Sándor Iván: Nádas Péter és a „mögöttes” kafkai víziók
Bazsányi Sándor írása (Szakáll, hártya, pata… – Kafka-zörejek Nádas Péter-prózájában) választott témáján túl elvezet a huszadik századi és a mai regény megkerülhetetlen kérdéseihez. A megadott terjedelem ezeknek a vázlatos említésére ad csak lehetőséget. Bazsányi jogosan fedezi fel a Nádas regények „mögötteseiben” a kafkai víziót, valamint Kafka és Thomas Mann szokatlan összekapcsolhatóságát. Ez jó alap annak a felismerésére, hogy a huszadik századi magyar regény miben maradt el a humanista értékvilág elenyészését már száz éve felismerő-ábrázoló európai regénytől […]
| 1947 márciusában indult útjára a Tiszatáj folyóirat. Története, e küzdelmekkel és eredményekkel teli 70 év nemcsak a mindenkori szerkesztőség históriája, de főképpen a lapot írással, gondolattal és élettel megtöltő szerzők, barátok és kollégák története. Közülük kértünk meg néhányat, hogy az ünnep alkalmából válasszák ki az elmúlt évtizedek Tiszatájban megjelent anyagai közül a számukra legkedvesebbet, melyet köszöntő soraik kíséretében ez alkalomból újra közreadunk. A 70 éves Tiszatájat köszöntő ünnepi sorokat, valamint a lap archívumából kiválasztott régi-új szövegeket következő számainkban mutatjuk be. |
Bazsányi Sándor írása (Szakáll, hártya, pata… – Kafka-zörejek Nádas Péter-prózájában) választott témáján túl elvezet a huszadik századi és a mai regény megkerülhetetlen kérdéseihez. A megadott terjedelem ezeknek a vázlatos említésére ad csak lehetőséget.
Bazsányi jogosan fedezi fel a Nádas regények „mögötteseiben” a kafkai víziót, valamint Kafka és Thomas Mann szokatlan összekapcsolhatóságát. Ez jó alap annak a felismerésére, hogy a huszadik századi magyar regény miben maradt el a humanista értékvilág elenyészését már száz éve felismerő-ábrázoló európai regénytől. Kafka, Camus, Broch, Celine, Claude Simon, Beckett, Bernhard, Sebald folyamatosan rámutatott arra a szakadékra, amely elválasztja a múlt letűnt fogalmait, nyelvét, epikai formaváltozatait az értéksorvadás utáni, mai korszak/unk/tól.
Nálunk leginkább Mészöly Miklós tartotta velük a lépést. Ám még az ő nagy életműve is ama szakadék „onnani” partjáról szólalt meg. Két példát hozok erre. Az egyik a negyven év előtti, de csak nemrégiben nyilvánosságra került interjú, melyben elmondta, hogy ellentétben a Saulus korabeli kritikai fogadtatásával, amely inkább aktuálpolitikai keretek között értelmezte a regényt, ő arról írt, hogy Saulus a maga „zárt tisztaságeszményének” – épen tartott Énjének – őrzője, míg Paulust, a „mindenki számára megálmodott” tisztaságvágy, vagyis a humanista értékvilág érvényesítése vezeti. Esszében ugyanennek az eszméjének a szellemében dolgozta ki a sem az „egyik”, sem a „másik”, de még ama „harmadik” utat sem elfogadó Negyedik út címen megjelent írásait, amelyeknek ajánlatai már a kötet megjelenésekor, negyedszázada is illúzióknak bizonyultak.
Bazsányi azt az elhíresült Pilinszky-gondolatot is mozgósítja elemzéséhez, miszerint a kor egyáltalán nem az, aminek látjuk, nem az, amiről látszatra beszél. Számomra, ama szakadék már „innenjéről”, a humanista értékek elenyészéséről leginkább Kertész Imre és Nádas Péter művei beszélnek. Az idejétmúlt megközelítésekre is rámutat Bazsányi, amikor Nádasnak, a humanista előítéletektől mentes, a Kafkáéra utaló „semleges látásmódjának”, ideológus olvasata példájául, azt a különben nagyívű kritikát említi, amelyben Radnóti Sándor különbséget tesz a Nádas-regény „világa” és „világnézete” között, elvetve az utóbbit.
Pilinszky szembeállította Kafkát és Thomas Mannt. Azonban töprengésre érdemes az, hogy amíg Josef K. a világrend hazugságát végső csődként ismeri fel, addig Leverkhün végleges elhallgatásával vajon nem az individuum, a szellem végjátéka zárul-e le, ugyancsak végső korszakcsődként.
Poétikai, s ezzel világértelmezési újdonság mindezek alapján, hogy Nádas regényei együtt hozzák át mögötteseikben a kafkai víziót, s a Thomas Mann-i nagyregényformát, ama szakadék „onnanjáról”,napjaink sötét „innenjébe”. (2017. február)
(Megjelent a Tiszatáj 2017/6. számában)
