Tiszatájonline | 2016. november 21.

Csorba Győző versei

Azért itt is a halál-mezsgyén
halkan
végig-muzsikál rózsákon zengvén
egy dallam
A falon át is és ha van szív
s rezdül
meleg borzong az ízein
keresztül
[…]

Utóidény

I

A kései vendégek is mint a kései levelek: ritkák és této­vák már. A hibátlan szépségű ősz (ily tömény gyönyö­rűséggel a pusztulás ajándék) csak fokozza bizonytalan­ságukat. Nem bújnak, nem menekülnek – állnak és bámészkodnak, csupán ha egy-egy árnyék csapódik rá­juk, vagy szél suhan el mellettük, gyorsítják meg moz­gásukat, válnak céltudatosabbá.

II

Lesem a nőket. Úgy választottam figyelőhelyet, hogy ne sokáig lássam őket, csak rövid szakasznyi úton, melyen járásuk tiszta, céltalan. A kanyar után házak vannak, boltok, busz-megálló és ezek ellenségeim. Addig viszont odamennek, ahova én akarom, s valamennyien értem andalognak a ritkuló tetejű sétányon. Árnyékban s hű­vös széllegyintésben értem melegszik meg szemük.

III

Öregek, gyerekek, szerelmesek. Betegek, szórakozók, kí­váncsiak. Fájdalom és unalom űzöttjei. Ezer embernyi ősanya a táj. Mindenki a maga tejét szívhatja belőle. Ez a délután ezer szín alatt megy széjjel a világba, s nem lesz kéz, mely – varázslóé akár – egyszerűségét össze­rakja ismét.

IV

Rangrejtve járok. Csupa szem, fül, orr vagyok, kétlábú érzék, érzékelés. A csonka ág is szép, a vízbe hulló test otromba csobbanása az egyetlen, bontatlan kék búra fönt, s az égő kerti gaz fanyar szaga. Szép, mert valóság, valóság. Melegszik a didergő lélek. Talán az üdvösség is az, hogy a határolt lény visszatalál és elvegyül. Mily győzhetetlen, aki már föld!

V

Rangrejtve fekszem idegen ház idegen ágyában. Fél sza­badulás. Részrehajlás nélkül várom, jöhetnek tilos ven­dégeim megint.

  1. VII. 11.

Meghalt Hamvas Béla

Segítenek a felhők s az eső

gyászolni megsiratni

holott ő fény volt

s amihez hozzáért ragyogni kezdett

lett légyen az a kínai

filozófia vagy az absztrakt művészet vagy a bor

vagy a sonka vagy a káposzta vagy a répa

a szentendrei kertben

Egyenrangú minden hatalmasokkal:

a Lélek a Szerelem az Igazság

a Szépség a Halál s az Élet

egy asztalnál ültek vele

ó áldott oligarchia

A Halál is –

Fölösleges tehát

gyászolni és siratni

hiszen egyéb se történt

csak annyi hogy a Halál félrehívta

mert hosszabban kívánt vele beszélgetni…

  1. XI. 15-16.

Kórterem

I

Távolodó téli tömeg –

Krákogások és köhögések

fogyadoznak majd végre csönd lesz:

Rideg idegen befagyott tó

csak olykor csattan rajta át

vad rianás: pár ferde jajszó

II

Lassan meghalni

nagy hiba

legtöbbnek itt

kár várnia

Ki egyszer dúsan

bőven élt

így megalázni

ó miért

III

Nemsokára róluk pedig

csak csontvázuk árulkodik

IV

Emlékek gúzsába kötve

emlékekkel összefogva

emlékekkel etetődve

emlékekkel megitatva

egy nap tíz nap harminchárom

nem mindegy már vén barátom?

V

Megszelídült az ember: sereg vonul föl érte

legyen akármilyen-kórtól-támadt szegényke

Megszelídült az ember? – Minél többet bír ölni

annál nagyobb plecsnit fognak a mellére bökni

VI

Azért itt is a halál-mezsgyén

halkan

végig-muzsikál rózsákon zengvén

egy dallam

A falon át is és ha van szív

s rezdül

meleg borzong az ízein

keresztül

VII

Hát persze hogy a csonka-bonka

az épnek nem lehet bolondja

Ránéz előbb részvét szemében

aztán fondor

undor

terem helyében

VIII

Alighanem kimerültek

poklok poklába lemerültek

csöndes szuszogás fon át

mindent-bíró éjszakát

padló alatt összetörve

alszik a jaj mindörökre

IX

Erre ifjabb ott egy vénebb

új beteg került közibétek

Riadt nagy szemeit kimereszti

alvását már előre veszti

Mi lesz az éjjel? Ti meg tőle

ti is ketten féltek előre

X

Kórház

kór és ház

pedig ez nem a kór háza

inkább a kór pusztulása

hogy ahány van elszaladjon

még írmagja se maradjon

XI

Tudós orvosok kaparásznak bennem

kifordítani szeretnének engem

hogy elég legyen néhány pillanat

s fölismerjék nyomorúságomat

Dehát ez nem megy így aztán tovább

kopogtatnak szurkálnak át meg át

világítják mellem tüdőm agyam

s gyógyszert tanácsot adnak boldogan

  1. II. 10–12.

[Itt voltam-e még…?]

Itt voltam-e még vagy a másik parton?

Lélegzetem ki-bejárt

S érzéketlen érzékeim kitartón

érzékelték a hold-bársony homályt.

Maradtam volna ott túl (ha valóban)

gyűretlen semmiség!

De csalt a gyűrött föld hívogatóan

és visszajöttem ezt azt tenni még

  1. I. 28.

* A költő Hátrahagyott versek című, a Pro Pannónia Kiadónál megjelenő kötetéből.

(Megjelent a Tiszatáj 2000/9. számában)

Kép forrása: http://csorba100.csgyk.hu/csorba-gyozo-100-virtualis-kiallitas/