Csorba Győző versei
Azért itt is a halál-mezsgyén
halkan
végig-muzsikál rózsákon zengvén
egy dallam
A falon át is és ha van szív
s rezdül
meleg borzong az ízein
keresztül
[…]
Utóidény
I
A kései vendégek is mint a kései levelek: ritkák és tétovák már. A hibátlan szépségű ősz (ily tömény gyönyörűséggel a pusztulás ajándék) csak fokozza bizonytalanságukat. Nem bújnak, nem menekülnek – állnak és bámészkodnak, csupán ha egy-egy árnyék csapódik rájuk, vagy szél suhan el mellettük, gyorsítják meg mozgásukat, válnak céltudatosabbá. II Lesem a nőket. Úgy választottam figyelőhelyet, hogy ne sokáig lássam őket, csak rövid szakasznyi úton, melyen járásuk tiszta, céltalan. A kanyar után házak vannak, boltok, busz-megálló és ezek ellenségeim. Addig viszont odamennek, ahova én akarom, s valamennyien értem andalognak a ritkuló tetejű sétányon. Árnyékban s hűvös széllegyintésben értem melegszik meg szemük. III Öregek, gyerekek, szerelmesek. Betegek, szórakozók, kíváncsiak. Fájdalom és unalom űzöttjei. Ezer embernyi ősanya a táj. Mindenki a maga tejét szívhatja belőle. Ez a délután ezer szín alatt megy széjjel a világba, s nem lesz kéz, mely – varázslóé akár – egyszerűségét összerakja ismét. IV Rangrejtve járok. Csupa szem, fül, orr vagyok, kétlábú érzék, érzékelés. A csonka ág is szép, a vízbe hulló test otromba csobbanása az egyetlen, bontatlan kék búra fönt, s az égő kerti gaz fanyar szaga. Szép, mert valóság, valóság. Melegszik a didergő lélek. Talán az üdvösség is az, hogy a határolt lény visszatalál és elvegyül. Mily győzhetetlen, aki már föld! V Rangrejtve fekszem idegen ház idegen ágyában. Fél szabadulás. Részrehajlás nélkül várom, jöhetnek tilos vendégeim megint.
|
Meghalt Hamvas Béla
Segítenek a felhők s az eső
gyászolni megsiratni
holott ő fény volt
s amihez hozzáért ragyogni kezdett
lett légyen az a kínai
filozófia vagy az absztrakt művészet vagy a bor
vagy a sonka vagy a káposzta vagy a répa
a szentendrei kertben
Egyenrangú minden hatalmasokkal:
a Lélek a Szerelem az Igazság
a Szépség a Halál s az Élet
egy asztalnál ültek vele
ó áldott oligarchia
A Halál is –
Fölösleges tehát
gyászolni és siratni
hiszen egyéb se történt
csak annyi hogy a Halál félrehívta
mert hosszabban kívánt vele beszélgetni…
- XI. 15-16.
Kórterem
I
Távolodó téli tömeg –
Krákogások és köhögések
fogyadoznak majd végre csönd lesz:
Rideg idegen befagyott tó
csak olykor csattan rajta át
vad rianás: pár ferde jajszó
II
Lassan meghalni
nagy hiba
legtöbbnek itt
kár várnia
Ki egyszer dúsan
bőven élt
így megalázni
ó miért
III
Nemsokára róluk pedig
csak csontvázuk árulkodik
IV
Emlékek gúzsába kötve
emlékekkel összefogva
emlékekkel etetődve
emlékekkel megitatva
egy nap tíz nap harminchárom
nem mindegy már vén barátom?
V
Megszelídült az ember: sereg vonul föl érte
legyen akármilyen-kórtól-támadt szegényke
Megszelídült az ember? – Minél többet bír ölni
annál nagyobb plecsnit fognak a mellére bökni
VI
Azért itt is a halál-mezsgyén
halkan
végig-muzsikál rózsákon zengvén
egy dallam
A falon át is és ha van szív
s rezdül
meleg borzong az ízein
keresztül
VII
Hát persze hogy a csonka-bonka
az épnek nem lehet bolondja
Ránéz előbb részvét szemében
aztán fondor
undor
terem helyében
VIII
Alighanem kimerültek
poklok poklába lemerültek
csöndes szuszogás fon át
mindent-bíró éjszakát
padló alatt összetörve
alszik a jaj mindörökre
IX
Erre ifjabb ott egy vénebb
új beteg került közibétek
Riadt nagy szemeit kimereszti
alvását már előre veszti
Mi lesz az éjjel? Ti meg tőle
ti is ketten féltek előre
X
Kórház
kór és ház
pedig ez nem a kór háza
inkább a kór pusztulása
hogy ahány van elszaladjon
még írmagja se maradjon
XI
Tudós orvosok kaparásznak bennem
kifordítani szeretnének engem
hogy elég legyen néhány pillanat
s fölismerjék nyomorúságomat
Dehát ez nem megy így aztán tovább
kopogtatnak szurkálnak át meg át
világítják mellem tüdőm agyam
s gyógyszert tanácsot adnak boldogan
- II. 10–12.
[Itt voltam-e még…?]
Itt voltam-e még vagy a másik parton?
Lélegzetem ki-bejárt
S érzéketlen érzékeim kitartón
érzékelték a hold-bársony homályt.
Maradtam volna ott túl (ha valóban)
gyűretlen semmiség!
De csalt a gyűrött föld hívogatóan
és visszajöttem ezt azt tenni még
- I. 28.
* A költő Hátrahagyott versek című, a Pro Pannónia Kiadónál megjelenő kötetéből.
(Megjelent a Tiszatáj 2000/9. számában)
Kép forrása: http://csorba100.csgyk.hu/csorba-gyozo-100-virtualis-kiallitas/