Átadták a felújított Czóbel-kúriát a szabolcsi Anarcson

Átadták a mintegy 200 millió forintos kormányzati támogatással felújított Czóbel-kúriát pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson.

Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédében azt mondta, a megyének az egyik lehetséges kitörési és fejlődési lehetősége a turizmus lehet.

Az anarcsi kúria kis “gyöngyszem”, amely története és kulturális öröksége révén helyet kaphat a térség értéktárában – fogalmazott Seszták Miklós.

Az 1826-ban Czóbel László helyi nagybirtokos által, eredetileg klasszicista stílusban építtetett földszintes épület állapota az utóbbi évtizedekben erősen leromlott. A korábban orvosi rendelőként és könyvtárként is működő, műemléki védettséget élvező kúria felújítására többször pályázott a község önkormányzata, forrást azonban csak 2015-ben sikerült szerezni a rekonstrukcióhoz.

Kalinák József polgármester az átadáson elmondta, a régi, kétszáz éves épület nagyon rossz műszaki állapotban volt, amelyet a felújítás során végül teljesen az alapokig vissza kellett bontaniuk a szakembereknek. A falakat újraépítették, de ennek ellenére az épület formailag teljesen megegyezik a korábbi kúriával.

A kúria vagyonkezelési jogát gyakorló önkormányzat a tervek szerint emlékszobát rendez be az Anarcson született Czóbel Minka (1855-1947) költő-műfordító emlékére, de lesznek időszakos és művészeti kiállítások, a dísztermet pedig konferenciák és rendezvények tartására hasznosítják majd – tette hozzá a település vezetője.

Az úrilak egykor értékes régi tárgyak őrzőhelye volt, itt őrizték Luther és Kálvin korabeli képmásait, Simonyi óbester kardját, több pompeji vázát, bronzkori tárgyakat és eredeti régi festményeket, a falakat pedig több Mednyánszky- és Büttner-festmény díszítette.

Az épület körüli hét és fél hektáros angolkert felújításához 2013-ban kapott 188 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást a község, a kertbe sima levelű páfrányfenyőket, vasfákat, tulipánfákat, platánokat és tölgyeket telepítettek. A kertben található Czóbel Minka sírja is.

MTI Fotó: Balázs Attila