09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
09.08.
| Nobel-díjas író monodrámáját mutatják be a Trafóban >>>
NAPI TANDORI

09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Magyar irodalom Jugoszláviában (1965)
2017.05.19 - tiszatáj

 

 

 

 

 

 

70 éve, 1947 márciusában jelent meg először folyóiratunk, a Tiszatáj. Szegeden 1946 őszén jött létre egy fiatalokból, egyetemi és főiskolai hallgatókból álló munkaközösség, a Kálmány Lajos Kör. Céljuk az alföldi néptudományi kutatás, a népi gondolat előadásokkal, kiadványokkal való terjesztése volt egy irodalmi folyóirat hasábjain keresztül. Megszületett a Tiszatáj (nevét Péter László javaslatára kapta), amely ma, 70 évével a magyar szépirodalmi folyóiratok között a legöregebb.

Az évforduló emlékére a következő hónapokban régi számainkból szemlézünk. 1965-öt írunk, a Tiszatáj újra „füzetes” formátumú lett, ezzel együtt újabb rovatok is megjelennek, mint például a Kilátó, melyben Péter László a jugoszláviai magyar irodalmat tekinti át röviden.

 

Irodalmi köztudatunkból évtizedekre kiesett a szomszéd országok magyarságá­nak irodalmi élete. Máig sincs olyan összefoglaló képünk róluk, mint amilyet 1933-ban az erdélyi literatúráról rajzolt Tolnai Gábor. A csehszlovákiai irodalom­ról is csak legutóbb, Fábry Zoltán két tanulmánykötetéből (Kúria, kvaterka, kul­túra; Harmadvirágzás) kaptunk mozaikképet, a vajdasági írástudók munkásságáról pedig jóformán csak a néhány éve rendszeresen érkező Híd-ból, s újabban jövögető könyveikből tájékozódhatunk.

Mint a lenyesett szőlővessző, úgy hajtott ki Jugoszláviában is egy sajátos ar­culatú irodalmi élet. Nem sok hagyományra támaszkodhatott: jobbára arra a régé­szeti, történetírói, nyelvtudományi és néprajzi munkásságra, melyet a Temesköz és a Bácska érdemes helytörténetírói, Margalits Ede, Iványi István, Grosschmid Gá­bor, Érdújhelyi Menyhért, Thim József, Bellosics Bálint, Gubicza Kálmán, Dudás Gyula mutatott föl. Az irodalom csak a táj szülötteire, Kosztolányi Dezsőre, Csáth Gézára, Herczeg Ferencre, Papp Dánielre utalhatott, meg egy-két „átutazó” író, Somlyó Zoltán, Gyóni Géza, Ambrus Zoltán, Gozsdu Elek műveinek itt-ott föl­bukkanó bácskai színeire.

Az öregek közül a szabadkai Milkó Izidor forgatta még a tollat, amikor a vajdasági irodalom önálló életre kényszerült. De a lelkes szivaci orvos, Szenteleky Kornél „kazinczyskodó” hivatással kitartóan szervezte e kis magyar sziget írás­tudóit. Levelezésének 1943-ban megjelent kötetéből a vajdasági irodalom első korszaka rekonstruálható.

Ugyanennek az időszaknak homályba veszett írói arcait eleveníti meg emlé­kezéseiben, melyeket Szikra és hamu címmel gyűjtött egybe, Majtényi Mihály, maga is annak a régebbi írónemzedéknek képviselője, ö sem mondja meg, kinek az életművét tartja még eleven szikrának, kiét csupán kegyeletre méltó hamunak. Az új irodalmi lexikonba az ő idézte költők, írók bizony nem kerültek be. Ám van, aki méltánytalanul. Mert például Kázmér Ernő nevét és művét a hazai irodalmi közvéleménynek sem lett volna szabad ennyire elfelejtenie. Kritikus volt, nem is akármilyen: igényes, jó szemű, nagy eszményeket szolgáló, a haladó irodalom bá­bája, s nem utolsósorban a dunai népek szellemi együttműködésének apostola. Cseh, szlovák, szerb, horvát, orosz írók, szinte az egész világirodalom kezeügyében volt. Az emigráns, aki Dubrovnikban kereskedőként tartotta fönn magát, a Nyugat-ban is a kelet-európai irodalmak kölcsönös megismerését szolgálta tanulmányaival, kri­tikáival. Megérdemelné, hogy írásainak kötetbe gyűjtésével hívjuk föl rá három ország irodalmi közvéleményének figyelmét.

Kereskedő. S a többi? Nagyon tanulságos a régi vajdasági irodalom társadalmi színképe. Fatikusok, ügyvédek, orvosok, vasutasok, napszámosok, szakácsok, házi­asszonyok. Műkedvelő irodalom? Amatőrök? Önképzőkörösdi? Igen, az is, kétség­telen. Ám ne feledjük: még a jószándékú dilettantizmusnak is megvan a maga iroda­lomtörténeti hivatása. A lelkes írófélék nyüzsgésükkel, szervező munkájukkal, lapala­pítási törekvéseikkel akaratukon kívül egyszersmind közszellemet és – akár csak: magukból – olvasó közönséget teremtenek; az irodalom hírverőivé válnak, tehet­ségeknek szorítanak ki fórumot, ihlető légkört vonnak köréjük. A füvek, gyomok, bokrok puszta létükkel termékenyítő humuszt adnak a magasba szökkenő sudár fá­nak, megtrágyázzák a talajt számára. József Attila példáján láttam legjobban, milyen ösztönző, serkentő szerepük volt az Igen csoport szegedi ifjainak 1922 táján az ifjú diákköltő pályakezdésében. Csak ő lett közülük igazán költő, nagy költő; a többiek szándéktalanul is őt szolgálták, amikor közeget jelentettek számára, hatá­sokat közvetítettek, meghallgatták, vitáztak vele.

Gergely Boriska, Arányi Jenő, Kiss Vilmos, Berényi János, Bencz Boldizsár, Aranyady György, Koósz László, Schwalb Miklós és a többiek irodalomtörténeti szerepe is ilyesmi volt: életművük hamvai a kortársak és az utódok tápsóivá lénye­gülnek át. Egyikük-másikuk oeuvre-je nincs is tanulság nélkül. A Kosztolányi fölfedezte Kisbéri János – ma is él valahol Nyugaton – a Sértő Kálmán tragikus útját járta. Schwalb Miklós, „a fiú a konyhából”, az ellenállás hőseként Horthyék: bitóján végezte 1941-ben. De még azt sem mondhatjuk, hogy ezek a névtelenségbe visszahulló literátorok mind dilettánsok voltak. Vajon ma folyóiratainkban – s nemcsak a vidékiekben – nem jelennek meg tucatjával versek, novellák, melyek pár évtized távlatából már csak az irodalmi avarba hullott, humusszá mállott leve­lek sorsára jutnak? S vajon nem költői-e Koósz László pár sora:

Hahó, várj rám, felleg! Futó szél,
itt ne hagyj!
Ne menj el, ifjúság, még egy
kicsit maradj!

Tanulságos a vajdasági irodalom azért is, mert – csöppben tenger – benne is lemér­hetők az irodalmi korszak és stílusváltozatok hatásai. Itt is volt expresszionizmus, szürrealizmus, népiesség; itt is szemben állt egymással a Szenteleky hirdette táj­irodalom és a Kázmér vallotta európai mérce. A Kalangya polgári-demokratikus ­irányzata mellé itt is hamar, már 1935-ben csatasorba állott a Híd, a szocialista vonzalmú ifjú írástudók lapja.

Majtényi könyve, bár szükségtelen ismétlődéseivel, terjedelmes, sokszor csak lazán odaillő idézeteivel, bőbeszédűségével kihívja ellenérzésünket, és ökonomi­kusabb szerkesztést, lényegretörőbb fogalmazást sürget, mégis tanulságos, amint a vajdasági irodalom e régi arcait fénybe vonja. Jugoszlávia mai magyar irodalmának tervszerűbb, tárgyibb képét Bori Imre új antológiája, az Irodalmunk kiskönyve nyújtja tömör bevezető tanulmányával, gondosan válogatott szemelvényeivel és meg­bízható lexikális adatokat adó jegyzeteivel. A harmincas évek írónemzedékéből még alkot a legöregebb, a verbászi cukorgyár nyugalmazott tisztviselője, a novellista Szirmai Károly, Változatlanul a legjelentősebbek között tartják számon az elbeszélő és regényíró Herceg Jánost, ö és az időközben Magyarországra költözött költő, Dudás Kálmán helyet is kapott irodalmi lexikonunkban. Majtényi Mihály, Gál László, Laták István, Lőrinc Péter még ennek a nemzedéknek nevesebb képviselője. Sinkó Ervin csak a fölszabadulás után lett a vajdasági irodalom cselekvő résztvevője, nemcsak mint író, hanem kritikusként, az írók nevelőjeként, az irodalomtudomány képviselőjeként az újvidéki egyetemen.

Az 1945 októberében újra megjelent Híd tömörítette maga mellé az ifjú író­nemzedéket. Bár most is van köztük orvos, tisztviselő, munkás, azért zömmel már mind „irodalmibb” foglalkozásra talált: tanárok és újságírók, a jugoszláviai ma­gyarság szellemi életének őrhelyein munkálkodnak. Az ötvenes években érlelődött meg ennek az irodalomnak újjászületése, nem kis mértékben a Sinkó mellett föl­nőtt, igényes kritikusi gárda, B. Szabó György, Bori Imre s mások világirodalmi tájékozódásának és távlatirányításának, szigorú követelményeinek eredményeként. A hatvanas évektől kezdődően mennyiségi-minőségi szempontból egyaránt jelen­tősé vált az újvidéki magyar könyvkiadás, s megnőtt a Híd tekintélye a határokon túl, itt nálunk is. „A korszerű jugoszláviai magyar irodalom megszületésének az idő­szaka ez” – mondja Bori. Sajátosságát Szeli István így jellemzi: Elsősorban jugo­szláv és európai ihletésű, de természetszerűleg magán viseli az egyetemes magyar költészet nyelvi, képi-formai örökségének a jegyeit is.”

A szebb külsőt is érdemlő antológiának költői közt Ács Károlyt, Domonkos Istvánt, Fehér Ferencet, Fehér Kálmánt, Gál Lászlót, Koncz Istvánt, Pap Józsefet, Thurzó Lajost (1915–1950), Tolnai Ottót és Zákány Antalt ismerhetjük meg. Prózai írásaival Bányai János, B. Szabó György (1920–1963), Deák Ferenc, Herceg János, Kopeczky László, Major Nándor, Majtényi Mihály, Németh István, Saffer Pál, Sinkó Ervin, Szirmai Károly és Varga Zoltán szerepel. Csépé Imre, Debreczeni József és Laták István költőként és prózaíróként egyaránt bemutatkozik. A szociográfiát Petkovics Kálmánnak a szabadkai tanyavilág iskoláiról írott riportja képviseli.

Az elszakadt fonalat most lehetne megcsomózni, a megszakadt kapcsolatokat folytonossá tenni. Ideje lenne, hogy a hazai irodalmi tudat befogadja Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia magyar irodalmát, rendszeresen visszhangozza lapjaikat, könyveiket, tartsa íróikat, műveiket az egyetemes magyar irodalom eltéphetetlen, szerves részének. Révükön lehetne legjobban megismerkednünk a román, a cseh, a szlovák, a szerb-horvát, szlovén és a többi irodalom új eredményeivel is. Nemzeti érdek és kelet-európai internacionalizmus így szolgálná kölcsönösen egymást.

Péter László

(Megjelent a Tiszatáj 1965/6. számában)


Címke: , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő