Maria Grech Ganado versei
a bőr alatt az élet
ahogy szokott – vér nyirok öntözi
a szerveket a szív
gúnyosan pumpálja amit
pumpál módszeresen megszervezi
a nyirokfolyadék és a vér áramlását
de szerelmem
te hol vagy? hol vagy?
[…]
futball sérülés
néha az emlék olyan éles hogy a szemem belekönnyezik
ahogy keresztül sántikálsz a gyepen zöld mezedben. tekintetem
rád tapad – mint egy macska – bár minden közömbös volt bennem
amikor verandán kisétáltál
azóta hét hónap telt el és még mindig
megmozgatsz engem: az arcod magamba zártam
a gondolataid nagyon nagyon régóta nagyon messze
ebben a távoli világban dolgozok telefonok csengenek beszélgetek
és mosolygok. sántikálásod abban az idegen furcsa zöldben nem múlik
– bár soha nem jutsz el oda ahová akartál
néha az emlék olyan éles hogy amikor a szemem könnyezik
téged látlak átsétálni a könnyben. becsukom szemem veled.
semmi értelme kideríteni mit mi okoz.
megsérült a lábad focizás közben. sántikáltál. és így
néha az emlék olyan zöld hogy belekönnyezik a szemem.
az elme térképe
elfelejtettem minden valódit rólad –
a mosolyod a hangod a térképet amiben elvesztél
arcod rebbenését. nem emlékszem a nevetésedre
csak hogy furcsán kuncogtál szinte kibuggyant belőled
valaki aki úgy néz ki mint te átsétál
a TV képernyőjén. mint a tiéd az ő haja is hosszú de világosabb
és a járása olyan mint a tied
úgy mozdul a válla a csípője – hogy tudtam elfelejteni?
igazából a meztelen részletek sosem változnak.
csak az emlékek. most új terepen haladok
kikerülöm a síkságot és neved töredékét a földbe dugom.
megteszem. Colombus egy spanyol zászlóval tette ezt
amikor azt hitte megtalálta Indiát – csoda
ha a hasonlóságok megzavarnak engem is
szellem
hallottam hogy új házba költözött
becsukta az ajtót maga mögött és téged kint hagyott.
amikor reggelente felébred a virágokhoz megy.
hallja a hangod ahogy rászólsz túl sok lesz a víz
abbahagyja az öntözést és bemegy.
becsukja az ablakot.
az ablakon át figyeled ahogy kávét főz
a nő haja a hátáig ér
kezét a férfi vállára teszi
aki épp most húzza össze azt a köntöst
– amit még te vettél –
a nő még mindig meleg derekán.
és te mit csinálsz?
még csak tested sincs
ami védene. az éjszakát azzal töltötted
hogy a rengések és háborúk gyermekeit
gyűjtötted egy új életbe – szerettél volna szundikálni egy kicsit
fejével a melleiden még hajnal előtt
de a melleid eltűntek a semmibe.
csak egyetlen dolgot hagytál neki – egy penészes lyukat
titokzatos üzelmeket ajkak nélkül. és elfelejtette
hogyan fűzted össze őt apró részekből mielőtt
a rengés szétszórta a fonalakat. és elfelejtette hogy csapta be
a rozsdás ajtót
most sír anélkül, hogy hallaná
túl sok lesz a víz
verseny
a bőr alatt az élet
ahogy szokott – vér nyirok öntözi
a szerveket a szív
gúnyosan pumpálja amit
pumpál módszeresen megszervezi
a nyirokfolyadék és a vér áramlását
de szerelmem
te hol vagy? hol vagy?
a bőrön kívül felfordulás
az élet zűrzavaros harca
labirintusokba szervezi központokat
az ajtóknál lebegő fantáziák
leülepszenek akár hamu a koponyára ami
a fegyver előtt felsorakozott emberi fajból marad
elkészülni vigyázz kész rajt
elfutottál szerelmem
és győztél
Fordította: Boda Magdolna