Tiszatájonline | 2012. augusztus 18.

„Ha a színház nem beszél fontos dolgokról, akkor nem kell előadásokat csinálni”

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó premierje éppen tegnap (pénteken) volt. Ha az ugyancsak Alföldi Róbert által rendezett 2005-ös Csárdáskirálynő óriási sikerét vesszük alapul, a nézőknek valószínűleg most sem kellett csalódniuk […]

DÓM TÉRI BESZÉLGETÉS ALFÖLDI RÓBERTTEL

A szegedi Dóm téren nagyban folyik a Mágnás Miska hangpróbája, mikorra a biztonsági őr átenged a kordonon. A színpadon időnként fel-feltűnik Molnár Piroska, Hirtling István, László Zsolt, Náray Erika és a címszereplő, Stohl András. Na meg újra és újra végigvezetnek rajta egy anyakocát, amely előtte cipelt kismalaca visongásából tájékozódik. Annyira jól, hogy a rendező megjegyzi: ha a bemutatón is ilyen flottul megy minden, szerződteti a jövő évadra. Nos, azóta nyilván kiderült, mi lesz a disznó sorsa, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó premierje éppen tegnap (pénteken) volt. Ha az ugyancsak Alföldi Róbert által rendezett 2005-ös Csárdáskirálynő óriási sikerét vesszük alapul, a nézőknek valószínűleg most sem kellett csalódniuk – Berényi Emőke (újvidéki Magyar Szó) interjúja.

Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész, számos elismeréssel kitüntetett rendező, 2008 óta a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, olvasóinknak azonban főként a kereskedelmi csatornákról lehet ismerős, ahol reggeli adások műsorvezetőjeként tűnt fel, majd számos műfajban kipróbálta magát.

– Az érdeklődésért nem kell megdolgoznom, és ezt a televíziónak köszönhetem. Az emberek nagy része nem a színészi munkásságom miatt ismer, hanem a tévé miatt, de úgy érzem, nekem ezt a hirtelen jött figyelmet sikerült felhasználnom arra, hogy hosszú távon felkeltsem az érdeklődést. Ha valaki pusztán emiatt eljön a színházba, az már egy fontos lépés. Én ugyanis szeretem, ha tele van a nézőtér, de ennek érdekében nem kötök kompromisszumokat, inkább bízom az emberek ítélőképességében – mondja, amikor arról faggatom, hogyan fér meg egymás mellett a „minőségi” és a „tömeggyártott” kultúra. – Az a tapasztalatom, hogy a minőség eljut az emberekhez. Mindenki felnőtt, és választhat, aztán a választása őt magát is jellemzi. Ha valaki csak a délutáni mexikói sorozatokat követi, az róla is szól. Ha nem akar mást nézni, akkor neki ahhoz abszolút joga van. Én ilyen értelemben nem vagyok a magaskultúra élharcosa, sőt rendkívül pozitív élményeim vannak a Nemzeti Színházban, hiszen az a nemzedék adja a közönségünk derékhadát, amelyiket mindig le szokták írni, hogy a tömegkultúrán kívül semmi sem érdekli. Ehhez pedig olyan dolgokat kell csinálni, amelyek nem arisztokratikusak.

Szirmai Albert 1916-ban bemutatott operettje, a rendező által zenés vígjátéknak minősített Mágnás Miska pontosan ilyen, tele a korra jellemző klisékkel, úri társaságba beillő kocsissal, kleptomániás grófnővel. Nem lenne azonban szó Alföldi-produkcióról, ha a csaknem egy évszázad alatt sokak által elcsépeltté tett darabot nem varázsolná aktuálissá a műfaj által is sugalmazott történelmi múlt iránti álságos nosztalgia kifigurázása és az ironikus áthallások.

– Adva van az értelmiségi, aki megpróbál valami olyasmit csinálni, ami az uralkodó elitnek nem igazán tetszik. Azt a helyzetet pedig, amikor valaki kap egy különleges állást, ami miatt azt gondolja, hogy felsőbbrendű, hogy különb, mint a többiek, lehet úgy boncolgatni, hogy az emberek magukra, vagy – ha magukra nem is – a környezetükre ismerjenek.

S ha már a környezetnél tartunk, Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatójaként az elmúlt évadban számos támadás érte, elsősorban szélsőjobboldali fórumokról, a körülötte gyűrűző botrányok ellenére azonban töretlen lelkesedéssel dolgozik, az egyik következő rendezése éppen a művészet és a politika viszonyait taglaló Mephisto lesz.

– Az biztosan ad muníciót, hogy a normalitást kell képviselnem egy agyrém helyzetben. Őszintén megmondom: ezzel nem foglalkozom túl sokat, méghozzá azért, mert nagyon sikeres a színház, én pedig még mindig a helyemen vagyok, noha két és fél év óta folyamatosan le akarnak váltani, el akarnak üldözni hazaárulóként. Azt gondolom, hogy annak a színháznak az esetében, ahol aHárom nővér a 60. előadásán van túl, és 600 személy nézi úgy, hogy a lépcsőn is ülnek, csak hőbörögjenek a fasiszták az esőben, nem érdekel, mert minden engem igazol, nemcsak művészi értelemben, hanem a számadatok tekintetében is, és minden olyan módon, ahogyan mérni lehet egy kulturális intézmény hatékonyságát.

A Nemzeti Színház nem alternatív vagy rétegszínház, egyszerűen komolyan veszi a feladatát, olyan dolgokról szól, amelyekről eddig nem mertünk beszélni, amelyek kellemetlenek, amelyek – bízom benne – szembenézésre késztetnek, olyan helyzetekről, amelyek problematikusak akár történelmileg, akár társadalmilag, akár a jelenben, akár a múltban. Ha a színház nem beszél fontos dolgokról, akkor nem kell előadásokat csinálni. Van olyan típusú színházcsinálás is, de engem az nem érdekel – hangsúlyozta az igazgató. – A Nemzeti Színháznak nem az a dolga, hogy múzeumként funkcionáljon, ezért is szeretem, amikor azt róják föl nekem, hogy nem ápolom a színházi hagyományokat. A színházi hagyományokat ugyanis szerintem nem lehet klasszikus értelemben véve ápolni, hiszen minden előadás aznap este jön létre, mert a színház az egyetlen művészeti ág, amely nem tud létezni anélkül, hogy ne az adott pillanatból táplálkozzon.

Forrás: magyarszo.com