02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Szövegeink, beszélgetéseink emlékekben
2017.04.19 - tiszatáj

NEMES NAGY ÁGNES MAGYARUL ÉS VILÁGUL CÍMŰ KÖNYVÉRŐL

Nemes Nagy Ágnes útinaplóinak, útijegyzeteinek együttes kiadása fontos irodalomtörténeti esemény. Jól mutatja a jelentőségét az is, hogy a Magyarul és világul Helikon kiadvány mellett, ugyancsak 2014-ben a Ráció kiadó publikálta Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs itáliai és franciaországi, 1947–48-as levelezését (Táguló körök, 199–321.). A Magyarul és világul-kötet megjelenésének kiemeltségét a kiadó fokozta azzal a kijelentéssel, hogy Nemes Nagy Ágnes beszámolóit Lengyel Balázs feljegyzései tarkítják, így egy-egy naplóban feltűnik az együttírás ténye. Az Erdélyi útban (1956) ezt Nemes Nagy Ágnes szövegszerűen közli is, majd az írás visszaadását Lengyel Balázs („[a] többit Balázs írja”, „[a] többit Ágnes írja”, 35., 52.). A Bécs, Zürich, Párizs-utazásnál (1961) ugyanakkor már a szöveggondozó Ferencz Győző következtet az írásképből arra, hogy a szerző személye váltakozik („[i]nnen­től Lengyel Balázs kézírásával folytatódik a szöveg”, „[i]nnen­től a szöveg visszavált Nemes Nagy Ágnes kézírására”, 76., 77.).

Nemes Nagy Ágnes törekszik arra – tőle nem szokatlan módon, gondoljunk csak a prózakölteményeiről való elmélkedéseire −, hogy az utazások során szöveggé formált írásait meghatározza. Definíciókísérletében mintegy önnönmagának (is) jelzi a műfajiság általa megképzett határait: „[e]z naplójegyzet. S beszélek szomorú szamárságokat” (Erdélyi út, 56.). Ugyanebben a naplóban Lengyel Balázs már egy har­madik egyénről, a történelemmel foglalatoskodás egy megszállottjáról nyilatkozva ír a megőrzésről, így az emlékek fenn­maradásáról, azaz az értelmezésről. Nem tesz mást azon­ban Lengyel Balázs sem, mint amit a történész. Ez utóbbinál ellenben a vizsgálat időbeni távolságaiból adódóan erősebb interpretációs keveredések jelennek meg, vagyis hangjába jobban vegyülnek előző megszólalók hangjai: „[t]ragi­kus történész, aki maga nem akar történelemmé lenni, vagy legalábbis humuszává a történetírás történetének” (Erdélyi út, 37–38.). A humusz lét elutasítása egy saját, teljesen független hang eléréséért menne végbe, amely az említett tárgyban a tapasztalat közvetettsége miatt nehézkes. A naplókészítőnél a közvetlenség él, ám az emlékezés folyamata őt szintén sújtja, annak tökéletes megóvó, fenntartó képessége hiú ábránd. Ezért is készülnek e naplójegyzetek.

Nemes Nagy Ágnes szem előtt tartja, hogy emlékezőszöveget teremt, ezért a megtartásra, annak természetére utal. Amerikában a földművelésből élők világára pillantásban derengenek fel gyermekkorának emlékei (Amerikai Napló. Iowa (1979), 207.), ugyancsak ebben az országban a zene hatására tolulnak elő számára Európa képei (205.), Erdélyben vitatkozik magában és kezdi meg-megérteni családját találkozva a még életben lévő rokonokkal s egyben emlékezve a már elhunytakra, Párizsban pedig reflektálva a változásokra az ottani emlékezése milyenségét fogalmazza meg („[m]ert különben minden emlék kés-éles […] Jaj istenem, mindenre emlékszem, nem tudok új élményt beszerezni”, Bécs, Zürich, Párizs, 74.).

Az utazásoknál, az idegenben töltött idő alatt nem felróható módon felléphet az individuumban a szorongás, a félelem érzése: „[d]e félelmi rohamot kapok megint, hogy nem teljesítettünk valamit, amit pedig kellett volna”, „[a]z óriási jólét mögött a fenyegetettség. Egy város, ahol nem lehet este sétálni” (Amerikai Napló. Iowa, 172., 238.). A helyváltoztatással együtt járó minduntalan leírt tapasztalat már nem a naplót írók személyére vonatkoztatott, hanem a velük találkozókéra. Külföldi útjaik során Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs gyakran botlottak magyar emigránsokba, akiknél észrevehették a keserűség és a honvágy elegyét: „[h]ogy élnek ezek! Az egyik megmondta: egy évig haldoklott, miután kijött. Felizgatjuk őket, s az ember szégyenkezik, mert a szívüket is kitennék elibénk. Csak azért, mert otthon élünk és emlékeztetjük őket valamire, ami számukra csak volt. De így nem is egészen igaz; a legtöbb – legalábbis szellemi törekvésében – oda kapcsolódik vissza, amit az emigrációval abbahagyott. […] Szemükben, irigyelt boldogtalan boldogok vagyunk, akik a nehezet, de az igazit választották” ([Lengyel Balázs kézírásával] Bécs, Zürich, Párizs, 76-77.), „[e]mig­ráns fájdalmak, és speciálisak: háromévi hegedűszünet, a karja ideggyulladásos. Mennyi szomorú emigráns” (Amerika Napló. Iowa, 304.), „[s]zegény emberek, éppúgy tele vannak nosztalgiával, mint bármely más emigrációnk” (Jeruzsálem (1987), 334.).

A Magyarul és világul-könyv legterjedelmesebb fejezete az Amerikai Napló, amelyből erősen kitetszik, hogy Nemes Nagy Ágnes nem érezte felhőtlenül magát a másik kontinensen. Erről Gergely Ágnesnél is olvashatunk: „Ágnes [Nemes Nagy] nem bírta megszokni Amerikát” (Oklahoma ezüstje, 102.). A naplóban van egy részlet, amelyben Nemes Nagy Ágnes megállapít magán valamiféle módosulást az eltérő értelmezésének tekintetében, ám ez sem Amerikára vonatkozik, hanem az írótalálkozó soknemzetiségű jegyére: „[m]ost léptem túl európaiságomon” (242.). Az országban őt leginkább a beszélgetés mássága, illetve annak hiánya zavarta. Ez kétségkívül az íróprogram hibájának is felróható, hiszen a szerző nem egyszer az irodalomról való beszédet kéri számon: „[t]alán nem is igénylik azt a beszélgetést, amit mi igénylünk Európában és főleg Közép-Európában. Hja, mi szellemi kapcsolatot kívánunk létesíteni, gondolatokat közölni és hallgatni nekünk érdekes – főleg irodalmi témákról. Hát ez velük nem megy”, „[a] szokott dísztársalgás, senki se mond semmit, viccek, heccek. Ne adj isten, hogy itt például irodalomról lehessen beszélni. Egyébként bármiről, bárkit meghallgatnék, ha mondana is valamit […] Istenem, egy jó kis közép-európai beszélgetés! Szörnyűek ezek a látszatbeszélgetések (már Nyugat-Európában is), amik úgy úsznak a levegőben, mint az ökörnyál” (203., 226–227.). Nemes Nagy Ágnes számára a térkezelés és a tér érzékelésének különbözősége szintén az idegenségérzethez vezet. Elég, ha felidézzük azokat az egységeket, amelyekben Európa kuckószerűségére utal (259.), vagy amelyekben ecseteli, hogy Püskiék otthonában azért érzi jól magát, mert fészekszerűséget fedez fel (298.). Ezzel összefüggésben nem elhanyagolható az elvonulás utáni vágy, amely a mozgalmasságból ered, amelyből viszont következik az írás hiánya. E naplójegyzet tartalmazza azt a már híressé vált és szép, másfél oldalnyi összefoglalást, amelyben a szerző jellemzi az európaiságot (314-315.). Szinte meglepő ezek mellett, hogy Nemes Nagy Ágnes milyen sokszor említi Amerikában az egyik legalapvetőbb különbözőséget: az ételek másságát. A naplónak e szintje hordozza a kiutazások mindennapiságát.

Az utazások nem választhatók el eltérő nemzetiségű közösségekkel való érintkezésektől. Az előbbiekben tárgyalt hely társadalma és egyénei jelentős különbségeket mutatnak az itthoni közeghez képest: „[m]ilyen tartósak itt az emberek! Mi olyanok vagyunk vénségünkre mindnyájan, mintha autóbusz ment volna át rajtunk” (218.). Találunk azonban olyan szövegrészt is, amelyben több nemzetiség egymáshoz viszonyulását olvashatjuk: perzsák utaznak a vonaton, a magyar szemléli őket, s mereng az angolok magyarokra tett pillantásán, s ezt a tekintetet rokonítja önnönmaga adott időbeni perzsaszemléletével. Nemes Nagy Ágnes ebben az összekapcsolásban rendkívül érdekes társadalomértelmezést rögzít: „[b]iztosan jómódúak, különben hogy is utaznának ilyen messzire, de szomorú, keleti proletár benyomást tesznek. Mint mi húsz évvel ezelőtt. Vagy még olyanabbat. Ma már úgy viszonyulunk hozzájuk, mint hozzánk az angolok” (Brüsszeli út (1977), 113.). E tematikában a legszívhezszólóbb szövegegység mégis az, amelyikben egy román költőnővel való 1989-es párizsi találkozását írja le, továbbá annak utórezgését a történelmi események fényében. Az év jelentősége a fordulatok miatt nem feledhető. A jegyzetet a decemberi történések okán az összetartás képével zárja: „[m]ost aztán el ne engedjük egymás kezét, mondom.” (Június, december [Párizs, 1989], 340.).

Mivel Nemes Nagy Ágnes lírikus, a naplókban nem maradhatnak el a költészetet és annak nyelviségét célzó utalások. A legterjedelmesebb részben kerül elemzésre az anyanyelven írás ügye (163–164.), amelynek problémájával először az amerikai írótalálkozón szembesült a szerző, hiszen hazánkban ez nem tartozott a vitatott kérdések közé. Ugyanitt tehette fel az általa már előre ismert válasszal a metrikus költészet lehetőségét görög kontextusban: „tudnak-e modern görög nyelven metrikus verset csinálni. Nem tudnak. Tudtam, hogy nem tudnak, de szerettem volna valami érdekesebb magyarázatot egy költőtől” (225.). Magától értetődő, hogy Nemes Nagy Ágnes saját költészetéről bőségében nyilatkozik feljegyzéseiben, leginkább azonban versei fordításáról ír ebben a témában, s nem éppen elismerően az amerikai, „nyugati” gyakorlatról: „[a] nyugatiaknak halvány lila gőzük sincs a fordítás gyakorlatáról, ami nálunk minden épeszű költőnek kisujjában van. […] Egy, csak egy dolog válik képlékennyé, illanóvá: a minőség. Az egyetlen, amire életemben törekedtem, az egyetlen, ami az irodalom értelme” (213-214.).

Tudjuk, hogy a szerző művészettörténet szakot is végzett, s hogy érdeklődése szüntelen megmaradt a képi látás iránt. Ennek velejárója, hogy a festészet önérvényűsége mellett érvel, s elveti a kommentárjelleg legkisebb nyomát: „[n]em esetem ez az erőszakos átmenet a szürrealizmus és expresszionizmus közt. Állandóan novellákat mesélnek el nekem, és ha nem, kellemetlen nonfiguratívok” (Amerikai Napló. Iowa, 154.). A művészetek, művészeti ágak és politikai rezsimek összekapcsolódására szintén kitér, társulásukat érzékenyen diagnosztizálja: „[a] balett minden diktatúrában magas színvonalú, ezt tudjuk” (Amerikai Napló. Iowa, 153.).

Nemes Nagy Ágnes útinaplóinak összegyűjtése kétségkívül kiemelt jelentőséggel bír. Báthori Csaba szerkesztésre vonatkozó elmarasztaló megjegyzéseinek ugyanakkor teljes mér­­tékben helye van, ami a jegyzetelés esetlegességeit és a képjegyzék válogatási elveit illeti, ugyanis érthetetlen, hogy miért van olyan útról fotó például a kötetben, amelyhez nem kapcsolódik napló (Báthori Csaba: Naplók bánata, Vigilia, 2014/10, 786–790.). A Magyarul és világul e hibák ellenére nemcsak a kutatók figyelmére számíthat, hanem érdeklődő olvasókéra is, hiszen, mint Báthori Csaba szintén utal rá, Nemes Nagy Ágnes világszemlélete morális tartásával kiolvasható belőle esszészerű fejtegetéseiben.

Kovács Flóra

(Megjelent a Tiszatáj 2017/1. számában)

 

nemesHelikon Kiadó

Budapest, 2014

366 oldal, 3490 Ft  

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő