Egy bulvárkönyv rövid története

YUVAL NOAH HARARI: HOMO DEUS

2017. október 16-án este a Szegedi Tudományegyetem két dékánjával, prof. dr. Bari Ferenccel (ÁOK) és prof. dr. Gyenge Zoltánnal (BTK) beszélgetett Tráser László Yuval Noah Harari Homo deus (A holnap rövid története) című sikerkönyvéről. A BTK-épület Kari Konferenciatermében többek között filozófia és tudomány viszonyáról, a science fiction irodalomról, az emberiség lehetséges jövőképéről, a gépek uralmáról és a művészet dehumanizációjáról, Marxról mint a Harari által idézett egyedüli filozófusról, valamint a szerző bombasztikus példáiról esett szó. Igaz, sok újdonságot nem tudtunk meg, de ez az izraeli születésű és a jeruzsálemi Hebrew University-n tanító történész bulvárkönyvének természetéből következett.

Tráser moderátori kérdéseihez problémafelvetésül szolgált csak a Homo deus, a két dékán a könyvhöz kapcsoló szubjektív olvasásélményét, interpretációját és kritikáját osztotta meg az érdeklődőkkel. A gépek uralmának a víziójával nyitott Tráser, az intellektus és értelem differenciálódásáról beszélt, Bari viszont az egyetemi közeg mint termékeny vitatér fontosságát hangsúlyozta. A beszélgetőtársak között vitára azonban nem került sor, hiszen hasonló kritikai attitűddel fogadták és kezelték Harari munkásságát.

Az SZTE ÁOK dékánja az oslói repülőtéren találkozott a szerző korábbi, 2014-es sikerkönyvével, a Sapiensszel (Az emberiség rövid története), és jóllehet a cím már elsőre gyanút keltett benne, úgy vélte, Harari népszerűsége elsődlegesen annak köszönhető, hogy olyan problémákról ír, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, de gyávák vagyunk róluk beszélni (pl. a pénz fétise). A Sapienst követő Homo deusban is azokat a filozófiai kategóriákat fogalmazza újra a szerző, amelyeket nyilvánosan alig tematizálunk (pl. a szabad akarat kérdése). Az elektronika és kibertechnológia világa lehetőséget ad az egyén manipulálhatóságára: Harari Kindle-példája az egyén olvasási szokásainak a feltérképezéséből jut el a hirdetések útján történő befolyásolásig, illetve a politikai pártok manipulációjáig. Bari a könyv legnagyobb előnyeként a legkorszerűbb technikák példánként való említését emelte ki. Olyan technikák ezek, melyekről az Orvosi fizika c. bevezető kurzusán ő maga is beszél – ezektől az eszközöktől várja a mostani orvostudomány a legnagyobb áttöréseket. (Ilyen pl. a közvetlen egyenáramú agystimuláció, amit a gátlások feloldására és a posztháborús traumák kezelésére alkalmaz az amerikai hadsereg.) De ezzel együtt – hangsúlyozta az ÁOK dékánja – ez a könyv korlátja is, hiszen ez a technológia már öt év múlva elavult lesz.

Az Élet és Irodalom 2017. szeptember 29-ei (LXI. évfolyam, 39.) számába, a Ketten egy új könyvről rovatba Gyenge Zoltán Balázs Gábor mellett írt Az apokalipszis-bölcselet alapjai címen kritikát a Homo deusról. A BTK dékánja Balázs pozitív recenziójával szemben leginkább a mű hibáit, tévedéseit és gyengeségeit emelte ki, ugyanígy tett az október 16-ai esten is.  Jóllehet találni izgalmas felvetéseket az olvasmányosan, jó stílusban megírt könyvben, de a 1976-os születésű történész „nincs tisztában bizonyos fogalmak etimológiájával, európai kultúrtörténeti kontextusukkal, és sok esetben leegyszerűsít”, állította Gyenge. Az emberiség rövid története Harari szerint három korszakra osztható, amikor az autoritást kívülről, az istenektől kapja, amikor az ember átveszi az isten helyét, és amikor az ember helyét átveszik az algoritmusok. Tulajdonképpen erre szűkíthető a Homo deus fő mondanivalója is, illetve emellett három humanizmus-korszakot különböztet meg: a liberálisat (ez alatt Harari a nyugati demokráciát érti), a szocialistát (ez a keleti szocializmus) és az evolúcióst (ami a fasizmus). Gyenge felháborodásának adott hangot a humanizmus és fasizmus (de már a szocialista humanizmus) összemosásával és együttes használatával kapcsolatban. Harari történész, így leginkább történészi szemszögből írta meg a könyvét (ennek ellenére bizonyos történelmi eseményeket hibásan datál), viszont filozófiai következtetéseket von le úgy, hogy láthatóan nem rendelkezik filozófiatörténeti háttérismerettel, olvasottsággal.

Gyenge kiemelte a könyv hátborzongató példáit és következtetéseit is, melynek során az arcfelismerő rendszerek működéséről beszélt, és egyik lehetséges könyvelőzményként Orwell 1984 c. regényét nevezte meg. Orwell negatív utópiája kapcsán merült fel az emberek biztonságának az érdekében történő megfigyelés és a szabadságjogok korlátozásának a problémája is. A Fábry Péter által rendezett 1982-es film, a Nyom nélkül (melyben Cseh Tamás alakítja a bűnözőt) jó például szolgált az algoritmusok hatékonyságának az ismertetése során. A gépek uralmának problémaköre, a gépektől való félelem kérdése kapcsán Bari éppen arról beszélt, hogy az adna nyugtalanságra okot, ha pl. a repülőgépeket vagy a világ atomerőműveit nem algoritmusok, hanem emberek felügyelnék. „Az azonban ijesztő, hogy szemben az emberekkel, a gépek nem felejtenek”, mondta az ÁOK dékánja. Harari a könyvében ezzel is foglalkozik, akárcsak a relatív megélés fogalmával: az emberi működésre jellemző, hogy a relatív jólét boldoggá teszi az egyént, még ha közben fájdalmat is kell elviselnie. De a pszichofizikai kutatások – tette még hozzá Bari – azt mutatják, hogy nagyon keveset tudunk még magáról az emberről. Kérdését, hogy a múlt természettudományos ismereteire épül-e a filozófia, és hogy a filozófia területén is kellenek-e minőségi ugrások, mint pl. amelyeket a hálózatelmélet vagy a kibernetika indukált a 21. század elején, Tráser továbbdifferenciálta: Hogyan különül el filozófia és tudomány? A filozófia inkább egyfajta költészet? A BTK dékánja hangsúlyozta, hogy jóllehet a tudományok anno a filozófiából alakultak ki, és már a görög filozófusoknak is voltak természettudományos kijelentéseik (pl. Arisztotelészé az emberi méh állapotáról, ami természetesen nem állta ki az idő próbáját szemben a logikai tételeivel), mégsem tekinthető tudománynak, inkább a művészetekhez áll közel. „A filozófiát tanítani sem lehet, csak – ahogy Kant fogalmaz – filozofálni”, és a tudománnyal szemben nem állításokat fogalmaz meg, hanem kérdez. Bár a 20-21. század termékeként beszélhetünk tudományfilozófiáról, analitikus, illetve kognitív filozófiáról, Gyenge szerint mindezek megjelenése a társadalmi elvárásoknak köszönhető. A filozófia azért szeretne tudománnyá válni, mert a korszellem azt sugallja, a tudomány az, ami értékelhető, hasznos és érdemes rá pénzt költeni. „A gondolkodás és a művészet veszélyes”, mondta, majd Harari boldogság-fogalmának és patkányos példájának (az állat agyát stimulálják, a kísérletben, ha lenyom egy pedált, boldogságérzetet él át – addig nyomkodja a pedált, a táplálkozásról is megfeledkezve, amíg el nem pusztul) az elemzésébe kezdett. A fanatizmus, a fundamentalista gondolkodás működésmódja akárcsak a kísérleti patkányé, de Gyenge szerint nem a boldogság kérdéséről van szó, hanem az ösztönök kielégítéséről. Az elidegenedés fogalmáról már (a még hegeliánus) Marx (az izraeli szerző által egyedül hivatkozott filozófus) is írt a 19. században: az ember azáltal, hogy ösztönlényként funkcionál és az ösztöneit elégíti ki, dehumanizálódik. Bari ehhez kapcsolódóan beszélt az emberi élet algoritmizálhatóságáról, a sakkozással kapcsolatos példája (a gép legyőzi a sakkozó embert) után a Harari által is tematizált új bachi zeneművet létrehozó programról mesélt. „Vajon algoritmizálható-e a művészet?”, tette fel a kérdést, majd a gombagyűjtés példáján keresztül az evolúció során kialakult, megváltozott emberképet vázolta fel: a széles, praktikus ismeretek helyett egy törékeny, túlspecializált ember jött létre, akit a társadalom szolidaritásból véd meg a veszélyektől. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy a vadászó, gyűjtögető elődeink boldogabbak voltak-e. Gyenge a művészet dehumanizálódásának problémakörét azzal egészítette ki, hogy Harari azt nem veszi figyelembe, hogy a gépi szimuláció nem a semmiből jön létre, hanem szükséges előtte egy Bach vagy egy Van Gogh, akit utána képes lemásolni.

Annak bizonyításául, hogy Harari könyve nem előzmény nélküli, nemcsak Orwellt vagy Huxley-t, de Fukuyama Poszthumán jövendőnk c. művét is említette Gyenge, melyben a szerző a gyógyszerek világából szemléli hasonlóan (és leegyszerűsítően) az emberiség lehetséges jövőjét, akárcsak Harari. Bár abban igaza lehet Balázs Gábornak, vélte a BTK dékánja, hogy a leegyszerűsítés szándékolt, célja, hogy minél szélesebb olvasóközönség számára válhasson befogadhatóvá a könyv. Bombasztikus példái (l. a McDonald’s miatt többen haltak meg, mint a Gulagban) is ezt a célt szolgálják, eladhatósága pedig ismeretterjesztő jellegével is összefügg, de könyvének hátborzongató végkövetkeztetései figyelemre méltóak, elgondolkodtatóak. Bari Gordon Rattray Taylor Biológiai pokolgép c. művét említette párhuzamként: a benne szereplő kitalációk idővel realizálódtak. Hangsúlyozta, hogy nem tartja helyesnek ember és gép oppozícióba állítását, akárcsak a múltbeli ismeretek, tudások és technikák szembeállítását a korszerűekkel. A lehetséges jövőkép-problémakör Gyenge záró felvetésével ért véget, melyben – az amerikai elnökválasztás utólagos elemzésén keresztül is – nyomatékosította a manipuláció felelősségét, és felvázolta Harari meglátását: a közeljövőben nem lesznek demokratikus választások, mert elég lesz a Facebook-használatot követni, figyelni azt az elemzőknek, célirányos üzeneteket küldeni, az emberben benne levő eredendő szorongásokra, pl. az ellenségtől való félelemre hatni.

A holnap rövid történetéről folyó egyórás beszélgetést a közönség érdeklődő, különböző nézőpontokból (a sci-fi irodalom, pl. Stanislaw Lem vagy az evolucionista nyelvtudomány, az orvostudomány és a kibernetika felől) felvetett kérdéseivel zárult, és annak tapasztalatával, hogy jóllehet maga a mű egy tudományos argumentációkat alkalmazó bulvárkönyv, valóban olyan problémákat vet fel, amik jelenleg mindannyiunkat foglalkoztatnak.

Bencsik Orsolya

Yuval Noah Harari: Homo deus (A holnap rövid története)
Fordította: Torma Péter

Animus Kiadó
Budapest, 2017
368 oldal, 4980 Ft