07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Köröspart Művek
2018.01.18 - tiszatáj

KISS LÁSZLÓ: KI MONDTA, HOGY JÓ VOLT

Innen nézve, ahogy a kezemben tartom, nem regény Kiss László legújabb kötete. Alig hosszabb csak, mint az első két novelláskötet, fejezetek helyett címekkel ellátott írásokra tagolódik, amelyek között nincs zökkenőmentes átmenet. A szerző intencióját azonban tiszteletben kell tartanunk, a könyv végére helyezett interjúból világosan kiderül: „Igen sok regényszerű novellaciklus született az utóbbi időben, ezért úgy gondoltam, novellaciklusszerű regényt írok… Olyan prózát akartam, amelyben az egyes novellák (fejezetek) magukban is érthetők és szórakoztatók, de többet adnak, ha egymás felől olvassák őket.” A majd 10-15 évvel korábbra datálható, jelen szöveguniverzum alapjainak tekinthető írásokat befogadó Szindbád nem haza megy és az Árnyas utcai szép napok recenzensei rendre arról morfondíroznak, mi mutatja meg igazán e kötetvilágok egységességének jeleit. Az újra és újra visszatérő motívumok (a horgászat-foci-irodalom szentháromsága), a szerző által már joggal kisajátított miliő (Gyula, azaz Németváros, Élővíz-csatorna, Árnyas utcai porta) valamint az elbeszélő és alteregói azonosítása elégséges kötőszövetet biztosíthat-e ehhez. Azután rendre megállapítják, hogy még az egyes elbeszélések sem homogének, a Kiss védjegyévé vált speciális asszociatív szövegszervezés ellene dolgozik minden egyneműsítésnek.

Tizenkét megcímzett történet, legyen: fejezet, amelyek aztán számtalan, szó szerint megszámlálhatatlan sztorira, szössze­netre, emlékre, foszlányra, álomképre, mendemondára, pletykára lennének bonthatók, ha fáradságos munkával boncolgatni kezdenénk őket. Az asszociációsor álomszerű kavalkádot, feltérképezhető logika híján káoszt eredményez, de van egy másik egyedi eszköz, amely rendet vág az egymást átszövő, egymáson áttűnő képek közé: a „lajstromozás”. Mértéke csökken a korábbi írásokhoz képest, az ott még sokszor öncélú felsorolás valódi lajstromba vétellé szelídül, de az én-elbeszélő itt is sokszor csak úgy tud fegyelmezettséget kényszeríteni magára, ha sorra veszi a történethez még hozzákapcsolható szereplőket, helyszíneket, kellékeket. Ha nem sorra vesz, akkor ismétel: mondatokat, félmondatokat, állandóvá vált jelzőket, az ezekhez a csomópontokhoz való visszatérés újabb és újabb lökést ad a történetek elmeséléséhez.

Sodródunk, rohanó fősodor, mellékfolyók, torkolat nélkül homokba fulladó, alig csörgedező erecskék, az áramlás sebessége szabja meg azt is, hogy egy lélegzetvétellel elmondott, központozás nélküli történetet kapunk vagy egységekre, bekezdésekre, hagyományos hosszúságú mondatokra tagoltat. A regényjellegnek ez az egyes fejezetek egymástól nagyon eltérő szövegfelépítése is ellene tart, találunk tizenhat oldalon át hömpölygő, csupán tíz külön sorba szedett megszólalással megszakított hosszúmondatnyi elbeszélést (Zsákolás), gondosan egységekre szabdalt, azokon belül bekezdéseket is tartalmazót (Megoldás), majd olyat, ahol egy-egy sorközzel elválasztott egység maga a bekezdés (Szakadás). De a bekezdések is húzódhatnak át oldalakon mondatnyi méretekben (ilyenekből épül fel a Tábor) és törhetnek darabokra, mint a Fényképben. Valahol ez a töredezettség a kötőszavak mentén figyelhető meg, máshol nem grammatikai, hanem hangulati, szemantikai alapon szakítja szét őket a cselekményt írásba foglaló. És ha már íráskép, a kurziválás hasonló szeszélyességet mutat, az elbeszélés során felbukkanó műalkotások címei, a speciális, egyedi beszédstílusra utaló nyelvi kifejezések, megszólalások, idézetek természetes, hogy kiemelkednek ezen a módon, azonban egyes részekben feltűnően megszaporodik a dőlt betűvel szedett szavak száma, hangsúlyt (olykor feleslegesen túlsúlyt is talán) kapnak az egyes szám első személyben (kivéve a záró szöveget) mesélő narrátor számára fontos főnevek (föld, krumpli), határozószók, de még igekötők is.

Ez a bizonyos narrátor, ahogy a múlt és jelen történései, álom-emlékek és talán a valóság között oszcillál, erre a kötetre a korábbi megjelenéseihez képest határozottabb körvonalat kap. Teret-időt áthágva életkora, beszédstílusa, tapasztalati anyaga, kifejezőeszközei most is módosulnak, átalakulnak akár egy-egy hosszúmondaton belül is, egyes helyzetekben nevet is kap (Lacikám), és a körülötte élők, a vele kapcsolatba kerülő mellékszereplők többé-kevésbé állandóak, beazonosíthatóak (elsősorban nagymama, nagyapa, Bence, Edina, de többször felbukkan Veronka néni, Feri bácsi, Szín Laci bácsi), a világ, amelyet bejár, sokkal szilárdabban behatárolható, mint a novelláskötetben.

Azt kell mondanunk, hogy a Kiss-prózát jól ismerő, az elbeszélésekben létrehozott, azokból kibomló magánmitológiában otthonosan mozgó olvasó számára „szintlépést”, regény-státusszá emelkedést nem könnyen felismerhető módon hajt végre a Ki mondta, hogy jó volt kötet. Nem kapunk szervezettebb, koherensebb képet a már több dimenzióban újraközölt sztorikról, és a dimenzió itt most nem kényszerszinonima vagy jobb híján használandó terminus. Vannak olyan Kiss-történetforgácsok, -foszlányok, amelyek helyet kaptak az első kötetben, új keretbe kerültek Németvárosi Attila (írói álnév) szerzősége alatt, és Kiss László harmadik, tárcakötetében ismét újjászületettek, úgy, hogy előtte a Gyulai Hírlapban tárcák – sarkok – formájában alakultak, formálódtak megint egy kicsit mássá. A dimenzió tehát áttranszformált helyet, időt, teret, több vagy kevesebb levegőt, űrt vagy nyomatékot jelent, a váltás a legtöbb esetben a történetdarabkák javára vált, néha fárasztotta ki, erőtlenítette csak el őket.

Nem az átdolgozás, a feszesebb szerkezet (láttuk, nem is lett az) a műfajváltás kulcsa. Kiss László rendkívüli érzékenységgel nyúlt sokszor feldolgozott témáihoz ebben a kötetben és egy olyan rejtett motívumhálót szőtt, amely csak többszöri, figyelmes olvasás során bontakozik ki teljes pompájában. A könyv első és utolsó írása egy határozott névelőt leszámítva azonos címet kapott: Hely és A hely. Már ezzel keretet adnak a közbülső történeteknek és pozíciójukat erősíti, hogy két fontos helyszínt, motívummá váló színteret is felvillantanak, ezeket nem csupán bemutatják, leírják, hanem össze is kapcsolják a keretező szövegek. A főhős gyermekkorának, gyermeki énjének két legfontosabb helye közül az egyik az Árnyas utcai dédszülői, nagyszülői porta, az ott zajló ebédek, focizás, gombfocimeccsek, a képzelt hadsereg körletellenőrzése, disznóvágás és disznótor és a tisztaszoba Krúdy-olvasásai. A másikat jobb híján határozzuk meg úgy: a víz, a vízpart, vízmellettiség. A kisgyermekkor még határozottan a folyóvíz mellett teszi le voksát, számos történetszál állít éles ellentétet a Kőrösök, a csatornapart és holmi mesterséges paradicsomok, a telepített horgásztavak közé. A tó minőség mindig hordoz valami baljós konnotációt, a Biblia szerepét betöltő horgászkönyv borítóján stilizált tó látszik kibontakozni, „amiről inkább nem vettem tudomást” (Tábor). A fiatal felnőttkori traumatikus élmény, az anya rendszeres kórházi látogatása során felbukkanó néma szereplő kezében is mindig egy, a „tó” szót is címében tartalmazó könyv tűnik fel (Látogatás). A horgásztavaknál eltöltött öt nap semmilyen módon nem írhatja felül, sőt még meg is erősíti az évek alatt növesztett otthontalanság érzést, a biztonság elvesztésétől való rettegést, amit a táborba küldés jelenthet, holott valódi élményként csak egyszer, abban az évben, amikorra az a vébé esett, „amit az NSZK nyert, akik a kedvenceim voltak”, kell átélnie.

Mégis, talán éppen ezért, az idillivé színezett gyermekkortól, a nagymama világától csak úgy lehet mély megrendüléssel elbúcsúzni, ha víz – egy tó – árasztja el a telket. „És elég jó hely lesz ez a tó, amelynél jobbat álmodni se lehetne … a mélyben pedig kárász, amur és harcsa …, de például harcsából kevés van, mert iparkodtam józanul álmodni…” (Hely). A szabályok, amelyek ezt a varázslatos világot irányították, amelyek eldöntötték, mi az, ami megtörténhet és ami nem: tizennégy kilós ponty (Tábor), fél éven át tartó allergia, három héten keresztül nem hazautazni (Szakadás), ez mind „nem természetes”. És amelyeket a nagymama temetésén a fiú dühös kétségbeesésével keresne és feledne egyszerre, így most fájdalommentesen alakulhatnak át. „… ott és akkor megfogadtam, hogy amíg élek, soha semmi közöm nem lesz többé ehhez a házhoz, mert tényleg nem lehetett elképzelni, hogy valaha még újból kíváncsi lehetek az udvarra, hogy lesz még idő, amikor nem hagy nyugodni: meddig tartanak és voltaképpen melyek ennek a megmerevedett, mozdíthatatlan helynek a koordinátái, hogy honnan gyökerezik és hová nyúlik vissza, hogy hol kezdődik és meddig terjed, hogy hol a kiindulópontja és hol a vége – hol az a pont, ahonnan már más szabályok szerint folyik a játék, ahonnan nagymama udvarának törvényei egész egyszerűen nem érvényesek. (kiemelés az eredeti szövegben) (Udvar)

A gyermeki csodavárás beteljesedik – az ablakból kihajolva pecázni lehet a saját tulajdonú tóban –, a felnőtt pedig a víz felszínén, vékony pallókon közlekedve, ám önmaga számára észrevétlenül, még egyszer, utoljára bejárhatja a kicsi kor mágiáinak helyszínét.

A hely, Hely tehát lehet ez a konkrétan behatárolható helyszín, de minden más is, ahonnan el lehet indulni, ahová vissza lehet érkezni (31., 151. oldal). Ahonnan nézve (156. oldal) a dolgok olyannak látszódnak (121. oldal), amilyenek valójában. Ahol ugyanúgy megtalálható a semmi, az értelmezhetetlen, idegesítő, mindent – a helyet is – kitöltő légüres Semmi, mint kint (159–160. oldal). És amiről eldönthető, hogy jó volt-e végül vagy nem. Ez a fogalomháló gyönyörűen rétegzi az összes írást, a kurziválás néhol igen, néhol nem segít elemei felismerésében. A „mi minek látszik, mivé válik” gondolatkör is csak felbukkanó, majd rögtön eltűnő villanás egyes írásokban, mintha szándékosan lenne elrejtve a sok abszurd, vicces, kemény, érzelmes adoma, legenda, élmény mögé. Pedig az elbeszélőt, ahogy minden kisgyereket, kiskamaszt, kamaszt a leginkább ez foglalkoztatja, hogy semmitmondónak, semmilyennek tűnik-e a mikrofonba kiáltott név, a kiáltás, közlés visszatérő hangja (Rötúr). Hogy a céltalan ide-oda kerékpározás (Megoldás) a kívülálló szerint „mire jó”. Hogy számot kell-e adni, és vissza lehet-e térni oda, ami az elmúlással „merő képzelgés”-nek, „puszta fantáziá”-nak tűnik csupán.

Innen nézve, tehát, kézbe véve, átlapozva, végigfutva, nem regény a Ki mondta, hogy jó volt, de addig is, amíg megszületik az igazi, a kortárs kritika által hőn áhított nagyforma, érdemes hozzá vissza-visszatérni. Meggyőződésem, hogy várakozásunk nem lesz hiábavaló.

Molnár Zsuzsa

 

covers_353201Fiatal Írók Szövetsége

Budapest, 2015

180 oldal, 2000 Ft

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írásunk:

Felnőni (Kolozsi Orsolya kritikája) >>>


Címke: , , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő