04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Panoráma vagy miscellanea?
2017.09.26 - tiszatáj

FÜLÖP JÓZSEF – KOLLARIK TAMÁS (SZERK.): ANIMÁCIÓS KÖRKÉP

Az utóbbi években örvendetes módon megszaporodtak a magyar animációs filmmel foglalkozó kiadványok. Szerzői monográfiák, tüzetes történeti áttekintés, tematikus lapszámok jelzik ezt a megélénkülő érdeklődést. Ezek sorában speciális helyet foglal(hatna) el az MMA által kiadott Animációs körkép című kötet, mivel kevésbé filmtudományi, mint inkább gyakorlati szempontból közelíti meg tárgyát. Úgy tűnik azonban, hogy a tanulmánykötet mögött mérsékelten kidolgozott koncepció áll. Kissé olyan egyvelegre sikeredett, mint a Petőfi-leves: amit a spájzban találtak, azt belefőzték.

Az alcímek rendszerint azt a célt szolgálják, hogy a főcímben a rövidség kritériuma miatt csak jelzett vagy metaforikusan odavetett kérdést némileg árnyalják és pontosítsák. Bajban vagyunk azonban a Fülöp József és Kollarik Tamás által közösen szerkesztett Animációs körkép című tanulmánykötet kapcsán, mert alcímével nemcsak, hogy nem konkretizálja megfelelően a kötet célkitűzését, épp ellenkezőleg, tovább homályosítja. A barokkos hosszúságúra duzzasztott alcím így szól: A magyar animáció oktatási, intézményi, forgalmazási és pályázati lehetőségei – rövid történeti kitekintéssel. Először is: mire? Mire tekint ki a könyv „történetileg” és „röviden”? A kötetbe foglalt tanulmányok mindegyike kivétel nélkül bőségesen tartalmaz történeti „kitekintést”, sőt több írás – mint az animációs filmtörténetek, a fesztiváltörténetek – nem is annyira „kitekintések”, mint inkább „áttekintések”. Sem a „rövidség”, sem pedig a „történeti kitekintés” önmeghatározása nem keretezi pontosan a könyv tartalmát. Másodszor: a kiadványban található szövegek korpusza jóval túlterjeszkedik az „oktatási, intézményi, forgalmazási és pályázati” horizonton, voltaképpen az animációt a gyakorlati feladatok felől ragadja meg. Nem szeretnék túlságosan szőrszálhasogatónak tűnni, de az alcímben jelzett fogalmak nem is kompatibilisek egymással, kategóriahibával terheltek. Az „intézmény” gyűjtőfogalomként átfogja a másik három terminust, mind szűkebb vonatkozásban (oktatási intézmények), mind tágabb értelemben (filmgyártásban, bemutatásban stb. részt vevő szervezetek). Összességében tehát címet, alcímet is tudni kell adni, mert az olvasó inkább elveszik, mintsem orientálódik a megjelentetett tanulmánykötet rendeltetését illetően.

Ugyanakkor az éppen erre hivatott előszavakban sem sikerült közelebbről meghatározni az Animációs körkép létrejöttének okát és törekvéseit. A neves animációsfilm-rendező, Jankovics Marcell személyes visszaemlékezésekkel tűzdelt, nosztalgikus előszava lényegében csak oldalágon kapcsolódik a kötet koncepciójához. A másik, a szerkesztők által írt nyúlfarknyi előszó, melyet szerzőik „bevezetésként” címkéztek föl, sem segíti túlságosan az olvasót az eligazodásban, sem a kötetet összetartó alapgondolat kifejtését, sem a szerkezet magyarázatát hiába keressük. Fülöp József és Kollarik Tamás előszava (és nem „bevezetése”, mert az olyan paratextust, amely nem a főszövegek része, előszónak hívják) jobbára kincstári, gyakran közhelyszámba menő állításokat fogalmaz meg. Vagyis a könyv lineáris olvasása során inkább magának az olvasónak kell megtalálnia, kihámoznia a könyvet életre hívó koncepciót, mert ezt a „bevezetés” alig teszi nyilvánvalóvá, ami feltétlenül hibájául róható fel a szerkesztői munkának. Fülöp József és Kollarik Tamás talán ott kerülnek a legközelebb a tanulmánykötet koncepciójának explicit módon való megfogalmazásához, amikor a következőt írják: „törekedtünk egy olyan hasznos és könnyen használható kötetet összeállítani, amelyben a filmszakma különböző területeiről érkezők – alkotók, kutatók, intézményvezetők és a kulturális igazgatás szakemberei – segítségével járjuk körbe a magyar animációs filmet” (15. o.). Azt, hogy a könyv „könnyen használható”, a fentiekben felsorolt érvek nem feltétlenül támasztják alá, mindazonáltal a pragmatikus, célorientált megközelítés kétségtelenül helyet teremt a könyvnek a hazai, animációval foglalkozó kiadványok között. Amíg ugyanis utóbbiak alapvetően filmtörténeti és filmelméleti beágyazottságúak, az Animációs körkép abban jelent újdonságot, hogy ezekkel a megközelítésekkel szakítva a gyakorlati megvalósítás oldaláról közelít tárgyához. Mindez sok esetben a filmtudományétól eltérő, bürokratikus nyelvhasználatban is megnyilvánul. Ezt magyarázza, hogy a tanulmányok jelentős része olyan, különböző pozícióban lévő személyek (gyakorló fesztiválszervezők, tanárok, tisztviselők, bizottsági tagok, producerek stb.) tollából született, akik maguk is közreműködnek a döntéshozatalban. A két szerkesztő mindegyike ebből a szempontból bennfentes; Fülöp Józsefnek a MOME (Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem) animációs tanáraként az oktatásban, Kollarik Tamásnak pedig tisztségviselőként és a Magyar Média Mecenatúra program koordinátoraként a támogatásban van gyakorlata.

Amellett azonban, hogy ezt a gyakorlatias szempontot a kiadvány nem siet elárulni magáról, itt egy másik gond is jelentkezik. Nem világos ugyanis, hogyan óhajtja a „hasznos és könnyen használható kötet” célját elérni a könyv, ha az nem kerül kereskedelmi forgalomba, ennélfogva aztán a szélesebb társadalmi nyilvánosság számára aligha válik hozzáférhetővé. Másfelől pedig még ez az egyébként implicit szerkesztői koncepció is sok helyen megbicsaklik, amikor a gyakorlati szempontok hagyományos filmtörténetekbe vagy intézménytörténetekbe fordulnak át. Nem logikus például, hogy ha a kiadvány a magyar animációról nyújtott „körképet” célozza, miért szerepel benne egy egyetemes animációról szóló történeti elbeszélés, mi a relevanciája ennek egy ilyen kötetben. Gyakran van hát olyan érzése az olvasónak (legalábbis nekem), hogy a szerkesztők igyekeztek a sokféle összetételű alapanyagot egyszerűen beleszuszakolni a könyvbe, melynek következtében az heterogénné vált, az egységes szerkesztői elv csorbult. Így aztán a végeredmény inkább lett miscellanea, a spájzban található hozzávalókból gyúrt egyveleg, mint panoráma, vagy a könyv címével szólva, „körkép”.

A tanulmánykötet leghagyományosabb (filmtörténeti) megközelítéseit a két animációtörténeti narratíva nyújtja. Közülük Kárpáti Györgynek A nemzetközi animáció rövid története című tanulmánya – erre utaltam fent – némileg kilóg a kötetből, mely a magyar animáció „lehetőségeire” kíván koncentrálni, legalábbis az alcím szerint. Rögvest felvetődik persze a kérdés, hogy kell-e és lehet-e összefoglalást nyújtani az animációs film történetéről röpke húsz oldalon. És ha igen, milyen módszert kellene választani ahhoz, hogy az ne váljon puszta adattárrá, fárasztó névsorolvasássá, mint az gyakran érezhető az olasz animációsfilm-történész, Giannalberto Bendazzi Animation: A World History (2016) című grandiózus – és tüstént hozzáteszem: lenyűgözően informatív – vállalkozásán. A Bendazzitól sűrűn merítő Kárpáti kétségkívül érzékenyen emeli ki az egyetemes animációs film mára már kanonizáltnak mondható csomópontjait, ugyanakkor kevésbé domborítja ki tanulmányában az európaiaknak az amerikai animációhoz fűződő „gyűlölök és szeretek” ambivalenciáját, másképpen Disney-komplexusát, mely az európai animációs filmet meghatározta. Egy olyan tanulmányban ugyanis, ahol ennyire kis tér áll rendelkezésre egy komplex narratívára, véleményem szerint érdemesebb inkább a mozgatórugókra, az általánosabb tendenciákra fókuszálni, mintsem a kulcsfontosságú nevek és címek listázásának egyébiránt is megvalósíthatatlan küldetését vállalni. Így talán elkerülhető az a kelet-európaiakat tárgyaló fejezetnél érzékelhető aránytalanság, hogy a szerző a lengyel alkotóknál nem is tesz említést a Lenica és Borowczyk nevéhez köthető formanyelvi újításokról (51 o.), vagy a horvátok esetében Dušan Vukotić-nak a UPA-stílushoz fűződő viszonyáról. Némileg megmosolyogtató azt az önmagát dekonstruáló önfelmentést olvasni Kárpáti utolsó lábjegyzetében – és talán nem is a leginkább releváns helyen –, miszerint „hely híján nem esett szó” egyes absztrakt animációs rendezőkről, McLarenről és a Whitney-fivérekről (58. o. 73. lábjegyzet), hiszen végül is éppen ezáltal mégiscsak szót ejtett róla, és egy ilyen kurta összefoglalóban ez elég is.

A másik történeti áttekintést Orosz Anna Ida jegyzi, aki A magyar animáció rövid történetének lineáris elbeszélésére vállalkozik. A tanulmány egyébiránt a 2014-ben, a honi animációs film századik évfordulójára megjelent Hunimation: Hungarian Animation Goes to Japan című angol nyelvű kötetben megjelent szöveg bővített kiadása. Minthogy ennek itt olvasható magyar nyelvű változata lényegében egy időben jelent meg Varga Zoltán könyvterjedelmű vállalkozásával (A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések. Szeged, Pompeji, 2016. Apertúra Könyvek 5.), a legizgalmasabb kérdés, hogy milyen koncepcionális analógiák és különbségek fedezhetők fel a hazai animációtörténet e két narratívája között. Miközben szerkezetileg Varga Zoltán külön tárgyalja az intézménytörténeti (stúdiótörténeti, szervezeti) kérdéseket az esztétikai alakulástörténettől, Orosz Anna Ida többé-kevésbé kronológiai sorrendet követ. Orosz önálló fejezetben tárgyalja az emigráns alkotókat, és Vargánál jobban integrálja életműveiket a magyar animációs filmbe. Amíg az ötvenes éveket a hatvanas évek fordulójáig – a kanonizálódó értelmezési keretek szimptómájaként – mindketten hasonló rendezőelvek és hangsúlyok mentén dolgozzák fel, addig Orosz kisebb teret szentel az 1960-as évek hazai egyedi animáció feltérképezésének, és kategóriái Varga stiláris-esztétikai alapú megközelítésénél semlegesebb fogalmak mentén szerveződnek (filmhossz, szerzői nevek vagy műfaj alapján). Orosz Anna Ida tanulmányában egyfajta katalizátori szerepet játszik Kovásznai György, akinek Habfürdő (1979) című animációs filmjét a szerző már az életmű interpretációja során a kortárs animáció szempontjából veszi bonckés alá: „A film a 2000-es évek közepén vált kultuszfilmmé a fiatal pesti értelmiség körében” (82. o.). Mindez megágyazza a talajt annak, hogy ez az összefoglaló arányaihoz képest lényegesen több teret szentel a Kovásznai köpönyegéből kibújt, nagyrészt a MOME által fémjelzett kortárs magyar animációnak, mint Varga Zoltán könyve. Orosz az 1990 utáni történeten belül két szakaszt vél felfedezni, melyeket a 2000-es évekbeli digitális korszak és a vele kéz a kézben járó „demokratizált filmkészítés” különít el a korábbi hierarchikusabb filmgyártási módoktól. A két animációtörténeti narratíva konklúziója ugyanakkor ismét egybevág, mindketten a sokszínűséget tekintik a hazai animáció úgyszólván vízjelének.

Az Animációs körkép többi tanulmányai e két írással szemben inkább gyakorlati szempontokat érvényesítenek. Az egyik szerkesztő, a MOME rektora, Fülöp József Az animáció fejlődéstörténete és oktatása című tanulmányában ez a szempont abban tapintható ki, hogy gyakorló egyetemi tanárként az oktatandó tárgyakkal kapcsolatban fogalmaz meg javaslatokat, és arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen tapasztalatszerzési módjai vannak az animációs filmkészítőknek, különösen a stúdiókkal való együttműködést illetően. Fülöp írása azonban nem egységes, mert voltaképpen két centrifugális témára, az animációs technikákra (és a digitalizáció ezekre gyakorolt hatására), illetve az egyetemi animációs oktatásra fókuszál, e kettő, bizony, a szöveg kohézióját szétforgácsolja.

Noha azt a kötet koncepcionálisan sajnálatos módon semmilyen formában nem jelzi, Takács Ildikó Katalin, a Horváth Ádám Márton és Horváth Márta szerzőpáros, illetve Ringeisen Dávid három tanulmánya mediális szempontjaik alapján összefüggnek egymással. Ezek a kereskedelmi értékesítésre, bemutatásra fókuszáló írások olvashatók úgy is, mint az animációs film terjesztésének történeti átalakulásai a moziforgalmazástól a tévékorszakon át az internetes publikálás „demokratikusnak” tekintett formájáig. Nem feltétlen szerencsés azonban, hogy csak utólag tárulkozhat fel az olvasó előtt, hogy a három írás egy logikai sorba tartozik. Takács Ildikó Katalin A filmforgalmazás röviden – Animációs filmek a hazai mozikban című tanulmánya az animációs film hagyományos terjesztési módjára, a mozira végső soron a klasszikus alkotó/befogadó dichotómia viszonyában tekint. Kevésbé vet viszont számot az egyirányú kommunikációs kapcsolatokat megtorpedózó webkettes szolgáltatásokkal, valamint a p2p hálózatoknak a szerzői jogsértéseken jóval túlmutató kultúraformáló szerepével. A „Mesél majd az utókor”: Televízió és animáció itthon és külföldön című írás szerzői televíziós szakemberek, akik a tévékapcsolatot az animációs filmek egyik alapvető terjesztési csatornájaként vizsgálják. Ringeisen kiterjedt kulturális keretben fókuszál az animációs filmek új bemutatási lehetőségeire, a világhálóra és az online tartalmakra, hiányolom azonban, hogy az internetes kalózkodást mint újfajta terjesztői és alkotói módot, valamint a Flash-animáció szubverzív szerepét nem érinti. Végezetül pedig a Fülöp melletti másik szerkesztő, Kollarik Tamás másokkal (Taba Miklós, Vincze Zsuzsanna) közösen írt tanulmánya a pályáztatási rendszerrel foglalkozik, míg Temple Réka, aki maga is producer, a Cinemon stúdió vezetője, a koprodukciókban rejlő financiális lehetőségeket és korlátokat vázolja fel. Amint ez utóbbi írások mutatják leginkább, a könyv legfontosabb hozadékának az animációkutatásban (animation studies) kevésbé érvényesített kereskedelmi-disztribúciós szempontok előtérbe állítása tekinthető.

Az Animációs körképnek ez utóbbi jelölhetné ki a helyét a kortárs hazai animációs diskurzusban, tekintve, hogy kevés olyan tudományos munka született magyar nyelven, amely témáját hasonló elvek mentén szervezné. Sajnálatos ugyanakkor, hogy ez a koncepció a könyvben – mind a címadást, mind a szerkesztői előszavakat illetően – inkább csak látens módon van jelen, s még ezek a szempontok sem egységesen, szigorú következetességgel vannak képviselve. A tanulmánykötet alaptapasztalata, hogy szerkeszteni meg válogatni is tudni kell. Ennek hiányában válik ez a kiadvány heterogén összetevőket egymással összepárosító keverékké, körkép helyett elegyes írásokat tartalmazó miscellanea jellegű vegyülékké.

Gerencsér Péter

 

fundamenta-profunda-animacios-korkepFülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép: A magyar animáció oktatási, intézményi, forgalmazási és pályázati lehetőségei – rövid történeti kitekintéssel.

MMA – Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet
(Fundamenta profunda 3)

Budapest, 2017

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő