Háy János versei

Más

Más volt

a tegnapi nő,

és más a mai,

és más lesz

a holnapi is,

ahogyan más voltál

és más vagy te is.

Leradíroztak a tegnapi nővel,

aki neked már nem kellett,

leradíroznak a maival is,

akit megtartani nem tudsz,

de könnyedén megszerzel.

A holnapival már nem,

mert neki már nem kellesz.

Csaholsz, szűkölsz és vonyítasz,

a hibáidból már rég nem tanulsz,

és jóra magadat sem,

és mást sem tanítasz,

tudod a dolgod, munka, család,

de nem maradt semmiben érzelem,

csak kényszerűség és érdekek.

Fáj a csuklód, a bokád, a térded,

orvos vizsgál egy ápolónő

lecsapolja a véred.

Nem akar megijeszteni,

de a tények mégiscsak tények.

Megkoptak a belső szervek,

hiába, nincsenek örökmozgó gépek,

nevet, s hogy végülis hálás lehetek,

hogy nem harci díszben,

kardokkal csapkodva,

bombákat hajigálva,

késekkel a kezében,

hanem, mondhatni békésen,

kopik ki belőlem az élet.

Szerinted lehet

Szerinted lehet,

nem lehet

rendben már semmi.

Csak az idő pereg,

jó volna egy csomó

dolgot elfeledni.

Akarnád, de nem lehet,

valaki a kezében

tartja a múltat,

s ha úgy hozza kedve,

a szemed közé

löttyinti, meg

minek is tagadni,

hisz mindenki tudja.

Szeretnél lenni más,

akiről a gyerekei

azt mondják, nála

jobbat, ha keresnénk

sem találnánk,

de minek keresni,

ha eleve itt van.

Itt vagy, a

bűneid mutogatják.

Én vétkem, mondod

én vétkem,

mert épp őszinte vagy,

persze a tiéd

másra csak árnyékot vet.

Hol az eleje,

mikor lesz vége,

hiába kérded,

nem mese,

valóság van benne,

nem királyok,

hercegek, furfangos

szabólegények.

Szerinted lehet?

Nem lehet.

Az vessen rám,

mondod és vetnek,

nem követ senki,

csak nevet magában:

ilyen lett, bár korábban

másnak látszott.

De a látszat csal,

s ez is egy ilyen

csalás volt.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/4. számában)