06.18.
| Én és a környezet >>>
06.28.
| A szegedi Metanoia Artopédia a Zsámbéki Színházi Bázison >>>
06.13.
| Törékeny papírkert a K.A.S Galériában >>>
06.26.
| Székely János Napok a Gyulai Várszínházban >>>
06.11.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál >>>
06.09.
| Magyar előadások a gyulai Shakespeare Fesztivál programjában >>>
06.08.
| Könyvhét – Szerzőink dedikálnak >>>
06.07.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget >>>
06.07.
| Koncertek, társasjáték és Lemezjátszó a II. Gárdonyi Pikniken >>>
06.07.
| Közel 600 jelentkezés jött a Táblaképfestészeti Biennáléra >>>
06.01.
| COURAGE-PAREVO nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ A szegedi egyetemen több ezren végeznek évente, informatikusok, jogászok, tanárok – mondhatni, hétköznapi foglalkozást űző emberek. Ám különlegesen kreatív, intenzíven alkotó emberek is végeznek egyetemünkön: képzőművészek. A grafikusoktól, a festőkön át, a síküveggel dolgozó művészig. Az ő hétköznapjaikat sokkal nehezebb lehet elképzelni, mint egy kémikusét vagy tolmácsét, hiszen az […]

>>>

Füzi Péter: A sakkírás mechanikája
2018.01.17 - tiszatáj

Tandori Dezső második, 1973-ban megjelent Egy talált tárgy megtisztítása című kötete harmadik, Az amatőrség elvesztése című ciklusának a középpontjában a nyelv, valamint a költészet lehetőségeinek megkérdőjelezése áll.[1] „Tandori verseivel a non-art […] első kötete jelent meg Magyarországon”,[2] olvashatjuk már a kötettel foglalkozó legelső recenziók egyikében. A kötet által kiváltott visszhang egyik jellemző vonása annak kiemelése, hogy a technika a kötet egyik központi kérdésévé vált, legyen az a „költői technika”, mely „a versek anyagává lett”,[3] vagy pedig magának a szövegnek a technikai környezet által diktált megalkotása, mely így már nem csak a hagyományos költészet, hanem a technicizálódott nyelveszmény kontextusába is kerül.[4]

Ezek a kijelentések hangsúlyozottan igazak az úgynevezett sakktrilógia[5] esetében. A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz, a Táj két figurával, valamint A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn valóban rendhagyó versek, amennyiben egyáltalán versekről beszélhetünk itt, hiszen, ahogy azt az értelmezéstörténetüket összefoglaló Bedecs László megjegyzi, a körülöttük kialakuló polémia néhány résztvevője kérdésessé teszi a vers voltukat.[6]

Bár a versek körül bonyolódó diskurzus számos értelmezési kísérlete „jelversként” aposztrofálja a műveket, azokat mégis egy narratív séma mentén, a sakkjátszmák célelvűségét hasznosítva próbálja dekódolni, a bennük található „rejtett” üzenetet feltárni – az üzenet valahol az értelmezés két véglete, Tarján Tamás Krisztus-metaforája[7] és Fogarassy Miklós szerelmes története[8] között helyezkedik el. Ezzel azonban, ha némileg sarkítva is, de nem a versek szövegét, hanem a versek által ábrázolt „játszmát”, lépéssorozatokat helyezik előtérbe. Bár nem beszélhetünk olyan szintű értelmetlenségről, mint mondjuk az említett versek kapcsán is gyakran emlegetett A hal éji éneke kapcsán, mely a hagyományos értelmezési sémák kizárásával az értelmezőt a verset létrehozó módszer vizsgálatára kényszeríti, hisz itt a betűk és a számok strukturált, szabályok által előírt rendszerbe szerveződnek. Ez a rendszer azonban nem a nyelvi megértést hivatott elősegíteni, ám az, hogy a versek a sakk kódrendszerén belül értelmesek, nem feltételezi szükségszerűen, hogy nyelvileg, vagy akár egy célelvű narratívában értelmezhetők.

Az úgynevezett algebrai lejegyzésnek[9], a sakktrilógiában megjelenő rendszernek a szabályai, szintakszisa egyszerű, az elterjedtebb egyszerű írásmódot felhasználva minden lépés leírása három egységből áll: a figura nagybetűs jelöléséből, kivéve a gyalog esetében, ahol azt csupán egy zéró morféma jelöli, kisbetűvel szerepel, hogy a figura melyik oszlopba érkezik, a sort pedig számmal adjuk meg. A világos és sötét játékos lépései egymás mellett helyezkednek el, egy sorban tehát mindkét játékos egy-egy lépését megtaláljuk. A lejegyzés legfontosabb szabálya azonban az, hogy a leírt lépéseknek minden esetben követniük kell a sakk szabályait, hisz ellenkező esetben értelmetlenné és érvénytelenné válna a leírás. A logikailag felfejthető érvényesség, az, hogy egy állítás igaz vagy hamis, abból következik, hogy végrehajtható-e az adott kijelentés az adott környezetben. Nem egy hagyományos nyelvfelfogás szerint szerveződő nyelvi rendszerrel, hanem egy programnyelvvel van tehát dolgunk, melyet elsősorban performativitása jellemez, amennyiben ez sérül, minden kijelentése értelmét veszti. A programnyelvek esetében minden sor egy (jelen esetben két) utasítás, és amennyiben valamely állítás végrehajthatósága sérül, úgy a többi hitelessége is csorbát szenved.

Ám ehhez egyúttal azt is tisztáznunk kell, hogy az adott esetben mit értünk program alatt. Ennek a legáltalánosabb definíciója a következőképp hangzik: az utasításoknak olyan gyűjteménye, melyek egy meghatározott feladatot végeznek el végrehajtásuk során. A program elsősorban működése közben mutatható ki, „ha egy számítógépen egy program »fut«, az abban jelentkezik, hogy a számítógép memóriájának tartalma folyamatosan változik. Itt most a »memóriát« általánosan értelmezzük, beleértünk a szűken vett memóriától, a regisztereken keresztül, a képernyőig mindent, ami információt hordoz.”[10] Azt, hogy az algebrai lejegyzést programnyelvként fogjuk fel és ekként viszonyuljunk hozzá, ennek számos jellegzetessége megerősíti. Egyrészt a kétdimenziós sakktáblát egydimenziós írássá redukálja,[11] másrészt a két résztvevőt is egyetlen regisztráló mechanizmus helyettesíti. A mechanizmust egy előre rögzített szabályrendszer vezérli, ez meghatározza a kinyerhető eredményeket és a tevékenyen jelenlévő embert csak abban az esetben tudjuk tetten érni, ha a leírt állapotok eltérnek a szabályrendszer által lehetővé tett állapotoktól.

A sakkversek esetében tehát rendelkezésünkre áll a szűken vett memória és kikövetkeztethető a forráskód is, az, hogy melyek voltak azok a pontos szabályok, melyek révén a memória írása megtörtént – azok a sakkjáték szabályai.  A képernyő, a tényleges megjelenési forma aktuális állapotai nem ismertek, hiszen mi csak a változásokat ismerjük, ezekből következtetni tudunk a táblán lévő tényleges állapotokra, már csak azért is, mert a sakkversek minden kijelentése végrehajtható az előzőek ismeretében, ezek tehát érvényes és szabályos kijelentések.

Ám a sakktrilógia versei kreált jellegüket ott árulják el, hogy a versek szövege mindenképpen csak részletei egy érvényes utasítássorozatnak, tehát egy partinak. Ezt elsősorban a trilógia második darabjánál érhetjük tetten, ahol az első 4 sorból hiányzik a sötét lépésének párjaként funkcionáló világos lépés. A versek tehát a programnyelv működtetése mellett lezajló szelekciós és szerkesztési eljárás eredményeként jöttek létre. A szerkesztői eljárás itt nem elsősorban a lépések minőségi voltára koncentrált, ahogy koncentrálna akkor, amikor önmagát a programnak alárendelve működik, például a sakkrejtvények esetén, hanem egy külső, esztétikai kód nyomán próbálja érvényesíteni magát.

A sakkversek „szövegét” alkotó algebrai lejegyzésen túl azonban a versek másik jelentésalkotó eleme a versek címe. A három sakkvers közül az első kettő esetében egyértelműen eldönthető, hogy összetartoznak, a szemmel láthatólag közös nyelv összeköti őket. Ám a harmadik vers, A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn esetében a cím alatt egy üres lap következik, itt nincs semmilyen információ, amiből bármire következtetni lehetne. Az elemzések csupán a cím egy szavára, a gyalogra fókuszálva jelentik ki, hogy ez az előző két vershez tartozik.[12] Ennek fényében mindhárom vers esetében a törzsszöveghez képest legalább ugyanolyan arányban figyelembe kell venni magát a címet is, amennyiben ténylegesen egy korpuszról óhajtunk beszélni, melyek, értelmezéstörténetüket is figyelembe véve, gyakorlatilag egyetlen műnek számítanak, hisz nem találni olyan megszólalást valamelyikről, mely ne térne ki a másik kettőre, és a későbbi gyűjteményekbe is mindhárom egyetlen entitásként került be.

 

tandori - betlehem

 

A legelső sakkversben, A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz című versben, minden szövegelem hangsúlyosan tűnik fel. A vers szövege mindössze: Hc3, mely a huszár c3-as mezőre való lépését jelöli. A verscím látszólag összhangban áll a vers szövegével, hisz ez, ahogy azt Domokos Mátyás révén tudjuk, az istálló a pesti sakk szlengben a kezdő állapotban felállított bábukat jelenti.[13] A huszár c3-ra való helyezése egy lehetséges nyitólépés, ám Izsák Gábor megjegyzi, hogy elsősorban az amatőr sakkozók kedvelik, profi partikon alig fordul elő.[14]

Tarján Tamás értelmezése szerint a vers a betlehemi istálló és a játszmát nyitó lépés összecsengése nem kevesebbet, mint egy világtörténelmi kezdetet jelöl, ezt az értelmezést megerősíti egy Krisztus-szimbólum, a kis jószág megjelenése, valamint a jószág és a huszár, nem hivatalos nevén ló lehetséges egymásra vonatkoztatása. Ez az értelmezés rendkívül erősen körül van bástyázva, konzisztens módon végigvihető a sakkversek mindhárom darabján, alapvetően épít a cím és a szöveg közti analógiákra.[15] Az istálló a kezdőállás, a jószág a huszár figurája, a kinéz a lépés aktusa. Lehetséges azonban, igaz hasonló logikát követve, a cím és törzsszöveg közti párhuzamokat kilátásba helyezni, mégpedig a (nyelv)alapítás, az időszámítás létrehozását kiemelni, ez egyrészt vonatkozik egy világtörténelmi nulla pontra, a Krisztus születése által kijelölt origóra, másrészt pedig a játszma kezdetére, az összes többi lépést lehetővé tevő nyitólépésre is. A kettő ilyen viszonyban már nem egy világosan levezethető analogikus kapcsolatban áll, tehát a cím nem teszi lehetővé a törzsszöveg „dekódolását”,[16] hanem kontextusba helyezi azt, az alapítás aktusára helyezve a hangsúlyt.

A nyitóvers ugyanakkor nem csak saját magát értelmezi, hanem az őt követő verseket is kontextualizálja, éppen úgy, ahogy a nyitólépés is a többi lépést.

 

tandori - táj

 

A következő versben, a Táj két figurával címűben Tandori ezt a nyelvet használja, ám felhasználja az előző versben kialakított illúziót is, mégpedig azt, hogy a versszöveg történései másodlagosak az általa ábrázolt, táblán történő lépésekhez képest. Ugyanakkor mindkét ábrázolási lehetőség, az egymással egyenértékűnek tűnő, ám valójában nem megfeleltethető algebrai lejegyzés és a sakktáblán történő események figyelembevétele szükséges. A vers szövege két egymás mellett elhelyezkedő oszlopban szerepel,[17] ugyanakkor a vers szerkezete, az, hogy a sötét első négy lépése egymagában szerepel, jelzi a mű fikciós vagy szelektív voltát, mintegy figyelmeztetve, hogy bár a vers tökéletesen követi az algebrai lejegyzés szabályait, olyannyira, hogy minden kijelentése érvényes, mégsem tekinthető hagyományos játszmalejegyzésnek. A vers ezzel is a szövegiségre tereli a figyelmet, szemben a táblával.

Az a kijelentés, hogy a sakkversek, mivel a jelversek közé tartoznak, nélkülözik a hagyományos költői eszközöket, „nem beszélhetünk […] rímekről, verssorokról, – legalábbis a klasszikus értelemben nem”[18], egyben ezen eszközök definícióját is megadja. Amennyiben a rímet elsősorban hangzó entitásként képzeljük el, melyet az egyes, sorvégen elhelyezkedő fonémasorok összecsengése eredményez, úgy valóban nem találkozunk ilyennel, lévén hogy ezek a versek szóban nem, vagy csak rendkívül nehezen interpretálhatók. Azonban, ha a rímet a sorvégen elhelyezkedő grafémák ismétlődéseként fogjuk fel, úgy feltűnő, hogy a ’6’ grafémája háromszor is visszatér a sorok végén, ahogy az első két sorban is, ahol a világos és a sötét lépése is szerepel, mindkettő ugyanabba a sorba lép, a soron belül belső rímet hozva létre, ahol a cezúra szerepét a két játékos lépéseit elválasztó szóköz tölti be. Kétségtelen, hogy durva rímek ezek, ám az adott nyelven csupán ezek lehetségesek.

Hasonlóképpen a lépések fikciós voltát jelzik a huszár lépéseiben felfedezhető mintázatok, a második és ötödik, valamint a harmadik és a hetedik lépés ugyanazt az utat követi, technikailag ugyanazt a vektort írják le, tánclépéseket idézve fel.

A legfinomabb és leghangsúlyosabb, a vers műjellegét hangsúlyozó sor a „Hh7”. A lépés leírva kétszer tartalmazza a h betű két alakváltozatát, kiejtve: huszár a há hétre!, pedig már szabályosan alliterálnak a szókezdő h hangok. Ez a sor önmagában, illetve a fontossága, melyet azáltal nyer, hogy erre válaszul találkozunk először a világos lépésével, hangsúlyozza, hogy a sakktrilógia elsősorban nyelvi produktum, mely így a hagyományos közegétől, a sakktáblától elszakadva jelenik meg, és sokkal inkább versként és nem lejegyzésként működik.

Erre a látszólagos „művészi túlkapásra” jelenik meg a világos gyalog, amely egyenletesen tör a huszárral való azonosulás felé, ennek során az eddigi jelölhetetlen, pontosabban zéró morfémával jelölt gyalogból az érzékelhetően jelölt, névvel rendelkező[19] huszárrá változik. A huszár nem csak a ló alakjának az egyetemes és a magyar irodalomtörténet által is terhelt motívumát hordozza magában,[20] hanem „nyelvi” leképzése, a „H” is kitüntetett pozíciót foglal el. Egyrészt ennek révén képes létrehozni a hármas alliterrációt,[21] ám a „H” betű a Tandori-életművön belül kiemelt szerepet tölt be, erre Tarján Tamás hívta fel a figyelmet tanulmányában.[22] Az életmű egészét átszelik a „H” betű hangsúlyozásai és értelmezései. A sakkversekkel kapcsolatban leggyakrabban az előző kötetben címszerepet kapott Hamletet emlegetik, valamint az annak a kötetnek az élén álló Hommage-t, melynek szétírása, dekonstruálása a későbbiekben is számos helyen megjelenik, mindig kiemelt pozícióban tüntetve fel a „H” betűt, mint például az „Itt nyugszik, kinek vízre írták a nevét”, vagy a Gauguin a Hérakleitosz-hajóstársaságnál művek esetében. Utóbbi rögtön invitálja a versek egy újabb csoportját, a Hérakleitosz-verseket (Hérakleitosz-emlékoszlop,[23] Hérakleitosz-értelmezés, Hérakleitosz állapothatározása, Hérakleitosz utóidényben).[24] A „H” betű tehát nemcsak a verseken belül foglal el kitüntetett pozíciót, amennyiben a versek „főszereplőjének” neve, hanem a verseket körülölelő metanyelvi síkon is, ezt már csak azért is figyelembe kell vennünk, mert a versek címei is ebből szólalnak meg. Itt egyszerre töltik be az aláírás szerepét, utalva a Tandori-életműre, valamint egyben az elvi szinten nyelvfüggetlen médium, az algebrai lejegyzés programnyelvi jellege ellen is hat, amennyiben deklarálja az egyetlenegy olyan nyelvet, a magyart, melyben létrejöhetnek a fentebb már taglalt művészi effektusok.

 

tandori - gyalog

 

A következő vers ennek a nyelvnek a berekesztése. A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn üres oldala a címbéli kijelentés kifejtése. Az a paradoxon, hogy jelölni kell a jelölhetetlent, az előző vers révén áll elő, hisz ott már kimerültek az algebrai lejegyzés művészileg is értékelhető lehetőségei, elhasználódott a grafémák ríme, a mozgások összecsengése és a figurák és a mezők nevének alliterációja. A nyelv bevezetése, lehetőségeinek feltárása után szükségszerűen következne annak továbbfejlesztése, ám az algebrai lejegyzés esetében ez annak digitális természete ellen hatna, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ez a nyelv berekesztődik, csupán kívülről, egy másik nyelvi közegből lehet megközelíteni, paradoxonok segítsége révén.

A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn két okból is paradox kijelentés. Egyrészt a gyalog jelölése már önmagában is a jelölhetetlen, a figurát képviselő zéró morféma csak további jelekkel szemben válhatna érzékelhetővé, ám ezek a jelek abból fakadóan, hogy nincs érzékelhető mozgás a tábla által diktált koordinátarendszerben, elmaradnak. A program nem képes működni a meglévő adatokkal, így azokat nem is képes regisztrálni. A sakktáblán nem következik be tényleges állapotváltoztatás, csupán a cím implikálja, hogy a gyalog valamilyen mértékben helyet változtatott. Ám mivel a két nyelv nem feleltethető meg egymásnak, így lehetséges olyan kijelentés, amely egyik vagy másik nyelven értelmetlen, miközben az eredeti közegében tökéletesen értelmes.

A „sakktrilógia” nem csak a nyelvkritika színrevitele, amennyiben eltávolítja magát a klasszikus líra- és nyelvfelfogástól, hanem ennek a nyelvkritikának érvekkel alátámasztott védelme is. Ám még ebben az anti-lírában is megtalálja azokat a hatásmechanizmusokat, melyek alkalmasak az önkifejezésre, miközben felismeri azt is, hogy ez a folyamat szükségszerűen véges. A kritika ugyanakkor önmagára vonatkoztatva szükségszerűen paródiává is válik, mivel képtelen kiszabadulni a körkörös érvelés logikai útvesztőjéből. Ennek a berekesztésnek az egyetlen lehetséges módja a jelölhetetlenség jelölése, mely így nemcsak a nyelvkritikai álláspontot, hanem magát a nyelvet is, annak használhatatlanságát realizálva, berekeszti, véglegesen.

A három vers elsősorban egy mechanikus írási gyakorlat eredménye, ami az algebrai lejegyzés programnyelv-szerű konvencióiban nyilvánul meg. Ám emellett a versek hatásmechanizmusait vizsgálva tetten érhető egy szelekciós-fikciós eljárás is, ez teszi lehetővé, hogy a hagyományos líra nyelvétől eltérő nyelvi létmód is versként tudjon hatni, amelyben tetten érhető a szerzőiség megnyilvánulása. Ám mivel mind a szelekció, mind pedig a mechanika erősen korlátolt lehetőségeiben, így ez a nyelv e kettő törvényszerűségeinek engedelmeskedve zárja le önmagát a lehető leghamarabb, és vonul vissza a jelölhetetlenbe.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/5. számában)

 

JEGYZETEK

[1]  Izsák Gábor, A játszma vége (?)= Novum, szerk.: Hoványi Márton, Bp., Eötvös József Collegium, 2009, 213.

[2] Aczél Géza, Talált tárgy – elveszett poézis, Alföld 1974/5, 72.

[3] Radnóti Sándor, Talált tárgyak költészete (Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása), Új Írás 1974/4, 123.

[4] Ez a törekvés a későbbi Koppar köldüs (1991) kötetben tovább erősödik.

[5] Ez a kifejezés Tarján Tamás 1993-as tanulmányából származik. Tarján Tamás, Matt három lépésben = UŐ, Egy tiszta tárgy találgatása, Bp., Orpeusz, 1994, 9.

[6]  Bedecs László, Sötétben is világos= Uő, Beszélni nehéz, Bp., Kijárat kiadó, 2006, 82.

[7] Tarján, i.m., 27.

[8] Fogarassy Miklós, Tandori-kalauz, Bp., Balassi, 1996, 41.

[9] Az algebrai lejegyzés az úgynevezett leíró lejegyzéssel áll szemben, melyet ma már egyáltalán nem használnak. A bonyolultabb leíró lejegyzés példának okáért nem egy egységes perspektívát alkalmazott a táblára, hanem mindkét játékos másként jelölte a mezőket, és kiindulási pontként a királynő, illetve a király mezőit használta.

[10] Fóthi Ákos, Bevezetés a programozásba, Bp., ELTE Eötvös, 2005, 32. (kiemelés tőlem)

[11] Technikailag a tábla kétdimenziós terét, amely kiegészül a figurák által jelentett további dimenzióval, redukálja egy lineárisan feldolgozható sorrá, ahol a jelentés már nem a dimenziókból fakad, hanem az elemek által elfoglalt pozícióból. A beszélt nyelv linearitása ütközik itt az írás térbeliségével, mely a Tandori-életműben már a kezdetektől jelen volt, „a papír síkján nála sem csak lineárisan rendeződnek az írásjegyek”, ezzel lehetővé téve az írásjelek párhuzamos értelmezésének lehetőségét. Doboss Gyula, Nyelv és kép, Jelenkor 1985/808.

[12] Maguknak a címeknek az elemzése is nagy múltra tekint vissza a sakkversek recepciótörténetében, melyet már Tarján Tamás vitaindító tanulmánya is megalapoz. Kijelentése, miszerint „hagyományosan strukturált cím” található mindegyik vers élén, vitatható, amennyiben a címek strukturáltsága túlságosan is a sakkversek és a címek egymásból való dekódolásához vezetne. tarján, i.m., 23.

[13]   Domokos Mátyás, Zwischenzug, Holmi, 1995, 730. A kitűnően sakkozó Domokos egyébként a vers értelmezéséhez számos, a sakk játékvoltának szempontjából fontos részletet tárt fel.

[14] Izsák, i.m., 215–216.

[15] Tarján, i.m., 29.

[16] Uo., 30.

[17]  Hites Sándor, Megjegyzések a Tandori-sakkversek értelmezéséhez, Holmi, 1995, 727. Hites Sándor Tarján Tamás értelmezésével szembehelyezkedve a nyelvet a sakk leírására használt nyelv tiszta megfelelőjeként értelmezi. Tarján a két tömböt két versszakként „olvassa”, s ezzel egy kronológiai sort is feltételez a szakaszok egymásra következésében.

[18] Bedecs, i.m. 90.

[19] Menyhért Anna, A kortárs olvasás és az újraolvasás alakzatai a Tandori-recepcióban, Irodalomtörténet 1997/4, 554.

[20] Ezt a lehető legteljeskörűbben Izsák Gábor foglalta össze. Izsák, i.m., 198–200.

[21] Rajta kívül egyedül a bástya és futó alliterál egy-egy sorjelölő betűvel, ám ezek híján vannak az összecsengő számnak, míg a huszár egyből kettővel is rendelkezik, a héttel és a hárommal.

[22] Tarján, A néma H, Parnasszus, 1995/2, 58–64.

[23] Erre a címre két vers is hallgat a Tandori-életműben. Először A feltételes megállóban szerepel, később pedig a szonettmánia időszakából származó Még így sem kötetben találkozunk a 1976714/o2 – Hérakleitosz-emlékoszlop című verssel.

[24] Uo., 62–63.


Címke: , , ,
2018.06.20 - tiszatáj

            Kányádi Sándor (1929–2018) Ha majd ha majd minden fal teli lesz könyvvel képpel ki öreg-székben ki pedig hasmánt heverőn olvasgattok önfeledten én szeretteim akkor csöndesen kilopódzom és elindulok a kertünk vége felé mire fölmerülnétek […]

>>>
2018.06.18 - tiszatáj

KÖNYVHETI INTERJÚ GÉCZI JÁNOSSAL
Június 7-én, csütörtökön került megrendezése Géczi János Sziget, este hét és hét tíz között című kötetének bemutatója a Dugonics téren. Az esemény után Németh Zsófia beszélgetett vele töredékességről, a rózsákhoz kötődő számmisztikáról, El Kazovszkij grafikáiról és hatásáról, valamint Kass János plasztik-fejeiről… – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.06.17 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS TÉREY JÁNOSSAL KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Térey János az idén POSZT-zsűritagként, 180 megtekintett előadás, illetve saját drámája, a Kazamaták szegedi bemutatója után megírta Káli holtak című színházregényét, mely egyben az első nagyprózája is. A kötet szegedi bemutatóján Lengyel Zoltánnal, a Grand Café munkatársával beszélgetett a szerző… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.14 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ ÉS SZÍV ERNŐ KÖNYVBEMUTATÓJA
Vasárnap sem volt szünet az Ünnepi Könyvhéten. Június 10-én, késő délután Szilasi László és Darvasi László beszélgetett egymással a Dugonics téren. Utóbbi saját és írói alteregója, Szív Ernő nevében. Luther kutyái és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, a várt kötetek… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT –
A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BUDAPESTEN
Az idei évben két produkció érkezett a kincses városból Budapestre, amelyek a Tompa Gábor vezette teátrum műsorpolitikájának jelenlegi tendenciáit is jól kirajzolták. Tompa ugyanis az idei évadban mindössze egyetlen rendezést jegyzett (amely végül mégsem valósult meg), miközben a többi premier külföldről meghívott rendezők munkája… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő