Nagy Zopán: Fibrilla

HIDVÉGI PETRA KERAMIKUS KIÁLLÍTÁSÁHOZ

Kagylókürt-kemence és organikus belső-tuba fojtott hangjára épül a megnyitó szertartás. Neo-sámán keresztapa kéményfüst-tánca kíséri a beavatást…

Izomrostok önkéntelen, rövid ideig tartó (de vissza-visszatérő) összehúzódása zajlik a képzelt térben… Pitvar-remegés és vizuális lebegés egyvelege kel életre a leíró álmában (fibrilláció és flutter auricularis).

Üregek, mélytengeri lények mumifikálódott nyúlványai, elsüllyedt világok feltárt tekercsei: csápok, égetett papirusz és levedlett hüllők álruháit hordozó, egyedi kerámiák. Agyag, papírrost, liszt, cellulóz és érzéki massza találkozása az „atavisztikus” mában!

Megdermedt tarajos sül álmok, vitrinekbe, magán(y)-szférákba ágyazott, érzékenyített, matériába vetített-merevített látomások. Mikro-fibrillák fixált csápjaiból leselkedő, lenyomatokat feltáró, archaikus kutakból meredő, mélységekbe (önnön járataikba) tekintő szemek, melyek a néző nézéseit is magukba vonzó, be-beszippantó kútszemek absztrahált (belső) távlat-közvetítői…

Az szív ingerképző szövete elektromos jeleket ad le. Az ingerképző- és vezető szövet az egész szíven végighúzódik, így az elektromos jel végigterjed az egész szíven, összehúzódásra bírja az izomszövetet. Normális esetben az elektromos jel a jobb pitvar falában elhelyezkedő un. szinuszcsomóból indul ki, majd először a pitvarok, majd a kamra húzódik össze. A szinuszcsomó szabja tehát meg az összehúzódások számát, ez a ritmuscsináló. A pitvarremegésnek az a lényege, hogy a kamra és a pitvar egymástól függetlenül húzódik össze. A beteg (vagy éppen a gyógyult látogató) szabálytalan, szapora szívverést érezhet. Pitvarlebegés esetén a pitvarban nem a sinus csomó képzi az ingerületet. A kóros ingerképző hely magas frekvenciával ingerli a szívet…

A rostok, a „rostirányú” tekercsek hang- és gondolat-, illetve dimenziókba át- és visszatekintő „hangsebek”, hangsebesség-szimfóniák töredékei, szakadozott szakralitás(ok) sistergései. A megkomponált (néma) hangjátékok: a tizenharmadik rotációs vonatkozásban oldják a ritmizált viszkozitás egységét, különb- és különcségeit, amíg a repedezett (sejt-kemény) fragmentum-tálak mögöttes rezgéseiben ősidők törmelékeit, történet-foszlányait hallhatjuk szemeinkkel.

Gaia és Neptunusz amorf nemzéseinek sóhaj-nyöszörgéseit és a tengerek régióiban, réteges emlékeiben elmerült dalok, balladák suttogás-visszhang repedéseit észlelhetjük, ha jól figyelünk. „Amorf jellegek” is elénk gördülnek. Csonkjaik, fodraik, magzataik, torzóik vergődve köszönnek. Szegecselt részeik ismételt (és váratlan) szemek. S amott: megannyi égetett samott…

Hidvégi Petra alkotásai, akár a rostirányú (homokban „szaporított”) hangsebesség vegyes technikákban pácolt családtagjai: a kilátástalanság és a befelé nézés táv- és bel-csövei. Klauzúra vég-tagok. Hermetikus közel-csövek…

Sebek, idegi rostocskák, fiktív légzőszervek, tüdőembóliától is tartózkodó, embrionális gondo(lato)k. Homok, agyag, spirális (örvény) tálakban megtapadt múltak magjai, vulkanikus-penészes virágzásai lüktetnek, mint ismeretlen lények az időtlen Óceánban. Ó, inter-mikro-galaktikus üregek!

Ezen munkák áttételesen, talán (a szintén Békésről származó): Flóra Virág képzőművész – ’90-es évek végi, 2000-es évek eleji – frusztrált teremtményeivel, Alien-rokonságú könyv-tárgy mutánsaival, vegyes érzelmeket sugárzó alkotásaival, többnemű-nemtelen, túlvilágian „plasztikus” művészkönyveivel, szűrőpapír-, pausz- és lebernyeg-lényeivel folytathatnának fanyar-szimbolikus sercegés-suttogás dialógusokat. Viasz-belsőségei, morbid szerv-hasonmásai, nyálkás szövetei, intim hártya-lüktetései talán kapcsolatba léphetnének az egyedi kerámiákkal. Talán…

Hidvégi Petra tudattalanból, mitikus világokból érkező alkotásai mögött a komoly szakmai tudás, a fölső fokú anyagismeret is erősen átérződik. Szellemi elemei konkrét anyagok által: ismét szellemi (nyersen spirituális) műalkotásokká, definiálhatatlan (non)figuratív tényezőkké válnak.

Sötét kürtőkből fölbukkanó „kürtök”, mint hallgatag szemlélődők, szemekben végződő, fej nélküli madárnyakak. Őseik bánya-mélyben, elhagyatott bányatavak üregeiben éltek. Infúziós löszökkel, lösz-babákkal, lösz-csigákkal (Helix hispida, Succinea oblonga, Puppa muscorum), iszapos talajjal, alföldi árterekkel, Kubikok süllyedéseivel társalogtak, aszott földek repedéseivel közösültek, és fél-álmaikban a Túzok Rezervátum madarait látogatták… Ezeken túl: földtani, ásványi kipárolgások ködbe rajzolt (terra) kottáit a néma mocsár felett lebegő száj-jelenésről olvasták. A távolban kódexek, lapidáriumok mocorogtak…

Az ismeretlen, „szikes”, ám érzéki formák (mostanság) beköltöztek a város egyik Galériájába, ahol sajátos légzésekkel, pár(atlan) beszédekbe merülve folytatják létezésüket…

(Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ, 2017. 04. 21. – 06. 02.)