04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Feloldott karrierizmus
2017.12.12 - tiszatáj

LEE UNKRICH: COCO

Még le lehet húzni pár bőrt a horrorisztikus elemeket a fantasy műfajával ötvöző animációs kalandfilmek sémájáról. A Pixar stúdió legújabb egész estés animációs filmje, a mexikói környezetbe helyezett Coco (2017) a bevett narratív és karakterépítési fogásokat mozgatja, abban azonban különbözik a szabványmintáktól, hogy szokatlan módon a halálról és az emlékezésről beszél gyermekközönségnek. Lee Unkrich filmje a „karácsonyi lidércnyomást” Halottak napjára helyezi át.

Az amerikai egész estés animációs filmek nemcsak funkciójukban vették át a hagyományos népmesék szerepét, hanem variációk és ismétléseik alapján úgy tűnik, vándormotívumaikban is a folklórra jellemző sablonokat követik. Lee Unkrich háromdimenziós számítógépes animációja, a Coco kapcsán a néző azt érezheti, hogy a Pixar Animation Studios újra meg újra egy gondosan felépített adatbázisból válogat ki bizonyos narratív mintákat és karaktertípusokat, és azokat különböző változatokban remixeli. A Coco egy kicsit emlékeztet Tim Burton Karácsonyi lidércnyomás (The Nightmare Before Christmas, 1993) című stop-motion bábfilmjének horrormusical elemeire, kicsit a Frankenweenie – Ebcsont beforr (Frankenweenie, 2012) című CGI újraélesztett kutyájára, kicsit pedig a Szörny Rt. (Monsters, Inc., 2001) és a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak (Hotel Transylvania, 2012) elvileg rút karaktereire. A hasonlóság azonban leginkább Az élet könyve (The Book of Life, 2014) című filmmel mutatható ki, olyannyira, hogy a mexikói környezet, a Halottak napjára időzített cselekmény, a holtak birodalmába való átjárás képessége és a színvilág intenzitása a Cocónál számos vonatkozásban már-már koppintásnak hat.

 

MV5BMTgyMTA2ODMxNl5BMl5BanBnXkFtZTgwMzEzMjMyNDM@._V1_SX1777_CR0,0,1777,743_AL_ (5)

 

A Coco narratívájának középpontjában egy Santa Cecillia városában élő mexikói kisfiú, az Ernesto de la Cruzért, Mexikó legismertebb gitárosáért rajongó Miguel áll, aki cipőpucoló foglalkozást űző családjából muzsikusi vénájával igyekszik kitörni. A film azonban nem társadalmi-gazdasági szinten fogalmazza meg az alapkonfliktust, hanem a család visszahúzó erejét emeli a középpontba. Házsártos öreganyja, Imelda mama dühében összetöri a fiú gitárját, mivel az ő anyját, Cocót a zenei karrier érdekében otthagyta a fiú üknagyapja, Hector. Ennek folytán aztán – mint az Miguel szájából elhangzik – „a család átokként gondol a zenére”. Halottak napján aztán Miguel a fényképekkel teli családi oltárnál állva különös módon átjut a holtak birodalmába, ahonnan csak úgy térhet vissza ismét az élők sorába, ha ott elhunyt rokonsága a zenészi pálya feladásával áldását adja a hazatérésre. A film tekintélyes része csontváz-karaktereivel végső soron egyfajta Walpurgis-éjként a Holtak Birodalmában játszódik, és a halottak és az élők viszonyát helyezi középpontba. Ezzel túllép a gyermekközönségre számító populáris családi animációs filmek által előszeretettel alkalmazott tematikai és vizuális sémákon, ami mindenképpen az erények közé sorolható.

Első pillantásra a Coco alaphelyzete az öregek és az ifjak közötti generációs konfliktusként, vagy a meg nem értett muzsikus-zsenik társadalmi akadályozatásaként olvasható, amely akár a pályakezdő könnyűzenei együttesek családi-társadalmi elutasításának allegóriájaként is aktualizálható. A film narratívája azonban nem ezt az olvasatot támogatja. Amennyiben a nemzedékek közötti vitákra élezné ki a történetet, a Coco kevésbé lenne alkalmas családi filmként szélesebb nézőközönség megszólítására. Márpedig a mozibevételekre érzékeny amerikai animációs film a családi közönséget mindig is belekódolja a film mondanivalójába. A rendező, Lee Unkrich, aki egyébként a film alapötletéért is felelős, a karrierregényekre emlékeztető elbeszélést családegyesítési programmá gyúrja át, ahol a halottakra való emlékezés játssza a főszerepet. Ezáltal a Coco megerősíti a Disney / Pixar filmek klasszikus, konzumerizmusban megedződött ideológiáját, és folytatja a mainstream amerikai animációs filmek családcentrikus beállítottságát (szemben az azok álszentségét pellengérre állító vagy parodizáló South Park, a Simpson család vagy a Family Guy című televíziós sorozatokkal). Ennek folytán bármennyire is tabutörésnek tűnik a halottak tematizálása, a halál mibenlétéről való elmélkedés, a Coco nem forgatja fel az amerikai családi értékrendnek főként a Disney-filmek által sztenderddé emelt, zenei betétekkel is aláhúzott filozófiáját.

 

MV5BMTk1Nzg0MDc1MF5BMl5BanBnXkFtZTgwODEzMjMyNDM@._V1_SX1777_CR0,0,1777,743_AL_ (3)

 

Sőt, a Coco lehetővé teszi a karrierépítés és a családcentrikus gondolkodás kibékítését is, ahol a káposzta is megmarad, és a kecske is jól lakik. Miguel ugyanis – vigyázat, spoiler! – a halottak világában rájön arra, hogy Ernesto de la Cruz valójában egy szélhámos kókler, aki ellopta Hector dalait, és hogy ez ki ne tudódjon, meggyilkolta. Így aztán nemcsak a családi béke állhat helyre, azzal, hogy a titok felfedése helyreállítja a valódi ükapa, Hector becsületét, hanem a maga a zene is rehabilitálódik, és Miguel is elindulhat, immár családi jóváhagyással, a zenei pályán. Látható módon Unkrich animációs filmje feloldja az egymást kizáró ellentéteket, a családon belüli konfliktus pacifikálásával is megerősíti az összetartozás, a megbocsátás erkölcsi imperatívuszát. A holtak világának csontvázakból álló szereplőgárdája dacára, valamint a Pixar-filmekre egyébként is jellemző morbid humor (halálfej alakú gitár, a családi fotó ott szakad el, hogy lenyakazza a nagyapa, felnőtt közönségre számító utalások, mint Frida Kahlo maszkulinitása), illetve a rútnak szintén a Pixar által a mainstream amerikai filmben kanonizált esztétikája ellenére a Coco világfelfogás szempontjából nem kérdőjelezi meg az egész estés animációk alapbeállítódását.

Miközben a film alapvetően a zenészi pályafutásra vágyó Miguel kalandjait, túlvilági utazásait követi nyomon, felvetődik a kérdés, hogy miért a dédnagymama, Coco nevét viseli a film címe. Véleményem szerint ez a zseniális megoldás metanyelvi önreflexióként is olvasható. Amikor ugyanis a néző már éppen elfelejtené az öregkori szellemi leépülésben, és így feledékenységben szenvedő Cocót, akkor jut kardinális szerephez a dédmama: ismerős zenei dallamok hatására révén kezd emlékezni a már-már elfelejtett Hectorra. Vagyis a néző Cocóhoz való viszonya egyenesen aránylik Coco Hectorhoz való viszonyához. Márpedig a film alapgondolata – mint ahogyan a Halottak Napja Európában is ezt a szerepet tölti be – a halottakra való emlékezés. A fénykép az emlékezés protézise lesz, és a film egyik betétdalának címe is ez: „Emlékezz rám”. Ennek következtében pedig a Coco az emlékezés filmje is lesz egyúttal. Ahogyan az emlékezés és felejtés teoretikusai, Jan Assmann és Harald Weinrich egybehangzóan állítják: csak azt tudjuk elfelejteni, amire emlékeznünk kell.

Gerencsér Péter

 

 

MV5BYjQ5NjM0Y2YtNjZkNC00ZDhkLWJjMWItN2QyNzFkMDE3ZjAxXkEyXkFqcGdeQXVyODIxMzk5NjA@._V1_SY1000_CR0,0,699,1000_AL_Coco (2017)

Amerikai animációs film, 96 perc

Rendezte: Lee Unkrich

Pixar Animation Studios – Walt Disney Pictures

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő