02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Ahol a szál szakad
2017.01.09 - tiszatáj

FEKETE VINCE: VAK VISSZHANG

Az időt megállítani nem lehet. Folyik, örvénylik, iramlik, zúdul, vagy éppen csordogál – de mindenképpen halad, s nemegyszer a fizikát is megcsúfoló módon: változó sebességgel. Elsodor s olykor el is temet. Az ember pedig megkövülten szemléli, mert nem tud mit kezdeni vele. Múlik körülötte minden. Egyetlen menedék marad számára: az emlékezés. A fontos vagy fontosnak vélt emlékpontok keresése. És nem mindig csak az a fontos, ami szép. Fontosak a kényszerek is, a fájdalmak is. Minden, ami irányt szab. És az is, ami nem. Mert néha jó eltévedni is.

Az ember tehát folyton jön-megy, lázasan keres, kutat, nézelődik (olykor lát is), érez, tapint, faggat, firtat, kérdéseket fogalmaz meg, válaszok után jár. Mert érteni akar mindent. Megérteni. Magyarázatot találni.

Azt hiszem, ez a két dolog (emlékezés és magyarázat) a legfontosabb eleme Fekete Vince új válogatásgyűjteményének. Ez adja azt a vázat, amire a szerző felfűzi a húsz évnyi verstermés fontosnak ítélt darabjait. Az emlékezést, mint kulcsot adja kezünkbe a költő. Ez nyit és zár mindent. S míg emlékeink vannak, biztonságban vagyunk.

Fekete Vince írásai létértelmezések. Középpontjukban az ember és az őt körülvevő világ, az általa teremtett környezet és a természet áll. Az erdők, a hegyek, a patakok, a városok, az utcák, a piacok, a kávézók, a kocsmák, a szállodai szobák, az ágyak.

Az élet maga egyfajta utazás. A célállomások, a helyszínek, az útitársak olykor változnak, s általuk mi magunk, az utazók is változunk. De amivel találkozunk, az a miénk. Ám az élmény, az emlékké színeződő valóság megosztható. Egy ilyen emlék-utazás részesei lehetünk e kötet verseit olvasgatva.

Egy versválogatás persze szükségszerűen szubjektív, és többnyire egy adott pillanat leképeződése. Hiszen azt, hogy mit érzünk (mit érez a költő) fontosnak, erősen befolyásolja az adott állapot, a hangulat, és az is, hogy mit akarunk (mit akar) hangsúlyozni, hogy mi a kialakított rendezőelv, a tematika.

Ugyanakkor – főleg, ha a válogató ragaszkodik a kronológiához – szükségképpen egyfajta irányt is jelez. A honnan-hová kérdésre adható válasz Fekete Vince jelen kötete esetében nagyon is egyértelműen kiviláglik. Kijelenthetjük, hogy az egykori lázadó, a „transzközép”-hez tartozó költő mára hazatalált. Ötvözni tudta mindazt, amit a 90-es évek lírájából fontosnak vélt megőrizni a hagyományokkal. Miként azt Sturm László nagyon pontosan megfogalmazza: e válogatásban „nyomon követhető, ahogy az első évek közérzetlírája világszemléletté érik a 2000-es években”. Ezt erősítik az utolsó ciklus (Vargaváros) új versei is.

Míg a 90-es évek költője amolyan adys hevülettel bíró, s mint ilyen: akarnok-természetű, követelődző és roppant céltudatosnak látszó egyéniség – miként azt az Invokáció alábbi sorai is jelzik: „atyám segítsd hitetlen szolgád / ki hívő volt és megalázott / vidám halált adj ne tanácsot” –, addig az elmúlt évek írásai egy a világgal és önmagával ugyan még mindig harcban álló, de mégis konszolidáltabb, békekeresőbb állapotot tükröznek.

A súlyponti versek szinte minden ciklusban az emberi kapcsolatokkal (a szeretet és a szerelem), illetve az élet és halál kérdésével foglalkoznak.

A szikár, pontos leírások rendkívüli feszültségteremtő erejét már a korai költeményekben is tetten érhetjük. Kiváló példa erre a Hétvége című vers, mely egy kapcsolat végét, a szakítás utáni zaklatott és tétova pillanatokat írja le rendkívül árnyaltan: „Nem hívtalak. Ezt tudtad. Nem hívtál. / Ez várható volt. Azok után. Kétségek / kizárva. Hat év. Ennyi. Volt. Üres / hétvége. Kávé, cigaretta. Csoszogás // a fürdőtől a konyháig. Le sörért. Vissza. / Három nap. Hívjalak? Ne. Hívjalakne!?”.

De hasonló olvasható ki a dilemmáját elfedni próbáló, öngyilkosságra készülő férfi hétköznapinak és pótcselekvésnek ható mozdulatait ábrázoló sorokból is: „Időzött még a táskaszíjjal is, / hogy fején a kalap, lám, jól van-e?” (A.).

Ez a fajta szikár pontosság – a szinte tőmondatszerű kijelentések alkalmazása – még a következő kötet nyelvezetére is rányomja bélyegét: „Kávé, cigaretta, majd levelet ír. / A hatos időben érkezik. Bérletét kifi- / zeti. Senkinek sem tartozik. // Csak az Úristennek… /…/ Most a Fennvaló is / szelíd. Nem veri. Lám, van meleg víz. / És félig a troli.” (Cseprők). De felbukkan a 2010-ben megjelent Védett vidék egy-egy írásában is: „Aztán a piac kiürül, az akasztószögekről eltűnnek a / csizmák, fazekak, cipők, már fut is a kicsi inas bőrös / húsért Győrffihez. Bindernél ma friss csapolás lesz.” (Vargaváros. Századelő).

Ugyancsak megfigyelhetők bizonyos kulcsszavak: a homok, a szél, a tél, a hó, a víz, a köd többször visszaköszönnek a kötet lapjairól, és sohasem csupán a táj ábrázolására hivatottak, hanem a lelkiállapot feltérképezését is segítik.

Kibukik a versekből korunk akarnok világa is: „Komisz légy, becsvágyó, rideg, / kaparj, kapaszkodj száz körömmel, / taposs, tiporj lázzal, örömmel, / ne szánj, s ne szánjon senki meg!” (A Mester. Fiaihoz). A Tompa-féle klasszikus mű (A madár, fiaihoz) sugalmazásával szemben mindez már a megmaradásnak egy embertelenebb valóságát vetíti elénk. Ahogy a 89-es fordulatra, a Ceauşescu-rezsim bukása utáni oldódás is más irányt vett, mint amit a kortársak reméltek: „Az ingázók oda-vissza. / S akik csak át, és onnan is át, és / még tovább. // Hogy mennyire vártuk! Miként / vizet a föld – szárazság után. / Szorongva, tétlenül, sután.” (S egy utolsó kattanás).

És megjelennek a veszteségek. A halál is a mindennapok tartozéka. Elfogadni mégis nehezen tudjuk. Főleg ha testi és lelki szenvedéssel jár a távozó és az itt maradó számára is: „mert iszonyatos betegség ólálkodik / körülöttem, a testemet / nyaldossa lángoló nyelvével, kóstolgat, / mint áldozatát fenevad, / és én riadtan pislogok körbe, várom / a megmentő kendőt, de nincs / nagyanyám, aki homlokom letörülte” (A kőműves fia). A halál leggyakrabban nem választás kérdése. Ám bekövetkezhet olyan helyzet, amikor valóban megváltásként hat: „Tudod, te, mit ér az élet, s azt is, hogy ha / így kell élni, akkor… nem is / olyan nagydolog a halál.”

A búcsú, az utolsó pillanat, az utolsó mozdulat emléke azonban sokáig kísért: „Egy bő hónappal a halála előtt visszaléptem egy / kézfogás erejéig a szobába, ahol feküdt, hogy / elköszönjek tőle. /… // Szó nélkül a szájához húzta, és megcsókolta / a kezemet.” (Az ántivilág vége).

A távozás mellett az érkezés is fontos hangsúlyt kap. Egyrészt a Piros autó lábnyomai a hóban című 2008-ban megjelent kötetből adott válogatás miatt, amelyben egy kisgyermek szemével meséli el a történetet a szülők egymásra találásától (sőt még korábbról) a gyermek születésén keresztül annak eszméléséig. Másrészt terítékre kerül a mindennapok szokványos hazatalálásának, az otthon fontosságának, mint létfeltételnek a kibontása is: „azért ez a tömbháznyi / világ hogy majd valahol be- / csöngethessen és felkattintsák / a villanyt és beengedjék a jó / meleg szobába…” (két tompa fényű lobbanás).

És persze a szerelem. A vágy, a vágyódás, az otthonosság keresése közben a titkos kapcsolatok moralitása többször visszaköszön a kötet verseiből: „homály a kölcsönkért, vagon típusú lakás középső, / legnagyobb szobájában. A szégyenlősen levetett / ruhák…” / … / a sötétedés bevárása, a szomszé- / dok elől rejtőzködő, a lépcsőházban óvatosan le- / osonó vigyázkodás…” (Bódító, fanyar). A bujkálás, a lopott percek varázsa, az idegen városokban, panziókban való rejtekezés számtalan szövegben felbukkan: Inkognitó, Alkonyat, ragyogás, Idegen város stb. Ahogy az érzékiség, a testi szerelem varázsa is visszatérően jelen van a kötet lapjain: „szád nyelved lázasan sietve nem kutat / forró völgy legmélyén eredő sós kutat” (Térden-könyökön), vagy: „ mert mégsem természetes az mégsem / – suttogja izgatottan – / hogy csak úgy a kezével a szájával / mert nem tud ő többé szembenézni / sem vele sem önmagával aztán” (sem vele sem önmagával aztán).

De a szerelemnek is vannak veszteségei. A csalódás, a kiábrándulás, a szakítás fájdalma is átüt a verseken. A döntés, a döntésig való eljutás, a halogatás gyilkos kínja, az egymás pusztítása és ennek következményeként a közös emlékek elhomályosítása a majdani hiányt növeli: „Talán jobb lett volna, ha akkor egyből vége. / Mert így szálanként tépdestük ki magunkból pár / év minden apró rezzenését.” (Védett vidék).

Márpedig az élet ilyen. Tele kezdetekkel és végekkel. Szakadó kötelékekkel, szűnő vagy elhomályosuló kapcsolatokkal, elfeledett barátságokkal, távolság gyötörte viszonyokkal. Épp ezért folyamatosan figyelmet és feladatot ad: „Ott ahol mindig a szál szakad / oldani kötni szálakat” (Tízezer éj).

S mindez ott hullámzik az idő és tér kötelékében. A múlandó csak úgy fogadható el, csak úgy vehető tudomásul, hogy ha látjuk mellette a viszonylagos állandót. Ám ez csak a természetben érhető tetten. Az emberlakta városok, falvak folyamatosan átöltöznek, veszítik régi színüket, varázsukat. Már a kocsmák sem ugyanazok. A piacok, az utcák sem. Az ember maga is átalakul. Csak a természet tűnik viszonylagosan állandónak. Mert a folyamatos változás – akárcsak az évszakok változása legyen is az – ellenére is megmarad benne minden, ami szerethető. Amit látni kell, amit látni érdemes. E tekintetben a címadó vers, a Vak visszhang kérdése egyben válasz is: „Vajon látni kell-e mindent, / érteni, érezni, fogni? Közeledik-e majd / a megmentő viharlámpák imbolygó fénye? / Hallja-e, meghallja-e majd a rekedt kiáltást? / És jó-e ott az alomágyon, jó volt-e ott neki?”

Ahogy megszületett Fekete Vince válasza a valahova való tartozás firtató kérdésre is: „Mert létezik egy postafiók valahol, / s benne, mint egy levél, egy nyelv, s ezen a nyelven / az élők közül egyedül csak te értesz…” (A szülőhely kartotékai. Egy nyelv).

Mint azt a fenti idézetek is bizonyítják, hogy a kötetbe csempészett utolsó ciklus (az új versek) ragyogóan egészítik ki és zárják le válogatást. Persze ez a lezárás csak időleges és nagyon is pillanatnyi. Egy negyedszázados költői pálya reprezentációja.

A kötet első látásra borongósnak tűnik. Ez irányba mutat a cím is (Vak visszhang). De ha alaposabban átgondoljuk az írásokat, s magát a címet is, már korántsem olyan egyértelmű a helyzet. A visszhang ugyanis egyfajta rezonálás a dolgokra. Jelzés. S amíg a visszhangot érzékeljük, az életet érzékeljük.

Oláh András

 

feketeSétatér Könyvek

Kolozsvár, 2015

200 oldal

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.03.07 - tiszatáj

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

Tovább olvasom >>>
2021.03.05 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
Markó Béla politikai pályájának lezárása után a kétezer tízes évektől kezdve fokozatosan visszatért az irodalmi életbe. A költő képes volt a megújulásra, újabb köteteiben először kötött versformákkal és bravúros szonettekkel foglalta vissza az őt megillető helyet az irodalomban, majd a 2020-ban kiadott Egy mondat a szabadságról cíművel szakított az általa ápolt költői hagyományokkal. A haikuk és szonettek után új formákat és új tematikákat hoz, éppen a szabadversek frissessége és az érdekes tematika kölcsönzik azt a mentális lüktetést a kötetnek, amely nem csak irodalomkedvelők számára lehet érdekes, hiszen a kötet egy idősödő költő-politikus számvetése is, feleselése az elmúlással… – NAGY IGNÁC KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő