11.30.
| Téli mesevilág és végtelen szórakozás vár minden korosztályt a Müpa Kultúr Kültéren >>>
11.29.
| Vándorutak a Müpában >>>
11.28.
| Függetlenségi nyilatkozat – Juhász Kata különös műfaji kísérlete >>>
11.28.
| ZUG – Kerekasztal Színház: Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.28.
| Asztali beszélgetések… – In memoriam Radnóti Miklós >>>
11.28.
| Kerekasztal Színház – Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.21.
| ZUG művészeti tetthely – Homo Ludens Projekt: Humánia >>>
11.21.
| A 16. Verzió Filmfesztivál szegedi programjai >>>
11.20.
| Grand Café – Próza Nostra Irodalmi Estek: Moskát Anita és Brandon Hackett >>>
11.19.
| Novemberi Sikersztorik a JATE Klub színpadán >>>
11.16.
| Átadták a 16. Verzió Filmfesztivál díjait! >>>
11.15.
| Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját >>>
11.14.
| Fergeteges Molière-komédia az Újszegedi Szabadtéri Színpadon >>>
11.07.
| Már elérhetők az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 jegyei >>>
11.05.
| Budapest Debut Film Forum a Friss Hús filmfesztiválon – várják a filmterveket >>>
10.29.
| Karácsony a Szegedi Szabadtérivel: már kaphatók a kedvezményes bérletek >>>
10.27.
| Felavatták a felújított kökösi unitárius templomot >>>
10.25.
| Alföldi Róbert rendezi a szegedi West Side Story-t >>>
10.24.
| Művészettörténeti szenzáció a kárpátaljai Visken >>>
10.17.
| New Flash >>>

Benesóczky László, Boda Magdolna, Csontos Márta, Kurdy Fehér János, Mohai V. Lajos, Nagy Márta Júlia, Nagy Zopán, Schneider Éva, Simon Bettina, Szegedi Eszter versei
Ferdinánd Zoltán, Szakács Réka, Tóbiás Krisztián prózája
Interjú Danyi Zoltánnal
Franciák, figurák, fordítások (Kovács Eszter, Kovács Ilona, Penke Olga tanulmányai)
Perovics Zoltán Artopédlandia című kiállítása

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

140 év után magyar színpadon
2017.05.26 - tiszatáj

BELLINI: A PURITÁNOK

Egyszerre lelkesített föl és keserített el A puritánok előadása a Művészetek Palotájában. Vincenzo Bellini operája 140 éve nem került Magyarországon színpadra, akkor Kolozsvárt játszották. Jelentős adóssága volt ez a magyar operakultúrának. Másfelől a mostani fenomenális produkció teljesen igazolta, hogy az általam kidolgozott Traviata-tétel mennyire igaz A puritánokra is: ‘még első osztályú éneksekkel se jó, kizárólag osztályon felüliekkel!’

Most ezt megkaptuk, ami öröm. Viszont csak megerősítette kétségeinket, ki lehetne-e ezt osztani akár megközelítő színvonalon magyar énekesekkel?

Apropót talált a mostani előadáshoz a Művészetek Palotája: 500 éves a reformáció. Márpedig a darab egyik pártja, a puritánok a protestáns egyházhoz tartoznak. Némedi Csaba rendező is érezte, hogy ez a szál kissé vékony, ezért keresett még egyet: idén 40 éve halt meg Maria Callas Bellini operáinak föltámasztója. (Persze én tökéletesen megelégedtem volna azzal is, ha azt mondják, azért játsszuk, mert remekmű.)

Callas 1972-es new yorki mesterkurzusát találja ki kerettörténetnek. A kórus és a szereplők, mintha hozzá érkeznének tanulni. A megoldásnak számos előnye van. Például nem kell kosztümös koncertet csinálni teljesen korhű ruhákban. Arturo vagy Riccardo mai öltönyben jelennek meg, mintha üzletemberek volnának, a két basszus viszont tanulmányaikhoz szép középkorias jelmezt öltenek, és a Királynő is korhű ruhát kap. Elvira alakítója erős testalkatú fiatal hölgy, ő viszont úgy néz ki, mintha a lengyel piacról öltözködött volna. Slampossága annál is föltűnőbb, mert Callas szerepében a táncosnő Aleszja Popova jelenik meg. Callas egyik legszebb fotója alapján testhez simuló fekete ruhába öltöztették, fekete harisnyával, magassarkú cipővel tündöklően mutat. Ráadásul művészi ereje lenyűgöző, ha nem csinál semmit, csak átlépked a színen, kották között matat, vagy néz valakire, jelenléte akkor is besugározza a színpadot. Nehéz pillanataiban az idősebb pályatárs együtt érző ölelésével próbálja átsegíteni Elvirát, egyben mintha saját régi énjét ölelné át. Jessica Pratt széparcú, de suta, tinihájas bakfisnak tűnik mellette. Ami egyébként nem mond ellent a figura szélsőséges, sértődékeny természetének. Csak hát annyira hozzászoktunk már, hogy szép emberek szerelmeit szemléljük, hogy a hősnő alkata mégis zavar. Annál inkább, minél távolabb áll valaki az operaműfajtól. Az angol énekesnő amúgy tökéletesen tudja a hosszú, magas szerepet. Szopránja erőteljes, a legfelső hangjai is biztonságosan szólnak, stílusosan formálja meg a díszítéseket is. Mégis inkább elismerést, rokonszenvet és csodálatot ébreszt, semmint megrendülést.

Ha már éneklecke, mindjárt az első felvonásban kettőt is kapunk belőle. Az orosz Alekszej Markov Verdi-, és orosz szerepekben járja a világszínpadokat. Bellinit is ezzel a gazdag tónussal, markánsan szólaltatja meg – ugyanakkor baritonja sima, hajlékony, a koloratúrákban pedig könnyedén gurul. Belépő áriáját csillogó sötétbarna zománccal énekli, áradó magas G-vel zárja. Későbbi számaiban hajszállal kevésbé nyűgöz le. A nagy bariton-basszus kettősre mintha kicsit elfáradna, amit a záró magas hang elhagyása is jelez.

Minden Puritánok-előadás feledhetetlen pillanata, amikor megérkezik Lord Arthur Talbot és a világ legszebb dallamával szerelmet vall. Ezúttal ezt a pillanatot még nehezebb lesz majd elfeledni. Francesco Demurót felvételei alapján tehetséges lírai Verdi-énekesnek tarthattuk. Bellini zenei világban azonban hangja csodás színgazdagsággal, szabadsággal szárnyal. Az A te o cara kezdetű, kvartetté szélesedő tenorszólóban elvarázsol. Van az operában egy szakkifejezés: frazírozás. Azt jelenti, az énekes hogyan rakja egymás után a hangokat. Hogyan köti össze, vagy választja el őket, milyen apró lassításokat és nekilendüléseket alkalmaz. Ez minden zenei stílusban nagyon fontos, de itt, a bel cantónál százszoros a jelentősége, mert pusztán ez hordozza a drámai kifejezést. Nos, Demuro ezt mintaszerűen csinálja! Ettől hangja vagy háromszor szebbnek tűnik, másrészt hol mély szomorúság, hogy reménység, hol öröm árad belőle. Ráadásul a MüPa Bartók Béla hangversenyterme annyira szereti hangját, hogy a legkisebb erőlködés nélkül is körbezengi a hatalmas teret. (Vagy megtalálta a Callas-pontot. A Milanói Scala színpadán van ugyanis egy pont, ahonnan a legjobban szól minden énekes hangja. Állítólag Callas találta meg, és a kritikus pillanatokban mindig odaállt.) Demuro tenorja és dallamformálása maga a tömény gyönyörűség. Az utolsó felvonásban elbűvölően szövi hangokba a reménytelenséget, melankolikus szerelmét közben bombabiztos magas D-ket sőt egy helyen F-t énekel – ráadásul miután lejön egy kényes magas hangról még hosszú másodpercekig énekel levegővétel nélkül.  (Megjegyzem Popova-Callas éppen azzal a lágy bel cantóval emeli föl a kezét ahogy a tenor énekel.) Demuro most énekelte először Arturót. Biztos, sokszor fogja még, ma nem ismerek nála jobbat a világon. A magyar énekiskolát ebben a mezőnyben is méltón képviselte Bretz Gábor. Giorgio szerepe magas basszus, ami jól megfelel Bretz hangjának. Simogató tónusban, pompás legatóval, nagy kultúrával énekelt. Csak a kifejezés, az apró változatosság volt kevesebb nála.

A bel canto specialistaként beharangozott Riccarrdo Frizza szépen kidolgozott zenei hangzást hozott, jó arányokat teremtett. A lassú részekről az volt a véleménye, hogy még szebbek lesznek, ha még lassúbbra veszi őket. Pedig ezáltal épp a kifejezés sokszínűsége csorbult. Frizza mindig a közvetlen gyönyörök kertjébe akar vezetni bennünket, pedig Bellini sokszor inkább a közvetett gyötrelmek labirintusát szeretné megmutatni. A Pannon Filharmonikusak szép hangzással, biztosan játszottak. Nagyszerű volt a Kolozsvári Opera Énekkara is. A két pesti előadás után, május 22-én az ő székhelyükön, Pécsett, a Kodály Központban is eljátszották a darabot, akkor Elvira Kolonits Klára volt.

(A pécsi előadást nem láttam, csak részleteket felvételről. Ám Kolonits alakítása olyan lényeges, hogy muszáj kitérni rá. Ő a színpadon nőiesebb jelenség, mint angol kolléganője, s ettől a szerelem komolyabb tétet kap. Alakításából pedig világossá válik, hogy Elvira a történet során nő föl. Az első felvonásban kislányosan játékos, máskor meg dacos, durcás. A második felvonás kétrészes őrülési áriájában sötét tónusban, szomorú hangon szólal meg. Ez jól érthető szándék, ám annál érdekesebb, hogy az orgánum a gyors részre se világosodik ki, ezzel jelezve, hogy a fölszabadulás csak látszólagos, a lélek mélyen továbbra is sötétség uralkodik. A koloratúrás futamokban merész, szokatlan, szinte disszonáns ugrásokkal jelzi az elme megbomlását. A 3. felvonásban pedig jön a ‘poén’, amit ki lehet találni, de akkor is elemei erővel hat. Amikor Arturo elmondja: mégis őt szereti és kinyújtja felé a kezét, Vieni, vieni Kolonits hangjában fölragyog a napfény, az igazi boldogság fénye. Nem is beszélve a gyönyörűségesen elsöprő magas D-kről, amellyel Demuróval elragadtatásuk végtelenségét kifejezik. Hangjával és éneklésével Kolonits a bel canto legmélyebb titkaiba avat be, különleges lehetőségeit aknázza ki, megmutatja a stílus kivételes emberábrázolási lehetőségeit.

Az énekesnő meleg hangja és emberi lénye miatt is minden szereplővel intenzívebb kapcsolatba került. Érintések, tekintetek, kézmozdulatok szövik a viszonyokat. Kolonits nyitottsága nagyobb hangsúlyt ad Popova-Callas figurájának is, aki ezúttal Elvira lelke másik felének tűnik.)

Gilles Gubelmann sötét, gránitos repedezettségű háttérfalat tervezett, amely középen széthúzható. Kis fehér fülkék tárulnak föl mögötte, előtte színházi széksorokat rendezgetnek különféle alakzatokba. Némedi a kórustagokat időnként szinte díszletelemként használja: a vár népe akkor is tanúja az eseményeknek, ha nincs éppen énekelnivalója. A puritánok librettóját bugyutának tartják. Pedig nagyon érdekes és érthető drámai szituációk vannak benne. Ahogy Riccardo például önzésből segít ellenlábasának a királynő elszöktetésében. A 2. felvonásban pedig elfogadja Giorgio érvelését: a tényleg szereti Elvirát, segítsen megmenteni Arturót, különben a lányt veszejti el. Elvira megőrülése is konszolidált kertetek között marad, ő nem követ el semmi végzeteset, mint Lucia, inkább csak teljesen összezavarodik, ami megvilágosodását is valószerűbbé teszi. Arturo Bánk bánszerű dilemma elé kerül: a szerelmét vagy a hazáját válassza, ami ezesetben egyet jelent a királynéval. Ő is, mint Bánk a hazát tartja sürgősebb ügynek. Szerencséjére szerelme megmentésével sem fut ki az időből.

A bel canto opera seriához még nem tartozik hozzá elengedhetetlenül a tragikus végkifejlet.

A puritánok három előadása igazi világszínvonalat és hatalmas sikert hozott. Tanulságot nem vonok le. Inkább meghallgatom újra a róla készült felvételeket.

Márok Tamás

(Fotó: MÜPA/Posztós János)


Címke: , , , , ,
2019.11.20 - tiszatáj

BÁCS EMESE ALKOTÁSAI
A SAN MARCO GALÉRIÁBAN
Bács Emese Pályám című kiállítása olyan önálló tárlat, mely nemcsak a kollázs és a klasszikus festészet hagyományait tiszteletben tartó eszközkezelés kifinomult egymásra építkezésére példa, hanem arra is, hogy miként tud a művészet kiáltvánnyá válni. Bács úgy emeli be az alkotásaiba a másnak felesleges, sőt szemétnek tűnő, általa azonban talált, gyűjtött és megbecsült tárgyakat, hogy azok túllépnek a ready-made 20. századi értelmezésén… – GALAMBOS ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.19 - tiszatáj

A SZAVAK EREJE
Carl Hunter első nagyjátékfilmes rendezése semmilyen meglepetést nem tartogat azok számára, akik bizonyos elvárásokkal ülnek le elé: A szavak ereje a száraz angol humort és a helyzetekből fakadó finom melankóliát hibátlanul ötvözi, igaz, ezen felül semmi különlegeset nem nyújt. Frank Cottrell Boyce szkriptje és a fineszes színészgárda azonban élővé varázsolja a kiszámítható cselekményt… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SÜVEGES RITÁVAL ÉS ZILAHI ANNÁVAL
Október 28-án két, klímaváltozást tematizáló alkotás bemutatójának adott otthont a Nyugi. Az esemény után az extrodæsia szerkesztőivel, az xtro realm művészcsoport tagjaival, Süveges Ritával és Zilahi Annával készítettünk interjút a kötet létrejöttéről, intermedialitásáról és a nemzetközi diskurzushoz való viszonyáról… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2019.11.18 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS SINKÓ JÁNOS FESTŐMŰVÉSZEK KÖZÖS TÁRLATA
Hetvenkedők címmel nyílt kiállítás nemrég a szegedi Fischer Galériában, ahol két festőművész alkotásait szemlézhetik meg az érdeklődők. A vagány címadásból sejthetjük, hogy az alkotók e jubileumi kiállítást nem szánták afféle ünnepélyes összegzésnek, inkább egy állomásnak, ahol kicsit megpihennek, hogy aztán erőt gyűjtve tovább folytassák a nagy kalandot… – PACSIKA EMÍLIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.17 - tiszatáj

MADELINE A MÉLYBEN
Lerágott csont őrület és művészet egybefonódása, ám szerencsére – mint rengeteg egyéb témában – itt is akad új a nap alatt. Josephine Decker tavalyi Sundance-szenzációja hipnotikus és zsigeri élménnyel kecsegtető független diadal, a Madeline a mélyben unalomig ismert coming-of-age story-dramaturgiát bont részelemeire, hogy saját kötőanyagából valami teljesen újszerűt, meglepőt alkosson… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.16 - tiszatáj

OLGA TOKARCZUK ÉS PETER HANDKE VILÁGAI A GRAND CAFÉBAN
A szegedi Grand Café 2019. november 12-én irodalmi beszélgetéssel köszöntötte a friss Nobel-díjasokat, Olga Tokarczukot és Peter Handkét. A beszélgetést Erdélyi Ágnes, a Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány vezetője moderálta. A két, magyarul csak részben olvasható életművet a szerzők szakértő rajongói, Bombitz Attila és Keserű Gizella mutatták be a közönségnek… – KOVÁCS KRISZTINA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

SZÍVEK KIRÁLYNŐJE
Zöldbe és szürkébe bugyolált erdei részlet – első körben rögtön a harmóniára asszociálnánk, csakhogy a dán-egyiptomi May el-Toukhy erotikus melodrámájának nyitánya fejtetőre állítja az elvárásainkat. Pörögni kezd a felvevőgép, szimbolikusan érezzük, beköszöntött a káosz, valami rossz készülődik,,, SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
aatoth franyo tárgyaival, képeivel provokálja és sokkolja a nézőt, gondolatban cselekvésre ösztönzi, amit lát, az most valami előtt vagy után, vagy valami helyett létezik? Nem egy színpadi előadás díszletét tárja elénk a művész, hanem mást, egyfajta mágiát, érzékenységet a természet szépsége iránt […]

>>>
2019.11.13 - tiszatáj

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT
Úgy tűnik, a Krasznahorkai-univerzum súlyosan és rendíthetetlenül, csupán a maga törvényeinek engedelmeskedve gravitál az irodalmi térben, és e kikezdhetetlen alkotói szuverenitás a független gondolkodás és létezés etikáját írja bele az életmű egészébe. A periféria, a margó határvidékén történő berendezkedés nem csak a szerzői autonómia, hanem az aktuális irodalmi divatokat következetesen figyelmen kívül hagyó szövegek tekintetében is a szabadság megőrzésének egyik lehetséges biztosítéka… – SZABÓ GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő