Shungák Bécsben

EROTIKUS MŰVÉSZET JAPÁNBÓL

Zoophilia-, pre-nekro-, pedo- és parafília… Mindez, az érzékiség csúcsával, kvalitással kombinálva! S mindez, együtt: szigorú alapossággal, fokozottan felmutatva… – Ekképpen okoskodott egy erősen bepuncsozott kipárolgású látogató, egy középkorú, kissé imbolygó férfi, oda-oda hajolva egy „kisképzős” iskoláscsoport leányaihoz: a japán shungák (erotikus metszetek) kiállításán, téli szünidőben, a bécsi Iparművészeti Múzeumban, a MAK Design Labor részlegében…

A tárlat változatos és nagyszámú közönséget hív magához. Ez talán annak is köszönhető, hogy a szervezők, a meghívókon jelezték: a kiállítás ugyan 16-os karikával van ellátva, de ezennel, kivételesen az ennél fiatalabbakat is beengedik. – És ezt: igen példásan teszik!

Egy holland tanulmány (ismételten): pajzán nyomatoknak aposztrofálja  e műveket. Miszerint, a kényes pontokon érintett kirajzolódások, a vaskosan túlméretezett (túlecsetelt) s persze valószínűtlen idomok: a „fajtalankodás” minta-példá(nya)i… Szűzlányoktól idős párokig minden korosztály megtalálható a képeken. Nagy részük heteroszexuális pár-ábrázolások, néhol két férfit is láthatunk. Két nő, egymással ritkábban fordul elő, a maszturbálás azonban gyakran feltűnik…

A shunga szó szerint azt jelenti, hogy tavaszt ábrázoló kép. A tavasz a japán kultúrában (is), ez persze köztudott, jelentős részében: a szexre utaló szimbólum… Pompás kimonókba öltözött, különböző korokból és eltérő társadalmi körökből való szépségeket láthatunk a japán fametszeteken. Általában „udvarhölgyek” ők. Lehetnek kifinomult, középkori gésák, kurtizánok, esetleg híres költőnők…

Az aktusok, a szexualitás-ábrázolás a shungákon eltér a nyugaton megszokott formáktól. Meztelen testeket például csak elvétve látunk, mivel a meztelenségnek nem volt szexuális konnotációja, hiszen a közfürdőkben ruha nélkül láthatták egymást férfiak és nők. A képek tehát felöltözött embereket ábrázolnak, ami lehetőséget ad szimbolikus jelentések kifejezésére, valamint arra, hogy a képek „olvasói” be tudják azonosítani: ki kicsoda a shungákon. Ezen túl: a ruhával fedett test kihangsúlyozza a nemi szervek fedetlenségét.

A képeken gyakran természetellenesen kitekeredett pózban láthatjuk a szeretkezőket, főleg az elfordult, profilból ábrázolt nőket, de a nemi szervek gondos, részletes kidolgozása általános „kritérium”. A genitáliákat afféle második arcnak is gondolták, amin keresztül kifejezhető az az elemi vágy és szenvedély, amit a japán erkölcsi normák szerint máskülönben el kellene rejteni.

Feltűnőek a szokatlanul eltúlzott (nagyjából háromszoros) méretű ábrázolások is. – Ó, „veretes”, véreres méretek! Kalligrafikus erezet-mintáktól duzzadó falloszok!

Az ismert művészek, többnyire nem írták alá műveiket, mivel a shunga betiltására a sógunátus több kísérletet is tett. Ezek a kísérletek azonban nem tudták aláásni a shunga népszerűségét, inkább a „szamizdat”, az underground tartományába száműzték…

Nyugati gyűjtők körében talán Harunobu és Utamaro metszetei a legkeresettebbek. A sokszínű fametszetek kiadása Suzuki Harunobu lapjaival indult meg 1765-ben. Képeit a bájos arctípusú teaházi leánykák kecses alakjáról és megkapó hangulatú szerelmespárokról lehet felismerni, még ha nincsenek is rajtuk jelzések. Sok képe ismert azonban kurtizánokról. Torii Kiyonaga (1752–1815) színes metszeteivel már egy új, nyúlánkabb alkatú női ideált hozott divatba. (Forrás: artmagazin.hu)

Shunga könyve „mindenkinek” volt. A shungát körülvevő babonák és szokások azt sugallják, hogy a társadalom minden rétegének: parasztoknak, földesuraknak, katonáknak és kereskedőknek, időseknek és fiataloknak, nőknek és férfiaknak mind volt a birtokában egy-egy efféle könyv. A kereskedők úgy vélték, hogy a shunga megvédi őket a raktáraik leégésétől, de például a szamurájok is védelmet reméltek tőle a harcokban…

Egyes kutatók úgy vélik, hogy a shunga-képek birtoklását nem csak a hozzájuk fűződő mágikus képzetek tették vonzóvá, hanem szexuális tartalmuk is fontos volt, mivel mind a kereskedők, a katonák, a háziasszonyok: hónapokat töltöttek távol a párjuktól… Könyvek és tekercsek. A shungák leginkább könyvvé fűzve vagy tekercs formájában jelentek meg. Az ábrázolások nem feltétlenül egy összefüggő történetet meséltek el, csupán egy sor szexuális tartalmú képet jelenítenek meg, melyeket képaláírások vagy a könyv végén olvasható magyarázatok egészítettek ki.

Ukiyo-e (浮世絵), avagy: „a lebegő világ képei”.

Az ukiyo-e a korai illusztrált könyvecskék díszítésére alkalmazott fekete-fehér nyomatokkal Hishikawa Moronobu-tól indult (菱川師宣, 1618-1694), majd később Suzuki Harunobu (鈴木春信, 1725-1770) újításaival, végleges formáját és csúcsát a XVIII. század végén Kitagawa Utamaro (北川歌麿, 1753-1806) és Tōshūsai Sharaku művészetével érte el. Katsushika Hokusai (葛飾北斎, 1760-1849), és Andō Hiroshige (安藤広重, 1797-1858) új technikák és témák bevezetésével a műfaj másodvirágzását indította el. Az ukiyo-e stílusú fametszetes kép készítésének számos szabálya volt. A legfontosabbak a méret, amelyek közül leggyakoribb a nagyméretű kép, az ōban (大判); a színek és vonalak szabályozottsága, valamint az árnyékábrázolás korlátozása voltak. A nyomat alatt, vagy a baloldalon helyezkedett el a művész aláírása, és a ga (画) vagy hitsu (筆), vagyis ’rajz. Az egyik legnépszerűbb a kabuki színházak darabjairól, színészeiről: yakusha-e (役者絵) néven készített típus volt.

A fentebb említett kutatók azt is feltételezik, hogy a shunga ábrázolások ihletői a kínai orvosi könyvekben található rajzok lehettek. Az első shunga nyomatok a XIII. századból származnak. Az irányzat: csúcsát a XVIII. században érte el, de népszerűsége töretlen volt egészen a fotózás megjelenéséig. A shunga képek fametszetekkel készültek több szín egymásra nyomtatásával. A XVII-től a XX. századig virágzó ukiyo-e művészeti irányzat legnagyobb mesterei nem csak a hagyományos témákat jelenítették meg nyomataikon, de folyamatosan készítettek shunga képeket is, mivel igen népszerűek voltak, és jó áron el lehetett adni őket.

Az ukiyo-e fametszetek igazi újrafelfedezése Párizsban következett be az 1850-60-as években. Edmond de Goncourt és az impresszionista, majd posztimpresszionista festők – többek között Manet, Monet és Degas – lettek figyelmesek a japán fametszetek megkapó szerkesztésére és csodásan üde színvilágára. Műveiken is követhető ezeknek hatása. Az ukiyo-e „nyugati” megjelenésének kiemelkedő (valamivel későbbi) példája Vincent van Gogh arlesi „japonizáló” korszaka is…

A japán kultúra bizonyos elemei (idealizált szépségábrázolás, életszemlélet) majdhogynem öntudatlanul – igaz, sok szempontból félreértelmezve – hatottak az európai művészet egy korszakának megújulására… Meglehetősen nagy iparág épült ki az ukiyo-e köré. Megismerése, a XIX. század végi európai művészet áramlatait, közöttük a bécsi szecessziót és az iparművészetet is erősen befolyásolta…

A jelenlegi kiállítás kiemelt alkotói (Katsushika Hokusai mellett) sunga summarum: Kitagawa Utamaro, Utagawa Kunimaró, Isoda Koryusai vagy Hirano Hakuo. Kuriózumok: Suzuki Harunobu voyeur– és hermafrodita-ábrázolásai (lelepleződések-, megdöbbenések- aktusok közepette); és egy-egy állattal maszturbáló, közösülő nő, mint például Hokusai remek és híres Octopus-darabja, 1814-ből…

A shungák mellett egy kortárs japán fotóművész (az 1940-es születésű): Nobuyoshi Araki „szexuális munkáit”, morbid játékait is megtekinthetjük. Modelljei gyakran prostituáltak és iskolás leányok, akik be- és kifordulva (is szívesen[?]) pózolnak…  A kötözött aktok, az ön-reflexiók, a szado-mazo jelenetek mintapéldányai a shungákkal egyféle anal(ógiát) mutatnak: a szomjazó tekintetek felé irányulva, a retinák mögötti rétegekbe (megszállottan, módszeresen) is be-ex-pon-ál-ód-va…

(MAK – Bécs, 2016. 12. 10 – 2017. 01. 29.)

Nagy Zopán

 .

.

.

.

.

.

.

16+

.

.

.

.

.

.

.