A busz

Nagyot lépjél, kisfiam, szólt az anya, s mindjárt rántott is egyet a gyereken, hogy az fölhuppant a buszra. Kellett az erő, mert nagy volt a tömeg. A Bartók téren szálltak fel, s igyekeztek minél beljebb nyomakodni. Általában a Dobó iskolánál szállnak fel, de most be kellett jönni a városba vásárolni. Itt, a kis butikokban meg a kínaiaknál olcsóbbak a dolgok, mint a Kárász utcán. A karácsonyi vásárról nem is beszélve. Ott aranyárban adják a gagyi dolgokat.

Vigye már arrébb azt a kosarat, kiszakítja a harisnyámat! Az embernek már nem jut egy talpalattnyi hely sem ezen a nyomorult járaton. Mért nem tudnak ilyenkor legalább besűríteni? A morgolódó testes asszonyság próbált helyet csinálni magának az ülések közötti keskeny részen. Nehogy már a kosárra fogjad, már reggel is szakadtban jöttél befelé – viccelődik egy rekedtes hang, a kedélyeskedés és a sértés között húzódó vékonyka vonalon.

Jönnek haza az unokák, kérdi egy asszony a szemben ülőt. Sajnos nem, nem kaptak szabit. Olyan ez a London, hogy jól megvannak, a pénz is rendben, de hazajönni nem tudnak. Nem is a pénz miatt, hanem az idő. Úgyhogy majd a gépen keresztül beszélünk az ünnepen.

A gyerek egy babakocsi mellé áll és kifelé néz az ablakon. Orra meg-meg érinti a hideg üveget. Fel sem néz anyjára, aki felveszi a mobilját. Mi van már megint, szól bele érdesen. Nem, arról szó sem lehet. Nem azért van karácsony, hogy te a hülye haverjaiddal csesszed el az időt. És a pénzt is kiszámoltuk, abból már nem telik bandázásra. Ne mondd nekem, hogy értselek meg! Hullafáradt vagyok, szétrohadok ezen a buszon. Annyian vannak, mint a heringek, a gyereket is húzom-vonom, és akkor még értselek meg. Ja, hogy már a presszóban vagy, akkor maradj is ott, te szemét, ha neked ott jobb, mint otthon, akkor végeztem. Apa nem jön haza, kérdezi a kicsi. Apád egy rohadt alak, mire hazaér, te már alszol. Jobb is így.

A kisfiú csak mered kifelé a szaladó fákra, mögöttük a gyér hóval takart földekre. Minden felszántva, elboronálva, előkészítve télire. Párásodik az ablak, csak néz, néz. Egyszerre lovakat lát nyargalászni a töltés felé. Az alkonyi égen még éppen búcsúznak a Nap utolsó sugarai. Hunyorognia kell kissé. Csillámok hullanak alá. Lassan befedik a földet, mintha minden puha vatta lenne, beszórva arany porral. Valami csilingel, egy szánkó halad a birtok felé. Nagy bundába csavarva hajt a kocsis. Két díszesen felszerelt ló van befogva. Már alig bírja nyitva tartani a szemét, olyan nagy a ragyogás. Én is oda, suttogja az ablaknak. Oda megyek mindjárt, bácsi, bácsi, tessék megvárni. Apu, hát te vagy az?

Gyere már, ne bámészkodj, megjöttünk, ránt rajta az anyja. Nagyot lépjél, sietnünk kell. A gyerek anyja kezébe kapaszkodva szaporázza lépteit. Nem könnyű lépést tartania a felnőttel. Mindjárt ideér a szán, anyu. Ne beszélj már hülyeséget, gyerekem. Nincs itt semmiféle szánkó. Nincs itt már semmi, csak az a rohadt élet, meg ez az egész átkozott Karácsony.

Máté-Tóth András