ANYÁM KÖTÖTT BUDAPESTHEZ
Bekukkantok anyám szobájába, rendet csinált, beágyazott, szellőztet, mindent elvégzett a fürdőszobában egyedül, megkérdeztem, hogy jól van-e, friss hangon válaszolt, hogy igen, boldogul mindennel. Majd megéled, jön a tavasz és megerősödik, Májusban elmegy a nővéremhez New Yorkba, nyáron pedig megkapja a régi szobáját Hegymagason, és megint felgyülemlik benne egy kis élet. Kijött a fürdőszobából, felöltözött, megy ki a nagy lakáson át a konyhába, teát főz, és azon van, hogy ne legyen terhes nekem. Hazatelefonáltam, Jutkának is van most egy kis békéje, Zsuzsi alszik, Áron olvas, Józsi elment a barátjához, jön Edit. az anyai nagymama és sétálni viszi Áront. Jutka is szeretne egy kicsit egyedül lenni, és ő is észleli, hogy az anyáknak rész kell a gyerekek, unokák életéből. Minden bizonnyal így leszünk mi is, sértve leszünk, ha gyermekünk felénk se néz. Még és még, ezt kivánjuk, legyenek hozzánk kedvesek, gratuláljanak, ahogy én tettem az imént, a szép rendhez anyám szobájában, dicsérjék a frizuránkat, az arcszínünket, mert esékenyek vagyunk, és könnyen leszünk elesettek. Anyámmal ebéd, sütemény helyett gyümölcs, dietikus elhatározások, ebéd után lepihent, odakint pazar napfény árad, leviszem kerekesszékben, és fel-alá sétálunk a Dunaparton. Húsz évvel ezelőtt is itt laktunk a budai Dunaparton, a Szilágyi Dezső téren anyámmal egy lakásban, két szoba az övé volt, kettő az enyém. Ő kötött Berlinben a leginkább Budapesthez. Egyetlen vérrokonom volt Magyarországon. Rossz levélíró vagyok, hetenként felhívtam telefonon, kis ajándékokkal próbáltam kedveskedni neki, pénzzel könnyítettem anyagi helyzetén, s meghívtam tavasszal egy hónapra Berlinbe. Nem sok, feledékenységben marasztaltam el magamat, a meleg csizma nem helyettesíti a mosolygást, a lassú beszélgetést a szobájában, és azt, hogy édesanyámnak nevezzem, ami magyarul kicsit régiesen természetes, de más nyelven nem mondható.
A SZEME EGYRE TŰNŐDŐBB ÉS FÉNYESEBB
Távozáskor kezet csókolok neki, már kissé megvastagodtak az ízületcsontjai, humoros bánkódással emlegeti, hogy a bőrén halovány barna foltok ütköznek ki. Jaj kisfiam, de csúnya az öregség, nincsen abban semmi szép. Én meg vigasztalom, egy öreg arc is szép, ha jó lélek lakja. Sohasem kérdeztem meg magamtól, hogy anyám szép-e, nem volt sohasem az, nagyobb az orra, a szája, hogysem igazán arányos legyen, de van valami keleties rejtelmesség a szemében, amely, ahogy öregszik egyre tűnődőbb és fényesebb. Ha ezelőtt húsz évvel lesétálok a Duna-partra, a látható élet akkor sem igazán más, mint most, emberek élvezik a napot, sirályok ülnek a Dunán, szemben a Parlament tornyai úsznak a fényben, elegáns hölgy jön szemben a kiskutyájával, élvezettel lépked a gesztenyeavaron, egy sárga padon látom magam valami könyvvel a kezemben a szomszédos kis könyvesboltban majdnem mindennap vettem valamit, a Parlamentet örökké építik, állványrácsok takarják az egyik tornyot, a tetején a vörös csillag megfakult. Őszi séta, fényes a Duna. Szemben a Gellérthegy, a túloldalon a pártközpont. Egy ablakból egy öregasszony porrongyot ráz ki. Itt van a politikai rendőrség épülete, a téglaház. Itt van az állambiztonsági osztállyal és a katonai ügyészséggel szemben a barátaink vendéglője, a Pekingi kacsa, ahova egyidőben az egész ellenzék divatból eljárt. Uszodából jövet leülök egy sárga padra olvasni. Jön a habókos öregasszony a kutyájával, letelepszik a szomszédos padra, a kutya alá pokrócot tesz, és ha elhalad előtte egy idős férfi a kutyájával, a padszomszédom a legtrágárabb szavakkal illeti a kanok mocskos nemiszervét, hogy hova vigyék és mibe tegyék, és ne molesztáljanak tisztességes nőket.
Konrád György
