07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Jeruzsálemi útinapló
2016.12.02 - tiszatáj

2016. november 10.

Elmarad az Endlösung-óra, a professzor Romániában van. Annyi baj legyen. Chava sem ijed meg, hogy övé a lehetőség, s mielőtt első előadónk megérkezik, arról workshopozunk, mikor és hogyan érdemes elkezdeni óvodában meg általános suliban a beszédet a Soáról. Mert óvodában is kell gondolkodni az elfogadásról, hiszen ha a holokauszt a téma, erről is szó van. Másság, megértés, elfogadás – mennyivel több ez, mint a tolerancia! Ne csak tolerálj, érts is. Szóval kell, különösen ott, ahol egy olyan óvónő terelgeti a csemetéket, aki komolyan azt hitte, a holokauszt eseményei feketében és fehérben történtek. Nem elírás, nem félreolvasás, nem „feketén-fehéren”: feketében-fehérben. Vagy amíg valaki tényleg azt gondolja, hogy Auschwitz eljátszható, a szerepek leoszthatók, a kirekesztés megjeleníthető a kicsik közösségében – veszélyes játék. Ne az elborzasztás legyen a cél, hanem a ráébresztés arra, hogy a másokkal megtörténtek velünk is megtörténhetnek, hiszen mi is annyira vagyunk mások, mint ők: semennyire. Emberi arcot adni a holokausztnak. A Saul fia rendezője az Oscar-díj átadóján is arcról beszélt, Röhrig-Sauléról, hogy neki mostantól ez az arc a holokauszt. Ez nagyon igaz, de arcon ezekben a napokban leginkább azt értjük, hogy nem lehet a holokausztot az emancipált zsidó élet ábrázolása nélkül tanítani. Itt voltak köztünk, és mi is itt voltunk köztük. Mutassunk a gyermeknek rajzokat, akár olyanokat, amelyek a táborokban készültek – ha az ovis végignéz egy ilyen sorozatot, nem érti, de fölfogja, érzi, hogy az ábrázolt kisgyerek, a kortársa, lehetséges játszótársa éppen nagyon rossz helyen tartózkodik. Az individuálistól a közösségiig, az egyestől az általánosig jutni el – ez a Jad Vasem egyik legfontosabb pedagógiai koncepciója. És amit mi is csinálunk: folyamatosan kérdéseket feltenni.

Shulamit Imber. A Jad Vasem pedagógiai igazgatója bájos, de szigorú hölgy, és az intézet általa kiötölt oktatási rendszerét mutatja be. Azzal indít, hogy más a történelem célja (egyszerűen: a múlt feltárása, bemutatása), és más a tanáré (egyszerűbben: értelmezni, megértetni), s hogy a holokausztot sem pusztán történelmi eseményként, de emberi krónikaként is kell ábrázolni. Modern korunk cselekedte, miért épp a jelen diákjait ne érdekelné. Arcot adni a történéseknek, mert nem testekről, hanem emberekről, nem áldozatokról, hanem sok-sok különböző áldozatról beszélünk. Ahogy ő mondja: „az én apukám Németországban élt a háború előtt, és nagyon szeretett focizni és teniszezni.” A fiatal zsidók különféle ifjúsági mozgalmaknak voltak a tagjai, s hittek abban, hogy a világ megváltoztatható, mi több, az ő feladatuk ennek a munkának az elvégzése. Enyém a világ! Aztán jött a világ, és alattomosan átírta ezt a forgatókönyvet. Mi történt, és miért történhetett? Miért hagyták és kik, hogy így legyen? Nyilván jobban azonosul a korszakot tárgyaló diák a gettóba zárt kisfiúval, aki azért sírt, mert úgy érezte, hegedűje elkobzásával az életétől fosztják meg. Milyen messze van ez a kép a kaftános-szakállasnak ábrázolt veszedelemtől. Vagy az anyáé, aki azt magyarázza el gyerekének, mi a különbség kenyércsempészés és lopás között – az előbbi kötelesség, hisz nélküle éhen halunk a gettóban, az utóbbi szigorúan tilos, mert máséhoz nem nyúlunk, s később – bizalom, remény a túlélésre! –, odakint sem tehetjük meg, ez az élet rendje. Amikor az orvos is alakoskodni, csempészni kényszerül, hisz a falakon belül egyszerűen nincs gyógyszer. (Vagy Chava egyik szívszorító története Jancsikáról, aki a pesti gettóban megkapta kedvenc ételét, a palacsintát, de közben édesanyja, aki a táplálkozásról lemondani kényszerült, 38 kilóra fogyott.) Shulamit Imber szempontjai fontosak, mindről azt érzem, ismerem és tudom, magamtól azonban aligha tudnám megfogalmazni őket. Például gettóba zárni, élelmiszertől, alapvető jogoktól megfosztani embereket: dehumanizáció – hát vessünk föl erkölcsi kérdéseket az órán, amennyit csak sikerül. Miért nem csináltak semmit a zsidók a szelekció ellen – gondoljuk át, hogy „büntetésük” nem azért „járt”, mert tettek valamit vagy éppen nem tettek semmit, hanem mert azok, akik. Na, ezt a gordiuszi csomót bogozzuk ki valahogy. Lehet keményebben fogalmazni, Shulamit meg is teszi: ilyen helyzetben egyszerűen nincs recept a túlélésre: vagy-vagy. De az egyik lehetőség kétségtelenül az együttérzés, meglátni a másikban az embert.

Tizenöt éve tanítok, messze nem vagyok rutinos, némi gyakorlatra azonban már szert tettem. De amikor az informális oktatás módszereiről és eredményeiről hallok, elgondolkodom, mit csinálok én valójában, és azt hogy merem tanításnak hívni. Itt lévő kollégáink közül Julianna a városnéző sétákhoz és a Holokauszt Emlékközpont látogatásához készít tartalmas kérdéssort, Zsuzsa a miskolci zsidó emlékeket vagy azok helyeit keresi fel diákjaival (az anyagot Erdősné Littmann Éva életinterjúja fogja össze), Krisztina pedig drámapedagógiai órákat tart a Holokauszt gyermekszemmel címen, Mirjam Pressler Malka Mai című regénye alapján, oldalakon át pörgő feladatok, csoportmunkaötletek. Gyakorlati pedagógia, tök jó kérdések, kizárt, hogy unatkozzon a diák. Mint a középkori szerzetesek, amikor kódexmásolás közben széljegyzeteket írtak, kapargatok én is ezt-azt a margón túlra, például milyen nagyszerű volna a németvárosi deportálások történetét így megközelíteni, egyáltalán alaposan beszélni róla.

Ha már deportálás: az egyik csúcselőadás Daniel Rozengáé. A szintén a Jad Vasemben dolgozó holland fiatalember nagyszerűen kérdez, logikusan építi föl, hogyan jut el oda egy társadalom, hogy nem csupán asszisztál polgártársai megsemmisítéséhez, de segít is benne. És határozottan leszögezzük, hogy a tettesek nem szörnyek, hanem emberi lények, akik szörnyűséges dolgokat követtek el. Kemény téma, nagyon nem egyszerű, se a tettesekkel együtt élők, se az áldozatok szemszögéből. Max Frisch 1946-os idézete, amellyel az előadás indul, elgondolkodtató (nem szó szerint „idézem”): vajon ha másokat, akik ugyanabban az európai kultúrában nőnek fel, akik ugyanazt olvassák, nézik, hallgatják, mint én, semmi sem ment meg attól, hogy embertelen tetteket hajtsanak végre, engem vajon mi fog? A dilemmát elsősorban Paul Salitter düsseldorfi rendőrparancsnok története alapján fogalmazzuk meg, aki 1007 személy Rigába deportálásáért volt felelős, s az ő utasításait vetjük össze a deportáltak között utazó Hilde Sherman feljegyzéseivel. Sorjáznak a fontosabbnál fontosabb kérdések: miért vitték Németországból keletre az embereket, kik szervezték meg ezt a komoly infrastruktúrát, milyen körülmények uralkodtak a vagonokban. Szívesen megválaszolnám ezeket, nagyszerű jegyzetanyag gyűlt össze – de hát nem elég annyi, hogy bárki, tényleg, bárki, bármikor, bárhol bármilyenné nevelhető? A világ: nevelés. Jussanak eszünkbe a gettóban élő anyuka szavai csempészés és lopás különbségéről.

Vagonok. Sokszor hallottuk már, és érthető, még ha nehéz is elfogadni, mert csodás élmény a találkozás, de holokauszttúlélőt nem illik hosszasan faggatni. Ha túlságosan belemerül a mesélésbe, megint átéli a múltat, és nagyon megviseli az újbóli trauma. A Husztról származó Zikovic Gitu néni hangja olykor elcsuklik mesélés közben, de rendre erőt vesz magán, s folytatja. A holokauszt „emberközeli” tragédiája az ő visszaemlékezésekor is megfogalmazódik: teljesen hétköznapi emberek élete torkollott szinte egyik napról a másikra tragédiába. De hát miért? Gitu néni gyerekkora a Tisza mellett, akármelyikünké lehetne. Aztán 1933, a kezdődő kitaszítás, az elhurcolt és soha vissza nem térő emberek a településről (az erdők csöndjét a szarvasok ugatása helyett a náciké veri fel, s aztán a tarkólövés), majd 5 heti gettóélet után Auschwitz. Birkenau, ahol 2 hónap alatt 420 ezer magyar zsidót végeztek ki. De hát miért? Előtte a vagon érzékletes megjelenítése. Van pillanat, hogy úgy érzem, ki kell mennem a teremből. Kinek van pofája, ki merészel és miért 60-90 embert szögesdrótos ablakú marhavagonba zsúfolva, két vödörrel (víz, salakanyag) napokon át bizonytalanságban tartva utaztatni? Hogyne, ismerjük a tényeket, olvastuk, láttuk filmen, de ezekben a percekben olyasvalaki mesél róluk, aki személyesen tapasztalta meg ezt a horrort. És mennyire rövid az út az otthoni kényelmes, fölfrissítő fürdőtől, hajmosástól a haláltábor borotvájáig, a szükség vécépapír nélküli elvégzésééig, az Appellplatzon állásig, üres gyomorral, néha 4 órán keresztül – 30 ezer embert számoltat meg a precíz SS, egyetlen sem hiányozhat. És a felszabadulás utáni groteszk csattanó, az élet ajándéka, amely eddig elvett, de most, hazaérve visszaadott egy édesanyát. Hogyan lehet ezek után élni? Hiszen annak a lánynak, aki magára marad 18 évesen, és se otthona, se családja, „a felszabadulás a trauma”. És mégis, legalább valaki nagyon fontosat visszakap. Össze kell szednünk magunkat. Daniel említett előadása fog majd segíteni ebben.

Este piacolás. Színes zűrzavar, óbégat a fél város. A rossz alvók álma Jeruzsálemben sem lesz könnyebb, különösen, hogy hotelszobánk ablaka a főutcára néz. Előző hajnalban arra keltem, hogy bontják a szállodát, de csak a kukásautó végezte a dolgát – a tisztaságon ez nem sokat segít, igaz, nem is ezért szeretjük meg egyre jobban ezt a zsúfolt, ezerhangú nem is olyan nagy várost (lakosa 800 ezer, területe Budapest ötöde). A piacon túli világ ismeretlen, Tamás azonban harmadmagával nekivág. Én hazafelé. Fura öltözetű ortodox zsidók szaladnak el mellettem (nekik valahogy mindig sietős), kevésbé vallásos zsidók zsivajognak a gyorsétterem teraszán, nemzeti vallásos zsidókba botlom a csemegésnél, etióp keresztényekkel, muzulmánokkal találkozni a villamosmegállóban, egyáltalán: mindenkivel találkozni. Többször azt játszom, mennyi ismerősöm van, akire bőrszíne, arcéle, haja, ruhái alapján simán rámondhatnám, hogy Jeruzsálemben él. Eszembe jut ez és ez, ó, tökéletes izraeli, na, lássunk mást, hát ő is. És a következő? Szintén. Elférne mellettük, köztük. Tamás lelkesen érkezik haza, jártak a Knesszetnél, és hogy előtte mekkora park és micsoda élet. Közben nézzük a híreket a világból (érdekes, máskor a világon Jeruzsálemet értjük), Amerikában fordulni látszik a kocka, mindenhol Trumpot látni, például meglátogatta Obamát. Nagy ügy, ide meg az orosz miniszterelnök érkezik. Ma már kerestem a nyomokat, hátha fölbukkan valahol, még az is lehet, hogy ugyanabba a hotelba csekkoltunk be. Legutóbb akkor izgultam ennyire, amikor megláttam a Vác FC-Samsung buszát bekanyarodni Gyulára. Apropó, Vác. Ma, pénteken gondolt rám először a hazám. Szöveges telefonüzenetben értesített a Telekom, hogy üdvözöl Izraelben, és 702 forint a kimenő hívás, per perc. Ezzel kicsit elkésett, hat napja vagyok itt. A pénz, az más kérdés.

Jó kedvű ifjak jó kedvű randalírozására alszunk el. Na, de majd holnap, csönd és nyugalom.

Kiss László


Címke: , , , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő