Mártírok

KIRILL SZEREBRENNYIKOV FILMJE

Ennek a nyugtalanító és nagyszerű rendezőnek többek között azért kell megnézni a filmjeit, mert szembesülhetünk a mai orosz társadalom mentális állapotával – Kirill Szerebrennyikov elődje Gogol, a filmben pedig Vagyim Abdrasitov és Karen Sahnazarov.

A színházi rendezőként is jelentős Szerebrennyikov munkáinak egyik vonulata a fekete komédia Gogol óta ismerős hangnemét alkalmazza kortárs viszonyokra. A 2006-os Áldozatkaszkadőr főszereplője újkori Hamlet, aki undorodik a körülötte uralkodó kisszerűségtől és nyárspolgári értékrendtől, és udvari bolondként tekint mindenre – saját magára is, ahogy a rendőrségi helyszínelők csapatában az egyszerre szörnyű és groteszk bűncselekmények körülményeit játssza újra. A Rövidzárlat (2009) című ötszerzős omnibusz epizódja hasonló hőst állít a középpontba: egy étterem becsalogatóembere szokatlan kalandjai során valóságos társadalmi körképet kapunk. A Téli utazás (2008) látomás a mai orosz társadalomról, amelybe egy operaénekesnő merül alá. Visszafogottabb eszközökkel dolgozik a 2012-es Csalás, hiszen az előző film hideglelős világképe helyett itt a szereplők szűkebb közegben mozognak, ezért a történet hangsúlya nem a környezetre, hanem a magánéleti válságokra helyeződik. Az utóbbi két film ugyan a groteszkre épül, de nem a komédia látásmódja uralkodik bennük, hangnemük inkább drámai.

A Mártírok ezt az utóbbi vonulatot folytatja. Két szovjet film juthat eszünkbe róla a 80-as évek végéről, Vagyim Abdrasitov Pljumbum, avagy veszélyes játék illetve Karen Sahnazarov Más, mint a többi című alkotása. Ezek a filmek egy új hőstípust teremtettek, a környezetükkel szüntelen harcban álló, magányos fiatal alakját – már az is újdonságnak hathat, hogy a szovjet társadalomban valaki magányos lehet. A Mártírok főszereplőjével egy meghatározó rokon vonásuk van: végletes és pusztító elvszerűségük. Venjamin a Mártírokban vallási fanatizmusba esik, a Bibliát fegyverként forgatja a környezete elleni küzdelemben. A helyszín különösen érzékeny terep, hiszen az iskola közegében a maga élességében mutatkozhat meg, hogy Venjamin részigazságait az ezer gonddal terhelt tanárok és tantestület egyáltalán nem tudja kezelni. Venjamin a Bibliából mindenre talál ugyanis magyarázatot, miközben az iskola több urat szolgál: az igazgatónő falán maga az elnök figyel, amúgy az iskola többfrontos harcot folytat a puszta fennmaradásáért, a tanárok egyszerűen felkészületlenek. Szerebrennyikov tehát korábbi filmjeihez hasonlóan itt is kicsiben mutatja meg a kortárs orosz társadalmat, amelyet egyszerre érint meg az úgynevezett hagyományos értékek válsága, a tökéletesen ellentmondásos globalizáció és a furcsa államkapitalizmus posztszovjet megkésettségei.

És itt ragadhatjuk meg Szerebrennyikov dramaturgiájának összetettségét: ahogy egyébként a filmben többen megfogalmazzák, a tizenéves fiú és a környezete közötti feszültség jele az a dogmatizmus, amellyel Venjamin háborút visel minden és mindenki ellen. Szerebrennyikov filmjeinek döbbenetes erejét a szereplők által képviselt igazságok érzékeny szétosztása illetve a jelenetek sokértelműsége adja. Kiderül, hogy az iskolai hittanoktató bátyuska a pravoszlávia hitelveit kis tájékoztató brosúrák szintjén képes csak képviselni, az iskola tanárai is alkalmatlanok mindenféle nézeteltérés kezelésére, mert el vannak foglalva a saját kis ügyeikkel. Venjaminnak tulajdonképpen egyetlen méltó ellenfele akad, ez pedig a biológiatanárnő, aki a saját érvrendszerét szegezi szembe a fiú szóáradatának: Jelena Lvovna suta nemi felvilágosítást szervez az óráin, Darwin eszméit próbálja alkalmazni vitájukban. A film dramaturgiája szerint tehát tulajdonképpen két magányos hős áll egymással szemben, amiből sajátos posztszovjet western alakul ki.

A film ugyanakkor tele van olyan apró villanásokkal, amelyek megteremtik a tragikomikus helyzetek beágyazottságát: a tanáriban (talán ittas) nő nótázik, de az arcát nem látjuk, a testnevelőtanár szellemi színvonalát a súlyzói iránt viselt gyengéd érzelmei mutatják meg, a balesetet szenvedett fiú holttestéről a szél lesodorja a takarót. Gogol trojkája az akkori orosz társadalom elképesztő ellentmondásait mutatta meg – itt továbbszáguld egy elképesztően erős filmben.

Szíjártó Imre

Mártírok – orosz film (2016)

Rendezte: Kirill Srebrennyikov, forgatókönyv: Marius von Mayenburg színdarabjából Kirill Szerebrennyikov, operatőr: Vlagyiszlav Opeljanc, Zene: Ilja Demeckij.

Szereplők: Pjotr Szkoecov (Venjamin), Viktoria Iszakova (Jelena Lvovna), Szvetlana Bragarnyik (igazgatónő), Julija Aug (igazgatónő).