érdemesnek tűnhet a bensőséges irodalmi közegen túli érdeklődők megszólítására is kísérletet tenni.

Fritz Gergely