Tiszatájonline | 2017. november 23.

Maria Grech Ganado versei

a bőr alatt az élet
ahogy szokott – vér nyirok öntözi
a szerveket a szív
gúnyosan pumpálja amit
pumpál módszeresen megszervezi
a nyirokfolyadék és a vér áramlását

de szerelmem
te hol vagy? hol vagy?
[…]

 

futball sérülés

néha az emlék olyan éles hogy a szemem belekönnyezik

ahogy keresztül sántikálsz a gyepen zöld mezedben. tekintetem

rád tapad – mint egy macska – bár minden közömbös volt bennem

amikor verandán kisétáltál

azóta hét hónap telt el és még mindig

megmozgatsz engem: az arcod magamba zártam

a gondolataid nagyon nagyon régóta nagyon messze

ebben a távoli világban dolgozok telefonok csengenek beszélgetek

és mosolygok. sántikálásod abban az idegen furcsa zöldben nem múlik

– bár soha nem jutsz el oda ahová akartál

néha az emlék olyan éles hogy amikor a szemem könnyezik

téged látlak átsétálni a könnyben. becsukom szemem veled.

semmi értelme kideríteni mit mi okoz.

megsérült a lábad focizás közben. sántikáltál. és így

néha az emlék olyan zöld hogy belekönnyezik a szemem.

 

 

 

az elme térképe

elfelejtettem minden valódit rólad –

a mosolyod a hangod a térképet amiben elvesztél

arcod rebbenését. nem emlékszem a nevetésedre

csak hogy furcsán kuncogtál szinte kibuggyant belőled

valaki aki úgy néz ki mint te átsétál

a TV képernyőjén. mint a tiéd az ő haja is hosszú de világosabb

és a járása olyan mint a tied

úgy mozdul a válla a csípője – hogy tudtam elfelejteni?

igazából a meztelen részletek sosem változnak.

csak az emlékek. most új terepen haladok

kikerülöm a síkságot és neved töredékét a földbe dugom.

megteszem. Colombus egy spanyol zászlóval tette ezt

amikor azt hitte megtalálta Indiát – csoda

ha a hasonlóságok megzavarnak engem is

 

 

 

szellem

hallottam hogy új házba költözött

becsukta az ajtót maga mögött és téged kint hagyott.

amikor reggelente felébred a virágokhoz megy.

hallja a hangod ahogy rászólsz túl sok lesz a víz

abbahagyja az öntözést és bemegy.

becsukja az ablakot.

az ablakon át figyeled ahogy kávét főz

a nő haja a hátáig ér

kezét a férfi vállára teszi

aki épp most húzza össze azt a köntöst

– amit még te vettél –

a nő még mindig meleg derekán.

és te mit csinálsz?

még csak tested sincs

ami védene. az éjszakát azzal töltötted

hogy a rengések és háborúk gyermekeit

gyűjtötted egy új életbe – szerettél volna szundikálni egy kicsit

fejével a melleiden még hajnal előtt

de a melleid eltűntek a semmibe.

csak egyetlen dolgot hagytál neki – egy penészes lyukat

titokzatos üzelmeket ajkak nélkül. és elfelejtette

hogyan fűzted össze őt apró részekből mielőtt

a rengés szétszórta a fonalakat. és elfelejtette hogy csapta be

a rozsdás ajtót

most sír anélkül, hogy hallaná

túl sok lesz a víz

 

 

 

verseny

a bőr alatt az élet

ahogy szokott – vér nyirok öntözi

a szerveket a szív

gúnyosan pumpálja amit

pumpál módszeresen megszervezi

a nyirokfolyadék és a vér áramlását

de szerelmem

te hol vagy? hol vagy?

a bőrön kívül felfordulás

az élet zűrzavaros harca

labirintusokba szervezi központokat

az ajtóknál lebegő fantáziák

leülepszenek akár hamu a koponyára ami

a fegyver előtt felsorakozott emberi fajból marad

elkészülni vigyázz kész rajt

elfutottál szerelmem

és győztél

Fordította: Boda Magdolna