07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Az olvasó eltávolítása a kortárs magyar költészettől
2017.01.01 - tiszatáj

LAPIS JÓZSEF: LÍRA 2.0: KÖZELÍTÉSEK A KORTÁRS MAGYAR KÖLTÉSZETHEZ

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy bárki a kortárs magyar líra bemutatására és értékelésére vállalkozzon, hiszen a „hatástörténeti távlat” hiánya magában hordozza a természetes tévedés lehetőségét: ami a jelenkornak fontos, nem feltétlenül lesz izgalmas a jövő olvasóinak, kutatóinak. Lapis József Líra 2.0: Közelítések a kortárs magyar költészethez című könyve tisztában van a fenti veszéllyel, talán ebből is adódhat a címben található óvatoskodás (Közelítések). Valójában a Debreceni Egyetem tanársegédje, a Zempléni Múzsa jelenlegi, az Alföld, a Debreceni Disputa és számos más folyóirat egykori szerkesztője, a József Attila Kör egykori elnökségi tagja feleslegesen él ilyen álszerény gesztusokkal, hiszen eddigi kritikáival, tanulmányaival, a költészetet népszerűsítő toplistáival többször bizonyította a feladatra való alkalmasságát a szűkebb és a tágabb értelemben vett közönség előtt. Mindezzel együtt a „közelítések” megjelölés elegánsan elkeni azt a műfaji, hangnemi problémát, amely elé a kötet állítja tudós vagy éppen szakmán kívüli olvasóját.

Lapis József a tanulmány, a személyes hangú esszé és az értékelő kritika szempontrendszerét és nyelvezetét olyan mértékben ötvözi, hogy mindez zavaró az olvasás során, és nehezen behatárolhatóvá teszi a célközönséget. Az alábbiakhoz hasonló, vallomásos, elfogult, olvasónaplóba illő részek erősen kétségessé teszik, hogy a szerző könyvét az irodalomtudomány jövőbeli művelőinek szánta:

„Borbély Szilárd egy régebbi kötetét, az Ami helyet címűt kezded el olvasni. Csak úgy találomra fölütöd valahol, szemeddel durván a sorok közé böksz (kissé remeg a könyv a hirtelen megrázkódtatástól), és várod, hogyan reagálnak rád a szavak?

[…]

Az Ami helyetről azt hallottad, hogy szép – időnként kedvesed leveleiben is fel-feltűnt egy-egy részlete. (Tényleg szép volt.) Tudtál azonosulni a lírai énnel, vagy ő azonosult veled, mindenesetre szeretted a Borbély Szilárd nevű költőt, aki úgy érez, mint te, és megírta ezt Neked. Jó volt nyáron visszagondolni a télre.” (195–196.)

A fenti idézet egy szélsőséges példája annak, hogyan szüremkedik be a nagyrészt irodalomtudományos nyelvezetet használó, elemző és értékelő szövegbe a személyesség, a rajongásig fokozott pátosz. Ez önmagában nem is lenne probléma, hiszen Lapis József többségében olyan élő vagy a közelmúltban elhunyt szerzőkről beszél, akikhez személyes viszony fűzi, fűzte. Az elemzés, a kritikusi értékelés és a vallomás vegyítése azonban minimum eklektikussá, néhol pedig hiteltelenné teszi a kötet állításait. Érdemes lett volna a saját érzelmi reakciókat markánsabban leválasztani a tudományos irányultságú kijelentésekről, vagy pedig egy határozott – akár szerkesztői döntéssel – kijelölni a módszertani és stilisztikai következetességhez vezető irányt. Úgy egy határozott hangú esszé- vagy egy tudományos nyelven írt tanulmánykötet születethetett volna. Hasonlóan egységes karaktert adhatott volna a könyvnek, ha a szerző legjobban sikerült kritikáit gyűjti össze, nem pedig bedolgozza azokat a leíró és esszéisztikus részek közé. Ebben a formában zavaró nézőpontbeli, fogalmi és nyelvi összetettséggel szembesülünk. Ezt tükrözi például a következő rész, ahol a bemutatott szerzők egyike végleg beérkezik „a kortárs fiatal líra élvonalába”, amelyet feltételezhetően maga a kötet konstruál meg:

„(Az álneves) Király Odett félrímes, emlékezetes sorokat felvonultató családversei meggyőztek e tekintetben, de Veres Máté helyenként (kép)zavarba ejtő versmondataihoz, Molnár Illés már itt megmutatkozó tehetségéhez (Álló nap) is többször vissza lehet térni. Közülük jelen pillanatban tulajdonképpen csak Molnár Illés nevével találkozhatunk költőként, aki 2013-as kötetével (Hüllők és izzók, FISZ) érkezett be végleg a kortárs fiatal líra élvonalába.” (67.)

                Lapis József könyvének összetettsége mögött azonban egységes szerzői attitűd fedezhető fel: az elit olvasóé. A szerző ugyanis erényként kezeli, ha a „szövegek nem adják meg egykönnyen magukat” (92.) Így aztán a közérthetőség negatív értékkategóriává válik, amely különösen érezhető többek között a Kemény Lili és az Acsai Roland költészetéről szóló fejezetben. Utóbbi esetében azzal szembesülünk, hogy Acsai lírája Lapis szerint a köteteken át tartó letisztulásával párhuzamosan leértékelődik, visszafejlődik. A „Templom a természet?” című fejezet egy hatalmas kritikusi kirohanássá válik, amelyben a költő olyan figuraként jelenik meg, aki bizonyos sorával „komolyan zavarba hozza a kortárs líraolvasót”. (99.) Itt a nehezen értelmezhetőségért rajongó kritikus olyan önigazolási módszerével találkozunk, amely a „kortárs líraolvasó” meghatározhatatlan kategóriája mögé rejtőzik.

Érdemes kitérni a Kemény Lili kötetéről és személyéről szóló részfejezetre is. Ott egy sajnálkozó, moralizáló, pszichologizáló hanggal szembesülünk, amely a fiatal szerző édesapját, a kortárs irodalom egyik meghatározó apafiguráját, Kemény Istvánt a következőképpen idézi meg:

„Mind művészi, mind lelki szempontból komoly kihívást jelentő helyzet ez – nem pusztán arról van szó, hogy az irodalmi intézményrendszerbe történő belépés, a költői előmenetel szempontjából óhatatlanul megképződő előnyök mellett milyen hátrányokkal is.” (86.)

Az esztétikai fejtegetést egy cinikus, a közolvasók egy részébe fél mondattal belerúgó kritikusi hang követi:

„Bizonyosan vannak olyan olvasók, akik szívesen fogadják a bájt, a rokokót, a néha naivitásból fakadó bátorságot, az áprilisi kedélyt, a nem túlságosan felkavaró tapasztalatokat, a begyógyítható sebeket. Úgy érzem, Kemény Lili kötetében e jellemzők vannak túlsúlyban (ha nem is kizárólagos arányban). […] A Madaram ízléses, szép könyv, üde sorokkal, sokat lehet vele mosolyogni, alapvetően jól érezhetjük magunkat benne (annál is inkább, mert a versek gyengébb megoldásainál úgy sejtjük majd, hogy integráns része lehet a stílusnak). Ám ha a kócosságban lenne némi karcosság is, talán összetettebb lenne a hatás.” (89.)

A fentiekből jól kitapintható a kötetnek az olvasóhoz való problematikus viszonya, aki egyszer hivatkozási alappá válik, máskor pedig olyan körülírhatatlan démonná, akitől jobb távol maradni: „Soha ne becsüljük le a befogadói felelősséget – hogy mit érthetünk meg egy versből, az nem kizárólag a szöveg teljesítőképességének minősítése.” (71.) Itt ismét nem az a gond, hogy a kortárs magyar líra átlagolvasóját pozitív vagy negatív színben tünteti föl a szerző, hanem a hozzá fűződő ellentmondásos viszony. Ennek tisztázása pedig a kötet címét (Líra 2.0) és bevezetőjét tekintve is fontos lenne: „Sokkal inkább nevezhetőek a költészet saját ügyeinek a világhálóhoz kapcsolható befogadói közegben észlelhető különféle elmozdulások, vál­tozások. E ponton egyfelől a befogadók összetételére és attitűdjére, másfelől a befogadás mó­dozataira gondolhatunk.” (18.) Mivel ezen kérdés alapos megvitatása elmarad, ezért a kötet címében olvasható, a felhasználók aktivitására épülő web. 2.0-ra rájátszó áthallás nemcsak kiaknázatlanná válik, hanem egyszerűen megtévesztő lesz. Mi több: Lapis József kötete számos – néhány fent is idézett megjegyzésével – azt a hatást kelti, mintha a bölcsészkart végzett, az irodalomtudomány elméleteivel tisztában lévő elit olvasón kívül nem lenne érdemes foglakozni a kortárs líra más befogadóival. Ez az attitűd pedig dehonesztáló a kortárs költészet átlagolvasójára nézve, aki szakirányú diploma nélkül nem tekinthető „felelős” befogadónak. Így a „Közelítések a kortárs magyar költészethez” alcímet viselő könyv inkább tovább növeli a távolságot a web 2.0-án versekbe ütközők és a szakmai szemmel olvasók között.

A felsoroltakon túllépve Lapis József közelítéseinek egyik érdeme, hogy egy jól átlátható lista készíthető a kortárs alkotókból főként az I. és a IV. fejezetre támaszkodva. A szerző egy olyan névsort és egy olyan rendszert tár elénk, amelynek segítségével bátran nekikezdhetünk böngészni a neten a felsorolt szerzők művei között.

A könyv a 2000 utáni „legújabb magyar líra” bemutatásával kezdődik. Ennek alapján a Lapis-féle „fiatal” kánon a következő szerzőkből áll össze: Pollágh Péter, Nemes Z. Márió, Ayhan Gökhan, Kemény Lili, Acsai Roland, Málik Roland, Menyhért Anna és Szentmártoni János. Természetesen a szerző az egyes fejezetekben számos más költőt megidéz, de az, hogy az említettek köteteit külön fejezetrészben tárgyalja, státuszukról, fontosságukról is árulkodik. Mindezek előtt azonban alaposan számba veszi azokat a „hatásközpontokat”, amelyek meghatározzák a legfiatalabb alkotók gondolkodásmódját. Ennek keretében kitér többek között a slam poetryre, a különböző webkettes versportálokra (Dokk.hu, Poet.hu), a legfontosabb versblogokra (Telep, Előszezon, Körhinta, Új Hormon), a sárvári irodalmi táborokra, Szijj Ferenc lírájának meghatározó szerepére, a markáns beszédmódokra, a test témára és a vizualitásra. Szijj Ferencen kívül olyan alkotóknak tulajdonít még kiemelkedő hatást, mint többek között Kemény István, Peer Krisztián, Marno János, k. kabai lóránt és Orbán Ottó. Látható, hogy a „hatásközpontok” tekintetében a kötet elég nyitott, hiszen nem kizárólag az „apafigurákat” említi meg, hanem a nehezen körvonalazható irányzatokat, mozgalmat, csoportosulásokat is. A hosszú, de átláthatóan tagolt bevezető fejezetrész az egyik legrendszerezettebb és megállapításait tekintve az egyik legfontosabb egysége a könyvnek, amely a címhez igazodva valódi közelítési lehetőségeket nyújt a kortárs lírához.

Ugyanilyen orientációs gyűjtemény lehet a IV. fejezet, ahol a „középnemzedék” következő szerzői sorakoznak fel egy-egy fejezetrészben 2000 után keletkezett alkotásaikkal: Borbély Szilárd, Térey János, Jónás Tamás és Vass Tibor. Közülük a legnagyobb figyelmet a szerző Térey János művészetének szenteli, és ez a másik legalaposabb, a vizsgált alkotó műveit, azok társadalmi és poétikai beágyazottságát bemutató része a kötetnek, amely mind nyelvezetében, mint módszertanában irányadó lehetett volna a többi egységre vonatkozóan. Bár itt is találhatók a rajongást kevésbé leplező megnyilatkozások: „Aligha történt komplex megértés még, de máris belém oltódott, hogy »Egy cserép mikulásvirág / Álmában is egy cserép mikulásvirág: / Annyi, amennyi« (Az alvó Vénusz) – fölismerem, ha hallom nem megnyugtató ritmusát.” – olvashatjuk a fejezetrész egységét élesen megtörő vallomásként.

A „legújabb magyar lírát” és a „középnemzedék néhány képviselőjét” bemutató I. és IV. fejezet közé ékelődik a „Változatok gyermekiségre, a gyermeklíra” című II. és „A kortárs közéleti költészet” címet viselő III. rész. Ezek elhelyezése a kötet egészében nem nyer magyarázatot, és a szerkesztői következetlenséget az sem ellenpontozza, hogy Krusovszky Dénes túlértékelt gyermekverseivel és Havasi Attila „nonszensz” költeményeivel helyet kaphatott a koncepcióban. (Ők ugyanis az I. fejezetben is szerepelhettek volna.) Ennek ellenére rendkívül érdekes és meggyőző Lapis Józsefnek azon gondolatmenete, amelynek keretében Weöres Sándor alkotásai mellé emeli Kovács András Ferenc verseit poétikai szempontból. Ugyanígy hiánypótló az erdélyi gyermeklíra bemutatása Lászlóffy Aladár példáján keresztül. Nem érthető pontosan, miként határozza meg Lapis József a gyerekvers kategóriáját, de a részfejezetek alapján körvonalazódik, hogy az etikai szempontok (erkölcsi példázat, tanító szándék) helyett esztétikai megközelítést alkalmaz. Egy helyen pedig azt veti föl, hogy tulajdonképpen nincs is markáns különbség a felnőtteknek szóló és a svéd típusú gyerekversek között: „Ami közösnek mondható a fentebb említett hagyomány követőiben, az a sajátos gyerekszólam, egy konstruált gyermeki(ként lefordítható) nézőpont prezentálása, egy különleges és sok tekintetben felforgató világtapasztalat színre vitele, a világ szövedékének konvencióktól eltérő, a szabá­lyokat átértelmező fölfejtése, a megértés meglepő útjainak kimunkálása. Megkockáztatható, hogy e jegyek (ha megfelelő helyekről elvonjuk a »gyermek« jelzőt) alapvetően a jó költészet jel­lemzői közé általánosan is sorolhatók.” (151.) Ebből is látható, hogy a kötetben vizsgált szerzők műveit Lapis főként felnőtt irodalomként olvassa, és hasonló esztétikai elvárásokkal közelít feléjük, mint Pollágh Péter Dédijéhez vagy Vörösrókájához. Így egy lehetséges utat kínál arra vonatkozóan, miként tudunk szakmai szempontok mentén beszélni a gyerekeknek szóló kötetekről anélkül, hogy eljátszanánk belehelyezkedésünket egy naiv gyermeki vagy éppen szülői nézőpontba (mit szeret a gyerek és mit érdemes neki olvasni).

A Líra 2.0-át záró fejezet a Kritikai kontextusok címet kapta, amely valójában három kritikus szemszögéből próbálja bemutatni a kortárs líraolvasás tendenciáit. A Borbély Szilárd Hungarikum-e a líra? című esszékötetére vonatkozó megállapítások során Lapis József bizalma ismét megerősödik az elemző, kritikus, érzelmileg visszafogott nyelvi megnyilatkozásokkal szemben, és az egyébként méltatlanul elhallgatott könyv alapos bemutatása során sok helyen opponálja a szerző meglátásait. Balázs Imre József és Németh Zoltán könyveinek beemelésével pedig a posztmodern fogalmával kapcsolatos vitához kapcsolódik, mintegy szembesíti a szerzőket egymás álláspontjával és saját, erre vonatkozó elképzeléseivel. Mindezzel együtt a kortárs verseskötetek szakmai recepciójának helyzetéről, tendenciáiról keveset tudunk meg, így a záró fejezetnek inkább kitekintés jellege van, semmint a költészet terén alkalmazott listázással végigtekinteni a legfiatalabb és a középgenerációs ítészek névsorát. Ezt egyébként elvégzik a könyv lábjegyzetei, amelyek egyformán fontosnak tartják az online és offline recenziókat és kritikákat. Ezek megfelelő orientációs pontként szolgálnak a bölcsészkarok kortárs költészettel foglalkozó szeminaristáinak és a jövő kutatóinak is. Ugyanilyen hasznos kiegészítése a kötetnek a névmutató, amely alapján akár súlyozható is a kötetben megjelenő egy-egy név előfordulása.

Lapis József gigászi vállalkozásának egyik legfontosabb eredménye, hogy műfaji szempontból szélsőségesen összetett munkájába beépíti a kortárs lírakritika egy-egy meghatározó megállapítását, és gyakran reflektál is ezekre. Különösen erős ez a vitázó, mégis higgadtan érvelő hang a Pollágh Péter és Nemes Z. Márió lírájáról szóló fejezetben, ahol Lapis megemlíti a kritikusok negatív észrevételeit, majd finoman ellenpontozza azokat más írások szerzőinek véleményével illetve saját álláspontjával. Tulajdonképpen ott válik valódi áttekintéssé és közelítéssé a kötet, amikor a szerző csupán mediátorként, kompilátorként kezd el tevékenykedni.

Mindent összevetve a Líra 2.0: Közelítések a kortárs magyar költészethez egy bátor, hiánypótlónak tűnő vállalkozás, amely a magyar szakosok gyorstalpaló, a jelen költészetéhez felzárkóztató olvasmányává válhat, amennyiben megfelelő mértékben elsajátították az irodalomtudomány alapvető fogalmait. Ott a helye a könyvtárak polcain, hogy megteremtse az alapot egy vitára, amely a webkettő felületén folytatódhat, online kritikákban és kommentekben, ahol talán az alábecsült olvasó néhány értelmes hozzászólásban bizonyíthatja saját létjogosultságát is. Addig viszont a Líra 2.0 tovább gyengíti a legitimációs válságban szenvedő bölcsészettudományok pozícióját.

Boldog Zoltán

 

2192056_5JAK+Prae.hu

Budapest, 2015

306 oldal, 2490 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő