05.30.
| Asztali beszélgetések… – Pilinszky János üzenetei >>>
05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
05.14.
| Jazz Kocsma – Izsó Zita Éjszakai földet érés című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| SZAKADOZÓ JEL / BREAKING SIGN – MAMŰ >>>
05.09.
| FISZ – Erőszak az irodalomban >>>
05.09.
| Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetének bemutatója >>>
05.07.
| SZTE BTK – Ha május 7-e és 8-a, akkor BölcsészFeszt2! >>>
05.04.
| Megálló – Tarján felett az ég – Majális+ >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| Gorajeci műfordítótábor >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>

Aczél Géza, Bödecs László, Csehy Zoltán, Csordás Kata, Debreczeny György, Farkas Arnold Levente, Peer Krisztián versei
Interjú Krusovszky Dénessel
Jászberényi Sándor, Sayfo Omar prózája
VOLT EGYSZER EGY SZÍRIA
Szír novellák, Adonis verse, Mércz András, Mestyán Ádám, Nacsinák Gergely András írásai
Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról II.

>>>

BESZÉLGETÉS GYÁNI GÁBOR TÖRTÉNÉSSZEL
Gyáni Gábor történész nem ritka vendég a szegedi bölcsészkaron: néhány évvel ezelőtt a Történeti Intézet hívta meg, majd 2018 őszén a frissen megjelent Nemzeti vagy transznacionális történelem című kötetéről beszélgetett vele Sándor Klára. Ezúttal április 4-én az Audmax-esték keretében szintén Sándor Klára kérdezte Gyánit, a diskurzus középpontjában pedig ismét a történetírás legaktuálisabb kihívásai, a nemzeti versus transznacionális történészi vizsgálat problémái álltak… – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>

140 év után magyar színpadon
2017.05.26 - tiszatáj

BELLINI: A PURITÁNOK

Egyszerre lelkesített föl és keserített el A puritánok előadása a Művészetek Palotájában. Vincenzo Bellini operája 140 éve nem került Magyarországon színpadra, akkor Kolozsvárt játszották. Jelentős adóssága volt ez a magyar operakultúrának. Másfelől a mostani fenomenális produkció teljesen igazolta, hogy az általam kidolgozott Traviata-tétel mennyire igaz A puritánokra is: ‘még első osztályú éneksekkel se jó, kizárólag osztályon felüliekkel!’

Most ezt megkaptuk, ami öröm. Viszont csak megerősítette kétségeinket, ki lehetne-e ezt osztani akár megközelítő színvonalon magyar énekesekkel?

Apropót talált a mostani előadáshoz a Művészetek Palotája: 500 éves a reformáció. Márpedig a darab egyik pártja, a puritánok a protestáns egyházhoz tartoznak. Némedi Csaba rendező is érezte, hogy ez a szál kissé vékony, ezért keresett még egyet: idén 40 éve halt meg Maria Callas Bellini operáinak föltámasztója. (Persze én tökéletesen megelégedtem volna azzal is, ha azt mondják, azért játsszuk, mert remekmű.)

Callas 1972-es new yorki mesterkurzusát találja ki kerettörténetnek. A kórus és a szereplők, mintha hozzá érkeznének tanulni. A megoldásnak számos előnye van. Például nem kell kosztümös koncertet csinálni teljesen korhű ruhákban. Arturo vagy Riccardo mai öltönyben jelennek meg, mintha üzletemberek volnának, a két basszus viszont tanulmányaikhoz szép középkorias jelmezt öltenek, és a Királynő is korhű ruhát kap. Elvira alakítója erős testalkatú fiatal hölgy, ő viszont úgy néz ki, mintha a lengyel piacról öltözködött volna. Slampossága annál is föltűnőbb, mert Callas szerepében a táncosnő Aleszja Popova jelenik meg. Callas egyik legszebb fotója alapján testhez simuló fekete ruhába öltöztették, fekete harisnyával, magassarkú cipővel tündöklően mutat. Ráadásul művészi ereje lenyűgöző, ha nem csinál semmit, csak átlépked a színen, kották között matat, vagy néz valakire, jelenléte akkor is besugározza a színpadot. Nehéz pillanataiban az idősebb pályatárs együtt érző ölelésével próbálja átsegíteni Elvirát, egyben mintha saját régi énjét ölelné át. Jessica Pratt széparcú, de suta, tinihájas bakfisnak tűnik mellette. Ami egyébként nem mond ellent a figura szélsőséges, sértődékeny természetének. Csak hát annyira hozzászoktunk már, hogy szép emberek szerelmeit szemléljük, hogy a hősnő alkata mégis zavar. Annál inkább, minél távolabb áll valaki az operaműfajtól. Az angol énekesnő amúgy tökéletesen tudja a hosszú, magas szerepet. Szopránja erőteljes, a legfelső hangjai is biztonságosan szólnak, stílusosan formálja meg a díszítéseket is. Mégis inkább elismerést, rokonszenvet és csodálatot ébreszt, semmint megrendülést.

Ha már éneklecke, mindjárt az első felvonásban kettőt is kapunk belőle. Az orosz Alekszej Markov Verdi-, és orosz szerepekben járja a világszínpadokat. Bellinit is ezzel a gazdag tónussal, markánsan szólaltatja meg – ugyanakkor baritonja sima, hajlékony, a koloratúrákban pedig könnyedén gurul. Belépő áriáját csillogó sötétbarna zománccal énekli, áradó magas G-vel zárja. Későbbi számaiban hajszállal kevésbé nyűgöz le. A nagy bariton-basszus kettősre mintha kicsit elfáradna, amit a záró magas hang elhagyása is jelez.

Minden Puritánok-előadás feledhetetlen pillanata, amikor megérkezik Lord Arthur Talbot és a világ legszebb dallamával szerelmet vall. Ezúttal ezt a pillanatot még nehezebb lesz majd elfeledni. Francesco Demurót felvételei alapján tehetséges lírai Verdi-énekesnek tarthattuk. Bellini zenei világban azonban hangja csodás színgazdagsággal, szabadsággal szárnyal. Az A te o cara kezdetű, kvartetté szélesedő tenorszólóban elvarázsol. Van az operában egy szakkifejezés: frazírozás. Azt jelenti, az énekes hogyan rakja egymás után a hangokat. Hogyan köti össze, vagy választja el őket, milyen apró lassításokat és nekilendüléseket alkalmaz. Ez minden zenei stílusban nagyon fontos, de itt, a bel cantónál százszoros a jelentősége, mert pusztán ez hordozza a drámai kifejezést. Nos, Demuro ezt mintaszerűen csinálja! Ettől hangja vagy háromszor szebbnek tűnik, másrészt hol mély szomorúság, hogy reménység, hol öröm árad belőle. Ráadásul a MüPa Bartók Béla hangversenyterme annyira szereti hangját, hogy a legkisebb erőlködés nélkül is körbezengi a hatalmas teret. (Vagy megtalálta a Callas-pontot. A Milanói Scala színpadán van ugyanis egy pont, ahonnan a legjobban szól minden énekes hangja. Állítólag Callas találta meg, és a kritikus pillanatokban mindig odaállt.) Demuro tenorja és dallamformálása maga a tömény gyönyörűség. Az utolsó felvonásban elbűvölően szövi hangokba a reménytelenséget, melankolikus szerelmét közben bombabiztos magas D-ket sőt egy helyen F-t énekel – ráadásul miután lejön egy kényes magas hangról még hosszú másodpercekig énekel levegővétel nélkül.  (Megjegyzem Popova-Callas éppen azzal a lágy bel cantóval emeli föl a kezét ahogy a tenor énekel.) Demuro most énekelte először Arturót. Biztos, sokszor fogja még, ma nem ismerek nála jobbat a világon. A magyar énekiskolát ebben a mezőnyben is méltón képviselte Bretz Gábor. Giorgio szerepe magas basszus, ami jól megfelel Bretz hangjának. Simogató tónusban, pompás legatóval, nagy kultúrával énekelt. Csak a kifejezés, az apró változatosság volt kevesebb nála.

A bel canto specialistaként beharangozott Riccarrdo Frizza szépen kidolgozott zenei hangzást hozott, jó arányokat teremtett. A lassú részekről az volt a véleménye, hogy még szebbek lesznek, ha még lassúbbra veszi őket. Pedig ezáltal épp a kifejezés sokszínűsége csorbult. Frizza mindig a közvetlen gyönyörök kertjébe akar vezetni bennünket, pedig Bellini sokszor inkább a közvetett gyötrelmek labirintusát szeretné megmutatni. A Pannon Filharmonikusak szép hangzással, biztosan játszottak. Nagyszerű volt a Kolozsvári Opera Énekkara is. A két pesti előadás után, május 22-én az ő székhelyükön, Pécsett, a Kodály Központban is eljátszották a darabot, akkor Elvira Kolonits Klára volt.

(A pécsi előadást nem láttam, csak részleteket felvételről. Ám Kolonits alakítása olyan lényeges, hogy muszáj kitérni rá. Ő a színpadon nőiesebb jelenség, mint angol kolléganője, s ettől a szerelem komolyabb tétet kap. Alakításából pedig világossá válik, hogy Elvira a történet során nő föl. Az első felvonásban kislányosan játékos, máskor meg dacos, durcás. A második felvonás kétrészes őrülési áriájában sötét tónusban, szomorú hangon szólal meg. Ez jól érthető szándék, ám annál érdekesebb, hogy az orgánum a gyors részre se világosodik ki, ezzel jelezve, hogy a fölszabadulás csak látszólagos, a lélek mélyen továbbra is sötétség uralkodik. A koloratúrás futamokban merész, szokatlan, szinte disszonáns ugrásokkal jelzi az elme megbomlását. A 3. felvonásban pedig jön a ‘poén’, amit ki lehet találni, de akkor is elemei erővel hat. Amikor Arturo elmondja: mégis őt szereti és kinyújtja felé a kezét, Vieni, vieni Kolonits hangjában fölragyog a napfény, az igazi boldogság fénye. Nem is beszélve a gyönyörűségesen elsöprő magas D-kről, amellyel Demuróval elragadtatásuk végtelenségét kifejezik. Hangjával és éneklésével Kolonits a bel canto legmélyebb titkaiba avat be, különleges lehetőségeit aknázza ki, megmutatja a stílus kivételes emberábrázolási lehetőségeit.

Az énekesnő meleg hangja és emberi lénye miatt is minden szereplővel intenzívebb kapcsolatba került. Érintések, tekintetek, kézmozdulatok szövik a viszonyokat. Kolonits nyitottsága nagyobb hangsúlyt ad Popova-Callas figurájának is, aki ezúttal Elvira lelke másik felének tűnik.)

Gilles Gubelmann sötét, gránitos repedezettségű háttérfalat tervezett, amely középen széthúzható. Kis fehér fülkék tárulnak föl mögötte, előtte színházi széksorokat rendezgetnek különféle alakzatokba. Némedi a kórustagokat időnként szinte díszletelemként használja: a vár népe akkor is tanúja az eseményeknek, ha nincs éppen énekelnivalója. A puritánok librettóját bugyutának tartják. Pedig nagyon érdekes és érthető drámai szituációk vannak benne. Ahogy Riccardo például önzésből segít ellenlábasának a királynő elszöktetésében. A 2. felvonásban pedig elfogadja Giorgio érvelését: a tényleg szereti Elvirát, segítsen megmenteni Arturót, különben a lányt veszejti el. Elvira megőrülése is konszolidált kertetek között marad, ő nem követ el semmi végzeteset, mint Lucia, inkább csak teljesen összezavarodik, ami megvilágosodását is valószerűbbé teszi. Arturo Bánk bánszerű dilemma elé kerül: a szerelmét vagy a hazáját válassza, ami ezesetben egyet jelent a királynéval. Ő is, mint Bánk a hazát tartja sürgősebb ügynek. Szerencséjére szerelme megmentésével sem fut ki az időből.

A bel canto opera seriához még nem tartozik hozzá elengedhetetlenül a tragikus végkifejlet.

A puritánok három előadása igazi világszínvonalat és hatalmas sikert hozott. Tanulságot nem vonok le. Inkább meghallgatom újra a róla készült felvételeket.

Márok Tamás

(Fotó: MÜPA/Posztós János)


Címke: , , , , ,
2019.05.19 - tiszatáj

MAURITS FERENC: BUKOTT ANGYAL ABLAKA. FÉNYVERSEK UTAZÁSAIMRÓL
Pontatlan és felszínes megállapítás lenne, miszerint a Bukott angyal ablaka megdöbbentően összetett kötet. Tudniillik, aki kicsit is ismeri a szerző, Maurits Ferenc életművét (vagy akár csak elolvassa a borító fülszövegén írtakat, melyből száraz adatként is kiderül, hogy ő „grafikus, festőművész, költő. A hatvanas évek jugoszláv figuralizmusának meghatározó alapja, az Új Symposion, majd a Forum Könyvkiadó grafikai szerkesztője.”), az a jelen versgyűjtemény összetettségén nem döbbenhet meg… – SZARVAS MELINDA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.15 - tiszatáj

INTERJÚ GABORJÁK ÁDÁMMAL ÉS SZABÓ ISTVÁN ZOLTÁNNAL
Május 17-én rendezi meg a Próza Nostra az első tudományos konferenciáját, amely a Végtelen határok – Konferencia a populáris kultúráról címet kapta. A rendezvény létrejöttével és kivitelezésével, a szerkesztőség terveivel kapcsolatban Szabó István Zoltán „Steve” főszerkesztővel, illetve Gaborják Ádám főszerkesztő-helyettessel beszélgettünk… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2019.05.14 - tiszatáj

BÍRÓ TÍMEA: A PUSZTÍTÁS REGGELEI
Nem tudom, Bíró Tímea örült-e, amikor először vette kezébe a kinyomtatott (amúgy nagyon szép kiállítású) könyvét – feltehetően igen, hisz ez csak természetes –, mert a benne található verseket olvasva, az a benyomásunk támad, mintha a fiatal költő semmiben sem találná az örömét – a kötet majd’ minden költeménye fájdalmat, nyomort, gyászt, pusztulást és halált lehel… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2019.05.13 - tiszatáj

A magyar olvasó immár a második Európai Irodalmi díjas makedón regényt tarthatja a kezében, ezt is Czinege-Panzova Annamária kitűnő fordításában.
Lidija Dimkovszka egyike azoknak a tehetséges kortárs makedón íróknak, akit korábban már a versesköteteiért is több díjjal tüntettek ki. Ugyanakkor ezzel a regényével már sikeres kétkötetes íróként is bemutatkozott az olvasók számára… – KUZDER RITA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.12 - tiszatáj

IL VOLO: MUSICA
Nem akarok a lemez borítójával viccelődni, de mégis kikívánkozik belőlem: a képen az Il Volo tagjai egyik kőről lépnek át a másikra, az ember rögtön azt gondolja, hogy ez nyilván a szintlépést jelenti, biztos arra utaltak a grafikusok, hogy ez már egy másik trió, amire nem csupán a rajongóknak érdemes odafigyelni. Lelövöm a poént: a borító nem mond igazat, legalábbis megtéveszti a hallgatót, mert ez nagyon is az az Il Volo, amely nagyjából kilenc éve itt van velünk… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.05.10 - tiszatáj

CSÉFALVAY ANDRÁS KIÁLLÍTÁSA A TRAFÓ GALÉRIÁBAN 
Az Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad című kiállításán a kép, a szöveg és a hang mind egy olyan alternatív atmoszféra megteremtésére törekszik, amely egészen új irányokat tud adni a képzőművészeti befogadásesztétika kultúrájának. A teremben szinte teljes sötétség uralkodik, nem úgy érzékeljük a körülöttünk lévőket, mint egy szokványos kiállításon. Az egyedüli fényforrás Cséfalvay videóinstallációinak fénye, monitorok, illetve a random, meglepetésszerűen vetített csillagos ég, amely mintegy leheletnyi finomsággal emeli be a külvilágot… – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
2019.05.07 - tiszatáj

KILENC SZÍNHÁZI ELŐADÁS JÖTT SZEGEDRE
A MASZK Egyesület idén tavasszal is izgalmas programmal készült: május 7. és május 27. között kilenc előadást hívtak meg Szegedre, amelyek mindegyike a Régi Zsinagógában látható… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.05.07 - tiszatáj

SAÁD KATALIN: HÁLÓBAN
Súlyos könyv. Egy kiló és tizenkét deka, négy és fél centi vastag, s több mint hétszázhatvan oldal. De ahogy a betűnagyságot, tördelést elnézem, ezerötszáz is lehetne – tolsztoji méret. Az író három nagy fejezetre bontja a regényt, bonthatta volna a kiadó is legalább ennyi kötetre, mert így fizikailag próbára teszi az olvasót – az élek nyomják, vágják a kezét, ahogy tartja a könyvet. De az olvasó tartja. Belefeledkezik… – JENEI GYULA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.07 - tiszatáj

A HŐLÉGBALLON
Igaz történeteknél gyakori a történelem homályába vesző események cselekményorientálttá, kommerszé alakítása. Az 1979. szeptember 16-án, hajnal 2-kor megesett, az NDK-ból az NSZK-ba történő 28 perces ballonos szökés újabb feldolgozását tökéletesen leírhatjuk így… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő