Tiszatájonline | 2017. augusztus 17.

Fuvolabonbonok

VARGA LAURA LEMEZBEMUTATÓJA
Varga Laura fuvolaművész, az SZTE Zeneművészeti Karának tanszékvezető docense egyike ama muzsikusoknak, akik nem zavartatják magukat amiatt, hogy zenei életünk is főváros-centrikus. Miközben fáradhatatlanul tanít, rendre különleges műsorokkal áll pódiumra, legyen bár szó preklasszikus ínyencségekről vagy kortárs szerzők darabjairól. Augusztus 17-én 18 órától Klebniczki Györggyel készült kamaralemezének műsorát játssza a CD megjelenését támogató Szegedért Alapítvány székhelyén… – MARTON ÁRPÁD INTERJÚJA

VARGA LAURA LEMEZBEMUTATÓJÁVAL
ÚJ KONCERTHELYSZÍN DEBÜTÁL A KLAUZÁL TÉRI WAGNER UDVARBAN

Varga Laura fuvolaművész, az SZTE Zeneművészeti Karának tanszékvezető docense egyike ama muzsikusoknak, akik nem zavartatják magukat amiatt, hogy – annyi máshoz hasonlóan – zenei életünk is főváros-centrikus. Miközben fáradhatatlanul tanít – épphogy véget ért a XIII. Szegedi Nyári Akadémia, azonnal indult is mesterkurzust tartani San Marinóba –, rendre különleges műsorokkal áll pódiumra, legyen bár szó preklasszikus ínyencségekről vagy kortárs szerzők darabjairól. Partnereivel – Vizsolyi Lívia fagott- illetve Klebniczki György zongoraművésszel – azért is igyekeznek kárpótolni közönségüket, hogy a magyar komolyzenei lemezkiadás évtizedek óta parkolópályára terelődött. Augusztus 17-én 18 órától Klebniczki Györggyel készült kamaralemezének műsorát játssza a CD megjelenését támogató Szegedért Alapítvány székhelyén.

– Megkapó, hogy a könnyed, mégis virtuóz műsorszámokat felvonultató új lemez mennyire kiérlelt tónusban szólal meg. Mi volt a cél: jó példával járni elöl a növendékeidnek, elkápráztatni vagy megörökíteni?

Habár nem a tónus volt az elsődleges cél, de ha már ezt emeled ki, bevallom, egy fúvós számára mindig a hangszín az örökös kihívás, így nagyon nagy örömmel tölt el, ha a hangszín figyelmet kelt. Ami a műsorválasztást illeti, a színesség volt a kitűzött cél: sok apró, karakteres, ugyanakkor értékes zenét szerettem volna lemezre venni. Az a jó, ha mindenki megtalálja benne, amiért szívesen hallgat zenét: aki a virtuozitást kedveli, találjon virtuozitást, de legyen benne vidámság, aki pedig szerelmes, szomorú vagy elgondolkodtató zenét hallgat szívesen, neki is öröme teljék benne. És ne feledkezzünk meg egy fontos szempontról: olyan zene is legyen a lemezen, amelytől jobbá válik a hangulatunk. Ebben a szellemben válogattuk össze a Klebniczki Györggyel közös koncertrepertoárunk keresztmetszetét. Ezek a rövid, karakteres darabok a kedvenceink, és úgy vettük észre, a közönség szívéhez is ezek állnak a legközelebb. Ezen túlmenően számomra mindegyik képvisel egy-egy érzelmi állomást az életemben, de a fontos az, hogy a hallgató is ráleljen köztük a saját kedvenceire.

– Az érzelmi állomások mellett léteznek-e egy fuvolista számára olyan fejlődési stációk, amelyek „elhoznak” egy-egy művet vagy stílust? Amelyek a szakmai érettség egy-egy fázisát fémjelzik technikában, lelkületben, egyes korszakok felfogásában?

– A fuvolisták esetében előbb kerül szóba a technika, és azt követi a hangi-érzelmi érés folyamata. A mi hangszerünk technikája egy bizonyos szintig könnyebben elsajátítható, mint a hegedűé vagy a zongoráé. Viszont aki hangi és zenei tekintetben nem képes továbbfejlődni, az könnyen megreked ezen a szinten. Épp azért annyira népszerű a fuvola, mivel viszonylag hamar visszaigazolja a befektetett fáradságot. Ez a lemezműsor épp amiatt is érdekes, mert pusztán ahhoz, hogy valaki eljátssza, nem föltétlenül kell abba a fejlődési fázisba érnie, ahol például én most járok. Ez azonban csak a dolog technikai oldaláról nézve igaz. Zenei szemszögből nézve ezek a művek egészen mást mondanak számomra most, mint 15 vagy 20 évvel ezelőtt. Vegyük csak Schubert és Gounod Ave Mariáját. Számomra mindkettő egy-egy jelentős lelki helyzetet képvisel, olyasmit, amit csak egy adott pillanatban mondhattak a számomra.

– Ez azt a kérdést veti föl, vajon a gyönyörködtetésen túl csakugyan van-e a zeneműveknek úgynevezett mondanivalójuk? Ha másképpen gondolkodtatnak el egy érett művészt, mint egy pályakezdő zenészt, kell, hogy legyen.

– Ez az, amit nemigen lehet szavakban megfogalmazni. Hogy az ember ezt megértse, ahhoz meg kell hallgatni a zenét, vagy még inkább zenésznek kell lenni.

– Akad a lemez darabjai közt olyan, amelyről úgy érezted: most hódítottad meg végre?

– Ezekhez a szerzeményekhez nem így közelítettem. Itt a közönség volt az elsődleges szempont. Nem monumentális darabokat válogattam húszperces tételekkel, hanem olyan apróságokat, amelyek könnyen befogadhatók, mégis sokat adnak zenei értelemben.

– Amit Tartiniék, Vivaldiék tudtak a hegedűről, azt nemigen lehet felülmúlni. A fuvola irodalmát történelmi metszetben szemlélve beszélhetünk-e aranykorról, alaprepertoárról? Mintha itt a barokk irodalom nem nyitott volna meg minden távlatot.

– Így van. Hisz a hangszer felépítése maga is rengeteget változott. A barokk finom hangú fafuvolái a maguk sokkal kevesebb billentyűjével egészen más intonációra adtak lehetőséget, mint később a fémből készült vagy a Böhm által kifejlesztett fuvolák. Hangszerkészítők és fuvolisták kölcsönösen inspiráló módon hatottak egymásra, mígnem az előző századforduló idejére, a francia impresszionizmus korára kialakult a fuvola mai szerepköre. Debussy, Ravel és kortársaik, az úgynevezett párizsi iskola képviselői nagyon sok fontos fuvolaművet komponáltak. Ez a törekvés folytatódott végig a huszadik század folyamán, hiszen a zeneszerzők mind nagyobb hangú, jobb intonációjú, nagyobb kifejezőerejű hangszerekre leltek. Nem szólva a hangszer rendkívüli közkedveltségéről. Ez mutatkozik meg az átiratok végtelen bőségében is.

– Visszahat-e a hangszer és a rá szerzett irodalom fejlődése arra, ahogyan a régebbi korok fuvolairodalmát játsszuk? Érvényesek-e a historikus, purista felfogások?

– Megítélésem szerint szabad és kell, hogy hasson. Túl azon, hogy ismeretében kell lennünk annak, hogy az adott kor miképp vélekedett játékmodorról, zenei ízlésről, hangi formálásról, stílusról, ugyanakkor azt is tekintetbe kell vennünk, hogy mai hangszereken, mai közönségnek, mai koncerttermekben játsszuk ezeket a régi zeneműveket. Egy kis apparátusra, kis hangerejű együttesre, szobazeneként komponált mű nem hangozhat ugyanúgy a koncertpódiumon, ahogyan az eredeti közegben szólhatott.

– Amikor odahagytad a Kínai Filharmonikus Zenekar szólamvezetői székét, hogy itthon taníthass, azt mondtad: számot vetettél a kínálkozó perspektívákkal. Látván számos koncertedet és szépen gyarapodó diszkográfiádat az az érzésem, a tanítás önmagában mégsem nyújt kiteljesedést.

– Ha úgy nézzük, a zenekari karrierem csakugyan háttérbe szorult, viszont a tanítás rengeteg örömet ad, mellette pedig megszakítás nélkül pódiumon vagyok. Egyébként meggyőződésem, hogy aki zenét oktat, annak elengedhetetlen időről időre pódiumra állnia. Egészen más szemszögből látja az ember a tananyagot, a diákokat és a zenélést magát. Egyszóval teljes a művészi és a magánéletem, és számomra mindkettő együtt fontos. Persze felejthetetlen, hogy a 25. születésnapomon Plácido Domingo köszöntött fel egy koncert végén, de az ilyesmi akkor is örök élmény, ha az ember hazajön, és itthon áll helyt. A nyári akadémián 18 növendékkel foglalkozhattam. Kell nagyobb elismerés egy muzsikusnak?

– Egy-egy felvétel a tökéletesség megörökítéséül születik vagy inkább megörökít egy fejlődési fázist?

– Sajnos csak egy fázist! Mindig más az is, amit lemezre játszunk és az, ami megszületik egy koncerten. Egészen más közönségnek játszani és az, ha a piros lámpa ég. Javítani mindig lehetne, de nem érdemes! Ha újra fölvennénk, az megint más eset. Akkor sok mindent biztosan másképp játszanánk. De ezt az albumot így szeretjük.

– Ahhoz a muzsikusnemzedékhez tartoztok, amelynek már meg sem adatott az esély, hogy az egykori állami hanglemezgyártó vállalat felfigyeljen rá és népszerűsítse. Jóllehet annak a szisztémának is voltak árnyoldalai: aki nem került föl a hivatalos kedvencek listájára, jóformán nem is számított. Másrészt pedig – hála a megosztóportáloknak – mindenféle szakmai kontroll híján válnak példákká egészen kétes értékű zenészek. Amikor magatok adtok ki lemezeket, árral szemben próbáltok meg úszni?

– Ma a komolyzenész egész hivatása árral szembeni küzdelem. Ha hiszünk abban, hogy azt a jót, amit a zene képvisel, el kell juttatnunk az emberekhez, az embernek magának kell megtalálnia a csatornákat. Engem is rémiszt, mennyire szűrők nélkül néznek és hallgatnak zenei tartalmakat a muzsikushallgatók is. Miközben reménytelen, hogy azt kérjem számon a mai növendékeken, ami számunkra a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy egy zenemű meghallgatásáért elmentünk a könyvtárba, mi több, szorgosan utána is olvastunk, amit csak lehetett. Nincs mást mit tenni, mint megtanítani őket arra, hogy bizonyos kritikával fogadják az internetről érkező benyomásokat.

Marton Árpád

My Flute jacket tok front