Egy ismeretlen Radnóti-levél (1964)

DR. CSILLAG ISTVÁN
Radnóti hozzám írt levelét mostanában találtam meg. Az ostrom alatt a pincé­ben levő katonaládám iratai között volt. A levélben gyakorlati tanácsokat ad készülő verseskönyvemhez. Szőnyi Lajos linóleummetszetek készítőjét ajánlja, hogy illuszt­rálja könyvemet, mert így „könnyebb eladni is”. A levél jellemző a korra. A mai olvasó el sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz sora volt egy költőnek, aki szerette volna verseit kinyomtatni, és el is akarta adni verskötetét. A levélből az is kitű­nik, hogy Radnóti milyen jóindulattal és gonddal foglalkozott a fiatalabb költőkkel […]

70 éve, 1947 márciusában jelent meg először folyóiratunk, a Tiszatáj. Szegeden 1946 őszén jött létre egy fiatalokból, egyetemi és főiskolai hallgatókból álló munkaközösség, a Kálmány Lajos Kör. Céljuk az alföldi néptudományi kutatás, a népi gondolat előadásokkal, kiadványokkal való terjesztése volt egy irodalmi folyóirat hasábjain keresztül. Megszületett a Tiszatáj (nevét Péter László javaslatára kapta), amely ma, 70 évével a magyar szépirodalmi folyóiratok között a legöregebb.

Az évforduló emlékére a következő hónapokban régi számainkból szemlézünk. 1964-ben járunk, a Tiszatáj novemberi számában Radnóti Miklósra emlékezik.

Radnóti hozzám írt levelét mostanában találtam meg. Az ostrom alatt a pincé­ben levő katonaládám iratai között volt. A levélben gyakorlati tanácsokat ad készülő verseskönyvemhez. Szőnyi Lajos linóleummetszetek készítőjét ajánlja, hogy illuszt­rálja könyvemet, mert így „könnyebb eladni is”. A levél jellemző a korra. A mai olvasó el sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz sora volt egy költőnek, aki szerette volna verseit kinyomtatni, és el is akarta adni verskötetét. A levélből az is kitű­nik, hogy Radnóti milyen jóindulattal és gonddal foglalkozott a fiatalabb költőkkel. Az 1933. szeptember 11-én írt levél szövege a következő:

Pages from tiszataj_1964_011

„Kedves Barátom,
itt Szőnyi Lajosnál válaszolok csak néhány sort. A kötetet átadtam, rendben lesz. Szőnyi terveket küld neked és te kiválasztva visszaküldőd neki. Ajánlhatom, hogy csináltass Szőnyivel több illusztrációt, emeli csak a könyv értékét és könnyebb eladni is. Ilyen értelemben beszéltem Szőnyivel is, úgy hogy ő mindjárt vers ill. terveket is küld. (Elvégre, ha 25–30 P-t szánsz rá, 2 P-ért adhatod kötetenként és így behozod ezt a költségtöbb­letet.) Az Alkony c. vers így rendben van. A Szegedi Naplót illetőleg üsd a vasat, ha fizet, szívesen dolgozom. Elsején (októ­ber) lenn vagyok. Ezt Gábornak is, neked is üzenem. Szőnyit nagy nehezen rábeszél­tem, hogy linónként 5 P-t kér. Ügy ahogy neked ígértem. E levélben Szőnyi küldi is a terveket. Most tíz napra elutazom, 19-én otthon vagyok, ha valami baj van, írj. Szeretettel üdvözöl
Radnóti Miklós.”

Dr. Csillag István

(Megjelent a Tiszatáj 1964/11. számában)