11.06.
| Vér, homok és populizmus – a 15. VERZIÓ Diákfilmes programja >>>
10.26.
| Hagyomány, asszimiláció és trauma a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár portréin >>>
10.26.
| Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek >>>
10.25.
| Asztali beszélgetések… – Befejezetlen múlt >>>
10.18.
| MASZK – Perzsia Szegedre jön – Hajnóczy-nap >>>
10.16.
| Latin-amerikai filmek, ételek, borok és latin bulik a Déli-Doku dokumentumfilm-fesztiválon >>>
10.14.
| MASZK – Ziggurat Project: Acsai Roland: Esumi és Asao >>>
10.12.
| 100 éve született Leonard Bernstein >>>
10.11.
| Kass Galéria – Írásvédett című kiállítás >>>
10.11.
| ZUG színház és művészeti tetthely – HLP feat. Roskó Gábor: A csillagok szíve >>>
10.10.
| Rejtő Jenő orrvérzésig – Fülig Jimmy ajánlásával vagy épp annak ellenére >>>
10.08.
| MASZK – PanoDráma: Pali >>>

09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

A maximalista, Hazai Attila emlékére
(Írások, beszélgetések Hazai Attila művészetéről)

Hazai Attila, Juhász Róbert, Kormányos Ákos, Mohai V. Lajos, Nagy Hajnal Csilla, John Peck, Petőcz András, Robert Pinsky, Tóth Erzsébet versei

Bene Zoltán, Murányi Sándor Olivér, Patak Márta, Sántha József prózája

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Hányadik másodpercben kell valami pluszt adni
2018.01.14 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
TORONYKŐY ATTILÁVAL

Több mint húsz éve barátkoztatja a gyerekeket az operával. Nem csak a szegedi anyaszínházában dolgozik, hívják rendezni az Operaházba, az Erkel Színházba, a MÜPÁ-ba is, mert szinte ő az egyetlen, akinek ebben a „szentségtörő” vállalkozásban rutinja van. A Figaro lakodalma volt az első „könnyített” opera, amit színpadra állított, majd jött a Szerelmi bájital, legutóbb pedig a Pomádé király új ruháját és a Varázsfuvolát (Parázsfuvolácska) szerettette meg a kicsikkel. Az idei évad új produkciója, a János vitéz kapcsán beszélgettünk Toronykőy Attila rendezővel e speciális műfaj nehézségeiről és örömeiről.

– Nem félt, hogy ezzel a veretes műfajjal próbára teszi a kicsik tűrőképességét? Az első rendezései idején még nem is volt apa.

Ez nem gyerekfüggő, talán mert én is infantilis vagyok. Egyébként lemértem magamon, hogy semmivel sem rendezek jobban gyerekeknek, amióta megvannak sajátjaim. Ők csak megerősítenek. Az egyik legfontosabb tényező a ritmus, érezni kell, hogy a gyerek meddig bír türelemmel egy lassú áriát, illetve mit kell ahhoz tenni, hogy a lassúbb részeket is el tudja viselni. De érdekes módon, a hosszúra nyúlt gyors tempó is unalmassá válik a számukra, tehát azt kell eltalálni, hogy mi, meddig kötheti le őket. Ez a korosztály nagyon jól reagál a változásra, a kontrasztra, ami – a színpadi történések mellett – számos színpadtechnikai eszközzel fokozható, például hang- és fényhatásokkal, melyek nagyban segítik az érdeklődés fenntartását.

– Az operák cselekményében sok, számukra érthetetlen dologgal találkozhatnak a gyerekek. A Figaróban például ott a megcsalás és az első éjszaka joga, ha gyerekek számára rendez, ezeken finomít?

Természetesen igen, de a történetvezetési problémák mellett gyakran a régies szóhasználattal is meg kell küzdeni.  Legutóbb például, amikor a Háryt rendeztem a MÜPÁ-ban, lefordítottuk azokat a régies kifejezéseket, amelyeket nem csak a gyerek, de ma már sok felnőtt sem ismer. Amikor a darabban elhangzik például a fehérnép, strázsamester, vagy, hogy állok a vártán, akkor a színpadon valaki megmagyarázza, hogy mit jelent, mert ha a gyerekközönség nem ért valamit, lankad a figyelme, és attól kezdve már csak felületesen követi az előadást.

– Az utóbbi időben sok darabot újrafordítanak, illetve korszerűsítik a szövegét, ami már a zenés színpadot is elérte. Mi a tapasztalata erről?

Ez egy érdekes kérdés, mert amikor Kovalik Balázs 2004-ben igen formabontó módon megrendezte a Se villa, se borbélyt Szegeden, az eredeti szöveget használta, és semmi baj nem volt vele. Most megnéztem a Kerényi féle, új fordítást használó Sevillai borbélyt, s nagyon zavart, hogy tele van mai kiszólásokkal. Olyanok hangzanak el benne, hogy menj a vérbe, húzz el innen, miközben a színpadon egy régimódi rendezést látunk. De a szabadtérin pár éve ment My Fair Lady új textusai sem tetszettek, különösen nem a csudijót felcserélő tök király. A csudijó lehet, hogy egy avítt, gagyi kifejezés, de benne van az emberek fülében. Persze, ha eleve modernebb szemléletű a rendezés, akkor nem biztos, hogy illik az előadáshoz a régi szöveg. De pusztán önmagáért az újításért nem minden esetben érdemes változtatni.

– A legfrissebb rendezése, a János vitéz kapcsán is szembesült ezzel a problémával?

A János vitéz című színpadi mű szövegét Bakonyi Károly írta Petőfi elbeszélő költeménye alapján, de én azt nem szeretem, mert kiheréli az eredeti művet. Lehet, hogy a maga idejében modernnek számított, de mára kiderült, hogy Petőfi sokkal időt állóbb. Mert annak ellenére, hogy a szövege archaikus, szebben hangzik, hiszen olyan gyönyörű sorok vannak benne, mint hogy Jancsi „a szívéhez kapott, mintha ki akarná tépni a bánatot”. Az átirat nem tud vetekedni ezzel, így mi ebben az előadásban visszatértünk Petőfi költeményéhez, hiszen sokkal többet ad.

– Ez azért érdekes, mert ugyanakkor az előadás világa, aminek a központi eleme egy hatalmas laptop, nagyon is a mai gyerekekhez szól.

Amikor sok évvel ezelőtt, először láttam a János vitézt a szabadtéri színpadán, óriási hiányérzetem volt: hol vannak a boszorkányok, a kettéhasított török basa, a sárkány, az oroszlán, a medve, tehát mindazok a mesés részek, amelyek a gyerekeket lekötik. A költemény onnantól kezdve, hogy a főhős elindul a francia király udvarából, egy nyüzsgő, forgó, örökké mozgásban lévő történet, ami a színpadi változatból kimaradt. Én nem akartam direktben modernkedni, eredetileg azt terveztem, hogy a meseelemek egy könyv lapjain jelennek meg a háttérben, de a színpadi méretek miatt nehéz lett volna hajtogatni, így lett belőle laptop. Hogy miért laptop? Mert ez a mai gyerekek világára jellemző, ráadásul mozgóképet tudunk rajta mutatni. Másrészt, maga a költemény bizonyítja, hogy Petőfi örökké él. Tegyük hát ténylegesen élővé a költőt, aki a mi jelenünkben írja a János vitézt! Így került a színpadra – mintegy narrátorként – Petőfi alakja, a kalandos részek szereplői pedig a laptop képernyőjére. Ami ráadásul úgy lett megalkotva, hogy a monitort helyettesítő vászoncsíkok révén ki-be lehet bujkálni rajta, s a szalagok mentén még a török basa képét is ketté lehet hasítani.

– Az operák jelentősen hosszabbak, mint amit a gyerekek kibírnának. Amikor nekiáll vágni, milyen szempontok vezérlik?

Nagyon bátornak kell lenni, mert az időtartamból kell kiindulni. A tanórák mintájára 2 x 45 percnél nem lehet hosszabb egy gyerekelőadás, mert akkor már unják, sőt jobb, ha a második felvonás rövidebb, mondjuk 35 perces. Az nem működik, hogy hú, még ez is milyen jó, meg az is! Vágni kell – persze a dramaturgiára figyelve -, hiszen a gyerekek tűrőképességének a határa szabja meg az előadások hosszát.

– Talán egyetértünk abban, hogy az operának új, fiatal közönségre van szüksége. Mit tapasztal, a gyerekek fogadókészek a műfajjal szemben?

Abszolút. Tavaly a Parázsfuvolácskát állítottuk színre, ott az volt az alapötlet, hogy egy cirkuszban játszódjon a darab, azért, hogy olyan miliőbe csempésszük Mozart zenéjét, illetve A varázsfuvola történetét, ahol a gyerekek jól érzik magukat. Az a mű nehezebb volt, mint a János vitéz, mert Kacsóh Pongrác zenéje tele van indulószerű, verbunkos dallamokkal, Mozart zenéje viszont rafinált. Úgy tűnik, mintha ismételne, pedig mindig módosít, soha nem ugyanúgy szól, de gyerekfüllel ez unalmasnak tűnhet. Nem véletlen, hogy sok szülő Mozarttal altatja el a gyerekét. De színházba nem azért jönnek, hogy megnyugodjanak, hanem hogy felpörgessük őket. Mindig azon jár az agyam, hogy hányadik másodpercben kell valami pluszt adni, mikor kezdene a székében fészkelődni a gyerek, s azt hogyan előzzem meg? Fontos, hogy a figyelem ébrentartása ne öncélú legyen, hogy például ne azért dobáljanak a szereplők cukrot a nézőtérre, mert a közönség kezd unatkozni. Minden ötletnek a darabhoz, sőt az egyes jelenetek dramaturgiájához kell kapcsolódnia.  Nagyon fontos a próza és a zene ritmusa is. A gyerek olyan, mint az akkumulátor, a zenétől feltöltődik, és utána könnyebben figyel a szövegre. De az is hat, amikor a zene megáll hirtelen, és csend támad. Hiszen – ahogy a jó karmesterek mondják – a szünet is egy zenei egység.

– Minden mondata arról szól, hogy sokkal jobban meg kell küzdeni a kicsik figyelméért, mint egy udvariasan üldögélő felnőtt közönséggel. Ebben az alkotótársai is partnerek?

A gyerekek nem udvariasak, rögtön lereagálják, ha valami nem tetszik, ám ha örülnek, akkor nagyon örülnek. Nem könnyű gyerekeknek játszani, ismerni kell a lelkületüket. Ez vonatkozik az énekesekre is, ha ráéreznek a közönségük ritmusára, akkor ők is többet tudnak adni. Ezeken az előadásokon különösen fontos az artikuláció, hiszen az értő szövegmondással is meg lehet fogni a gyerekeket. Ilyenkor egy kicsit mindnyájan tanárrá válunk, mert azt szeretnénk, hogy visszatérjenek. Mérges is vagyok azokra a rendezőkre, akik félvállról veszik a gyerekelőadásokat, mert akkor mi hiába dolgozunk. Ha lát egy rossz előadást, akkor a gyereknek elmegy a színháztól a kedve, pedig ők a jövő közönsége.

Ibos Éva

 

_65B3179 _65B3193 _65B3468 _65B3808 _65B2846 _65B2992
Fotó: SZNSZ


Címke: , , , , ,
2018.10.18 - tiszatáj

BORDA RÉKA: HOAX – FERENCZ MÓNIKA: HÁTAM MÖGÖTT DÉL
Két, húszas éveiben járó költő verseskötetét adta ki a tavaly a Scolar Kiadó: Borda Rékától, a Hoax-ot míg Ferencz Mónikától, a Hátam mögött dél címűt – és ez nem hoax, akarom mondani nem álhír. Mint ahogy az sem, hogy mindkettőjüknek ez az első kötete. Olvasva őket aztán, őszintén meglephet minket, hogy máris milyen – kifejlett – lírikusi izomzattal bírnak. Nyilvánvalóan nem kezdők… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

INTERJÚ BENKŐ IMOLA ORSOLYÁVAL
A ZUG művészeti tetthely nevéből adódóan egy kicsi, mégis nyitott színház. Az Őszi Kulturális Fesztivál ideje alatt Benkő Imola Orsolyával, a Homo Ludens Project művészeti vezetőjével beszélgettünk előadástervekről, a befogadás lehetőségeiről és az alkotóközösség színházi nevelésben betöltött szerepéről. – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

TRANZIT
Múlt és jelen vetülnek egymásra Christian Petzold új filmjében. Az Anna Seghers 1944-es regényén alapuló dráma a II. világháborúban, még pontosabban a nácik által megszállt Franciaországban játszódik, ám a rendező mindezt paradox módon napjainkra vetíti ki, reflektálva a társadalmi-politikai problémák változatlanságára, az idegengyűlölet és a menekültválság napjainkban ugyancsak égető kérdéseire… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ KÖNYVBEMUTATÓJA
Kell valaki, aki kérdez, és más, aki felel, de hogy mégse legyen iskolai hangulata, cseréld meg a szerepeket: egy hallgató, Klajkó Dániel kérdez, egy tanár, Szilasi László pedig felel, szigorúan elutasítva a tanár úri megszólítást. Miről beszélgessenek? Az „élet nyersanyagáról”. A testről, és ami benne van – vagy olykor nincs: Luther kutyáiról. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

AZ ISMERETLEN KERTÉSZ IMRE – FOTÓKIÁLLÍTÁS
Abban a szerencsés, ám mégsem könnyű helyzetben vagyok, hogy ismerhettem Kertész Imrét: az embert és az írót, akivel a barátságom és munkakapcsolatom is több szállal kötődik Szegedhez. E történet 24 évvel ezelőtt vette kezdetét, mikor Erdélyi Ágnesnek köszönhetően egy évig én szervezhettem a Móra Kollégium irodalmi estjeit. Egy ilyen alkalomra érkezett meg 1994. október 28-án az író – emlékszem, ő az egész este folyamán tegezett, én pedig magáztam (35 év volt a korkülönbség közöttünk), ami számomra teljesen természetes volt […]

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA
Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról. – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

TENOR3 A MÜPÁBAN
Ma nehéz volna pontosan kiválasztani a világ három legnagyobb tenorját, jómagam legalábbis Kaufmann után elakadnék. Ám háromtenor típusú koncerteket rendezni nagyon is értelmes vállalkozás. Gondolom jövedelmező is, ám engem jobban érdekel a dolog művészi oldala. Bár egy hangfajról van szó, azért nagyon sok alfaj létezik ezen belül is. A Müpa legújabb vállalkozása, amely megkülönböztetésül a tenor a köbön címet kapta, három eltérő típust vonultatott föl… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

JANÁKY MARIANNA:
NOVELLÁK REGÉNYE
Irodalommal foglalkozó emberek olykor hosszasan elvitatkoznak azon, létezik-e női irodalom? S ha igen, mi is az pontosan, mitől az, ami? Nő ír nőkről? Férfi nőkről? Nő férfiakról? A szerzőtől női vagy a témától az? Mi a kulcs? Nemrégiben egy folyóirat tematikus blokkja kapcsán a női tematika kifejezést ahányan vagyunk szerkesztők, annyiféleképpen értelmeztük. Janáky Marianna azonban megkönnyíti a választ erre a kérdésre: nőként ír nőkről nőiesen… – BENE ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő