Az utóbbi néhány évben sokat gondolkodtam egy bizonyos Williamről. William Gibsonról, minthogy belőle írtam a disszertációmat. Azonban volt egy másik William is, aki újra és újra feltűnt a gibsoni szövegek értelmezése kapcsán: William S. Burroughs. Innen pedig – ahogyan az néhány hónapja váratlanul eszembe ötlött – egyenes út vezet egy harmadik Williamhez (valójában Wilhelmhez). Itthon őt sokkal inkább Vilmosként, Tell Vilmosként ismerjük.
/
Az írók életútjától általában függetlenül kezeljük szövegeik értelmezését – legalábbis bizonyos értelmezői hagyományok jól átgondolt gyakorlata alapján – és ez rendjén is van így. Ha a szövegről gondolkodunk, igyekezzünk a szöveget szóra bírni. Ebben az értelemben a szerző is csupán egy értelmező a sok közül, amikor a szövegéről beszél és nem is biztos, hogy a legtalálékonyabb. Természetesen ez az álláspont is vitatható. Ugyanakkor miért ne mondhatna mást egy szöveg az olvasónak, mint a szerzőnek? A valódi kérdés persze nem ez. Az valahogy így szól: mondhatja-e ugyanazt a szöveg az olvasónak, mint a szerzőnek? Kell-e, hogy ugyanazt jelentse mindkettőjük számára? És ha nem ugyanazt jelenti (márpedig nem), akkor miért volna elsődleges a szerző értelmezése az olvasóéval szemben? Az olvasás tehát politikai kérdés is.
/
Mindig érdekelt a szerző a mű mögött.
Gibson az Egyesült Államok egy olyan részén nőtt fel, ahol a polgárháborút még az ‘50-es években is a nagy északi invázióként emlegették. Az elszigetelt vidéki élet és a híradókban látott Amerika semmilyen módon nem kapcsolódott egymáshoz. Nem meglepő hát, hogy a Twilight Zone és a hozzá hasonló sorozatok, valamint a kor tudományos-fantasztikus irodalma valóságosabbnak tűnt számára, mint az őt körülvevő világ.
Később aztán Kanadába emigrált a katonai behívó elől. Javában zajlott a vietnámi háború. Gibson ma is Vancouverben él. Pacifista, és a legújabb technológiák és az ezekből kialakuló jelenségek egyénre és társadalomra gyakorolt hatását kutatja a szövegeiben. Az egyik legnagyobb hatást művészetére – a korábban már említett környezet mellett – William S. Burroughs írásai tették.
/
Burroughs nem csupán Gibsonra tett nagy hatást, hanem – számos más szerző mellett – a beat nemzedékre is. Kora egyik legjelentősebb amerikai írójaként tartják számon. Alakja, habitusa sokak felháborodását váltja és váltotta ki. Drogokhoz való viszonya közismert – mindennel kísérletezett. Azt talán kevesebben tudják, hogy lelőtte a feleségét.
Itt jön a képbe Tell Vilmos.
Mexikói tartózkodásuk alatt egy buli alkalmával felvetette a szintén ittas feleségének, hogy “tellvilmosozzanak”. A férfi mélyen célzott és véletlenül a feleségét találta el az almát helyettesíteni hivatott koktélos pohár helyett. Joan Vollmer a helyszínen meghalt. Burroughst távollétében elítélték emberölésért. Távollétében, hiszen még az ítélethirdetés előtt visszatért az Egyesült Államokba.
Borroughs tette nem csak hátralévő életén, de írásain is nyomot hagyott. A két dolog – élet és írás – az értelmezők minden igyekezete ellenére sem választható el egymástól. Az egyik legmegosztóbb amerikai szerző végül 83 évesen halt meg. Életmódja és drogfogyasztási szokásai tekintetében ez nem kis teljesítmény.
/
Az értelmező feladata adott. Előtte az írás, amit meg szeretne érteni. Bár nem a szerző szándékát kutatja – az nem teljesíthető vállalkozás – mégis mindig ott az az egyszerre megnyugtató és felkavaró gondolat, hogy ezt a szöveget egy másik emberi lény alkotta. Néha nyilvánvaló, olykor pedig kibogozhatatlan módon de minden írás egy másik személy traumáiról, tapasztalatairól, félelmeiről és vágyairól beszél. Nem csupán a nagy teljesítmények, de az apró próbálkozások is.
Szabó István Zoltán (Steve)
