Décsi Bálint: Álmatlan éjszaka

Álmatlan éjszaka

Ahogy a tagbaszakadt égbolt

rádborul mély szemeivel…

Ha elengeded a repülőt mely az eget szeli,

Tovavitt álmokat, életeket.

Ha elengeded a bogár lábait,

ahogy másznak testeden, a külső lebenyén.

Ha elengeded a hideget,

melyben fagyos éjszakán suhansz

─ suhansz, át a paneleken, át az Alföldön,

át a kételyektől fűtött őszön ─

akkor nem marad más hátra,

mint elengedni az ösztönt.

S mikor érdes éjjelen

ülsz szobádban és tudod,

valami benned mégsem rímel.

Érzed, hogy odalent, legbelül

lelked mélyén bánatot színlelsz.

Olyankor kell tollat ragadni,

grabancánál megfogni a holdfényt.

S habár szeretne maradni,

elengedni a szorongást. Arca kórkép.

Nézzük mit kéne még elengedni:

A reggeli buszt, a szitkozódva gyalázást.

Azt, hogy zavar az esőben való elázás.

’56-ban elengedni az egyéni érdeket,

hogy a jövőnek biztosíthassunk szebb éveket.

Ne félj hát!

Szeresd kedvesed, tiszteld szüleidet,

óvd a testvéred és olvass verseket!

Szippants mélyet az álmos avarban ülve

a szabadság-illatú őszi levegőbe!

Hisz az a boldog, aki tevékeny.

Az anyagi jólét ezután csak mellékes.

És mind ezek után mit tapasztalsz?

Megértheted, mit jelent:

„Szabadság, szerelem!”

És hogy sikerült hatvan éve

szabadulni, szeretni.