Tiszatájonline | 2017. augusztus 30.

„A színházigazgatói szerep egy magányos státus”

BESZÉLGETÉS BALÁZS ATTILA SZÍNÉSZ-IGAZGATÓVAL
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a kreatív kísérletezés műhelye, igazgatója pedig az európai gondolkodásmód egyik letéteményese. Színészként és igazgatóként leginkább magával szemben maximalista, társulatának tagjai igényes alkotói légkörben, ember arcú közösségben jól szervezett csapatmunkában dolgoznak. Balázs Attilával főként arról beszélgettünk, miként lehet a színművészi és a színház vezetői munkát egyszerre megélni, a színpadi és az igazgatói szerepben is jól teljesíteni… – PACSIKA EMÍLIA INTERJÚJA

BESZÉLGETÉS BALÁZS ATTILA JÁSZAI MARI-DÍJAS SZÍNÉSZ-IGAZGATÓVAL

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a kreatív kísérletezés műhelye, igazgatója pedig az európai gondolkodásmód egyik letéteményese. Színészként és igazgatóként leginkább magával szemben maximalista, társulatának tagjai igényes alkotói légkörben, ember arcú közösségben jól szervezett csapatmunkában dolgoznak. Balázs Attila a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a következő színészgeneráció képzésében is részt vesz, abban az intézményben tanít, melynek elődjében maga is tanult. 1994-ben itt szerzett színészdiplomát, melyet később a Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karán az európai kultúrpolitikai menedzserképzés mesteri fokozatával is megfejelt. 2007 óta áll a Bánság központjában az állami magyar színház élén, de színészi pályafutása nem csak Temesvárhoz kötődik, jelentős szerepeket játszott többek között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar és román tagozatának előadásaiban, a Bukaresti Nemzeti Színházban, a Kolozsvári Nemzeti Színházban, a Temesvári Német Színházban. Több produkcióban is dolgozott Victor Ioan Frunza, neves román rendezővel, tőle kapta többek között Gyton szerepét a Satyriconban, XVI. Lajosét a Tom Paine című előadásban, V.Henrikét a Falstaffban, Puck szerepét a Szentivánéji álomban, Mefistoét a Faust mágus komikus történetében. Temesváron a saját társulatánál eddig egy sor feladatot teljesített sikerrel, így volt többek között Csongor, Koppány, Rosenkrantz (Stoppard), Don Juan (Grabbe), Hamlet, Peer Gynt. 2002 óta Balázs Attila Jászai Mai-díjas színművész, 2004-től tulajdonosa a Temes megye Pro Cultura Timisiensis díjának. Ezeken kívül számos más szakmai kitüntetésben részesült, 2000-ben, a Gyermekszemmel című monodráma előadásáért a Soros Alapítványtól a legjobb előadó díját kapta, majd ösztöndíjban is részesült. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján 2002-ben Ionesco A lecke című művéből készült előadásban a legjobb férfialakítás díját nyerte el, 2005-ben a Határon Túli Magyar Színházak fesztiválján Egyéni Művészi Különdíjjal kapta Parti Nagy Lajos Ibusár huszerettjében nyújtott alakításáért. Az előadásokat, melyekben játszott 18 hazai és nemzetközi díjjal tüntették ki. A színész-igazgató által vezetett teátrum évek óta gazdája a TESZT eurorégiós színházi találkozónak, mely lassan már európai seregszemlévé bővül.

Balázs Attilával főként arról beszélgettünk, miként lehet a színművészi és a színház vezetői munkát egyszerre megélni, a színpadi és az igazgatói szerepben is jól teljesíteni.

Ha jól tudom, Saint Exupéry Kishercegének szerepével indult a pályája. Hogyan emlékszik erre?

Székelyudvarhelyen a gyermekszínjátszókkal játszottam a Kisherceget. Tizenkét éves voltam, mikor előadtuk a művet, és emlékszem, mikor jóval később, a népszínház egyik fontos évfordulóján meghívtak és kértek, mondjak el valamit én a pilóta monológját választottam. Ezzel mintegy lezártam életem egyik fejezetét. Az volt az a hely, ahol a kisherceg először megjelent és ahonnan aztán örökre el is tűnt. Ezzel a szereppel kezdődött nálam valami fontos és a szerencsés csillagzatomat is ez jelentette. Ekkor történt velem először, hogy a megfelelő életkorban, a megfelelő szerepet kaptam. És utána ez többször megismétlődött.

A szentkeresztbányai kisfiú sejtett valamit arról, hogy felnőtt korában művész lesz?

Szerintem azt csak később ismeri föl az ember, hogy mi a művészet és mit jelent művésznek lenni. Tőlem egyszer megkérdezték, hogy „Te boldog vagy?” Erre én azt mondtam, hogy művész vagyok.

Tehát, ha jól értem, az ember a saját rendszerében kell, hogy elhelyezze a fogalmakat?

Persze. És ez nem mindig olyan egyértelmű.Emlékszem egyszer Kokan Mladenovićtól, a remek szerb rendezőtől az egyik színész megkérdezte, hogy de miért van ez, meg amaz, erre Kokan azt mondta: a kérdésed logikus, semmi köze a színházhoz.

Ettől a színész még gondolhat a szerepéről valamit, nem? Vagy ezt csak a rendezőnek szabad?

A színházművészet nagyon képlékeny valami. A rendszer maga az előadás, és a rendező is egy része a rendszernek. Schilling Árpád például azt mondta nem rég egyszer munka közben, hogy „a néző azt látja, hogy..”

Tehát a rendszerbe a néző is beleszámíttatik, ha jól értem.

Pontosan erről van szó. A rendező akkor tud egy rendezői elvet végigvezetni, ha azt is tudja, hogy a néző hogyan fogja látni a dolgokat. Egyébként sem lehet folyton megkérdőjelezni, amit a rendező akar, el kell fogadni alapvető posztulátumokat. Én azt a helyzetet szeretem, amelyben partnerek vagyunk. Az a jó, ha az ember el tudja magával hitetni, hogy több, mint ami, s akkor az a kevés, ami kell, az képes lesz lenni. A rendező pedig akkor tud eredményt elérni, ha el tudja hitetni a színésszel, hogy az egyenrangú partner. Ha csak a végrehajtást várja el tőle, akkor a színész fel fog lázadni és saját maga ellen fog dolgozni.

Említette, hogy az önnek való szerepek mindig éppen jó időben, vagyis a megfelelő életkorban találták meg, fontos ez?

Igen, nekem az. Egyszer Amadeus szerepére kértek föl egyszer, de a projekt valamiért nem valósult meg. Aztán később újra felkínálták a szerepet, de akkor már nem vállaltam, mert elmúltam 36 éves, és tudjuk, Mozart annyi volt, mikor meghalt. Úgy gondoltam, ha nem jött össze a dolog a szerepnek megfelelő életkoromig, akkor el kell engednem. Az ember ne hazudjon magának. Egyébként tényleg minden jelentős szerepemet jó időben kaptam meg, éppen megfeleltek az életkoromnak. Musset Lorenzaccióját huszonévesen játszottam, harminchárom voltam, mikor Hamlet szerepét rám osztották, negyven évesen voltam Peer Gynt.

Ezek a szerepek maguktól jöttek, vagy kellett értük küzdeni?

Szerintem a pályát is amolyan paraszt egészségesen kell fölfogni. Ha az Isten bárányt adott, akkor rétet is ad hozzá.

 Milyen volt a Hamletje? Úgy hiszem, ez minden színész életében egy határkő, egy mérce, személyiség befolyásoló tényező is.

A Hamlet után azt gondoltam: most kéne abbahagyni a színészi pályát.

Nem mondja komolyan! Miért?

Mert úgy éreztem: mit akarhatok még ez után? Nem voltam kíváncsi saját magamra.

Ezért próbálta meg a színházvezetést?

Ez is egy szerep. Egy új szerep, amit ki lehetett próbálni, hiszen iskolám, végzettségem is volt hozzá, gondoltam, miért ne pályázzak. Úgy kezdődött a kihívás: tudok-e pályázatot írni, vagy sem? Azóta rám ragadt ez a maszk és most már az a gond, hogyan tépjem le magamról? A visszatérést magát kellene, majd jól elrendeznem, ha eljön az ideje.

Mi a legnagyobb különbség a színpadi szerep és az igazgatói „szerep” között?

– A színházi szerep az védett. Véd a színpad, véd a reflektor, véd a hangszóró. A tévedésektől is védve van a színész, hiszen ott van mögötte a rendező, a környezetében a kollégák elnézőek, a díszletmunkás lábujjhegyen megy át a színen, hogy ne zavarja a színészt. A színpadon lehet tévedni, az igazgatói székben nem. Az igazgatás mindig ki van téve a támadásnak, váratlan helyzeteknek. A színházigazgatói szerep egy magányos státus, ellentétben a színpadi munkával, ami közösségi. A kollégáim nem hallgatnak el, ha belépek valahova, legtöbbször saját magamat rekesztem ki közülük. Egy-egy nehéz döntést sokszor autóvezetés közben hozok meg, vagy éjszaka, mikor mások alszanak. A probléma folyton ott van bennem és rág. És ilyenkor nem tudok csacsogni a büfében.

Mi van, ha valakit ki kell rúgni?

Akkor tologatás, halogatás van. Két napja voltam igazgató, amikor az akkori PR-os kolléga egy elég súlyosat tévedett. Akkor azt mondtam neki: „Ha most nem mondasz fel, akkor az életed egy pokol lesz ebben a színházban!” Életemben utoljára mondtam ilyet. Megijedtem, rádöbbentem, hogy ettől kezdve, amit mondok, az tényleg bekövetkezik. Ebből azt szűrtem le, hogyha így folytatom, diktátor lesz belőlem. És mi lesz akkor, ha véletlenül elmegy az eszem?

– A saját igazgatói hatalmától ijedt meg?

Igen. Ma már tudom, hogy nem szabad indulatból intézkedni. Később, mikor meggyőződésből döntöttem hasonlóan, azt már nem bántam meg.

Mit gondol, miben jó, mint vezető?

Ha összejön egy csapat, hogy jól figyeljünk egymásra, azt úgy hiszem, tudom irányítani. Egy repertoár összerakásánál, egy havi program összeállításánál fontos, hogy összerendezettség legyen a műszaki személyzet és a művészek között is. Tudok megfigyelni és utána határozott következtetéseket levonni. Szavazatra nem bocsátom a döntéseket akkora demokrácia nincsen, de tudom vállalni, hogy megadjam az irányt. Azt is tudom, mi és mikor esik rosszul a másiknak, ennek ellenére tudok olyan döntést hozni, amilyet hozni kell. Motivációkat várok és magam is adok. Volt már olyan rendezőm, aki berúgta az ajtót és azt mondta:„Ez így nem mehet tovább! Jó, – mondtam neki- írd le, hogy miért nem mehet, és hogy mit javasolsz?”

Mennyit játszik? Kinevezéskor a legtöbb színész-igazgató megígéri, hogy nem játszik sokat.

Én nem ígértem ilyet, de azért elég sok szerepet visszautasítottam, amit felkínáltak. Amikor láttam, hogy a rendező azért kér fel, mert „ha az igazgató is benne van a darabban, akkor biztos jobban megy majd a dolog”, bal kézből azonnal elhárítottam a felkérést. Hál’ istennek nem sok ilyen volt. Azért nem, mert színészként mérem meg a rendezőt, amikor igazgatóként meghívom. Elképzelem, milyen lehet vele próbálni.

Nem hiszem el, hogy színpadi próba közben egyszer sem jut eszébe egy-egy elintézetlen ügy. El lehet a két „szerepet” választani?

Próba közben az öltözőben csak olyanokra tudok gondolni, hogy ”jaj, nem tudom a szöveget”. És erre nincs mentségem, nem számít, hogy előtte éjszaka pályázatot írtam. A telefonomat be se kapcsolom, ha próbálok. Olyan előfordul, hogy próbaszünetben beülök egy kicsit az igazgatói irodába a „semmit csinálni”. Ez kétségtelen kiváltság, van egy helyem, ahol csend van. Ha ilyenkor a titkárnő alá akar íratni velem valamit, akkor megkérdezem tőle, hogy ő lát-e engem? Mert én ilyenkor nem látom őt.

Ha jól sejtem a művészi érzékenység és az igazgatói ésszerűség nehezen egyeztethető össze. Önnél ez működik?

Ezt csak őszinteséggel lehet áthidalni. Persze fölvesz az ember magára szerepeket, de aztán, bevallja magának, hogy nem kellene. Tisztába kell lennünk saját magunkkal és nagyokat nem jó hazudni magunknak. Ez a legfontosabb.

A szülőfaluja szín magyar település, Székelyudvarhelyen a gimnáziumban és Marosvásárhelyen, a színmű egyetemen is magyar nyelven tanult, Temesváron viszont románul kell jól kommunikálnia, hogy színigazgatóként megfelelően tudjon működni. Ez simán megy?

Volt nekem egy kitérőm. Mire tisztességgel megtanítottak magyarul beszélni a főiskolán, kaptam néhány lehetőséget román színpadokon is. Akkor ez egy nagy szellemi és művészi kaland volt számomra, aminek teljességgel odaadtam magam és egy idő után a munka közben eljutottam olyan szintre, hogy megtanultam románul gondolkodni.

Temesváron évek óta az Önök színháza rendezi meg a TESZT eurorégiós színházi seregszemlét, miért szereti az alternatív színházat?

Nagyon éles határok szerintem nincsenek a kőszínházi és a független színházi produkciók között. Nem vagyok egy vad alternatív, de úgy érzem, nem árt, ha az ember a szélsőségeket is megtapasztalja, de azt nem szeretem, ha valakik csak szélsőségben látják a világot. Az „ősz hajú copfosokat” például nem nagyon kedvelem. Azokat, akik nem veszik észre, hogy még mindig ugyanott tartanak. Akik korábban alternatívnak számítottak, de mára úgymond belekonzerválódtak az alternativitásba. Szükség van a szűrésre.

Mint színész egy időben egymás után kapta a díjakat, Ezek is jókor jöttek?

Annyira nem szálltam el tőlük, meg azért buktam is jó nagyokat. A díjak felelősséget rónak az emberre. Hogy jókor kaptam-e őket? Gauss, a neves természettudós alig volt húsz éves, mikor a fő művét megírta, aztán ötven éves korában földméréssel foglalkozott. Nem tudni, hogy milyen életkorban teljesít az ember legjobban. Azt egyébként nem hinném, hogy mindent elmondtam már, mint színész, de nekem most az a dolgom, hogy olyan helyzeteket teremtsek, amiben mások kapnak díjakat.

Pacsika Emília