Máhr Gábor versei

a néptánctáborban

Retteneteset táncoltunk volna,

de ebből egy szó sem igaz,

mi otthon maradtunk,

unatkoztunk,

és már a világ végére kívánkoztunk volna.

És hirtelen ezer medve közé kerültünk,

mert azt mondtam a barátomnak,

holnap megyek Kalotaszentkirályra, a néptánctáborba,

azt mondta, ő is jön, de akkor menjünk autóval.

Megérkeztünk, minden csupa talány, a barátom délben szalonnázik,

én beállok az embertelenül hosszú sorba ebédelni, van ebédjegyem,

előfizettem rá, és tűz a nap. A kocsiban még be is csatolta magát,

nehogy kiessen a nihilbe, de akkor még jó volt,

mert nagyon szép volt, és szerelmével elcsábított.

Komplexus nőtt az agyamban, de nem is olyan kicsi,

beborította majdnem az egész agyamat.

Nem tudtam másra gondolni, mint a szerelemre,

erre a hirtelen jött szerelemre.

Ő írta a levelébe, hogy ma már nem „mutrázik”,

nem színészkedik, ahogy én ezt kivettem a soraiból.

retteneteset táncoltunk

pereg az idő, mint az orsó, és azt veszem észre,

beissza a szervezetem az ő üde vérét,

s azok a hatalmas bálok,

a fiatal legény Kalotaszentkirályon,

én annyi kalotaszegi verset írok a porról,

olyan üdülésforma volt, csak egy kerti séta lendült kirándulássá,

és mindig és mindenhol a múzsám kísért mindenhova,

én csalódtam önmagamban, hát nem tudom felkapni ezt a csitrit?

Hát én az ő álmában nem jártam, csak az ő ágyában aludtam,

de ő nem aludt velem, a reggeli áttetsző hálóinge,

és sorolhatnám tovább a beguruló kegytárgyakat, a görög- és sárgadinnyét,

amit a piacon vettem neki, meg a testvérének, és nekik adtam ajándékba,

ő mindig csak „mutrázott”,

az ördög angyalát és felszolgálólányát kértem meg,

hogy ne ő színészkedjen benne, hanem a jó illatú nevetések,

és a még finomabb édenmosolygások jöjjenek az ihletemre,

itt, az ablakom alatt gyülekezzenek,

de alig hallják a vezényszavakat, mert mindegyik mobiltelefonozik,

sőt, még a másik fülével is ráfigyel,

jól van, én megegyeztem,

nézzék a violát, vagy a lilát, az éden gyönge illatát, mert hát ez mind az édenről szól,

kiragadtam ezt Kalotaszegről, kirángattam a múzsámmal együtt,

jött magától,

és nem volt vita kopott Trabantunkban, míg a mezőn gyakoroltunk,

ő ült a vezetőülésben, aztán egy macskát elgázoltunk,

úgyhogy halálhírem hallatán te örvendjél,

mert én halottan is rólad fogok írni,

és ott leszek eltemetve, beborít majd a kalotaszegi por, ahol volt a legendás tábor,

és mi retteneteset táncoltunk.

(Megjelent a Tiszatáj 2016/9. számában)