01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
11.25.
| Sajtó és ideológia a hatvanas években >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>

Báger Gusztáv, Bob Dylan, Komor Zoltán, Lengyelfalvi Egbert, Nyirán Ferenc, Talabér Miklós, Zalán Tibor versei
William Shakes­peare szonettjei Fazekas Sándor fordításában
Abafáy-Deák Csillag, Csabai László, Hegedűs Imre János prózája
Lengyel András, Marjanucz László, Tverdota György, Zimonyi Zoltán tanulmánya
Nagy József: Mnémosyne

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Az olvasó eltávolítása a kortárs magyar költészettől
2017.01.01 - tiszatáj

LAPIS JÓZSEF: LÍRA 2.0: KÖZELÍTÉSEK A KORTÁRS MAGYAR KÖLTÉSZETHEZ

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy bárki a kortárs magyar líra bemutatására és értékelésére vállalkozzon, hiszen a „hatástörténeti távlat” hiánya magában hordozza a természetes tévedés lehetőségét: ami a jelenkornak fontos, nem feltétlenül lesz izgalmas a jövő olvasóinak, kutatóinak. Lapis József Líra 2.0: Közelítések a kortárs magyar költészethez című könyve tisztában van a fenti veszéllyel, talán ebből is adódhat a címben található óvatoskodás (Közelítések). Valójában a Debreceni Egyetem tanársegédje, a Zempléni Múzsa jelenlegi, az Alföld, a Debreceni Disputa és számos más folyóirat egykori szerkesztője, a József Attila Kör egykori elnökségi tagja feleslegesen él ilyen álszerény gesztusokkal, hiszen eddigi kritikáival, tanulmányaival, a költészetet népszerűsítő toplistáival többször bizonyította a feladatra való alkalmasságát a szűkebb és a tágabb értelemben vett közönség előtt. Mindezzel együtt a „közelítések” megjelölés elegánsan elkeni azt a műfaji, hangnemi problémát, amely elé a kötet állítja tudós vagy éppen szakmán kívüli olvasóját.

Lapis József a tanulmány, a személyes hangú esszé és az értékelő kritika szempontrendszerét és nyelvezetét olyan mértékben ötvözi, hogy mindez zavaró az olvasás során, és nehezen behatárolhatóvá teszi a célközönséget. Az alábbiakhoz hasonló, vallomásos, elfogult, olvasónaplóba illő részek erősen kétségessé teszik, hogy a szerző könyvét az irodalomtudomány jövőbeli művelőinek szánta:

„Borbély Szilárd egy régebbi kötetét, az Ami helyet címűt kezded el olvasni. Csak úgy találomra fölütöd valahol, szemeddel durván a sorok közé böksz (kissé remeg a könyv a hirtelen megrázkódtatástól), és várod, hogyan reagálnak rád a szavak?

[…]

Az Ami helyetről azt hallottad, hogy szép – időnként kedvesed leveleiben is fel-feltűnt egy-egy részlete. (Tényleg szép volt.) Tudtál azonosulni a lírai énnel, vagy ő azonosult veled, mindenesetre szeretted a Borbély Szilárd nevű költőt, aki úgy érez, mint te, és megírta ezt Neked. Jó volt nyáron visszagondolni a télre.” (195–196.)

A fenti idézet egy szélsőséges példája annak, hogyan szüremkedik be a nagyrészt irodalomtudományos nyelvezetet használó, elemző és értékelő szövegbe a személyesség, a rajongásig fokozott pátosz. Ez önmagában nem is lenne probléma, hiszen Lapis József többségében olyan élő vagy a közelmúltban elhunyt szerzőkről beszél, akikhez személyes viszony fűzi, fűzte. Az elemzés, a kritikusi értékelés és a vallomás vegyítése azonban minimum eklektikussá, néhol pedig hiteltelenné teszi a kötet állításait. Érdemes lett volna a saját érzelmi reakciókat markánsabban leválasztani a tudományos irányultságú kijelentésekről, vagy pedig egy határozott – akár szerkesztői döntéssel – kijelölni a módszertani és stilisztikai következetességhez vezető irányt. Úgy egy határozott hangú esszé- vagy egy tudományos nyelven írt tanulmánykötet születethetett volna. Hasonlóan egységes karaktert adhatott volna a könyvnek, ha a szerző legjobban sikerült kritikáit gyűjti össze, nem pedig bedolgozza azokat a leíró és esszéisztikus részek közé. Ebben a formában zavaró nézőpontbeli, fogalmi és nyelvi összetettséggel szembesülünk. Ezt tükrözi például a következő rész, ahol a bemutatott szerzők egyike végleg beérkezik „a kortárs fiatal líra élvonalába”, amelyet feltételezhetően maga a kötet konstruál meg:

„(Az álneves) Király Odett félrímes, emlékezetes sorokat felvonultató családversei meggyőztek e tekintetben, de Veres Máté helyenként (kép)zavarba ejtő versmondataihoz, Molnár Illés már itt megmutatkozó tehetségéhez (Álló nap) is többször vissza lehet térni. Közülük jelen pillanatban tulajdonképpen csak Molnár Illés nevével találkozhatunk költőként, aki 2013-as kötetével (Hüllők és izzók, FISZ) érkezett be végleg a kortárs fiatal líra élvonalába.” (67.)

                Lapis József könyvének összetettsége mögött azonban egységes szerzői attitűd fedezhető fel: az elit olvasóé. A szerző ugyanis erényként kezeli, ha a „szövegek nem adják meg egykönnyen magukat” (92.) Így aztán a közérthetőség negatív értékkategóriává válik, amely különösen érezhető többek között a Kemény Lili és az Acsai Roland költészetéről szóló fejezetben. Utóbbi esetében azzal szembesülünk, hogy Acsai lírája Lapis szerint a köteteken át tartó letisztulásával párhuzamosan leértékelődik, visszafejlődik. A „Templom a természet?” című fejezet egy hatalmas kritikusi kirohanássá válik, amelyben a költő olyan figuraként jelenik meg, aki bizonyos sorával „komolyan zavarba hozza a kortárs líraolvasót”. (99.) Itt a nehezen értelmezhetőségért rajongó kritikus olyan önigazolási módszerével találkozunk, amely a „kortárs líraolvasó” meghatározhatatlan kategóriája mögé rejtőzik.

Érdemes kitérni a Kemény Lili kötetéről és személyéről szóló részfejezetre is. Ott egy sajnálkozó, moralizáló, pszichologizáló hanggal szembesülünk, amely a fiatal szerző édesapját, a kortárs irodalom egyik meghatározó apafiguráját, Kemény Istvánt a következőképpen idézi meg:

„Mind művészi, mind lelki szempontból komoly kihívást jelentő helyzet ez – nem pusztán arról van szó, hogy az irodalmi intézményrendszerbe történő belépés, a költői előmenetel szempontjából óhatatlanul megképződő előnyök mellett milyen hátrányokkal is.” (86.)

Az esztétikai fejtegetést egy cinikus, a közolvasók egy részébe fél mondattal belerúgó kritikusi hang követi:

„Bizonyosan vannak olyan olvasók, akik szívesen fogadják a bájt, a rokokót, a néha naivitásból fakadó bátorságot, az áprilisi kedélyt, a nem túlságosan felkavaró tapasztalatokat, a begyógyítható sebeket. Úgy érzem, Kemény Lili kötetében e jellemzők vannak túlsúlyban (ha nem is kizárólagos arányban). […] A Madaram ízléses, szép könyv, üde sorokkal, sokat lehet vele mosolyogni, alapvetően jól érezhetjük magunkat benne (annál is inkább, mert a versek gyengébb megoldásainál úgy sejtjük majd, hogy integráns része lehet a stílusnak). Ám ha a kócosságban lenne némi karcosság is, talán összetettebb lenne a hatás.” (89.)

A fentiekből jól kitapintható a kötetnek az olvasóhoz való problematikus viszonya, aki egyszer hivatkozási alappá válik, máskor pedig olyan körülírhatatlan démonná, akitől jobb távol maradni: „Soha ne becsüljük le a befogadói felelősséget – hogy mit érthetünk meg egy versből, az nem kizárólag a szöveg teljesítőképességének minősítése.” (71.) Itt ismét nem az a gond, hogy a kortárs magyar líra átlagolvasóját pozitív vagy negatív színben tünteti föl a szerző, hanem a hozzá fűződő ellentmondásos viszony. Ennek tisztázása pedig a kötet címét (Líra 2.0) és bevezetőjét tekintve is fontos lenne: „Sokkal inkább nevezhetőek a költészet saját ügyeinek a világhálóhoz kapcsolható befogadói közegben észlelhető különféle elmozdulások, vál­tozások. E ponton egyfelől a befogadók összetételére és attitűdjére, másfelől a befogadás mó­dozataira gondolhatunk.” (18.) Mivel ezen kérdés alapos megvitatása elmarad, ezért a kötet címében olvasható, a felhasználók aktivitására épülő web. 2.0-ra rájátszó áthallás nemcsak kiaknázatlanná válik, hanem egyszerűen megtévesztő lesz. Mi több: Lapis József kötete számos – néhány fent is idézett megjegyzésével – azt a hatást kelti, mintha a bölcsészkart végzett, az irodalomtudomány elméleteivel tisztában lévő elit olvasón kívül nem lenne érdemes foglakozni a kortárs líra más befogadóival. Ez az attitűd pedig dehonesztáló a kortárs költészet átlagolvasójára nézve, aki szakirányú diploma nélkül nem tekinthető „felelős” befogadónak. Így a „Közelítések a kortárs magyar költészethez” alcímet viselő könyv inkább tovább növeli a távolságot a web 2.0-án versekbe ütközők és a szakmai szemmel olvasók között.

A felsoroltakon túllépve Lapis József közelítéseinek egyik érdeme, hogy egy jól átlátható lista készíthető a kortárs alkotókból főként az I. és a IV. fejezetre támaszkodva. A szerző egy olyan névsort és egy olyan rendszert tár elénk, amelynek segítségével bátran nekikezdhetünk böngészni a neten a felsorolt szerzők művei között.

A könyv a 2000 utáni „legújabb magyar líra” bemutatásával kezdődik. Ennek alapján a Lapis-féle „fiatal” kánon a következő szerzőkből áll össze: Pollágh Péter, Nemes Z. Márió, Ayhan Gökhan, Kemény Lili, Acsai Roland, Málik Roland, Menyhért Anna és Szentmártoni János. Természetesen a szerző az egyes fejezetekben számos más költőt megidéz, de az, hogy az említettek köteteit külön fejezetrészben tárgyalja, státuszukról, fontosságukról is árulkodik. Mindezek előtt azonban alaposan számba veszi azokat a „hatásközpontokat”, amelyek meghatározzák a legfiatalabb alkotók gondolkodásmódját. Ennek keretében kitér többek között a slam poetryre, a különböző webkettes versportálokra (Dokk.hu, Poet.hu), a legfontosabb versblogokra (Telep, Előszezon, Körhinta, Új Hormon), a sárvári irodalmi táborokra, Szijj Ferenc lírájának meghatározó szerepére, a markáns beszédmódokra, a test témára és a vizualitásra. Szijj Ferencen kívül olyan alkotóknak tulajdonít még kiemelkedő hatást, mint többek között Kemény István, Peer Krisztián, Marno János, k. kabai lóránt és Orbán Ottó. Látható, hogy a „hatásközpontok” tekintetében a kötet elég nyitott, hiszen nem kizárólag az „apafigurákat” említi meg, hanem a nehezen körvonalazható irányzatokat, mozgalmat, csoportosulásokat is. A hosszú, de átláthatóan tagolt bevezető fejezetrész az egyik legrendszerezettebb és megállapításait tekintve az egyik legfontosabb egysége a könyvnek, amely a címhez igazodva valódi közelítési lehetőségeket nyújt a kortárs lírához.

Ugyanilyen orientációs gyűjtemény lehet a IV. fejezet, ahol a „középnemzedék” következő szerzői sorakoznak fel egy-egy fejezetrészben 2000 után keletkezett alkotásaikkal: Borbély Szilárd, Térey János, Jónás Tamás és Vass Tibor. Közülük a legnagyobb figyelmet a szerző Térey János művészetének szenteli, és ez a másik legalaposabb, a vizsgált alkotó műveit, azok társadalmi és poétikai beágyazottságát bemutató része a kötetnek, amely mind nyelvezetében, mint módszertanában irányadó lehetett volna a többi egységre vonatkozóan. Bár itt is találhatók a rajongást kevésbé leplező megnyilatkozások: „Aligha történt komplex megértés még, de máris belém oltódott, hogy »Egy cserép mikulásvirág / Álmában is egy cserép mikulásvirág: / Annyi, amennyi« (Az alvó Vénusz) – fölismerem, ha hallom nem megnyugtató ritmusát.” – olvashatjuk a fejezetrész egységét élesen megtörő vallomásként.

A „legújabb magyar lírát” és a „középnemzedék néhány képviselőjét” bemutató I. és IV. fejezet közé ékelődik a „Változatok gyermekiségre, a gyermeklíra” című II. és „A kortárs közéleti költészet” címet viselő III. rész. Ezek elhelyezése a kötet egészében nem nyer magyarázatot, és a szerkesztői következetlenséget az sem ellenpontozza, hogy Krusovszky Dénes túlértékelt gyermekverseivel és Havasi Attila „nonszensz” költeményeivel helyet kaphatott a koncepcióban. (Ők ugyanis az I. fejezetben is szerepelhettek volna.) Ennek ellenére rendkívül érdekes és meggyőző Lapis Józsefnek azon gondolatmenete, amelynek keretében Weöres Sándor alkotásai mellé emeli Kovács András Ferenc verseit poétikai szempontból. Ugyanígy hiánypótló az erdélyi gyermeklíra bemutatása Lászlóffy Aladár példáján keresztül. Nem érthető pontosan, miként határozza meg Lapis József a gyerekvers kategóriáját, de a részfejezetek alapján körvonalazódik, hogy az etikai szempontok (erkölcsi példázat, tanító szándék) helyett esztétikai megközelítést alkalmaz. Egy helyen pedig azt veti föl, hogy tulajdonképpen nincs is markáns különbség a felnőtteknek szóló és a svéd típusú gyerekversek között: „Ami közösnek mondható a fentebb említett hagyomány követőiben, az a sajátos gyerekszólam, egy konstruált gyermeki(ként lefordítható) nézőpont prezentálása, egy különleges és sok tekintetben felforgató világtapasztalat színre vitele, a világ szövedékének konvencióktól eltérő, a szabá­lyokat átértelmező fölfejtése, a megértés meglepő útjainak kimunkálása. Megkockáztatható, hogy e jegyek (ha megfelelő helyekről elvonjuk a »gyermek« jelzőt) alapvetően a jó költészet jel­lemzői közé általánosan is sorolhatók.” (151.) Ebből is látható, hogy a kötetben vizsgált szerzők műveit Lapis főként felnőtt irodalomként olvassa, és hasonló esztétikai elvárásokkal közelít feléjük, mint Pollágh Péter Dédijéhez vagy Vörösrókájához. Így egy lehetséges utat kínál arra vonatkozóan, miként tudunk szakmai szempontok mentén beszélni a gyerekeknek szóló kötetekről anélkül, hogy eljátszanánk belehelyezkedésünket egy naiv gyermeki vagy éppen szülői nézőpontba (mit szeret a gyerek és mit érdemes neki olvasni).

A Líra 2.0-át záró fejezet a Kritikai kontextusok címet kapta, amely valójában három kritikus szemszögéből próbálja bemutatni a kortárs líraolvasás tendenciáit. A Borbély Szilárd Hungarikum-e a líra? című esszékötetére vonatkozó megállapítások során Lapis József bizalma ismét megerősödik az elemző, kritikus, érzelmileg visszafogott nyelvi megnyilatkozásokkal szemben, és az egyébként méltatlanul elhallgatott könyv alapos bemutatása során sok helyen opponálja a szerző meglátásait. Balázs Imre József és Németh Zoltán könyveinek beemelésével pedig a posztmodern fogalmával kapcsolatos vitához kapcsolódik, mintegy szembesíti a szerzőket egymás álláspontjával és saját, erre vonatkozó elképzeléseivel. Mindezzel együtt a kortárs verseskötetek szakmai recepciójának helyzetéről, tendenciáiról keveset tudunk meg, így a záró fejezetnek inkább kitekintés jellege van, semmint a költészet terén alkalmazott listázással végigtekinteni a legfiatalabb és a középgenerációs ítészek névsorát. Ezt egyébként elvégzik a könyv lábjegyzetei, amelyek egyformán fontosnak tartják az online és offline recenziókat és kritikákat. Ezek megfelelő orientációs pontként szolgálnak a bölcsészkarok kortárs költészettel foglalkozó szeminaristáinak és a jövő kutatóinak is. Ugyanilyen hasznos kiegészítése a kötetnek a névmutató, amely alapján akár súlyozható is a kötetben megjelenő egy-egy név előfordulása.

Lapis József gigászi vállalkozásának egyik legfontosabb eredménye, hogy műfaji szempontból szélsőségesen összetett munkájába beépíti a kortárs lírakritika egy-egy meghatározó megállapítását, és gyakran reflektál is ezekre. Különösen erős ez a vitázó, mégis higgadtan érvelő hang a Pollágh Péter és Nemes Z. Márió lírájáról szóló fejezetben, ahol Lapis megemlíti a kritikusok negatív észrevételeit, majd finoman ellenpontozza azokat más írások szerzőinek véleményével illetve saját álláspontjával. Tulajdonképpen ott válik valódi áttekintéssé és közelítéssé a kötet, amikor a szerző csupán mediátorként, kompilátorként kezd el tevékenykedni.

Mindent összevetve a Líra 2.0: Közelítések a kortárs magyar költészethez egy bátor, hiánypótlónak tűnő vállalkozás, amely a magyar szakosok gyorstalpaló, a jelen költészetéhez felzárkóztató olvasmányává válhat, amennyiben megfelelő mértékben elsajátították az irodalomtudomány alapvető fogalmait. Ott a helye a könyvtárak polcain, hogy megteremtse az alapot egy vitára, amely a webkettő felületén folytatódhat, online kritikákban és kommentekben, ahol talán az alábecsült olvasó néhány értelmes hozzászólásban bizonyíthatja saját létjogosultságát is. Addig viszont a Líra 2.0 tovább gyengíti a legitimációs válságban szenvedő bölcsészettudományok pozícióját.

Boldog Zoltán

 

2192056_5JAK+Prae.hu

Budapest, 2015

306 oldal, 2490 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.01.14 - tiszatáj

MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

MAURER DÓRA IXEK 7-1 CÍMŰ TÁRLATA A VINTAGE GALÉRIÁBAN
Új, színpompás tárlatát tekinthetjük meg Maurer Dórának, a magyar avantgárd jeles képviselőjének, alkotójának. A Kossuth-díjas grafikus és festőművész IXEK 7-1 címet viselő munkái újdonsült szériájának, az IXEK 22-nek (2019-2020) válogatott darabjai. Három alapszínben: vörösben, sárgában, kékben „ragyogó” geometrikus alakzatok… – TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

KONOK TAMÁSRA EMLÉKEZTEK A LUDWIG MÚZEUMBAN
z Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum közös online rendezvényén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján, 2021. január 9-én… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.11 - tiszatáj

PIECES OF A WOMAN
Mundruczó régebben sem idegenkedett a melodrámától, ám némi kitérő után forgatott legújabb filmje mintha a zsáner legtisztább párlata lenne, kérdés, milyen végeredménnyel… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.08 - tiszatáj

MÁRTON LÁSZLÓ: KÉT OBELISZK
Márton László legújabb regénye, a Két obeliszk továbbhalad a szerző által már jól kikövezett poétikai úton: a fikcionalitás és a referencialitás dichotómikus rendszerének fel-, illetve megbontását tűzi ki célul. Ami azonban az előző két kötethez, A mi kis köztársaságunkhoz és a Hamis tanúhoz képest változott, az az, hogy ezúttal nem (csak) a magyar történelem egy jelentős eseménye (Vésztői köztársaság, tiszaeszlári vérvád) kerül a Márton-féle fikciós krónika középpontjába, hanem egy nemzeteken átívelő szerelmi történet… – KLAJKÓ DÁNIEL KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.06 - tiszatáj

MÉG EGY KÖRT MINDENKINEK
Zenitjén már túljutott az egyik legünnepeltebb kortárs dán rendező, ettől függetlenül Thomas Vinterberg vígdrámája szoros kezekkel összetartott, potens szerzői teljesítmény, amely mindenképpen a pályakép jobban sikerült darabjai között foglal helyet… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.06 - tiszatáj

INTERJÚ PETŐCZ ANDRÁSSAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL 
Petőcz András Babérkoszorú-díjas költő beszél irodalmi tehetséggondozásról, a Kodolányi János Egyetemen általa vezetett kreatív írás tanfolyamon végzett munkáról, annak tapasztalatairól… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.03 - tiszatáj

ÁFRA JÁNOS: RÍTUS
Útmutató, vizualizáció, meditáció. Efféle benyomást keltenek a Rítus egyes szám második személyben írott versei. Az olvasó részben ennek köszönhetően érezheti: ősi örökség rejtélyeibe vezető beavatástörténet részese. Áfra János harmadik verseskötete egyszerre kezeli komolyan a rituális konstrukciók előírásait, és ébreszt megdöbbenést az abszurdba forduló, de nagyon is ismerős magatartásformákkal szemben… – URBÁN ANDREA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.12.30 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MILCHO MANCHEVSKI FILMRENDEZŐVEL
Legtöbben az Eső előtt rendezőjeként ismerjük, ám a macedón direktor az elmúlt közel 30 évben sem tétlenkedett. Miután Velencéből a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánnal távozott, öt újabb munkával jelentkezett: a hazai forgalmazásba is bekerült Árnyékok és Anyák után a Fűzfát is megtekinthették az érdeklődők, igaz, a pandémiára való tekintettel csak a Művész Távmoziban… – SZABÓ G. ÁDÁM INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő