Plüss Műhely | 2017. június 7.

Igazodni a hatalom nyelvezetéhez

INTERJÚ PIRÓTH ATTILÁVAL, A BARNA HAJNAL NOVELLA FORDÍTÓJÁVAL
Piróth Attila régóta él a franciaországi Bègles-ben feleségével, ahol személyesen tapasztalta a 2002-es választási eredmények alakulását, mikor a szélsőjobboldali Le Pen bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába. A franciák döbbenten álltak az eredmény előtt, ekkor került be a köztudatba Franck Pavloff Barna hajnal című novellája, és keltette fel Piróth Attila érdeklődését is, a novellát végül feleségével, Marie-Laure Piroth-tal közösen fordították le. A novella jelentőségéről, a fordítás nehézségeiről is kérdeztük Piróth Attilát… – GYOVAI KATALIN INTERJÚJA

INTERJÚ PIRÓTH ATTILÁVAL,
A BARNA HAJNAL NOVELLA FORDÍTÓJÁVAL

Franck Pavloff Barna hajnal című novellája idén jelenik meg Papírszínház-mese formában a Könyvmecénás program keretében. A történet fordítója, Piróth Attila régóta él a franciaországi Bègles-ben feleségével, ahol személyesen tapasztalta a 2002-es választási eredmények alakulását, mikor a szélsőjobboldali Le Pen bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába. A franciák döbbenten álltak az eredmény előtt, másnap milliók vonultak az utcára tiltakozásul. Ekkor került be a köztudatba Franck Pavloff Barna hajnal című novellája, és keltette fel Piróth Attila érdeklődését is, amit mindenképp szeretett volna lefordítani magyar nyelvre. A novellát végül feleségével, Marie-Laure Piroth-tal közösen fordították le. A novella jelentőségéről, a fordítás nehézségeiről is kérdeztük Piróth Attilát.

 

AttilaPirothHogyan került a fordítói pályára, hiszen lett volna egészen más lehetősége is, ami szintén sok izgalmat ígért?

Fizikusként és tudományos szakfordítóként végeztem az ELTE-n húsz éve. Einsteinen múlt, hogy végül nem elméleti részecskefizikai kutató lettem: felkértek, hogy fordítsam magyarra öt 1905-ben írt cikkét. Egy évszázad távlatából a cikkek eredményei közismertek: ezernyi tankönyv és ismeretterjesztő munka dolgozta fel, foglalta össze őket. Ám maguk a cikkek az alkotó munkába is bepillantást nyújtanak – abba, hogyan álltak össze egységes, elegáns szemléletté az egymáshoz látszólag lazán kapcsolódó eredmények. Ilyen anyaggal dolgozni minden tudományos szakfordító álma.

Azóta szabadúszó műszaki-tudományos szakfordítóként dolgozom. Franciaországban élek, Bègles-ben, Bordeaux mellett. Francia feleségemmel, Marie-Laure-ral egy pékséget színházzá alakítottunk át, így nyílt meg 2013-ban a Théâtre le Levain (Kovász Színház). Április elején mutattuk be A Hétfejű Tündért és A kiskakas gyémánt félkrajcárját a Csimota Papírszínházával.

Ahogy a portugál José Saramago mondta, az írók alkotják meg a nemzeti irodalmat, a fordítók pedig a világirodalmat. Az ő munkájukon keresztül válnak más kultúrák saját kultúránk részévé, és tágítják szellemi horizontunkat.

Mikor találkozott először a Barna hajnal című novellával? Milyen a kapcsolata a szöveggel?

Ahogy nagyon sokan, én is 2002-ben olvastam először a novellát, miután a szélsőjobboldali Le Pen bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába. Az a nap nagyon elevenen él rengeteg francia emlékezetében. Döbbenettel álltak az eredmény előtt: hogyan juthatott ide az ország? Másnap milliók vonultak utcára. Aztán a France Inter rádió egyik műsorában a riporter, Le Pen rémisztő kulturális programját elemezve, említette meg a művet, melyet Franck Pavloff még 1998-ban írt egy antifasiszta kiadványba.

A mű megfogott, és azt is nagyra értékeltem, hogy sok iskolában a nyolcadikosok-kilencedikesek irodalomóráján foglalkoznak vele: mai szerző politikai állásfoglalást jelentő művével. A politika szó jelentése közélet – és a művészeteknek, közte az irodalomnak és a színháznak fontosabb feladata a közös dolgainkra való kritikus reflektálás, a mindannyiunkat érintő kérdések tárgyalásába való bekapcsolódás, mint a szórakoztatás, a kikapcsolódás.

Ahogy sok fordító, én is gyakran teszem úgy le az elolvasott könyvet, hogy ezt le kellene fordítani. A Barna hajnalnál is így volt.

Milyen nehézségekkel találta magát szemben a Barna hajnal fordítása során?

Peter Drucker megfogalmazása szerint a legfontosabb dolog a kommunikációban az, hogy meghalljuk, ami nincs elmondva. A kimondatlanul is megértett hivatkozások, utalások egyfajta cinkosságot keltenek a beszélgetőpartnerek, a szerző és az olvasó között: mi fél szavakból is megértjük egymást. Sokszor ezek jelentik a legnagyobb kihívást a fordítónak. A Barna hajnal története azonban bármikor, bárhol játszódhat, szinte egyáltalán nincsenek benne konkrét időpontra vagy helyre utaló jelek – így nem csoda, hogy cinkos összekacsintások sincsenek az olvasóval.

A szöveg egy diktatúra kiépüléséről szól, és arról, hogy ehhez hogyan járulunk hozzá mindannyian: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Leginkább passzív mulasztással – de gondolattal és szóval is, például öncenzúrával és a hatalom nyelvezetéhez való igazodással. Az öncenzúra már a cenzúra előtt kiépül, hiszen fortélyos félelem igazgat: „bilincseit a szolga // maga így gyártja s hordja” (Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról – a szerk.).

Óvatosságból rászoktunk, hogy a szavak elé vagy a mondatok elejére betoldjuk: barna. Kezdetben persze furcsán hangzott, hogy kérek egy barna felest, de végül is a nyelv azért van, hogy fejlődjön, és semmivel sem volt különösebb, hogy azt tettük hozzá, hogy barna, mint hogy baszki, ami felénk majd minden mondat végén ott virít. Legalább jobb szemmel néztek ránk, és nyugtunk volt…

A hatalom nyelvezetéhez való igazodás megágyaz annak, hogy elfogadjuk, majd magunk is átvegyük a hatalom logikáját is – hiába mond az a logika ellent a józan észnek. George Orwell remekül ír erről Politics and the English language (Politika és az angol nyelv) című esszéjében – és persze az 1984 újbeszél nyelvének is ez a célja: a tömegek manipulálásának fontos eszköze a nyelv manipulálása. A Barna hajnalban ezt nagyon ügyesen közvetíti Pavloff: a logikának fittyet hányva kapcsol össze egymásnak ellentmondó félmondatokat – ám az olvasó nem akad fenn ezen. Ez érdekes fordítási kihívást jelentett.

„Nem keresek. Találok.” – mondta Picasso. A fordítás nem csak attól lesz jó, hogy az ember megoldja az azonosított nehézségeket. A mű francia címe Matin brun, vagyis szó szerint Barna reggel. Azért nem ez lett a magyar cím, mert a hajnal erősebb érzelmi töltetű, mint a reggel – nem véletlenül választotta a görög neonáci párt az Arany Hajnal, nem pedig az Arany Reggel nevet. Ráadásul a barna mellett a hajnal még a magánhangzóival is monoton egységességet mutat, így a cím kicsit többet tud közvetíteni magyarul, mint sok más nyelven.

Hogyan, milyen metódusok mentén látott neki a munkának?

A fordítást feleségemmel, Marie-Laure-ral közösen készítettük. Együtt végigmentünk az egész szövegen, és nem csak azt beszéltük át, hogy mi mit jelent, hanem azt is, hogy milyen érzelmeket hív elő a francia olvasókból. A színek és az érzelmek sokszor máshogy társulnak a különböző nyelvekben: például az irigység magyarul sárga, angolul zöld, franciául pedig nem kapcsolnak hozzá színt. De a barna Európa-szerte előhívja a barnaingesek emlékét.

A műben elhangzó egyetlen káromkodással jól eljátszottunk. Hol használják (főleg Dél-Franciaországban), mennyire erős (kicsit kevésbé, mint amennyire elsőre látszik), mennyire gyakori (vannak olyan szituációk, amikor valóban ott virít minden mondat végén), mennyire múlékony szleng (sok éve stabilan használják) stb. Ezután a kérdés az volt, hogy mi a funkcionális megfelelő, vagyis mit mondana hasonló helyzetben egy hasonló magyar figura. Az egyik ismerősünkre elég jól ráillett a személyleírás, így került a képbe az általa sűrűn használt baszki, ami végül remekül megfelelt. Persze erről kicsit kellett győzködnöm a szerkesztőket.

A francia szöveg árnyalatainak azonosítása után álltam csak neki a fordításnak. Többszöri korrektúra után a magyar szöveget a francia nélkül csiszoltam még gördülékenyebbre, hogy a mondatok a lehető leglogikusabban kapcsolódjanak egymáshoz. Marie-Laure rögtön visszajavíttatta: ha a főszereplő-narrátor elhagyná a belenyugvó perszéket, felismerné az ok-okozati kapcsolatokat, vagy a logikailag ellentétes félmondatokat de-vel állítaná egymással szembe, akkor talán maga is jobban szembe szállna, ellenállna.

Az így kijavított fordítást felolvastam, hogy halljam, akadozik-e valahol. Aztán pár ismerősömnek-kollégámnak is elküldtem, hogy kössenek bele, ahol tudnak.

Mi volt az elsődleges szempont a mű fordításakor: a szöveghűség vagy az irodalmiság a mi nyelvünkön?

Nem kellett választani a kettő között. Nyilván, ha a szövegen fennakad a magyar olvasó, arra nem jó mentség az, hogy az felel meg szöveghűen az eredetinek – kivéve, ha épp a fennakadás a szerző szándéka. Ám ahhoz, hogy az olvasóra magyarul is úgy hasson a mű, mint franciául, sehol sem kellett érezhetően eltérnem a francia szövegtől.

Legfeljebb egy picit. A francia szövegben egy belote nevű kártyajátékot játszanak, amely Franciaországban nagyon népszerű. A játékot magyarul is így hívják, ám a technikailag pontos megnevezés funkcionálisan nem állja meg a helyét. A belote kulturális beágyazottsága sokkal sekélyebb, így magyarul a szó nem képes előhívni mindazt, amit franciául. Végül römi lett belőle.

Mennyi időt vett igénybe a teljes szöveg lefordítása?

Nem kellett sietni, mert nem kiadói megrendelésre fordítottam le a novellát, hanem a kész fordításhoz kerestem kiadót. Ez az, amitől minden kezdő műfordítót óva intenek – de a mű kivételesen kis terjedelme miatt ez itt nem számított.

2012-ben az azóta megszűnt Jószöveg Műhely adta ki a novellát, kis füzet formájában. Miután a kiadóval megegyeztünk, felkértem a szerzőt, hogy írjon egy egyoldalas utószót a magyar kiadáshoz. Estére ott volt a postaládámban a válasza. Szakfordítóként az ember kevéssé választhatja meg, milyen szöveggel dolgozzon. Műfordítóként erre van lehetősége, ezért is érzik a műfordítók a szakfordítóknál sokkal inkább sajátjuknak azokat a műveket, amelyeket fordítanak. De itt még ennél is több történt: az én felkérésemre írt a szerző a magyar olvasóknak olyan gondolatokat, amelyekkel tökéletesen azonosulni tudtam:

nagy a kísértés, hogy a gazdasági nehézségek elől visszahúzódjunk és magunkba zárkózzunk, s az erő illúziójával áltassuk magunkat. Ámde egy ország erejét az mutatja, mennyire képes elfogadni az őt benépesítő emberek különbözőségét, nem pedig az, hogy mennyire képes egyazon öntőformába szorítani őket…

A Barna hajnal erőteljes, szinte sokkoló szöveg. Milyen érzései voltak a szöveg olvasásakor és milyenek később, a fordítás alatt?

Miért is sokkoló? Huxley Szép új világjának technokrata antiutópiája kevésbé sokkoló, mint Koestler Sötétség délbenje vagy Orwell 1984-e. Nem azért, mert abban a világban jobb volna élni, hanem mert kevésbé ismerjük fel benne a minket körülvevőt. A Barna hajnal főszereplőivel könnyen azonosulni tudunk. Nem hősök, de nem is gazemberek; egyszerűen nem akarnak belekeveredni, ezért inkább elfordítják a fejüket, és próbálnak igazodni.

Követtük a kijelölt irányt: ez mintha megnyugtatott volna minket, és egyszerűbbé tette volna az életünket. A barna biztonságnak lehet jó oldala…

Nem háborodnak fel, még saját érdekeikért sem állnak ki. Márpedig egy társadalom annyira demokratikus, amennyire az állampolgárok jelentékeny szerepet tudnak játszani a közügyek alakításában.

Aztán kiderül, hogy hiába nem tesznek semmi törvénybe ütközőt, mégis bajba kerülnek, hiszen amikor a törvény uralmát felváltja az önkényes, akár visszamenőleges hatályú törvénykezés, akkor még a normakövetés sem nyújt védelmet. De nincs, kire számítsanak, hiszen a politikai öntudat nullpontján a félelem egykettőre felemészti a szolidaritást.

A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik” – mondta Einstein. Ezzel a tétlenségünkkel, gyávaságunkkal szembesít kényelmetlenül a Barna hajnal. Kezdettől fogva egyértelmű volt számomra, hogy ilyen zavaró, gondolkodásra késztető műre magyarul is nagy szükség van.

Egy idő után bizonyára nehéz lehet „szűz” szemmel ránézni a szövegre. Hogyan tud ismét „olvasóvá” válni a munkafolyamatban?

Segít, ha látom, mások miként tekintenek a szövegre. Az orosz kiadás játékosan induló, majd egyre nyomasztóbbá váló illusztrációja nagyon tetszett. A mű színházi feldolgozásáról készült videók is adtak új ötleteket.

Tavaly márciusban a Francia Intézet meghívta Franck Pavloffot Budapestre, engem pedig felkért, hogy a közönségtalálkozón interjúvoljam meg. Felvezetésként a novella fordítását Sárosdi Lilla olvasta fel, elemi erővel. A hátam beleborsódzott – és Francknak is, hiába nem értette az egyes szavakat. Kevés ennyire tökéletes pillanatot éltem meg fordítóként.

Mit gondol, sikerült abban a formában megvalósítani a fordítást, ahogy azt eredetileg szerette volna?

A magyar fordítás hamarosan Papírszínház formájában jelenik meg. Kíváncsian vártam, hogyan ihlette meg a szöveg Grela Alexandrát, akinek illusztrációit A Hétfejű Tündérből már ismertem. Nagyon sok hozható ki a szövegből Alexandra festményeivel, jó felolvasókkal és az előadás utáni beszélgetésekkel. Ehhez Csányi Dóra kiváló partnert talált: az Amnesty Internationalt.

Évekkel ezelőtt a Papírszínház alakjában történő megjelentetés fel sem merült bennem. De ez a forma nagyon is alkalmas arra, hogy beváltsa Francknak a magyar kiadáshoz fűzött reményét:

Kívánom, hogy ezek az egyszerű oldalak mindenki kezébe eljussanak, és párbeszédre, magyarázatokra sarkalljanak; hogy minden olvasó, korától és társadalmi helyzetétől függetlenül megkérdezze, mit tehet a mindennapokban azért, hogy a gyűlölet szavát a remény éneke váltsa fel…

Gyovai Katalin

A Könyvmecénás immáron több éve értékteremtő műveket ad ki mecénások segítségével, akiknek a gesztus lenyomataként nevük bekerül a megjelenésre váró műbe, valamint előre, még a nyomdába adás előtt megvásárolják a kiadványt legalább egy példányban. A Barna hajnal a hetedik mecénálásra váró mű, támogatni itt lehet. A mecénálási időszak június 15-én zárul.