03.09.
| REÖK – Rendőrség – avagy a helyzet egyre hülyébb >>>
03.06.
| Trafó – Artman vol.7. – 20 kép >>>
03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.23.
| Pannon Filharmonikusok – Vidovszky 75 >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Tölg-Molnár Zoltán: 49. hét
2017.12.08 - tiszatáj

„A jelen a múlt lenyomata, minden, ami benne van, következmény, okozat” – fogalmaz a francia filozófus, a többek között a magyar irodalmi életre, köztük Babits Mihályra is nagy hatást gyakorló Henri Louis Bergson.

Tölg-Molnár Zoltán mai kiállításán és eddigi életművén hasonlókkal találkozunk. A következménnyel. A műveket alkotó, vagy azokon megjelenő géz-, pigment-, vászon-, grafit-, fa-, gipsz- és festékdarabok együttese ugyanis a múltat hozza a jelenbe, hogy a jövő felé tekintsen. Jelek, sőt, talán felkiáltójelek ezek a szigorúan redukált alkotások, melyek mint megállítótáblák a lét, létezés és idő kérdését feszegetik.

Töredékesek – mint az ismeretünk. A múltat nem elengedő, hanem azt éppen a maga törékenységében elénk táró, művészi szándékkal megalkotott „talált tárgyaknak” tűnő alkotások. Azonban falra csavarozottságukkal, kifeszítettségükkel, törékeny szilárdságukkal, archaizált SPQR vagy sum esse fui feliratukkal az időt, időtlenséget, az újra felfedezésre várót mutatják. Örök és mulandó, létező és elveszett, élet és halál szinonimái.

Martin Heidegger Lét és idő című művében olvassuk, hogy „Lét és idő kölcsönösen határozzák meg egymást, ámde oly módon, hogy sem azt – a létet – nem lehet időbelinek, sem ezt – az időt – nem lehet létezőnek nevezni”. Tölg-Molnár alkotásai előtt állva mi is e kettősség között sodródunk – a jelenben.

„Mi hát az idő?” – teszi fel a kérdést s frappánsan meg is fogalmazza azt a hippoi püspök – „Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom”. Augustinus ugyanakkor hozzáteszi: „nem volna múlt idő, ha nem volna mulandóság; nem volna jövő idő, ha nem volna jövendő történés; nem volna jelen idő, ha egyáltalán semmi sem volna”.

Sum, esse, fui, – vagyok, lenni, voltam. Ezek olvashatók a gesztusok között, mely szavakról Radnóti Sándornak Tandori jutott az eszébe, idézte is: „A puszta létige szomorúsága.” S hogy valóban szomorúak-e ezek az alkotások, vagy mi, a velük dialógusba lépők vagyunk azok, azt pontosan nem tudom, azt viszont feltételezem, hogy a Tölg-Molnár által képviselt világra sokkal inkább a rácsodálkozás, az értékmentés, a lehetőség adása a jellemző, az, hogy kibontja, elénk tárja, de nem magyarázza, hanem önmagukban-létezőnek hagyja a tárgyakat, melyeket alkot. Áttört papírelemek, kimart objektek, megtört, meghajlított lapok és a művekhez tartozó árnyékok által jeleket hagy, olyanokat, amik csupaszok, gesztusokból, emlékekből építkezők, mégis entitást alkotók.

Műveivel úgy tesz, mint a jó tanár: felteszi a kérdést és a választ vagy válaszokat valóban ránk bízza. Ehhez viszont megad mindent, amit egy művész adhat, azaz Pilinszky szóhasználatával élve a mezítelenségig csupaszítja alkotását, hogy a léttel találkoztasson minket. Nem is csoda, hogy megállunk, hiszen a lélek kellő „mezítelenségi foka” valóban ritka.

Tölg-Molnár Zoltán egyszer így fogalmazott: „Gyakran előfordul, hogy a műterembe érkezve nem is teszek mást, mint mondjuk, kettéhajtok vagy kettétépek egy korábban megfestett képet, és azt gondolom, hogy valami jót csináltam: több lett a mű, mint ami volt, mert elvettem a felesleget. Karcolásokon, tragédiákon keresztüli törések viszik előre az ember életének sorát. (…) A töredék lehetőség, amely megengedi a befogadónak, hogy »befejezhesse« a dolgot. Így etikusabb.”

Erre az etikus befejezésre, a művekkel való beszélgetésre hív minket a 49. hét című kiállítás. Arra, hogy keressük meg a magunk tőmondatait, azokat a szavakat, amik a fekete és fehér alkotások előtt megállva önmagunk létezésére, valóságunk megismerésére, igazi igeidőnk megtalálására hívnak minket. Különös dialógus ez, hiszen itt nem az óra ketyegéséhez hasonló objektív időről, hanem a bergsoni szubjektívről van szó, arról, ahogy Ön és én külön-külön és valószínűleg nagyon máshogy élünk meg dolgokat.

Köszönet illeti a kiállító művészt, Tölg-Molnár Zoltánt, hogy alkotásaival dialógusba léphetünk. Köszönet a B32 Galéria és Kultúrtérnek, különösen Feledy Fruzsinának, hogy a tárlat létrejöhetett.

A kiállítást Bertók László Porszem című lírájával nyitom meg:

Egy porszem, annyi sem, semmi vagy, gondolod,
s van, hogy a mindenség veled együtt forog.

Galambos Ádám

B32 Galéria és Kultúrtér; 2017. december 6 – 2018. február 1.

 

DSCN1974 DSCN1975 DSCN1980 DSCN1981 DSCN1985 DSCN1988 DSCN1991 DSCN1993 DSCN1998 DSCN2004 DSCN2007 DSCN2009 DSCN2012 DSCN2016 DSCN2025 DSCN2028 DSCN2030 DSCN2032 DSCN2040 DSCN2047 DSCN2049 DSCN2058


Címke: , , , , ,

2019.02.19 - tiszatáj

MÉSZÁROS MARIANNA ÚTJAIM C. KIÁLLÍTÁSA
A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben… – ALE ILDIKÓ MEGNYITÓJA

>>>
2019.02.19 - tiszatáj

BORSODI L. LÁSZLÓ:
MASZK ÉS SZEREPJÁTÉK
Egy időtálló költői életmű léte dinamikus, folyamatosan dialógusképes, hiszen állandóan megújuló értelmezéseiben létezik, ilyen értelemben soha nem lehet lezárt, befejezett – tartja az irodalomkritika egyik alaptézise. Igaz ez a dinamikus lét Baka István életművére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy újabb fontos állomásához érkezett a Baka-kritika: Nagy Gábor 2001-es monográfiája után ismét egy szintetizáló jellegű mű látott napvilágot… – NAGY MÁRTA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.17 - tiszatáj

DOBÓ KATA FILMJE
A Kölcsönlakással bármilyen kapcsolatot tartó bohózatok közös gondja nem a hihetőség, hanem az, hogy a történet a szükség- és törvényszerű csavarokat, kalamajkákat, félreértéseket és egyebeket miként tudja tálalni. Természetesen érdemes mindazt, amit látunk, a saját tapasztalatainkkal összevetni, a néző ezt rutinszerűen megteszi, de készek vagyunk minden olyasmit nevettetőnek látni, ami mégiscsak szokatlan, mégiscsak olyasmi, amivel nemcsak hogy nem találkoztunk soha, de még elképzelni sem tudjuk… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport (Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője) végezte. A kiállításon visszaköszön a gondos és elmélyült előkészítés, a tárlat az életmű teljességét mutatja meg. Párhuzamosan látható Vajda Lajos felesége, Vajda Júlia festőművész tárlata a Szentendrei Képtárban Mégis legyen kiállítás… címmel […]

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

OPERAHÁZI BOHÉMÉLET SZEGEDEN
Elvileg koncertszerű előadásban, gyakorlatilag előadásszerű koncerten turnéztatja a Magyar Állami Operaház Puccini Bohéméletét. A budapesti amúgy alighanem a világ legrégebben futó operaprodukciója, 1937-ben állította színre Nádasdy Kálmán, a díszleteket Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A főszerepeket akkor többek között Osváth Júlia, Pataky Kálmán, Losonczy György és Székely Mihály énekelték. Az Operaház vezetői nagyon büszkék erre a produkcióra… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő