Kürti László: rézcsavar

féltem, hogy nem lesz alkalmam elbúcsúzni

tőle. nem a bocsánatáért mentem, hiányzott

belőlem minden szentimentális ragaszkodás.

szerettem volna még látni a dobosi öreget,

mégha utoljára is, de élve. mikor a szobába

léptem, ágya szélén ült, egy mágnessel és

apró csavaranyákkal babrált. letette az asztalra

az anyákat, majd elemelte őket a biciklidina-

móból kiszuperált mágnessel, hogy lássam

mi az a családi összetartozás. düh volt ebben

és máig nem tudom pontosan, hogy az öröm

szerető finomságai villanyozták- e át, vegyültek

bele az elemelés fényes pillanatába vagy csak,

mint tolvajkéz a félhomályban, az ujjmozdulatok

hidegvérével akart nagyapám leplezni még valami

különös bosszúságot.

ha odalépek, arcon csap vagy megölelem.

mindkét gesztus a megbocsátás előszobája,

de azt már rég nem tudtam, hogy mennyit bír el

az én alázatom vagy személyes ragaszkodásom.

a néhány vas között volt egy apró rézcsavar is,

sehogyan nem sikerült odaragasztani sem a többihez,

sem pedig a dinamó mágneséhez.  vannak kapcsolatok,

melyeknek sosem tudhatod eléggé lelki, fizikai mibenlétüket.

ülve maradt, fogadta ugyan a nyújtott kezemet,

ölelésemet kimérten viselte, férfias tartással.

taszítás nem volt az érintkezésben. gyanakvás,

zavar, bizonytalanság igen. lelki vonzalom

a megtört, bocsánatos férfi és a dacos, sértett

kisfiú között. nem tudtam megkülönböztetni,

hogy melyik gesztus az övé és melyiket kellene

épp magaménak tudnom.

vannak pofonok, amelyeket kár simogatással

elkenni. a felelősségvállaláshoz lélekjelenlét is kell,

nemcsak odatartott gyermekarc. szerencsés

ember vagyok, engem sohasem simogattak

engedékeny hazugságokkal.

reméltem, hogy nem kell majd irodalomról

vitatkoznunk, sem a mágneses mezők

fekete illatáról. mégis elmondta, hogy a nagyapja

sem volt cigány, ő sem az, és hogy érett-

ségizett emberként, igenis jól tud verset elemezni,

ne is magyarázzak semmit, minden világos:

megcsaltam, megaláztam, kisemmiztem.

szemével a dohányzóasztalra mutatott:

hagyatékára, emlékeztető szégyenemre.

zsebre tettem a dinamómágnest, a hozzátapadt

anyákkal együtt. sarkon fordultam és eljöttem.

de a rézcsavar az asztalon, mozdulatlanul

ott maradt.

(A vers megjelent Kürti László legújabb, A csalásról című kötetében.)

Kalligram Kiadó

Budapest, 2017

96 oldal, 2000 Ft