Tiszatájonline | 2017. szeptember 11.

Alice Oswald: Horpadás: vers egy majdnem kiszáradt folyóhoz

Kicsi és törött és egészen száraz –
egy csontból faragott római nimfa
a folyót próbálja előhívni a mészkőből

egészen kopott kifakult
a bal karja hiányzik és mindkét lábszára letört
egy csontból faragott római nimfa
a folyót próbálja előhívni a mészkőből

kimerülve végképp elcsigázva
egy csontból faragott római nimfa
nyelvének utolsó ismerője
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
[…]

Alice Oswald (1966): Eliot-díjas brit költő. Oxfordban klasszikus irodalmat tanult, majd kertészként kezdett dolgozni. Anglia dél-nyugati részén, Devonban él férjével és három gyermekével. Dunt (Horpadás) című versét 2007-ben az év legjobb versének választották Nagy-Britanniában.

Kicsi és törött és egészen száraz –

egy csontból faragott római nimfa

a folyót próbálja előhívni a mészkőből

egészen kopott kifakult

a bal karja hiányzik és mindkét lábszára letört

egy csontból faragott római nimfa

a folyót próbálja előhívni a mészkőből

kimerülve     végképp elcsigázva

egy csontból faragott római nimfa

nyelvének utolsó ismerője

a folyót próbálja előhívni a mészkőből

valahol kiszáradt fű suhog      abba ne hagyd

egy csontból faragott római nimfa

erősen veszélyeztetve már

alig érthető kitartással

a folyót próbálja előhívni a mészkőből

valahol mintha kiszáradt fű suhogna     abba ne hagyd

törékeny figura megbillent kancsóval

oldalra néz és önérzetesen mosolyog

hangja nincs neki csak sercegése van

mintha kiszáradt fű mozogna      abba ne hagyd

előrehajol folytatja

önti ki a kancsóból a színtiszta látszatot

halk kúszás hangja mintha egy nyúl rejtőzne –

olyan mélyen a roskadó fűben

hogy a fák közül kifutó róka

a hátára lép és eltűnik az éjben      abba ne hagyd

előrehajol folytatja

önti ki a kancsóból a színtiszta látszatot

halkan kotyogó hangok

mintha a száraz fű inna titokban      abba ne hagyd

halkan kotyogó hangok

mintha a száraz fű inna titokban      abba ne hagyd

évek múlnak a lezárt üvegdobozban

és egy törékeny római csontszobor

megfosztva a környező világ zajától

a folyót igyekszik előhívni a mészkőből

halk csoszogás hangja mintha közeledne

évek múlnak a lezárt üvegdobozban

és egy csontból faragott római nimfa

a folyót igyekszik előhívni a mészkőből

halk csoszogás hangja      mintha egy kiszáradt nő

alig járna a széles földeken

a ragyogást már kiszívták belőle

eggyé válik lassan a szürkülettel      abba ne hagyd

halk csoszogás egy kattanás

kinyitja a templomajtót

valahol a távolban elzárt ének szól      abba ne hagyd

zavart összesúgások egy elzárt gyülekezetben

nem tudják kihez imádkozzanak

szemek halk rebbenése      abba ne hagyd

kicsi és törött és egészen száraz

egy csontból faragott római nimfa

könyörögve hívja a folyót a mészkőből

lassú botorkálás hangja      egy majdnem

kiszáradt folyó alig halad a széles földeken

a ragyogást már kiszívták belőle

eggyé válik lassan a szürkülettel –

alig morajló hidegleléses végső kísérlet

több csalánnal mint vízzel      abba ne hagyd

egy hangtalan tönkrement összeráncolt nő

a bal karja hiányzik és mindkét lábszára letört

a folyót próbálja előhívni a mészkőből

behorpadt összeszáradt

elhamvadt visszfénye a köveknek

jogaihoz ragaszkodó vergődő számkivetett –

cserbenhagyott áldozata

pocsolyának sárnak

nyomortanyák köpülő dézsájának

ahol a rákok szerszámait a felkavart iszap

mozdítja meg ha valaki egy követ kiemel

félresikerült másolata a széles folyásnak

küzdeni próbál habár sokat veszített

a hajót a kormánykereket a zsilipeket

a két féktelen vidrát      menj tovább

azt beszélik igen azt mondják

hogy nagy esők idején

a völgyet elönti az ár

tehenek és fejőszékek

zúdulnak át a kerítéseken

és ha fagy jön előkerülnek a korcsolyák     menj tovább

odavetett vázlat színek nélkül

feledésbe merült szép út a tengerhez

halak útja de már halak nélkül

 Danyi Zoltán fordítása

(Megjelent a Tiszatáj 2017/4. számában)