Szubjektív enciklopédizmus

ÁZBEJ KRISTÓF INSTALLÁCIÓJA A REÖK-BEN

A REÖK palota második emeleti kiállítóterében egy meglepő kiállítási installáció látható. Ázbej Kristóf képzőművész Párizs melletti, bagneux-i kétszobás lakásának rekonstrukcióján a falakat, padlótól a plafonig színes folyóiratokból kivágott, több ezer darabból összeállított montázsként egy 52 négyzetméteres óriás kollázs díszíti. A művész a nyolcvanas évek elejétől kezdve, mintegy három évtizeden keresztül saját lakásának falaira kezdte el felapplikálni a kiollózott fotókat. Számára fontos alkotások reprodukciói mellett, művészek, tudósok, költők, írók és akkori népszerű együttesek, popzenészek felvételei kerültek a falakra. Kezdetben a képek egyfajta vizuális jegyzetanyagként egyszerre jelentettek kiinduló, illetve igazodási pontot a művészi gyakorlathoz. Később, amikor az alkotó szubjektumán keresztül szelektálva, rendszerré kezdett formálódni a mű, végeredményben enciklopédikus adatbázissá is alakulva, a hétköznapok környezetéből a korszak kollektív emlékezetének emlékműveként kezdett funkcionálni az együttes.

A fehérre festett falú 1:1 arányú makett külső falán körbefutó fekete mondatszalag hirdeti az installáció különböző címeit, elnevezéseit, jelentésrétegeit, amely már önmagában is jelzi az alkotást  megközelítő nézőnek a meglehetősen sokrétű mű összetett tartalmait.

A memory motel (emlékezet motel) elnevezés utal a projekt hétköznapi, használati jellegére, hiszen több mint negyedszázadon keresztül a művész barátainak, ismerőseinek, kollégáinak, számos Párizsba vetődő hazánkfiának adott vendégszállást a kétszobás apartman. A The Big Memory Generator (A nagy memória generátor) cím szintén az emlékezet, emlékezés funkcióját idézi fel a mű kapcsán, amely tulajdonképpen mára a több évtized alatt készült művészi processzus emlékművévé is vált. Az alkotás következő értelmezési tartományát a latin eulogium memorabilia elnevezés árnyalja. Az emlékezetes események dicsőítése cím pontosan határozza meg a képgyűjtemény funkcióját. Így vált az alkotás tiszteletadássá a kultúra maghatározó alkotói, illetve alkotásai előtt. A következő titulus, a Musée X-Point-Zéro, a projekt múzeumi, gyűjteményi jellegére utal, de talán André Malraux képzeletbeli múzeum koncepciója is befolyásolta születését. „A múzeum szükségszerűen hiányos. Ismereteink szélesebb terjedelműek, mint múzeumaink. A Louvre látogatója tudja, hogy nem találja meg méltó módon képviselve sem Goyát, sem a nagy angolokat, sem Michelangelo festészetét, sem Piero della Francescát, sem Grünewaldot; Vermeert is alig. Ott, ahol a műtárgynak nincs más funkciója, mint hogy műtárgy legyen, egy olyan korban, melyben a világművészet felkutatása folyamatban van, ily sok műremeknek az a gyűjteménye, amelyből annyi műremek hiányzik, felidézi a lélekben az összes műremekeket…” állította Malraux a XX. század közepén.

Ázbej a nyolcvanas években a korszak lehetőségei által meghatározva, voltaképpen a mai digitális képtárak előzményének nevezhető rendszert hozott létre. A címek között a Big data science elnevezés is erre utal. Az internet, korábban elképzelhetetlenül hatalmasra bővített virtuális képtárai, gyűjteményei tulajdonképpen ennek a Malraux-i gondolatnak megvalósulásaiként is értelmezhetők.

Felismerhető a hasonlóság a francia Enciklopédia szerkesztőinek elveivel, amely a brit filozófus Francis Bacon (1561–1626) tudományos rendszerében nyert először megfogalmazást: az emlékezés, az értelem és a képzelet szerepéről. A művész ezt azzal egészíti ki, hogy az enciklopédikus jelleg mellett a szubjektivitást, illetve a szabad válogatás lehetőségét hangsúlyozza. Ezen az úton jutott el a szubjektív enciklopédizmus (encyclopedism subjective) fogalmához.

Ázbej Kristóf óriás kollázsa számos szálon kapcsolódik a tradícióhoz, a művészettörténeti hagyományhoz. Mintegy modernkori Noé bárkája gyűjti egybe a nyolcvanas–kilencvenes évtized képi toposzainak, ikonikus alkotásainak, az emberiség szellemi produkcióinak ábrázolásait. A francia Nouveau Réalisme akkumulációs elméletének megfelelően, melyben a mozgalom művészei (Arman, Cézár) a hétköznapok használati tárgyait halmozták fel múzeumi környezetben, Ázbej is él a halmozás eszközével. Az új realisták munkái közül Ben Vautier Nizzában a MAMAC-ban látható térinstallációja, a La Cambra (A szoba) szintén analógiaként szolgálhatott. Bár alapvető különbség, hogy Vautier nizzai szobájába nem léphetünk be, csak körüljárhatjuk, illetve az ajtókon pillanthatunk a belsőbe, de a kordonok, mintegy kastélymúzeumban megakadályozzák a tér bejárásának személyes élményét.

Ázbej kollázsán a kulturális emlékezet megidézésének nagy kalandja elevenedik meg szemünk előtt. A kiváló művészettörténész, a kultúratudomány nagy tudósa Aby Warburg (1866–1929) Mnémoszüné sorozatában, amely Warburg halála miatt töredékes maradt, megkísérelte a kollektívtudat képi formáit, egyfajta hatalmas enciklopédikus munkában, tulajdonképpen az emlékezés atlaszában rendszerezni. Ázbejnél is fontos szempont a rendszerezés igénye, hiszen bármennyire is esetlegesnek tűnik első látásra a képek sűrű szövedéke, a figyelmes szemlélő nemsokára fölfedezheti, hogy bizony van rendszer az ábrázolásokban. Egyrészt, mint monumentális méretű alkotás, kompozíciós egységekből, panelekből épül fel, ahol a képszerkesztés általános kompozíciós szabályai érvényesülnek. Ezek a részek, mint egy a végtelenségig fejleszthető nagy, pazar szőttes darabjai illeszkednek be a mega-kompozícióba. Jelenleg csupán az építmény fizikális korlátai, a két szoba falai képezik csak a határt, de a folytathatóság lehetősége is fölsejlik. Másrészt, tematikai egységek is fölfedezhetők a végtelen szálakon összefüggő rendszerben (zenei témák, politikai, történelmi, kulturális, képzőművészeti hagyományok, grand art, populáris kultúra, mainstrem tendenciák, korszakok, stílusok stb.) a türelmesen vizsgálódó szem előtt.

Az alapszövetet a művészettörténet ikonikus, kanonizált festményeinek a hálózata adja, melyben a klasszikus művészet darabjai mellett, a modern és a kortárs művészet fontos művei éppúgy megjelennek. A hasonlat nem véletlen, hiszen a színes fotográfiák rendszerré összeállva távolról szemlélve egy hatalmas méretű, színes, szemkápráztatóan dekoratív faliszőnyeg vagy kárpit hatását keltik. A különbség mindösszesen annyi, hogy ennek a struktúrának nem kizárólag egyetlen nézetből olvasható felszíne, hanem egymásra halmozódó rétegei is vannak. Ahogyan az alkotás készítése közben a vizuális kultúra, a zenei, irodalmi divatok folyamatosan feltorlódva követték egymást és átalakultak, úgy az azokat megjelenítő képek is évről, évre egymásra rétegződve kerültek a falakra. Az új illusztrációk eltakarták, befedték a régieket, amelyek most így nem láthatók, de mégis csak a mű részét képezik, tovább gazdagítva annak komplex tartalmait, következésképpen az egymást fedő rétegek az idő rétegeiként értelmezhetők.

Figyelmesen szemlélve a kép koncentrátumot, Ázbej Kristóf képzeletbeli múzeumának darabjai elevenednek meg a falakon. A festmények reprodukciói: Lascaux-tól a kortárs művészetig adják a szerkezeti vázát a munkának. A múzeumi festménykiállításokkal ellentétben, ebben a mennyiségben bemutatott képek tömény halmazában a prioritások eltűnnek, a kanonizált, vagy mainstream alkotások beleolvadnak környezetükbe. Ázbej munkája által tudatosodhat a nézőben, hogy a kultúra, az emberi szellem tevékenységei nem lineáris folyamatok, ahogyan azok például a könyvekben rögzítve vannak, hanem olyan bonyolult rendszer, melyben minden elem mindennel összefügg. A művész érdeklődésének megfelelően, nemcsak a művészettörténet híres darabjait jeleníti meg a képecskéken, hanem a XX. század végének új igazodási pontjait, fontos alkotóit, meghatározó egyéniségeit, egy korszak divatos figuráit. Így könnyen kapcsolatot találnak a pop együttesek lemezborítói a Pokémon figurákkal vagy Shakespeare és Beethoven portréival.

A meghökkentő térinstalláció szellemi és vizuális elődei és forrásai között megtaláljuk a templomok falain és tereiben áldozati adományokból spontán, a népi kegyesség eredményeként létrejövő ex voto-kat. A barokk festészetben divatot teremtő, gyűjtemény képeket, ahol festménykollekciókat, továbbá ún. kunst- és wunderkammereket ábrázoltak a művészek.  A téma egyik ikonikus darabja, Giovanni Paolo Pannininek 1759-ben festett, ma a Louvre-ban látható Róma látképeit bemutató festménye egy képzeletbeli gyűjtemény sűrűn a falakra helyezett darabjait mutatja be. Az Ifjabb David Teniers például Lipót Vilmos főherceget ábrázolta brüsszeli képtárában a palota padlójától a plafonig függesztett festményeinek kollekciója között. A mai ízlés számára kissé zsúfolt rendezés, a képek ilyen tálalása, a horror vacui elv érvényesítése a barokk korszak jellemzője volt. Hasonló koncepció látható ma Rómában a Galleria Doria-Pamphiliben, amely a XVI. századi rendezési divatnak megfelelően mutatja be az eredetileg a Doria, Pamphili, Landi és Aldobrandini család generációk során összeolvasztott gyűjteményét. Ebben a mű együttesben kényelmesen megférnek egymással a reneszánsz, a manierizmus és a barokk festményei, a német, németalföldi és itáliai iskolák jelentős és kevésbé meghatározó darabjai: Filippo Lippitől  és Hans Memlingtől, Annibale Carraccin át, Gian Lorenzo Bernini-ig.

Az 1920 júliusában Berlinben megtartott első nemzetközi dadavásár kiállítási installációja, az akkor, a helyszínről készült fotók tanúsága szerint szintén az előképek között szerepelhet, mint az ugyanezen a tárlaton látható Johannes Baader által alkotott Nagy plasztik–dio-dada-dráma assamblage-a. Az akkori kiállítást többször meglátogató Kurt Schwitters kollázsaira is hatással volt ez a mára szintén csak fotográfiáról ismert alkotás. Schwitters később hannoveri műtermét és házát alakította dadaista műtárggyá, Merzbau-vá (1933), amit szintén számításba kell vegyünk Ázbej munkája kapcsán.

Ázbej Kristóf óriás kollázsa, sziporkázóan színes kaleidoszkópként, összetett tartalmával a közelmúlt, távoli múlt és a jelen összekapcsolásával, a merev stiláris, kulturális stb. határok eltüntetésével, összemosásával lényegében az emberi kaland nagy térképének emlékművévé vált.

Nátyi Róbert

Fotó: REÖK/Dusha Béla