Alice Oswald: Horpadás: vers egy majdnem kiszáradt folyóhoz
Kicsi és törött és egészen száraz –
egy csontból faragott római nimfa
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
egészen kopott kifakult
a bal karja hiányzik és mindkét lábszára letört
egy csontból faragott római nimfa
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
kimerülve végképp elcsigázva
egy csontból faragott római nimfa
nyelvének utolsó ismerője
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
[…]
Alice Oswald (1966): Eliot-díjas brit költő. Oxfordban klasszikus irodalmat tanult, majd kertészként kezdett dolgozni. Anglia dél-nyugati részén, Devonban él férjével és három gyermekével. Dunt (Horpadás) című versét 2007-ben az év legjobb versének választották Nagy-Britanniában. |
Kicsi és törött és egészen száraz –
egy csontból faragott római nimfa
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
egészen kopott kifakult
a bal karja hiányzik és mindkét lábszára letört
egy csontból faragott római nimfa
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
kimerülve végképp elcsigázva
egy csontból faragott római nimfa
nyelvének utolsó ismerője
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
valahol kiszáradt fű suhog abba ne hagyd
egy csontból faragott római nimfa
erősen veszélyeztetve már
alig érthető kitartással
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
valahol mintha kiszáradt fű suhogna abba ne hagyd
törékeny figura megbillent kancsóval
oldalra néz és önérzetesen mosolyog
hangja nincs neki csak sercegése van
mintha kiszáradt fű mozogna abba ne hagyd
előrehajol folytatja
önti ki a kancsóból a színtiszta látszatot
halk kúszás hangja mintha egy nyúl rejtőzne –
olyan mélyen a roskadó fűben
hogy a fák közül kifutó róka
a hátára lép és eltűnik az éjben abba ne hagyd
előrehajol folytatja
önti ki a kancsóból a színtiszta látszatot
halkan kotyogó hangok
mintha a száraz fű inna titokban abba ne hagyd
halkan kotyogó hangok
mintha a száraz fű inna titokban abba ne hagyd
évek múlnak a lezárt üvegdobozban
és egy törékeny római csontszobor
megfosztva a környező világ zajától
a folyót igyekszik előhívni a mészkőből
halk csoszogás hangja mintha közeledne
évek múlnak a lezárt üvegdobozban
és egy csontból faragott római nimfa
a folyót igyekszik előhívni a mészkőből
halk csoszogás hangja mintha egy kiszáradt nő
alig járna a széles földeken
a ragyogást már kiszívták belőle
eggyé válik lassan a szürkülettel abba ne hagyd
halk csoszogás egy kattanás
kinyitja a templomajtót
valahol a távolban elzárt ének szól abba ne hagyd
zavart összesúgások egy elzárt gyülekezetben
nem tudják kihez imádkozzanak
szemek halk rebbenése abba ne hagyd
kicsi és törött és egészen száraz
egy csontból faragott római nimfa
könyörögve hívja a folyót a mészkőből
lassú botorkálás hangja egy majdnem
kiszáradt folyó alig halad a széles földeken
a ragyogást már kiszívták belőle
eggyé válik lassan a szürkülettel –
alig morajló hidegleléses végső kísérlet
több csalánnal mint vízzel abba ne hagyd
egy hangtalan tönkrement összeráncolt nő
a bal karja hiányzik és mindkét lábszára letört
a folyót próbálja előhívni a mészkőből
behorpadt összeszáradt
elhamvadt visszfénye a köveknek
jogaihoz ragaszkodó vergődő számkivetett –
cserbenhagyott áldozata
pocsolyának sárnak
nyomortanyák köpülő dézsájának
ahol a rákok szerszámait a felkavart iszap
mozdítja meg ha valaki egy követ kiemel
félresikerült másolata a széles folyásnak
küzdeni próbál habár sokat veszített
a hajót a kormánykereket a zsilipeket
a két féktelen vidrát menj tovább
azt beszélik igen azt mondják
hogy nagy esők idején
a völgyet elönti az ár
tehenek és fejőszékek
zúdulnak át a kerítéseken
és ha fagy jön előkerülnek a korcsolyák menj tovább
odavetett vázlat színek nélkül
feledésbe merült szép út a tengerhez
halak útja de már halak nélkül
Danyi Zoltán fordítása