Odafigyelni a tehetségekre

BESZÉLGETÉS ÁFRA JÁNOS KÖLTŐVEL

Amellett, hogy sikeres költő, szerkesztő, óraadó tanár a Debreceni Egyetemen, Áfra János a fiatal tehetségek képzésére is időt szán. A harmincéves alkotó missziójának tartja, hogy a fiatalok megismerjék a kortárs magyar irodalmat, és az irodalmon keresztül önmagukat.

– Az irodalmi szakma elismert költőként tart számon, de te emellett fontosnak tartod a tehetséggondozást is. A Debreceni Egyetemen kommunikáció szakos hallgatóknak tartasz kreatív írást. Milyen fogásokat tanítasz?

– Ez más, mint amikor szépírói ambícióval rendelkező fiatalokkal beszélgetünk, az óra részint íráskészség-fejlesztő, részint ismeretterjesztő célzatú. Lényeg, hogy a hallgatók találkozzanak a kortárs irodalom és társművészetek egy-egy jelenségével, illetve fontosnak érzem, hogy megértsék, miről ismerszik meg a professzionális irodalom.

Utóbbit azzal világítom meg, hogy beviszek pl. egy fontos Petri-verset és egy poet.hu-ról spontán kiválasztott amatőr írást – persze név nélkül. A felolvasás után megkérdezem tőlük, melyik tetszett jobban. Az arányok mindig fordítottak, mint amire számítanál. Legutóbb egyetlen hallgató volt, aki Petri Ismeretlen kelet-európai költő verse 1955-ből című emblematikus szövegét tartotta jobbnak, tizenegynéhányan a ragrímekkel és képzavarokkal telített írást választották. Aztán megnézzük egyrészt az anakronisztikus szöveg hibáit, másrészt a kortárs vers elidőzéssel feltáruló rétegzettségét. Az óra végére a legtöbben egészen másképp látják a két szöveget.

– Volt olyan hallgató, aki kedvet kapott próza vagy vers írásához?

– Nem kényszerítettem arra őket, hogy írjanak verset vagy prózát, ugyanakkor közös feladatok révén mégis mindenki belefolyt ilyesmibe – és legalább egy-egy sorral vagy javítással hozzájárult a végeredményhez. Vizuális költeményt is készítettünk. Emellett voltak, akik egyénileg írtak verset vagy prózát – általában egy-egy meghatározó olvasmányélményből inspirálódva, de nem epigonként.

– Jövő héten a Debreceni Könyvhéten tartasz szépíró kurzust középiskolásoknak. Ők mire számíthatnak?

– A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár munkatársaitól kaptam a felkérést, hogy tartsak íróiskolát érdeklődő helyi középiskolásoknak. Ez a négynapos kurzus kettős célt szolgál: egyrészt lehetőséget teremt rá, hogy a résztvevők megosszák saját írásaikat, egymást segítve felszínre hozzák a szövegeikben rejlő lehetőségeket, miközben valamelyest betekintést nyernek a kortárs irodalom sokszínűségébe.

Megismerteti a fiatalokkal a kortárs irodalmat
(Bach Máté fotója)

– Hol tudod még a fiatalokkal megismertetni a kortárs irodalmat?

– Szívesen tartok rendhagyó irodalomórákat általános- vagy középiskolákban. Ezeket az alkalmakat kedvelem a legjobban – a diákoknak még nincs előítélete a kortársakkal szemben, mert általában azt sem tudják, hogy van kortárs irodalom. Nagy meglepetésként éri őket, ha bemegy hozzájuk egy viszonylag fiatal valaki, és próbálja nekik leírni ezt az egészet. A saját élményeimen keresztül igyekszem rávilágítani, hogy nem feltétlenül az irodalom szeretete vagy a jeles osztályzat az előfeltétele annak, hogy valaki versbarát vagy netán szerző legyen. Általános iskolás koromban nem is szerettem olvasni, de viszonylag fiatalon rájöttem, hogy a nehézségek, bizonytalanságok kezelésében a pszichológiai, filozófiai könyvek segíthetnek, sőt, később kiderült, hogy az irodalom is.

– A rendhagyó órákon a diákoknak konkrét műveket ajánlasz?

– Minden tanóra egyedi módon alakul. Attól függ, milyen osztályba megyek be, a magyar tanár irányítja-e az órát kérdésekkel, szerzőként hívtak-e meg. A gyerekek szinte mindig aktivizálják maguk. Az óra elején nem tartok névsorolvasást a mai magyar írókból, költőkből, inkább általában beszélek arról, hogy az irodalom miként segíthet bizonyos problémák megértésében. Például felolvasok nekik egy szerelmes verset, általában magukra ismernek, és innentől van egy bizalom, lehet akár mélyebbre is menni.

– Mi a véleményed a magyar oktatási struktúráról?

– Több mint tíz éve érettségiztem, így nehéz rálátni a jelen helyzetre, de úgy tudom, hogy a kerettanterv megköti a magyartanárok kezét továbbra is. A diákok ezért ritkán találkoznak kortárs irodalommal, többnyire csak egy-két kötelezően választható szerzővel, akit a tanár aktuálisan kedvel. A sok szabályozás miatt nem lehet élményalapú az oktatás, a kreatív gondolkodás, a szövegértelmezési készség fejlesztése pedig elsődleges kéne, hogy legyen. Az egyetemi közegben az egyéni gondolatoknak sokkal nagyobb tér jut, már nem kötelező a potenciális igazságokat tényként tálalni vagy elfogadni.

A középiskolákban hasznos volna beszélni pl. az irodalommal összefüggő vizuális kultúráról, mondjuk a filmes adaptációkról. Fontos megértetni a diákokkal, hogy azt, amit látnak, legalább egy forgatókönyv, de sokszor valamilyen regény előzte meg. Részint tehát egy irodalmi teljesítménynek köszönhetik a filmélményt is.

– Tehát a kulcs a nyitottabb gondolkodás?

– Jó lenne, ha nem a tárgyanyag bemagolására kéne koncentrálni a diákoknak, hanem az értelmezés és az önmagukra ismerés élményére. Azokkal a szövegekkel érdemes foglalkozni, amelyek közelebb vihetik őket bizonyos élethelyzetek megértéséhez. A legeredményesebb cél az irodalom szeretetére nevelni. Az olvasás persze a kommunikációs készségeket is fejleszti, bővíti a kifejezőkészséget, a szótárunkat. Ráadásul a kellő tájékozottság a kritikus gondolkodás, a hiteles véleményformálás alapja. Az is lehet motiváció, hogy később ne tudják hülyére venni őket az életben.

– Mennyire tartod fontosnak költők életútjának megtanulását?

– Az életpálya a kultuszépítésben fontos szerepet tölt be, befolyásolja a szövegek olvasását is, ugyanakkor az értelmezéskor ne ez legyen a fő vezérfonál. Dátumok és helységnevek magolására építeni a tanórát teljesen elévült, hisz két kattintással bármilyen információhoz hozzájuthatunk. A tényszerű adatok amúgy se kötik le a fiatalokat. Szerintem egy sokkal holisztikusabb gondolkodást kéne megalapozni, amelyben eleve nem választjuk el egymástól élesen az egyes tudományterületeket, például az irodalmat, a történelmet, a művészettörténetet.

– Mit lehet ez ügyben tenni?

– Ez kultúrpolitikai kérdés. Teljes szemléletváltásra volna szükség. A kerettanterv adta kötöttségeket és a tanárok adminisztratív munkáját csökkenteni, a szabadságteret növelni kéne. Az is tény persze, hogy a középiskolai magyartanárok egy része nem követi a kortárs fejleményeket, néhányan nem vesznek tudomást a legjelentősebb teljesítményekről sem. Kár, mert így esélyt sem kapnak a diákok, hogy velük másképp történjen.

– Nyaranta a Hajdúböszörményi Írótáborban (HÍR) tanítod a fiatalokat. Ebben a környezetben mennyiben tér el ez az óra a középiskolaiaktól?

– A Kárpát-medence minden területéről érkeznek olyan fiatalok a HÍR-re, akik írnak a szabadidejükben, mindenki aktív és érdeklődő. A szemináriumon főleg kortárs versekkel foglalkozunk, valamint folyóiratokat is kapnak. Ezekről beszélgetünk, illetve a résztvevők szövegeivel foglalkozunk. Számba vesszük a jobban működő és kevésbé érdekes megoldásokat, típushibákat.

Íróiskolai csoport a Hajdúböszörményi Írótáborban

– A szövegelemzésen kívül másról is szó esik?

– Beszélünk az irodalmi intézményrendszer működéséről, az írószervezetekről, és arról, mikor, hogyan és hol érdemes elkezdeni publikálni, illetve miképp juthatnak el egyszer a könyvkiadásig a legkitartóbbak.

– Idén indult a Független Mentorhálózat, melyben egy tehetség elindulását segíted. Hogyan zajlik az ő felkészítése?

– Zala Eszterrel dolgozunk együtt, aki egészen sajátos hangulatú, burjánzó, de sajátszerű írásokkal keresett meg. Az első hónapokban a már meglévő versei finomhangolására koncentráltunk, többórás megbeszéléseket tartottunk online, szinte betűről betűre végignéztünk minden szöveget az egyes változatok átolvasása után. Mivel Bécsben tanul, én pedig Debrecenben élek, eddig személyesen csak egyszer tudtunk találkozni, de ez nem befolyásolja a munka hatékonyságát. Most tartunk ott, hogy lassan el kell kezdeni próbára tenni a verseket. Közben készülnek új írásai is. Izgatottan várom, hogyan alakul a folytatás.

„A népszerűségért nem áldozható fel a hitelesség”
(Béres Zsuzsa fotója)

– Nemrég bekerültél a La femme magazin 50 tehetséges fiatal című kiadványába. Az írást már egészen fiatalon elkezdted. Milyen volt az indulás?

– Bár nem voltam jó magyarból, elkezdtem írni már kisiskolásként. Az írás terapikus levezetés volt. A grafikát eleinte komolyabban vettem, linómetszéssel versenyszerűen foglalkoztam, nemzetközi eredményt is értem el. Aztán rájöttem, hogy annyira nem is vagyok jó. (nevet)

– Mikor fordultál az irodalom felé?

– Középiskolában rajztagozatos voltam, aztán érettségi után felvettek egy festő OKJ-s képzésre a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolába. A Debreceni Egyetem magyar szakára is jelentkeztem, elkezdett foglalkoztatni a műkritika, és egy versem megjelent a Szkholion nevű egyetemi szakfolyóiratban, melynek később szerkesztője lettem. Megismerkedtem a LÉK irodalmi körrel, majd a József Attila Körrel, s közben szembesültem a kortárs irodalmi élet sokrétűségével.

– A La femme programja keretében ezúttal neked is lesz mentorod. Mit fogsz tanulni tőle?

– A mentorom Révész Zsuzsa, az RTL Klub Magyarország kommunikációs osztályának vezetője, aki terve szerint abban fog segíteni, hogy a szövegeimet minél több olvasóhoz eljuttassam. A népszerűségért nem áldozható fel a hitelesség, de a nyitást fontosnak érzem. Ha az irodalmat a maga önazonos módján el tudjuk juttatni egy szélesebb közönséghez, az mindenképp hasznos. A más művészeti ágak képviselőivel való együttműködések, az irodalmi szövegeket is mozgósító kiállítások és a zenés irodalmi estek is jó lehetőséget teremtenek erre, de a közösségi oldalak szintén sokat segíthetnek – különösen a fiatalok érdeklődésének felkeltésében.

P. Szabó Dénes