Puskás Dániel versei

A damaszkuszi út

Mikor lebuktam a lóról, arra gondoltam,

újrakezdeni bármikor

lehet,

pont most,

mielőtt izzadt testem

elcsattanna a porban.

Máté elhívása

Nyikordult az ajtó.

Éreztem arcomon, hogy besütött a nap.

Az asztalon babráltam a pénzzel,

a császárok képmásán megcsillant a fény.

Mire felnéztem, már hideg volt a szoba.

Máté eltűnt.

És mindent itt hagyott.

Lázár feltámasztása

Vegyétek el a követ,

szólt a Messiás.

Uram, már szaga van,

hisz negyednapos,

könyörögtem, de nem tágított.

Lázár, jöjj ki!

És láttuk, ahogy lassan megmozdul a bátyám,

majd botladozva lépdel felénk,

mint ki most tanul járni.

Összebugyolálva a szerencsétlen,

az arcán kendő,

csak ment a hang után.

Mikor kibugyoláltuk a gyolcsból,

bőre sápadt volt, mint a márvány,

lassan lágyult a bőre könnyeimre, mint a viasz.

Thaisz, a parázna asszony

Sötétben tapogatott testekből tanultam az életet,

ahogy a szerzetesek bogarásznak

betűről betűre régi könyveket,

és úgy hulltak ki kezemből a gyönyör percei,

ahogy szétfoszlik kezeid közt a régi papiros.

Azt hittem, ez a világ,

mit bejártak ujjaim,

mint a gyorslovú futárok.

De most,

sötét cellámban jöttem rá,

hogy imádság helyett csak lucskos gané fojt ki ajkamon,

hogy most, térdepelve a ganajban, a húgyban:

sarat tett szememre, és látok.