Tiszatájonline | 2018. február 3.

F…ért nem lehet őszintén beszélni?

BESZÉLGETÉS HEVESI JUDITTAL HOLNAP NE GYERE C. KÖTETE KAPCSÁN
Hevesi Judit második verseskötetének címe sajátos meghívásként is olvasható: holnap ne gyere, azaz a megszólított kap egy időben konkrét invitálást illetve annak kérését, hogy mindezt ne tegye meg. Izgalmas első kötete kollektív traumák továbbélését és továbbörökítését járta körül – nem egyszer éppen a körpanoráma eszközeivel. A Holnap ne gyere modalitásában és szándékában is újabb, másik lépés… – SIRBIK ATTILA INTERJÚJA

BESZÉLGETÉS HEVESI JUDITTAL HOLNAP NE GYERE C. KÖTETE KAPCSÁN

Hevesi Judit második verseskötetének címe sajátos meghívásként is olvasható: holnap ne gyere, azaz a megszólított kap egy időben konkrét invitálást illetve annak kérését, hogy mindezt ne tegye meg. Izgalmas első kötete (Hálatlanok búcsúja, 2015) kollektív traumák továbbélését és továbbörökítését járta körül – nem egyszer éppen a körpanoráma eszközeivel. A Holnap ne gyere modalitásában és szándékában is újabb, másik lépés. A versek mélyszerkezetében egy párkapcsolat utáni űr viszonyvilága rejlik, amelyben az én és a te, a jelenlét és a hiány pillanatnyi jelentése képlékeny és bizonytalan. A versek olykor tárgyszerűségükben dokumentálják a másik hiányát, illetve azt hogy ez a hiátus miképpen alakítja újra az én azonosságát. Az érzelmesség és az irónia Hevesi lírájában egymás mellett van, egyik a másikból merít erőt. Hogy a kötet többszólamú is legyen arról ellensúly gyanánt olyan állatversek gondoskodnak, amelyek valóban megtörtént, újságokban megjelent, a sajtó nyelvéből átírt példázatok, és amelyek egyszerre mutatják meg az állatok antropomorf mivoltát és emberi kapcsolataink hol animális, hol bestiális rétegeit.

– A hiányból fakadó űr sajátságos kitöltésének kísérlete a Holnap ne gyere?

– Első olvasásra olyan egyszerűnek tűnt ez a kérdés, aztán három napig szorongtam a válaszon. Igen is meg nem is. Hogy a hiányt (valaki hiányát) a rá való emlékezéssel nem lehet kitölteni, ez bizonyos. Ráadásul az írás a napi rutinban sokszor éppen a felejtés mellett dolgozik: jegyzeteket, határidőnaplókat használunk, cetlikkel emlékeztetjük magunkat mindarra, ami a rögzítés gesztusa után így elfeledhető. Engem az érdekel, hogy az emlékezés és a felejtés dinamikája hol hasonló, mégis, strukturálisan hol különbözik. Hogy teher vagy ajándék-e, hogy a felejtésre vagy az emlékezésre való képesség miként befolyásolja az identitásunkat. Vagyis azt hiszem, az érdekel, ami az embert igazán emberré teszi: az emlékezete. De közben meg valahol mégiscsak az igen is válasz, mert ami foglalkoztat, amire (vissza)emlékszem, az sosem nem véletlenszerű. Annak jelentősége van.

– A kötetben szereplő irónia az, ami lehetővé teszi, hogy a lírai alany a megsemmisülés magatehetetlenségéből felállva elinduljon az újjáépülés útján?

– Az irónia mindenképpen eszköz, és valóban jellemző rám is. De hogy önmagában az újjáépülés eszköze lenne, azt nem hiszem. Ezt az iróniát én leginkább önreflexiónak látom: hogy ki tudjam nevetni magam, az nagyon fontos. No meg mégiscsak azzal foglalkozik a kötet, hogy csalás után (és csalódás után) hogy lehet összerakni magunkat, ez meg, ahogy azt valaki spontán a Magvető Café női wécéjének falára felírta: így olyan dramatikus. Ennek a feloldására, de legalábbis annak jelzésére, hogy tudom, hogy ez „dramatikus”, szerintem fontos eszköz az irónia. De tudod, azt is gondolom, hogy az érzelmek megfogalmazása és kimutatása, a traumák felvállalása és néven nevezése igencsak kockázatos, úgyhogy egyben a legmenőbb és legbátrabb dolog is. Faszért nem lehet őszintén beszélni?

– A kötet voltaképp megmutatja a kívülállóság rettenetét is? Azt az állapotot, amikor esszencialitásában zuhan ránk az egyedüllét tudatossága?

– Ez volt a cél. Hogy megmutatja-e, azt nem tudom. De talán ha kérdezed, akkor mégiscsak működött. Különben a kívülállóság nagyon felszabadító tud lenni – talán épp ez az egészben a legnagyobb paradoxon. Meg az, hogy valamiért ciki lett traumákról beszélni, gáz lett kimondani, hogy egyedül maradni (nem lenni, hanem maradni, és ez fontos különbség) meg csalódni szar. Az egyedüllét tudatosítását és megélését egyébként fontosnak tartom, és nem függetleníteném a személyemtől: nem vagyok kész az önismerettel, talán soha nem is leszek, én is és a véleményem bizonyos helyzetekről is változik még. Csak akkor tudunk értékes és valódi, értelmezhető párbeszédbe kerülni másokkal, ha önmagunkra és a saját helyzetünkre (ön)reflektíven, ugyanakkor megbocsátással tudunk tekinteni.

– Miért volt szükséged egyfajta ellenpontozásra a versek között? Ugye nem csak azért, hogy megmutasd a kapcsolataink sokszor állatias mivoltát?

– Tudom, hogy banálisnak hat ez, de engem nagyon szórakoztatnak az állatos hírek. Van egy egész nagy gyűjteményem ezekből: a kötetben olvasható, állatokkal kapcsolatos állítások mindegyike igaz. Sokan mondják, hogy az embert az érzései teszik emberré, de ez egy marhaság, ahogy korábban említettem is, szerintem az emlékezet (no meg a hazugság vagy másképp emlékezés) a kulcsfogalom. Az állatos versekkel azt hiszem, errefelé próbáltam terelni a figyelmet: hogy nem az érzéseken van itt feltétlenül a hangsúly, mert arra az állatok is képesek, hanem a csaláson mint (kor)jelenségen, a kimondás bátorságán és az emlékezeten/felejtésen.

– Az elengedés egyben elernyedés is? A kiürülés megtapasztalása, ami újabb viszonyrendszerek befogadásának a feltétele is egyben? Vagy csak variációk szerinti ismétlődés van?

– Ha csak variációk szerinti ismétlődés létezne, azzal azt is állítanánk, hogy nincs fejlődés és nincs tanulás. Szerintem van. Olyan, hogy kiürülés viszont nincsen. Ahogy magától semmi nincs, úgy semmi nem szűnik meg teljesen, ami létezett. Minden és mindenki, amivel kapcsolatba kerülünk, érintkezünk, valamiképpen hatással van ránk, nyomot hagy bennünk: akkor különösen, ha semmi mást nem akarunk, csak elfelejteni.

– Átszellemülés és elanyagiasodás azaz szublimáció, felemelkedés és széttépettség egymásbafonódása a kötet?

– A halál (egy kapcsolat halálának) bejelentésével kezdődik a kötetet és azt mondja a végén, hogy „terített asztal a felejtés”. Mivel az emlékezés és a felejtés egymástól elválaszthatatlan, ezért egymásbafonódásról is beszélhetünk, persze, hiszen csak akkor lesz szép, terített asztalod, ha előbb leszeded a tegnapról otthagyott mosatlant, kimosod a markapörkölttel lecsöpögtetett abroszt, vagy leszeded a laptopot, kulcscsomót, cigit, noteszt, amit napközben az asztalra dobtál. Ugyanakkor számomra a kötet egésze inkább egy folyamat leírásaként értelmezhető igazán.

– A „másik” elengedésének ideje alatt magunkból is kénytelenek vagyunk feladni valamit?

– Igen, mindenképpen, hiszen ahogy arról volt is szó, mindenki hatással van ránk, akivel érintkezünk, akikkel gyakrabban, azok nyilván erősebben. Szerintem az elengedés első lépése annak a megállapítása, hogy hol a határ az én és a te között: hol kezdődik a másik, hol végződöm én.

Sirbik Attila

hevesi_j_holnap_ne_gyere_b1Hevesi Judit: Holnap ne gyere

Magvető Kiadó

Budapest, 2017

64 oldal, 1990 Ft