07.26.
| Te csak hallgatod Bob Dylan-t, vagy nézed is? >>>
07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
06.14.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Lengyel András Tömörkény-tanulmányok című kötetének bemutatója >>>
06.13.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Színkép, hangkép, összkép című kötet bemutatója >>>
06.12.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Petőcz András A visszaforgatott idő című könyvének bemutatója >>>
06.06.
| Tiszavirág Fesztivál >>>
06.06.
| A koreográfus >>>
06.05.
| Debreczeny György ezen a szép napon című kötetének bemutatója >>>
07.26.
| Szombattól lehet jegyet venni a THEALTER előadásaira >>>
07.25.
| Magyar képregényben éled újjá Zorro >>>
07.24.
| Alkotói rezidencia Szegeden és Újvidéken >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>
06.19.
| Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat >>>
06.19.
| PesText − új nemzetközi irodalmi fesztivál Budapesten >>>
06.03.
| Meghalt Térey János költő, író, drámaíró >>>
05.29.
| Villámgyorsan épül fel az ország legnagyobb színháza >>>
05.25.
| Több cannes-i filmet a Mozinet mutat be a hazai mozikban >>>

Battai Detre István, Peter Brezňan, Németh Gábor Dávid, Normal Gergely, Petőcz András, Ivan Štrpka, Jan Těsnohlídek, Jiří Žáček versei
Bene Zoltán, Jódal Rózsa, Peter Šulej prózája
Gion Nándor hangjátéka
Petőcz András hatvanéves
Írások a magyar századforduló irodalmáról
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennáléról

>>>

BESZÉLGETÉS SZECSŐDI FERENC HEGEDŰMŰVÉSSZEL
Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, de a tanítást tovább folytatja… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>

40 éves az Osztrák Kulturális Fórum (OKF): Akmé – Virágkor című csoportos kiállítás
2017.11.26 - tiszatáj

 

 

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG

ÉS

KÖLÜS LAJOS

 

Akmé – Virágkor című csoportos kiállítás

2017. 11. 06 – 2017. 12. 06.

Osztrák Kulturális Fórum kiállítóterme

1068 Budapest, Benczúr u. 16.

 

Kiállítók: Birkás Ákos, Veronika Dirnhofer, Daniel Domig, Julia Maurer, Pinczés József, Petra Richar, Szűcs Attila, Zoltán Mária Flóra

 

Abafáy-Deák Csillag: Monarchia nélküli világban

Pinczés József Az élők szigete, 2017Eljátszom a gondolattal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia nem szűnt meg, hanem ma is él. Mondjuk egy regényben. A Monarchia lakosságának mai létszáma megközelítően azonos lenne Németország lélekszámával. Hogy miként is nézne ki ma a Habsburg-birodalom képzőművészete, mennyire lenne trendi, a világgal szinkronban lévő, nem tudom. Amit biztosan állíthatok, hogy az Osztrák Kulturális Fórum (OKF) kiállítótermében egy ad hoc csoport (négy magyar, négy osztrák művész) és műveik korunk kérdéseire reflektálnak, külön és együttesen sem kísérelik meg az Osztrák-Magyar Monarchiát feltámasztani. Tagadhatatlan viszont az, hogy létezik valamiféle közös történelmi-politikai-kulturális kapocs, tradíció a két ország, Ausztria és Magyarország, a két nép, az osztrák és magyar nép között, amely kapocs, tradíció máig él, amelyre ma is lehet hivatkozni, alapozni, sőt emlékezni és emlékeztetni.

Kukla Krisztián, a kiállítás kurátorának írása igazít el, mit is fogok látni: a kiállítás, amely átfogja a festészet figuratív és absztrakt módozatait, …a kortárs festészet különböző aspektusait mutatja be. Mindenekelőtt, mint rétegződő és visszafejthetetlen palimpszeszt szerkezetről beszél a festészetről (Veronika Dirnhofer), illetve mint az életvilág uralkodó horizontalitását megzavaró, megállító vertikalitásról (Birkás Ákos). Továbbá mint az érzékelés kezdeteiben már ott munkálkodó alakképződésról (Daniel Domig), mint a láthatóvá válás és eltűnés apró egzisztenciális történeteiről (Júlia Maurer) és kísérteties optikai játékairól (Szücs Attila). A festészetről, mint olyasvalamiről, ami tanúskodik az idő poétikus erejéről (Zoltán Mária Flóra), mint az ártatlan kezdet lehetetlenségére reflektáló parafrázisról (Pinczés József), és mint a technikai kép diktálta kontroll megkérdőjelezéséről (Petra Richar).

Nem csalódom az olvasott szövegben és a nyolc művész alkotásában. A nyolcas szám talán nem véletlen, utalás lehetne a múlt század elején alkotó Nyolcakra és modernitásukra, a világgal való szinkronitásukra. Ez utóbbit szolgálja az OKF, gazdag programkínálatával erősíti Magyarország és Ausztria, valamint a világ egyéb országaiból ideérkezők kulturális kapcsolatait.

Az OKF mint intézmény olyan szimbólum és tér, amely hozzájárul Budapest egyediségének és vonzerejének növeléséhez. Íjgyártó István magyar kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár megnyitó beszédében kiemelte: Különösen fontos, hogy a felnövekvő nemzedékek újra és újra felfedezzék a szomszédos országokat, megismerjék közös kulturális örökségünket, egymás értékeit és gondolkodását.

Negyven éves az OKF. Minden, ami most történik a kiállítótérben: aranykor, hőskor, fénykor, virágzás, kiteljesedés, ideális csúcspont: Virágkor (Blütezeit, Akmé) a kiállítás címe. Az ókori görögök ezzel a szóval jelölték a negyvenéves kort is, amikor hitük szerint az ember alkotóereje teljében van. A Virágkor kiállítás visszatekintés, egyes hatások bemutatása, reprezentálása is, a szorosan vett kronológiát mellőzve. Adódik a kérdés, milyen világ tárul a néző elő a festményeket látva, netán ellenkezőleg, mit takarnak el a képek? Egy ilyen jubileumi kiállítás óhatatlanul, kvázi módon is utal a ki nem mondott kérdésre, mi is a festészet most, a jelenben?  

Zoltán Mária Flóra Csak egyetlen napra, 1988-as alkotása mintha alkudozna a sorssal, csak egyetlen napra legyen valami változás, mintha előre vetítené az egy év múlva bekövetkező eseményeket. Hiába félelmetes a vad oroszlán, ha lerajzoltuk, már nem is félünk tőle annyira, valami meg fog szűnni, mert szembe mertünk nézni vele. A szabadság kék madarának illúziója is ott lappang a monumentális alkotásban. A közel harminc évre rá készült másik mű címe hasonló, Egy nap, 2016, de jelentése más. A sok ecsetvonással átfirkált kép meg nem történtté teszi a hátteret, valami nem úgy sikerült, ahogyan reméltük. Egy nap csak nélkül. Egy napnak már nincs súlya, olyan, mint a többi. Minden megváltozott. Átírnánk újból.

Daniel Domig munkáihoz többször tértem vissza. Hol vannak határaink, mint embernek, mennyire vagyunk, lehetünk elválaszthatatlanok környezetünktől, beleolvadunk-e? Embertelen tulajdonságaink is felszínre kerülhetnek, egy anyagból vagyunk valamennyien. Mit ér a gesztus, van-e hatalma fölöttünk, vagy mi uralkodunk, uralkodhatunk-e gesztusainkon? És démonjainkon? Alakváltozásokat és alak összeolvadásokat látok a képeken, minden amorf és átmeneti, a létezés bizonytalansága és elevensége tűnik szembe, akár egy vagy több napról is van szó. Daniel Domig, a Kanadában született művész, aki most Bécsben él és alkot, Zoltán Mária Flóra világát éli át, mintha nem lenne fogódzója, melyik világot is válassza, annyi közül választhat

Birkás Ákos Sérült kép 1, Beschädigtes Bild (magyarul sérült kép) és a L’enfant imaginaire képein nem találjuk az egészet, vagy az egész vet ki bennünket onnan, bárhogy is rakosgatjuk a vonalakat, csíkokat, kockákat, kidobja magából a testet, és még inkább a fejet, a gesztust, lecsúsznak a sarokba (Sérült kép 1, 2015). A változások, eltolódások korát éljük, az előtér–középrész–háttér hármasságának téri rendje Birkásnál felbomlik, ill. megszűnik, a tér, mint a világ része, képként a sarokba kerül, ott fejti ki hatását, mint egy határkő, vagy határsértés, Birkás nyelvén: maradék. Képeinek centrális tere hiányzik, nincs uralkodó tér, mellérendelődések vannak, a rész válik egésszé és az egész a rész formáját veszi fel.  Megkockáztatom, Birkás metaforikusan akaratlanul érinti a megszűnt Monarchia közös világát, annak elvesztését.

Veronika Dirnhofer Nichts besitzen, 2016, (semmit sem birtokolni) rétegelt megoldás, egymásra tevődik minden. Eltakar. Egyre kevesebb a figuratív motívum a rétegeken, megszabadulhatunk a birtoklási vágytól, ami forradalmi tettel érne fel és szabadságot jelentene, ugyanakkor nem felejthető minden, előtűnnek régi dolgaink. Nem biztos, hogy mindent feledni kell, Lass Dir Zeit für die Revolution, denn sie ist für die Menschen, 2016, hagyni kell időt a forradalomra, mert az az emberekért van, hangzik a kép címe. Elidőzünk előtte, az emlékezés mindig hiányos és melankóliával telített. A Monarchiának hangulata volt, amit Robert Musil gigantikus, befejezetlen regénye, A tulajdonságok nélküli ember jelenített meg igazán, a századelő Monarchiájának társadalmi panorámáját festette meg benne. A helyenként szatirikus, a múlt századi realizmus hagyományait az esszével egybeolvasztó műben egy új, sajátságos filozófia megteremtésére törekedett az író. Veronika Dirnhofer filozófikus művei a Musil említett alkotása felől is olvashatók.

Julia Maurer Spaciergänger mit kaltem Schattem, 2016,  Kronprinz auf seiner Decke, 2016,  Dunkelfisch, 2017, Groser Kopf, 2017, Wäldchen, 2017, Szenen der Freiheit und des Verschwindens, 2016, Später Schatten, 2017, half light halt shadow, 2017, Wintermorgen, 2017, reflection, darkly, 2015 képeivel a mikrovilágot és annak emberi gesztusait festi meg. Közel engedi magához a tárgyakat, az emberi figurákat, miközben ott bujkál a magány, az árnyak, az elidegenedettség a világtól és önmagunktól. Karakterei lecsupaszítottak, és gyakran a reménytelenség bélyegét hordozzák, bennük a félelem és az irracionalitás munkál. Figurái groteszkek, archaikusak, mint Domignál, és feledhetetlenek. Álmok és vágyak uralják mindennapi gesztusaikat. Valami mindig törlődik, valami mindig manifesztálódik. A hiányt és az ürességet folytonosan titok és homály veszi körül.

Pinczés József Az élők szigete, 2017, zsiráfja mindent fölülír, nem csak nyaka hosszú, felmagasodik, feje az égbe ér, kísérteties totemállat, akihez nincs közünk, ő sem lát minket, élőket, vagy nem is vagyunk már azok, csak élőhalottak, a természet él, a fák zöldülnek és tükröződnek a vízben.

Szücs Attila három új képén az erőteljes gesztus a főmotívum. Figurálisan mindháromnál a kéz dominál, ami nem lehet véletlen. Kézzelfogható motívum? Igen, mindhárom konkréten is érint, fog, megfog valamit, méghozzá valami láthatatlant, valami sejtelmeset. A Valaki másnak az emlékei, 2012-2017 című festményen befogjuk valaki fél szemét, mintha így szólnánk bele az emlékezésébe. Egyébként is bajban van a figura, sötét árny takarja arca jobb felét, és be van keretezve, mint egy fénykép, vagy videofelvétel, amit megállítottak, már nem pörög. Belenyúlunk egy képbe, vagy kinyúlunk belőle egy rúddal, de nem szabadulhatunk a sorsunktól, és takarni, eltakarni is szeretnénk, vagy védő kezet tartani a sok színes emlék fölé. A rod handler, 2017 képen is a kéz dominál, a nyitott, elmosódó tér szimbólumával játszik a festő, mintha a levegőben rollerezne valaki, de csak a kézmozdulatát, a mozgás szédítő lendületét látjuk. A bot lehet váltó is, ám nincs sin, vagy idomító pálca, akár támasz is. Mintha a figura kifele tartana a képmezőből. A valóságba. A Hand study, 2017 is talányos kép, a kézfej szétnyitott ujjai talán valamit el akarnak takarni, vagy megragadni. Ismerjük a játékot, amikor az éles pengét az ujjak közé kell gyors és ismétlődő mozdulattal szúrni anélkül, hogy megvérzenénk az ujjunkat. Kés nincs a képen, a kés nálunk van. Szücs Attila színei és tónusai helyüket keresik a képeken, hogy miként olvadjanak egybe és miként váljanak a másiktól megkülönböztethetővé. Mindhárom képen egy esemény pillanatát merevíti ki. Csak a kéz és a mozdulat éles, vág és szúr szemünkbe, a pillanat egészét homály veszi körül.

A Virágkor metaforikusan utal a Monarchia virágkorára és kulturális örökségére, valamint egy új virágkorra is, amelyet egyaránt jellemez művészeti különbség és hasonlóság, identitás keresés és dinamikus szellemi egyensúly. Ez utóbbi a jelenkort megidéző változatos és színes formákon keresztül is jelzi, a specifikus kulturális és a nyelvi hatások ellenére nincsenek határok, nincs bezárkózás. A művészet szabad.

 

Kölüs Lajos: Telik, de nem múlik

Zoltán Mária Flóra Csak egyetlen napra, 1988Zónahatárok. Negyven év után egy másik világra is tekinthetünk. Testközelből. A képzőművészet erejét láthatjuk, ahogy nem ismer határokat, illetve ha léteznek is határok, összeköti őket, miközben át is lépi azokat. A művekre koncentrálunk, az ünnepi válogatásra. Minden válogatás szubjektív, talán önkényes is, de mutat valamit. Értéket, az értékek egymásmellettiségét. Nincs függőség, alá- és fölérendeltség. Egyenjogúság van, a létezés szabadsága ez.

Ma minden olyan könnyűnek, levegősnek tűnik. Mégis odagondolom, a művek mögé, a küzdelmet, a harcot a megjelenésért, az elismertségért. Birkás Ákos az egyik példája annak, hogy áttört egy határt, határt lépett, ismertté vált, külföldön is ismert magyar kortárs festővé. Birkás változását láthatjuk, ahogy figurális képeit elhagyva ismét az absztrakt, geometrikus műfaj felé tesz lépéseket, ötvözi a kétfajta műfajt. A töredékességet, a képfelület megsértését jelzi, össze nem illő dolgokat láttat. A színek élnek, elevenek, emléket vesznek körbe, egy-egy arcot, alakot. Bécsben volt szerencsém látni a többi művét is, amelyeket hasonló felfogásban készített, festett. Birkás kockáztat, merészen. Gyakran ferdén futnak a négyzetvonalak, rácsok, szándékosan torzítottak. Visszatérés is meg nem is. Eltávolodik korábbi önmagától? Nem. Inkább megújhodik, és nem válik maradékká. Alkotói kísérletek képeit vehetjük szemügyre.

Szabadnak lenni, ez a legfontosabb – állítja Zoltán Mária Flóra. Az egész kiállítás a szabadság, a szuverenitás szellemét és tiszteletét hordozza, mindegy, hogy neoavantgárd vagy klasszikus festészeti alkotást látunk. A festői pozíciók merőben eltérnek egymástól és sokszínűségük mögött felfedezhetjük, hogy miként is látják korukat, miként birkóznak meg a világ ellentmondásaival, művészeti törekvéseikkel.

Zoltán Mária Flóra égő villanykörtéje, lopakodó ragadozói az élet végső, közelgő pillanatát ragadják meg (Csak egyetlen napra – olaj, vászon, 1988). Gyóni Géza híres sorai jutnak eszembe elsőre: Csak egy éjszakára küldjétek el őket;/ A pártoskodókat, a vitézkedőket./ Csak egy éjszakára:/ (Csak egy éjszakára). Háborúellenes sorok. A lövészárokban is utolér a halál. Zoltán Mária Flóra alkotásában is ott lappang a véres küzdelem, az önkényuralom világa, a vallatás kínja. A Sötétség délben (Arthur Koestler regénye) 1940-ben látott először napvilágot, s a század egyik legnagyobb vihart kavart műve lett. Sok ember hitét rengette meg, fordította az érzéseket a kételyek irányába. Zoltán Mária Flóra az emlékezés homályán, hiányosságán, esetlenségén keresztül közelíti meg a diktatúra, az önkény, a személyes csalódás világát. Az oroszlán mancsokban felfedezem a római teátrumokat is, a cirkuszt, a gladiátorok terét. Örvénylő és bizonytalan vonalak a képeken, mintha már nem lenne érvényes egyetlen szó vagy mondat sem. Minden süllyedőben. Ahogy Vas István írta 1936-ban: …nézek némely holmit a szobában/ s ha megmozdulnak: este van, hagyom./ Az irógép megáll a levegőben,/ rá visszanézek én is, süllyedőben./ (Egy nap története). Zoltán Mária Flóra alkotásán a kék szín nem oldja a nézőben is keletkező feszültséget, hanem növeli, bizonytalanná teszi, mit is látunk, és amit látunk, azt jól látjuk? Amikor a sötétséget nem világítja meg a fény sem. Amikor az ösztönök uralkodnak, amikor ember vadászik emberre.

Daniel Domig My Brothers Name, Voice and Skin, 2014 című műve metaforaként is értelmezhető, mivel az alkotó azokat az emberi állapotokat térképezi föl, amelyek az idők kezdetekor léteztek, és amelyeket később archetípusos formaként azonosítottak, jelöltek meg. Miként Birkást, Daniel Domigot is az egyik formából a másikba való átmenet kérdésköre és felfedezése érdekli: a torz, emberelőtti lényekben miként van jelen már a későbbi ember egy-egy vonása, jellegzetessége. Metaforikusan és szó szerint önmagára vonatkoztatva keresi a válaszokat. Modellt alkot és szemléltet, narratívát képezve hozzá. Tudatosan számol a néző befogadásával, a néző érzelmeivel és tapasztalatával, a vizuális aura erejével, amelyek nyomán megszületik a nézőben a festmény, amit bár nem ő, vagyis nem a néző festett, de mégis magáénak érez vagy érezhet. Nem anatómiai rajzokat látunk, hanem a testek ösztönös reagálását a környezeti ingerekre, egymásra, a kialakuló, változó énükre és a testekben megmoccanó lélekmozzanatokra. Rejtvények is ezek az olajképek, matt és szatén felületükkel pszichológiai mélyréteget rejtenek magukba, nem megy egykönnyen a megfejtésük. Domig nem használ forrásanyagot vagy vázlatot, csak folyton szaporodó ötletei vannak. A fehér vászon (mint feltáratlan föld) elé úgy áll, hogy már tisztázta magában a lehetséges előítéleteket.

Veronika Dirnhofer Lass Dir Zeit für die Revolution, denn sie ist für die Menschen, 2016 című művében az ébredés és felszabadulás útját keresi. Határozottan és szándékoltan a női témák, az anima, a belső tudattalan felé fordul. Feminista alkotó, aki a színek erejével hódítja meg a tereket. Gondolatkörei, ezen keresztül vásznai, papírlapjai a szabadság vágyával és érzésével telítettek. Képei az absztrakció és az ábrázolás között oszcillálnak, fiktív helyeket képviselnek, vásznain több rétegeket figyelhetünk meg. Különféle papírminőséget használ, kollázsszerű módon és új jelentési szintek létrehozva alkot.

Szücs Attila Somemone else’s memories, 2012-2017, rod handler, 2016-2017, Hand study, 2017 három alkotása ez évben készült. Színviláguk redőzött, csíkos, mintha tejet szeparálnánk, csorog a folyadék, és kiválasztódik valami, amit szeretnénk, hogy kiválasztódjon. Szűcs emlékeket szeparál, nem a saját emlékét, hanem valaki másét. Egyik alakja lefogja ujjával a másik figura szemét. Nem teszi vakká, csak ez egyik szem látó voltát szünteti meg egy pillanatra, ezzel konkrét érzést indít el, amelynek nyomán a megbolydult emlékek mássá válnak, mintha karanténba zárnánk őket, az egy szem megszünteti a térlátást. Leválasztódnak az eredetük helyéről, idejéről, önállósodnak. Szücs alkotása metaforikusan felidézi bennem Oidipusz királyt is, aki – vérfertőző cselekedete miatt – maga hajtja végre az ítéletet, megvakítja magát és elhagyja királyi székét. Mintha Szücs is arra utalna a Somemone else’s memories művével, hogy a kép két figurája közül csak az lát tisztán, aki egy pillanatra, egy érintésre vak lesz, elveszti látását.

Pinczés József Telik, de nem múlik, 2017, Az élők szigete, 2017 két műve is az emlékezés világát kutatja. A zsiráfot nézem és a zsiráfságot. A nyakat, amely a magasba tör, abból a magasságból sok mindent látni, messze, nagyon messze. Közelre, a lábhoz nem igen. Pinczés a valóság, az emlékezés határát keresi, kutatja. Egyik interjújában így fogalmaz: Mindig is azokat a képeket szerettem, amikben valami titokzatos rejtély lapul, amelyeknél nekem, a nézőnek kell kiegészítenem, hozzáraknom valamit, hogy igazán megértsem. Akárcsak az irodalomban, a festészetben is az a műalkotás érdekes, amely nem adja a megoldást egykönnyen, hanem elgondolkodtat, amelybe egy saját mozaikodat kell beilleszteni, hogy érthetővé váljon az üzenete.

Petra Richar Das erste Bild. Fetus, 2014, Stiller Aktionismus. Newborn, 2007 című alkotásaikban tematikusan csökkenti az emberi alakot. Domiggal ellentétben képmásai emberi, illetve még meg nem született lények, akiknek zárt szeme egzisztenciális kiszolgáltatottságukra utal, védtelenek, és békében akarnak és tudnak élni. Azok, akik még mindig nyugtalanok, az újszülöttek. Halljuk a képen a sikolyt, a létezést, a megszületést igazoló sírást, amely visszhangzik a nézőben, ha nem is az élete végéig, de egy ideig. Az újszülöttében haláláig.

Összetett világ tárul elénk a tárlat képein keresztül. Az emlékezés erejét, hatását érzékelheti a néző. Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című könyve jut eszembe: Ha sírt kővel borítjuk le, ez azt jelenti, nem akarjuk, hogy a halott visszatérjen. A súlyos kő azt mondja az elhunytnak: „Maradj ott, ahol vagy!” Kunderának is lehet ellentmondani, miként ez a kiállítás teszi. Semmi sem marad ott, ahol van. Mindenben ott a mozgás. Mozognak a tárgyak, az emberi figurák, mindegyik él. Keresik, megtalálják a helyüket a világban. Ám abban igaza van az írónak, hogy az élet azért is könnyű, mert megismételhetetlen, nem tér vissza, bárhogy is szeretnénk, vagy akarnánk, vagy nem. A kiállítás az élet megismételhetetlenségét is hangsúlyozza. Nem tart minden egy irányban, de a változás könyörtelenül folytatódik.

 

Pinczés József Az élők szigete, 2017 Pinczés József Telik de nem múlik Szücs Attila és Kukla Krisztián Photos by Zoltán Kerekes Szücs Attila Hand study Szűcs Attila rod handler és Hand study Szűcs Attila rod handler Szücs Attila Valaki másnak az emlékei Photos by Zoltán Kerekes Szücs Attila Valaki másnak az emlékei Verinika Dirnhofer Nichts besitzen VERONIKA DIRNHOFER nimm dir zeit fuer die revolution 2016 mischtechnik auf leinwand 190x150 Zoltán Mária Flóra Csak egyetlen napra, 1988 Zoltán Mária Flóra Egy nap Birkás Ákos Beschädigtes Bild Birkás Ákos L'enfant imaginaire 2016 Birkás Ákos Serult kep 1 Daniel Domig I Knew To Be My Demon Daniel Domig My Brothers Name, Voice and Skin Enteriör by Zoltán Kerekes (2) Enteriör by Zoltán Kerekes Julia Maurer Später Schatten Megnyitó by Zoltán Kerekes Petra Richar Das erste Bild, Fetus Petra Richar Stiller Aktionismus, Newborn Julia_Maurer_-_Spaziergaenger_mit_kaltem_Schatten__10x15__OEl_auf_Baumwolle__2016__245EUR


Címke: , , , , , ,
2019.08.19 - tiszatáj

KONTRA FERENC: AZ ÁLOM HÍDJA
Valahol Közép-Európában, a Duna mentén van egy város, amit alig két évtizeddel ezelőtt hetvennyolc napon át bombáztak. Atomtöltetű rakétákkal. Azért, hogy lerombolják a hidat, amely a folyó két partját, és így a város lakosságát összekötötte. A hídrombolás előzményeiről, apokaliptikus emlékéről és annak napjainkig tartó következményeiről szól Kontra Ferenc legújabb regénye… – MUDRICZKI JUDIT KRITIKÁJA

>>>
2019.08.14 - tiszatáj

MEGMENTETT MŰKINCSEK 2019
A Magyar Nemzeti Múzeum hiánypótló kiállítása, a Kő/Papír/Freskó (a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék Diplomakiállítása) olyan precíz restaurátor munkafolyamatokba kalauzol el bennünket, amelyeket nem láthatunk mindennap. Maga a tárlat is olyan, mint egy kulisszajárás, belépve a kellemesen és szükségszerűen hűvös terembe az oldalfalon rögtön olvashatunk képpel, rövid curriculum vitae kíséretében az alkotókról… – TÓTH EMESE BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.11 - tiszatáj

REKORDOKKAL ZÁRT A 29. THEALTER FESZTIVÁL
Minden a nézőkön múlik – összegezte a rekord nézőszámot és jegybevételt hozó 29. THEALTER Fesztivál legfőbb tanulságát a szombat esti díjátadón Balog József, a  rendezvénysorozat művészeti vezetője. A közönségdíjat Szabó Veronika produkciója, a Qeendom kapta.

>>>
2019.08.09 - tiszatáj

KILENC PRODUKCIÓ SZEREPEL A SZEGEDI SZABADTÉRI 2020-AS MŰSORÁN
A Dóm téren öt, az újszegedi színpadon négy produkciót – koncertet, operát, rockoperát, musicalt és színdarabot – kínál a közönségnek 2020 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékok, jelentették be a fesztivál vezetői pénteken a REÖK-ben.

>>>
2019.08.08 - tiszatáj

HORVÁTH NÓRA A THEALTEREN
Felfedeztem egy szuper tehetséges táncost, illetve nem is én, hanem a Thealter szervezői, de még őket is megelőzte a táncos szakma, mert a grémium neki ítélte idén a Lábán Rudolf-díjat. Horváth Nórának hívják… – IBOS ÉVA ÍRÁSA

>>>
2019.08.07 - tiszatáj

KÖZÖS ÜGYEINK A 29. THEALTER FESZTIVÁLON
350 perc színház – ennyit, azaz majdnem hat órányi intenzív élményt és gondolatot kellett befogadnia annak, aki kedden végignézte a 29. THEALTER Fesztivál mindhárom aznapi előadását: a kolozsváriak, a színművészeti egyetem hallgatói és a két szlovén színészfenomén vendégjátékát… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

KETTŐS ÉLETEK
Idővel a klasszikus formanyelv hanyagolása is pózzá válik. Olivier Assayasszal legalábbis ez a helyzet. Poszt-’68-as, rock and rolltól lüktető, szabadság és szerelem ideáit is karóba húzó remekműve, a Hideg víz után egyre kevésbé volt képes fenntartani a nagyformátumú szerző imágóját – noha a valóság és fikció összeütközésével játszó, zömmel hiperrealista Irma Vepet és a Sils Maria felhőit összeköti a színészek lelkivilágának, plusz a műalkotás létrejöttének vizsgálata, a francia direktor az utóbbi időben jóval enerváltabban lát munkához… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Az az érzésem, hogy az idei Art Capital szlogenje (Régi és új álmok) rokonságban áll az amerikai álommal mint mítosszal, mely szerint minden egyén saját erejéből kemény munkával képes saját életét jobbá tenni, leginkább folytonos és növekvő jövedelemmel. Ha vitatható is felvetésem, az talán nem, hogy saját magunkba vetett hit és álmaink nélkül nem tudjuk jobbá tenni saját és mások életét. Kelet-Európában az utópiákból kijózanodtunk, de az álmokból nem…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő