Nagy Zopán: Áprily-s
GÁSPÁR GYULA ALKOTÁSAI NYOMÁN
Gáspár Gyula összetett, meg-megújuló világának labirintus-részletéből újabb alkotások, jelenleg Pompeii feltárás-alakok vetülnek elénk…
A festőművész egy-egy alteregója: a meghasonlott kisállattenyésztőből lett késdobáló, a késdobálóból lett meghasonlott szerzetes, a szerzetesből lett (meghasonlott) pantomimes eunuch: a néma, kortárs tánc-koreográfus: mostanság megszöktetett gésákkal és shunga-szakértő táncosokkal, tantrikus balerinákkal közösen alkot!
GÁSPÁR GYULA ALKOTÁSAI NYOMÁN
„Alámerültek”:
mert érdekelte őket,
hogy hogyan nyelik el a Fényt,
hogy hogyan nyeli el őket a Fény…
mert „érdekükben állt” a Fény szeretete,
mert kútjukba került – minduntalan – :
az anyag (ismerős – és ismeretlen durvasága,
finomsága, sok-rétűsége, játékossága);
a Fény minden-tudó áradása;
az anyag mivoltával való állandó ütközése,
súrlódása, kavargása, szeretkezése,
el-nyelettetése, visszaverődése;
lappangó színeinek
(sötétlő ter/m/ekben is mocorgó) lüktetése;
hogy erényeiket fölvillantsa,
hogy hátrányaikat át-át-átvilágítsa…
mert érdekelte őket
az érdeklődés (maga) –
és a beszűrődések sok-sok variációja…
Gáspár saját/os/ fejeket mentett ki a partra,
s azokat – benső asztalán – zúzta, transz-formálta… –
„Mondoltam” egykoron Bálint Ádám és Gáspár Gyula képzőművészek közös kiállításán, szintén áprilisban. Akkor, ott, egy óriási zsákba csomagolt pincegaléria tereiből szén-arc alkotások, érzéki mutánsok beszéltek a közönséghez, mégpedig szalagos magnetofon rétegein átszűrve, meta-nyelvien, félelmetes-vonzóan, miközben méhviasz-szerű, óriási labdacsban, mondhatni: áttetsző hártya-gömbben, lassított, lappangó transzban, egy ideg-hálóba csavart, lenyúzott női bőrben lüktető metamorfózis-lény agonizált…
*
Borzalmakat, vért, csendedből kivetve,
többet láttál, mint őseid sora.
Irtóztál még a vértől s vén szívedre
lesújtott a sors ólmos ostora.
Nézd, a mezőkön friss vizek fakadnak,
puhul a föld az irtó tél után.
Jó sűrű fák közt áss odút magadnak
és tűnj el innen, zordon puritán.
(Áprily Lajos: Új tavasz, részlet)
*
A Fény-nyelők termeibe, a Fény-zabálók csarnokába,
a Fény-rágcsálók utcácskáiba is látogatást tettek,
mert érdekelte őket, hogy jelenleg tartoznak-e,
vagy csupán tartanak (a folytonos átkeléseken túl) valahová,
mert érdekelte őket, hogy (miként) nyeli el:
a „zsák” (az elme) az adott fényeket, a víz a vásznakat,
a képekkel telepakolt zsákot – és hogyan adja vissza (úsztatja, lebegteti)
a minden-nemű felület
a (tompított) Fény rezgéseit,
melyeket az alkotók ráruháztak Önnön – és egymás
merülésére; majd „képzetes” zenéket próbáltak a víz alá írni:
a „zsákokba” (az elmékbe) varrva, a kövek-téglák réseibe…
és közös rész(leg)es árnyékot vetni egymás vetületére…
= A Fény-vesztések (áldott – s áldatlan időkbe szorított,
idő-résekkel tarkított) innenső partjain…
*
Gáspár Gyula összetett, meg-megújuló világának labirintus-részletéből újabb alkotások, jelenleg Pompeii feltárás-alakok vetülnek elénk…
A festőművész egy-egy alteregója: a meghasonlott kisállattenyésztőből lett késdobáló, a késdobálóból lett meghasonlott szerzetes, a szerzetesből lett (meghasonlott) pantomimes eunuch: a néma, kortárs tánc-koreográfus: mostanság megszöktetett gésákkal és shunga-szakértő táncosokkal, tantrikus balerinákkal közösen alkot!
A bölcs Lukiánusz: barlangjáratokból visszhangzó szavai kísérik a teremtő mozdulatok igéző, egz-akt táncokba is át-áthajló, formatervezett ritmusát…
Egy botsáska-harapástól megdermedt koreográfia részleteiben ott suttog a deres ezüst-kakasról álmodó hajnal… Kenderkóccal összefont harmat-kék erezetek kúsznak a műterem felé… A kert vége felől, a Szekszárd-közeli völgyek mély-üregeiből (jércéket nyekkentő nyércek kíséretével) közeledik a Nagy menyét-herceg is…
Ó, gégék, ó, pihés mellkasok… Izomrost-tekervények, keblek, combok, televények, zamatos ingerkedések… Most az öt gúnár is későn jelez, a hetvenhét gyöngytyúk is delejes… Néma ordítás, tátogás: szén-, kő- és vérér ember-fejek szakadása, őrzők egymásba fordulása… Bor-akvarell figurák, ön-mitologikus alakok lázadása! –
A nagy udvarház megrázza magát: minden szerte röppen, darabokra hullik, majd ismét helyreáll… Befordul, elmélyül, meditál – és megújul a csöndes Karnevál…
(Vonzás és taszítás, Művészetek Háza, Szekszárd, 2017. április 08 – május 7.)