Oravecz Péter versei

Farkasvár

Egy fáklya fénykörében állunk,

végtelenbe tűnő folyosókon

falkákba verődnek az árnyak.

A legrosszabb, ami történhet,

hogy nem történik semmi.

Fél szemmel a sötétet fürkészve

kiügyeskedjük helyéről a lángot,

magunk előtt tartva lassan elindulunk.

A tűz ereje megtízszereződik,

óvatlan denevéreket pörkölünk halálra.

Falnak vetve hátunk,

oldalazva ereszkedünk a lépcsőn,

minden lépés kiszámított.

Az éhség nem ismer türelmet,

eleven martalék a falka leggyengébbike.

A folyosók sötétje megszokhatatlan.

A fáklya fénye szinte elvakít.

Évekig tart, míg a kapuig érünk.

Kihátrálunk, meglepődve tapasztaljuk:

senki, semmi nem követ.

Odabent minden ismerős volt.

Idekint ismeretlen béke.

Fizika 

Egy féregjáratban szokásunk feleszmélni,

mikor (a nehézkedési erőnek

az átlagosnál jobban engedelmeskedve)

az óramutató járásával megegyező irányban

kerülgetjük a liftet.

Néha megelőznek, néha szembejönnek

a fülkébe zárt emberi hangok.

Közben az idő térnek álcázza magát,

a gyűrődések mentén lépcsőházak keletkeznek.

Ez vagyunk ilyenkor, ez a feleszmélés,

a cipőtalp ütemes súrlódása

és a lassulást kikényszerítő lépcsőforduló.

Ezek a kegyelem percei életünkben,

mikor minket dúdol a dallam.

Mikor az elejtett pöttyös labdák

egész a földszintig pattognak.

Megjelent a Tiszatáj 2012/2. számában