Tiszatájonline | 2017. május 31.

Kolozsvári térviszonyok és viszonyterek

ÁRDÉLI TŰNT ATHÉN” – KOLOZSVÁR-DIALÓGUSOK
Május 22-én kezdődött az „árdéli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok című rendezvénysorozat, mely a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) közös szervezésében jött létre… – GYÖRGY ALIDA BESZÁMOLÓJA

„ÁRDÉLI TŰNT ATHÉN” – KOLOZSVÁR-DIALÓGUSOK

Május 22-én kezdődött az „árdéli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok című rendezvénysorozat, mely a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) közös szervezésében jött létre.

A kétnapos eseményt Korpa Tamás, a FISZ társelnöke és Karácsonyi Zsolt, az EMIL elnöke nyitotta meg a szűkebben és tágabban értett téma- és helyszínválasztás ismertetésével. A megnyitót követően a nemzetközileg ismert, kortárs román író, Norman Manea Kötelező boldogság című, a FISZ és a Jelenkor Kiadó gondozásában néhány hónapja megjelent könyve kapcsán beszélgetett Demény Péter, Doru Pop, valamint a könyv fordítója, Vallasek Júlia (Doru Pop gondolatait Demény Péter fordította magyar nyelvre). Az elbeszéléskötet az 1989-es fordulatot megelőző romániai valóságot tárja az olvasó elé. Doru Pop szerint azért fontos erről a valóságról minél több szempont szerint szólni, mert a kortárs román írók nagyobb része Romániában maradt a diktatúra alatt, és meg kellett küzdeniük a cenzúra fenyegetésével és a korlátozott megszólalás állandóságával. Annak ellenére – tette hozzá Doru Pop –, hogy Manea (emigrációját követően) szabadabb közegben alkothatott, mégis érzékelhető műveiben egyfajta allegorizáló beszédmód (mintha el akarná kerülni a cenzúra szemét). A Trencskó című elbeszélésből olvasott fel egy részletet Doru Pop, majd Vallasek Júlia a magyar fordításból. A hallgatóság ugyanannak az epizódnak a különböző nyelvek miatti (román, magyar) különböző karakterű, temperamentumú és prozódiájú változatáról is képet kaphatott. Demény Péter arról kérdezte Vallasek Júliát, hogy milyen recepciós fogadtatásban részesült eddig a kötet. Válaszában Vallasek Júlia kitért arra, hogy mennyire próbára tette a szöveg fordítása, ahányszor csak újraolvasta, mindig talált valami javítani valót a szövegen, viszont Lesi Zoltán szerkesztő, akivel dolgozott, nagyon pontos munkát végzett. A legtöbb vita a magyar és az erdélyi köznyelv közti (nem mindig áthidalható) különbségek miatt alakult ki köztük. Technikailag a reflektáló mondatszerkezet miatt volt nehéz a fordítás, valamint amiatt, hogy a magyar nyelvben nincs nőnem és férfinem, így bizonyos pontokon nehéz volt az eredeti szerkezet szikárságát és rejtélyes eldöntetlenségét visszaadni.

A nap további részében félórás irodalomtörténeti referátumokat hallgathatott végig a közönség. Elsőként T. Szabó Levente tartott előadást Melyik Kolozsvár? Egy radikális határátlépés története: az első nemzetközi komparatisztikai lap roma munkatársai és szövegei címmel. Az előadás során kisebb felvezetést kaptunk arról, hogy mi történt a 19. századi nemzetépítés során (ezzel összefüggésben például Erdély saját önértelmezéséről, Kolozsvár és Budapest rivalizációjáról, a transzszilvanizmus előképeiről). Az első összehasonlító irodalmi szaklap, az Összehasonlító Irodalom-elméleti Lapok, erősen megalapozott hálózattal rendelkezett. A lap szerkesztői olyan grandiózus, ugyanakkor képtelen célokat tűztek ki maguk elé, mint például Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert című versének a lefordítása a világ összes nyelvére (beleértve a nyelvjárásokat is). T. Szabó Levente előadását Boka László referátuma követte, aki Kuncz Aladár, Bánffy Miklós és Jékely Zoltán életműve felől értelmezte Kolozsvárt. A három szerző, elmondása szerint, lámpásnak jött az elkeseredésbe, mikor mindenki egy másik irányt, a távolodást választotta. Mindhármukat meghatározta a város, az erős Kolozsvár-tapasztalat, a mentális, az érzelmi, a szimbolikus és a konkrét városépítészeti tér (ilyen helyek például a fellegvár, a malomárok, a Farkas utca).

Balázs Imre József az utóbbi évtizedek magyar verseiben megjelenő Kolozsvár-nyelvről értekezett. E nyelvhasználatokat – Poszler György esszéjének ajánlatát megfogadva – a kolozsvári kapuk felől „közelítette meg”. A kolozsvári bejáratok, a Nagyvárad felőli kapu, a feleki tető felőli bejárat, néhány jellegzetes irányt rajzolnak ki azokban a versekben, melyeket Katona Éva válogatott a 111 vers Kolozsvárról című antológiába. Habár ebben az antológiában nem található meg, Balázs Imre József hosszabban is foglalkozott Cselényi Béla roppant rendhagyó, „nyelvromboló” 42. című versével. A vers egyébként akkora hatást ért el a közönség körében, hogy a következő nap szüneteiben is felemlegették a résztvevők. Bányai Éva a továbbiakban nyelvünk térbeli megformálásáról, az emlékezet helyeinek archiválásáról beszélt. Előadásában kiemelte, hogy Kolozsvár tere, térszövete több prózai műben is kiemelt szerepet kap és reflektált módon van jelen. Részletesen elemzte Tompa Andrea A hóhér háza, Fejtől s lábtól, valamint a megjelenés előtt álló Omerta című regényét (ezekben a könyvekben Kolozsvár nem csupán térként, hanem – és elsősorban –  szereplőként tételeződik). Molnár Illés Visky András Ha megH című kötetének Kolozsvári Anziksz ciklusából emelt ki néhány verset, mint például a Halottak napja című költeményt, amelyben a traumatikus testtapasztalat egybeszövődik a tér testével. Elemzés tárgyát képezte a Szent Mihály-templom című vers is: a templomban található lunettáról valló ekphraszisz mintegy a kő és a kőbe faragott ismeretlen alak „élettörténetét” adja közre. Uri Dénes saját előadását Bányai Éva előadásának lábjegyzeteként határozza meg, hiszen témája szintén Tompa Andrea már megjelent két regénye volt. A Fejtől s lábtól című regényben a város a szereplők önértelmezésének is részét képezi, ahogy nő a tudás, úgy mozdul el a szereplő a centrumból a periféria felé. A hóhér házában a város alanya és elszenvedője is a történetnek. Utolsóként Lapis József referátumát hallgathattuk meg, aki a kortárs fiatal líra Kolozsvár-képeit, a város költészetnyelvi reprezentációit vizsgálta (szóba kerültek – többek között – André Ferenc, Borbély András, Láng Orsolya, Horváth Benji, Szőcs Petra, Sárkány Tímea, Varga László Edgár és Kulcsár Árpád szövegei).

A nap zárásaként, egyben egyik csúcspontjaként Kulcsár Árpád A harmadik ipari forradalom csöndje című első kötetének bemutatójára került sor, ahol a szerző Selyem Zsuzsával, valamint Szőllőssy Balázzsal beszélgetett. A könyv egyik érdekessége, hogy hat darab QR kódot is tartalmaz, melyek megnyitásával egy-egy kis videót tekinthet meg az olvasó. Szőllőssy Balázs a vizualitás szerepéről kérdezi a szerzőt, hiszen a borítón és a könyvgerincen is szinte észrevehetetlenül van feltüntetve a cím és a szerző. Ennek kapcsán Kulcsár Árpád elmondja, hogy nem állt szándékában eltűnni, csupán nem akart belehelyezkedni egy piaci logikába. Mindig is másképp akarta megjelentetni az anyagot: mondjuk emberekre tetoválva, vagy falakra írva, és nem pusztán egy olyan tárgyat létrehozni, ami szavakat hordoz. A borítót úgy értelmezi a szép számú érdeklő előtt, mint az összepixelezett kultúramaradékok összepixelezett gyűjteménye. Selyem Zsuzsa a gyakran megjelenő verespataki tematikájú versek kapcsán kérdezett rá arra, hogy mi alapján dönti el, hogy egy témából publicisztikai szöveget vagy költeményt ír? A szerző válasza rövid és summás volt: verset akkor ír, amikor már lecsillapodtak az indulatai, szublimálódtak az érzései és nyugodt. Szőllőssy Balázs a versekben folyamatosan megjelenő Kolozsvárhoz fűződő ambivalens viszonyt emelte ki. Ezzel kapcsolatban Kulcsár Árpád elmondta, hogy elég régen él itt, bár folyamatosan próbál elköltözni, de mindig ide köt ki, így fontossá és folytonossá vált számára ez a szcéna. A további kérdésfolyamokra adott válaszokból a közönség megtudhatta, hogy a szerző főként Tamás Gáspár Miklóstól olvas szívesen, de különös hangsúlyt fektet a helyi fiatal kortársakra is. Selyem Zsuzsa kiemelte, hogy a kötetben sok hely- és személynév is szerepel. Ezek funkciójáról a szerző úgy nyilatkozott, hogy verseibe nem csak konkrét neveket, de mondjuk telefonszámot is írt már bele, ezekre azért van szüksége, mert nem akarja, hogy aki őt olvassa, feltétlenül „őt olvassa”, ezért készültek a filmek is, amelyek elirányítják az olvasó figyelmét más fókuszok irányába is.

A második nap kortárs kolozsvári fiatal szerzők kerekasztal-beszélgetésével indult. A beszélgetésen részt vett André Ferenc, Horváth Benji, Láng Orsolya, Kulcsár Árpád, Serestély Zalán valamint Szőcs Petra, az eszmecserét Karácsonyi Zsolt moderálta. Először arról beszéltek, mit szólt a környezet ahhoz, hogy befutott költők és írók lettek. A jelenlevő szerzők kisebb anekdotákat meséltek az első kötetük, nyilvános megjelenéseik kapcsán. Karácsonyi Zsolt kiemelte Serestély Zalán és Láng Orsolya költészetét, abból a szempontból, hogy náluk kevésbé érezte Kolozsvár tereit hangsúlyosnak, mire Serestély Zalán frappáns válasszal állt elő: „akik tevék közt élnek, nem beszélnek tevékről”. A résztvevők a továbbiakban Kolozsvár különböző és szeszélyes arcaira vitték fel saját vonásaikat, részben a hely inspirálta költemények közreadásával, részben saját önértésükben a városnak biztosított hely bemutatásával.

Rövid ebédszünetet követően Selyem Zsuzsa, György Péter és Kádár Magor beszélgetésére került sor. A disputa kezdetén – az „árdeli tűnt Athén” egyik legmegrendítőbb pillanataként – Selyem Zsuzsa Cs. Gyimesi Éva, az iskolateremtő kolozsvári professzor halálának hatodik évfordulójáról emlékezett meg.  A bő másfél órás beszélgetés távoli összefüggések és nagyon konkrét jelenségek között ingázva próbált számot vetni Kolozsvár eszmetörténeti jelentőségével, a városmárkázás felértékelődött szerepével, az erdélyiség mibenlétével.  Selyem Zsuzsa elsőként György Péterhez fordult kérdésével: hogyan látja a mostani Magyarország Erdélyről alkotott képét? György Péter véleménye – amit a későbbiekben gazdag példatárral kifejtett – három tételmondatban foglalható össze: 1) szerinte a magyar politika lemondott Erdélyről, és sosem vetett számot a valóságos Erdély etnikailag, nyelvileg, társadalmilag, kulturálisan bonyolult komplexumával, 2) a magaskultúra nem tartozik a jelenlegi magyar kormány prioritásai közé, 3) Magyarország elvesztette a realitáshoz való viszonyát. Kádár Magor szerint Kolozsvár a brandépítés tekintetében markáns és középtávon már komoly reputációt eredményező stratégia kialakítását tűzte ki célul. Az olyan kedvező körülmények, mint a gazdasági megtartó erő, befektetési kedv, a rengeteg egyetem biztosította felsőfokú munkaerő együttes hatásaként szélesebb körű és jól finanszírozható kulturális stratégia is megalkothatóvá válik. Nem beszélve Kolozsvár tradicionálisan erős „főváros” ambícióiról. A beszélgetés során szóba került még egy érdekes, aktuálpolitikai jelenség: a kolozsvári alapítótagokkal, roppant ellentmondásos kontextusban létrejött Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft, mint egyfajta „negatív út”-történet. György Péter megemlítette azt a 2016-os, a budapesti ELTE-n megrendezett vitadélutánt, amin Orbán János Dénes is megjelent: „mintha nem is értené, hogy mi történik körülötte, miközben óriási pofonokat kap” – fogalmazott. Selyem Zsuzsa hangsúlyozta: az az ambivalens retorika, amelyet OJD alkalmaz és számos rossz képzettársítást sugároz vissza Erdélyre, messze nem Kolozsvár anyanyelve. György Péter szerint a magyar kormány számára csak egyetlen szempont létezik: hoz-e valami szavazatot vagy nem. A kultúra és a művészet túl bonyolult és kevés ember ügye, ezért nem „éri meg” a belefektetett energia és a különbségekre fogékony érzékeny viszonyulás a hatalom számára. A beszélgetés még olyan komoly szempontokat vetett fel, mint például a szegénységkérdés, a szolidaritás lehetőségei, az oktatáspolitika helyzete és az elvándorlás krízise. A beszélgetéshez a közönségből is csatlakoztak néhányan hozzászólásokkal.

A Babes-Bolyai Egyetem BTK tanácstermének záróprogramja Tompa Andrea szerzői estje volt, Visky András kérdéseivel. Visky András egy idézetet hozott a beszélgetés felütéseként A hóhér háza című regényből: „Legalább a gyermek rendben lesz.”, e mondattal kapcsolatban a felelősségvállalás kérdését vetve fel. Tompa Andrea megosztotta a regénybeli gyermekperspektívához fűződő viszonyát és kételyeit, azt az emberi és írói tapasztalatot, hogy számára mindig fontos szerepet játszott megérteni a családok szerepét, és adott esetben a családok elbizonytalanodásának, szélsőséges esetben széthullásának feltételeit, okait és következményeit. A beszélgetés (ami igazán személyes téteket is megmutatott) során a szerző említést tett arról, hogy az a Kolozsvár-kép, amit fiatalon kialakított magában már átalakult. „Mai magából” és a mai városból visszatekintve sivárnak látja az itt töltött időt, pedig akkor – úgy érzékelte – korántsem volt az. Nagyon fontos szerepet játszott számára a színház, mivel kevés volt a közösségi tér és a közösség élmény.

Az eseménysorozat lezárásaként a Bulgakov kávéházban került sor a Spoken Város –KolozsvárSlamre, ahol Vass Csaba, Burján Kinga, Horváth Benji, Sánta Miriám, Sárkány Tímea és André Ferenc olvasott fel Kolozsvár és nemcsak Kolozsvár tematikájú verset vagy slamet. A fellépők a FISZ és az Erdélyi Híradó könyveiből vihettek haza magukkal.

György Alida

013 014 015 016 017 018 001 002 003 004 005 006 007 008 009 010 011 012