Fellinger Károly versei

Közhasznú

Julinak lelkiismeret-furdalása van,

amikor megerőszakolta őt az ismeretlen

nagy szakállú, jólesett neki

az aktus, minden egyes porcikája

élvezte, ezért hát szégyenli magát,

de János szerint merő képzavar

az egész, a költő, vagyishogy én,

már elvből hazudik,

hogyan  tudhatná férfi létére

beleélni magát egy nő bőrébe.

Cím nélkül

János a legkedvesebb festője

képeihez írt verseket, valamennyi

képéről, amikor elkészült, kiadója

arra figyelmeztette, csak a legjobb

képekhez írt szövegek

kerülhetnek a gyűjteménybe,

amitől Jánost az sem vigasztalta,

hogy az anyjánál több az őse,

beleszámolva az apja rokonságát,

úgy érezte azok a versei

a legfrappánsabbak, amelyeknek

ki kell maradniuk a kötetből,

nem is beszélve a műről,

amit a legszebb festményről írt,

amiről lehetetlenség kellő

pontossággal megállapítani,

hogy a legkedvesebb festője

alkotta-e, vagy az egyik epigonja.

Vélhetőleg

Az írástudatlan olvasatában,

lehetne akár a dédnagyanyám is,

kiugrom majd a bőrömből,  amikor

földet érek egy ismeretlen bolygón,

még pontosabban üstökösön, ahol

az, mint tépett költőt vesz a szárnya alá,

közben a fejembe belegondolok

ezt, azt, mi visszafordíthatatlan, egy

ecsetvonással megszüntethető, csak

a történet, a csík marad utána,

aztán  kihúzom magam, mint az ács a

szöget a korhadt cédrusgerendából.

(Megjelent a Tiszatáj 2016/12. számában)